Harmadik Lelki Ábécéskönyv 6.

Bizonyosságunk nem lesz nagyobb ebben a második módozatban, de megízleljük, amit megígértek nekünk. Tévedés lenne azt állítani, hogy a paradicsom biztosabban meg van ígérve annak, aki ötven éven át jótettekben buzgólkodik, mint annak, akit nemrég kereszteltek meg. Egyszerűen az az igazság, hogy az ígéret mindkettőjüké, és azonossága nem enged meg fokozatokat igazság vagy tévedés terén. Az ígéret második módozata csupán annyit tesz hozzá az elsőhöz, hogy itt ízlelés is történik. Képzeld el, hogy ígérsz két embernek egy kancsó jófajta színbort, de a másodiknak hozzáteszed, hogy meg is kóstolhatja; nyilván ez nem lenne hatástalan rá nézve. Az elsőnek sem járna kevesebb, ha tisztességes az ajánlattevő, de a másodikban fölkelne a vágy az ajándék iránt. Ezzel a második ígérettel az Úr az örök élet előízét ígéri meg különleges barátainak, hogy egészen elszakítsa őket az élet múló vigasztalásaitól. Ezt jelképezik Izrael gyermekei, akik addig nem kaptak mannát a mennyekből, amíg tartott a liszt, amit Egyiptomból hoztak. Az az ember, aki még ennek az életnek a pusztájában vándorol, és szeretné megízlelni az angyalok kenyerét, annak meg kell tisztulnia a liszt legapróbb szemétől is: a legkisebb evilági vigasztalásoktól. Dávid erre a második ígéretre utal, amikor azokhoz szól, akik az elsőben részesedtek: "Ízleljétek és lássátok, mily édes az Úr! Boldog az az ember, ki őbenne bízik. Féljétek az Urat, ti szentjei, akik őt félik, nem szenvednek hiányt. A gazdagok nyomorognak és koplalnak, de aki az Urat keresi, nem szenved hiányt semmi jóban." Mély értelmű szavak, de csak később fejtem ki őket, egyelőre legyen elég, amit Dávid mond: "Boldog az az ember, aki remél az Úrban, miután megízlelte őt. Még csak egyetlen képet szeretnék hozni annak bemutatására, hogyan adnak hálát az ilyen emberek az Úrnak. Dániel próféta elmondja, hogy amikor a három ifjú a kemencében volt, melyet Nebukadnezár király fölfűttetett, egy angyal szállt le közéjük, aki eltérítette a lángokat és a kemence kellős közepén hűs szellőt fújt a tűzbe vetettek közé, megvédve őket, hogy egy hajszáluk sem perzselődött meg. Egy emberként dicsérték, dicsőítették és áldották Istent a tüzes kemencében, és a Szentlélek sugalmazta őket, hogy hálaéneket szerezzenek, amely így kezdődik: "Áldott vagy Urunk, atyáink Istene, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott a te dicsőséges szent neved, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott vagy dicsőséged szent templomában, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott vagy királyi trónodon, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott vagy, aki belelátsz a mélységekbe, és a kerubok fölött trónolsz, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott vagy az ég boltozatján, dicséretre méltó és magasztos mindörökké." Az Egyház ennek a hálaéneknek nagy részét felajánlja az Úrnak a matutinum utáni dicséretben, és egy szép zsoltárt csinált belőle, amellyel mindenben áldja az Urat és minden teremtményt felszólít, hogy egész lényével áldja az Urat. Ez egyértelműen a második ígéretre vonatkozik, amiről most beszélünk, mert a három ifjú a gőgös király által felfűttetett kemencében jelképezi három lelki hajlamunkat, amelyek rossz érzéki erőink gonosz tüzében égnek, és ezt a gőgösök királya, az ördög gyújtja fel testünkben. A bölcs szerint a gonosz hajlam tüze soha nem mondja: Elég. Erről a tűzről írva van:tüzet gyújtok benned és az elemészt majd téged.Jegyezd meg, hogy az első sor mondja ki az általános ígéretet, amit az apostolok minden kereszténynek közvetítettek, mivel a kantikum azzal kezdi, hogy atyáink, vagyis az apostolok Istenét áldja, hiszen ők vették át nevünkben az ígéretet. A további sorok pedig, ha jobban megnézed, hálát adnak az Úrnak és áldják őt a mennyei dicsőség előízéért. Végül lásd meg, hogy a jelen betű tanácsa szerint mindenben áldjuk az Urat, amit teszünk, és ami történik velünk, mégpedig buzgón, az Úrnak tulajdonítva mindent a lehető legnagyobb szeretettel. Dicsérnünk kell az Urat nem csak a magunk tetteiért, hanem másokéiért is, és ha azt hallod, hogy mással történt valami, csak áldjad az Urat. Ha hallod, hogy XY jól van, te azt mondd: "Áldott az Úr, aki megemlékezik róla". Vagy tegyük föl, hogy szörnyű háborúk dúlnak valahol, te mondd: "Áldott az Úr, aki megkímélt minket". Vagy ha valakiről hallod, hogy beteg: "Áldott az Úr, aki alkalmat ad neki az érdemszerzésre a türelem által". Ha pedig azt hallod, hogy már jól van: "Áldott az Úr, aki visszaadja az egészséget, hogy szolgálhassuk őt". Nem tudnék mondani semmit az égvilágon, jót vagy rosszat, amiért ne áldhatnánk az Urat, ha jobban megvizsgáljuk. (VIII. fejezet)