2016. január 20., szerda

Ökomenikus imahét 3.



Imahét 2016 - Második nap

ELHÍVATOTTAN AZ ÖRÖM HIRDETÉSÉRE

Iz. 61,1-4 - Az én Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az Úr. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.

Zsoltár 133 Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!

Fil 2,1-5 Tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok. Ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.

Jn 15,9-12 Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen.

Az első nap elmélkedései arra hítvák fel figyelmünket, hogy ne vitatkozzunk egyéni vágyálmok,önző, elgondolások, sokoldalú érvényesülés, gőgös törekvések pocsolyáiban, hanem a testvérünkké lett Jézus alázatával, őszinte szívvel gondolkodjunk azon, hogy mire tervezte az Úr az egyéni és közösségi életünket.A hosszú elszakadás Istentől, szembefordulás ember testvéreimmel nem adott, és soha nem is adhat boldogságot. Ezért kell Istentől őszintén tanulni, aki végtelen, örök istenségét fenntartás nélkül odaajándékozta „a hajnalcsillag megteremtése előtt született Fiának”, ezáltal nem lett kisebb személy szerint. Sőt ketten együtt egy leheléssel még tovább adták az isteni akarat működése során származó Szentléleknek és így vég nélkül mindhárman boldogok. Izajás,a próféták legdicsőbbje mintegy záróakkordként mivel indítja könyvének 61. fejezetét? „Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyyógyítsam a megtört szívűeket Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszújának napját. Hogy megvigasztaljam mind a gyászolókat, és koszorút adjak a hamu helyébe, örömnek olaját a gyászruha helyett, a szomorúság lelke helyett meg ünnepi öröméneket. Az igaz élet tölgyeinek nevezik majd őket, akiket az Úr ültetett el, az ő dicsőségére”(Iz 61,1-3) Az emberi élet egyéni és családi szenvedéseit, vezekléseit Isten gyermekeinek örömére fordítja.„Fölépítik az ősi romokat, és ami már rég pusztulásnak indult, azt helyre állítják. Újra fölépítik az elhagyott városokat, amelyek annyi nemzedéken át romokban hevertek” (4) Természetesen előbb-utóbb a rokonok, népek, szerzetesi közösségek boldogan élik meg összetartozásukat. Az utolsó vacsora szomorú élmény lett, amikor az Úr Jézus búcsúzása tudatosult a tanítványokban. Ennek mindent örömre fordító ereje a napi szentmise, szentáldozás és az Úr állandó testvéri jelenléte a szentségházban. „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket” (Jn 15,9) Ő a tökéletes összekötő a hívek között, akik benne éltek, élnek odaát végleg találkoznak.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése