2016. január 24., vasárnap

Ha a püspök nem imádkozik, Isten népe szenved: mondta Ferenc pápa homíliájában



Ha a püspök nem imádkozik, Isten népe szenved: mondta Ferenc pápa homíliájában


Ferenc pápa misézik a Szent Márta-házban - OSS_ROM


A püspök feladata az, hogy imádkozzon és hirdesse Jézus feltámadását. Ha nem ezt teszi, és mással foglalkozik, akkor Isten népe szenved tőle. Ferenc pápa erről beszélt pénteken reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.
A napi liturgia Márk evangéliumából (Mk 3,13-19) a tizenkét tanítvány kiválasztását beszéli el: Jézus kiválasztja őket, hogy vele tartsanak és hirdessék az igét, és hatalmat adott nekik az ördögűzésre. Ők tizenketten az első püspökök. Júdás halála után Mátyást választották: ez az egyház első püspöki szentelése – állapította meg a pápa. A püspökök az egyház oszlopai, akik arra hivatottak, hogy Jézus feltámadásának tanúi legyenek.
A püspök felelőssége Krisztus feltámadásáról tanúskodni
„Nekünk, püspököknek megvan ez a felelősségünk, hogy tanúk legyünk. Tanúskodjunk arról, hogy Jézus Urunk él, hogy Jézus Urunk feltámadt, és velünk zarándokol; hogy Jézus Urunk üdvözít minket, és hogy életét adta értünk. Tanúskodjunk arról, hogy Jézus Urunk a mi reményünk, hogy Ő mindig befogad és megbocsát nekünk. Tanúságtétel. A mi életünk ez legyen: egy tanúságtétel. A Krisztus feltámadásáról való igazi tanúságtétel” – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa.
A püspök első feladata az ima, különben az egyház meggyengül
A püspököknek két feladatuk van: az első az, hogy Jézussal legyenek az imában. A püspök első számú feladata nem a lelkipásztori tervek kidolgozása… nem, nem! Imádkozni: ez az első feladat. A második pedig az, hogy tanú legyen, vagyis prédikáljon. Hirdesse az üdvösséget, amit Jézus Urunk hozott el nekünk. Nem könnyű ez a két feladat, de éppen ez teszi erőssé az egyház oszlopait. Ha ezek az oszlopok meggyengülnek, mert a püspök nem, vagy keveset imádkozik, esetleg elfeledkezik az imáról; vagy azért, mert nem hirdeti az evangéliumot és más dolgokkal törődik, akkor az egyház meggyengül, szenved. Isten népe szenved, mert gyengék a tartóoszlopok.
Imádkozzunk a püspökökért: szívből, nem megszokásból
Az egyház püspök nélkül nem működhet, ezért kötelesek vagyunk mindannyian imádkozni a püspökünkért. Ez egyfajta szeretetbéli kötelesség, a fiú kötelessége apja felé, testvéri kötelesség, hogy a család egységes maradjon az élő és feltámadt Jézus Krisztus megvallásában – magyarázta a pápa, majd így folytatta: „Ezért arra kérlek ma benneteket, hogy imádkozzatok értünk, püspökökért, mert mi is bűnösök vagyunk, nekünk is megvannak a gyengeségeink, minket is érint Júdás veszélye: mert őt is oszlopnak választották. Mi is ki vagyunk téve a veszélynek, hogy ne imádkozzunk, hogy olyasmit tegyünk, ami nem az evangélium hirdetése és az ördögűzés… Imádkozni kell, hogy a püspökök olyanok legyenek, mint ahogy Jézus akarta, hogy mindannyian tanúságot tegyünk Jézus feltámadásáról. Isten népe imádkozik a püspökökért. Minden misén imádkozik értük: imádkozik Péterért, a püspöki testület fejéért, és imádkozik a helyi püspökért. De ez kevés: mondjuk a nevet, sokszor csak megszokásból, aztán megyünk tovább. Szívből kell imádkozni a püspökért, kérni Istent: Uram, viseld gondját a püspökömnek; viseld gondját az összes püspöknek, és küldjél nekünk olyan püspököket, akik igazi tanúk. Olyanokat, akik imádkoznak, akik segítenek prédikációjukkal megérteni az evangéliumot, és azt, hogy bizonyosan tudjuk: Te, Uram, élsz és itt vagy köztünk” – fejezte be péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése