Évközi első hét keddje

Évközi első hét keddje

A szentírástudósok sokszor hangsúlyozzák, hogy nem elegendő csupán Jézus cselekedeteire vagy csak tanítására koncentrálni. Ha kizárólag csak az egyikre figyelnénk és háttérbe szorítanánk a másikat, aligha értenénk meg az Úr igazi mondanivalóját. Jézusnál a tett és a tanítás megbonthatatlan egységet alkotott. Cselekedetei megerősítették azt, amit szavaival mondott. Tanítása és cselekedetei arra irányultak, hogy meghirdesse és egyúttal jelenvalóvá is tegye az Isten országát.
Minderre kiváló példa a mai evangéliumi részlet. Jézus úgy tanít, hogy szavában az emberek észreveszik a különleges erőt, isteni hatalmat. Majd pedig gyógyít, kiűzi egy emberből a tisztátalan lelket, azaz a gonosz lelket.
A jelenet minden bizonnyal legérdekesebb eleme, hogy a gonosz lélek felismeri Jézus isteni hatalmát. Tudja, hogy az Úr hatalma erősebb nála, és „Isten Szentjének” nevezi őt. Világos tehát, hogy az isteni és ördögi hatalom küzdelméről van szó ezeknél a szabadító csodáknál. A gonosz a vesztünket, Isten az üdvösségünket akarja. A csoda azt szemlélteti, hogy Isten országa azáltal veszi kezdetét, hogy Jézus győzelmet arat a gonosz lelkek, a démonok felett. Miután megszűnik a gonosz ártó hatalma, uralomra jut Isten üdvözítő ereje. Engedem-e, hogy Isten legyen életem Ura?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Egy a szükséges tehát, a tiszta, szép, nemes, Istent szerető lélek. Aki ezt választja, a legjobb részt választotta, s ez az egyedül ésszerű, következetes s erőteljes eljárás; aki a lelket s önmagát elhanyagolja, az a meghasonlást hordozza magában; sorsa az elsötétedés, elkeseredés s üresség. De az nem annyit jelent, hogy elvonulni, remeteségekbe zárkózni; maradjunk pályánkon s ne veszítsük el az ,,egy szükségest” szemeink elől semmiféle dolgunkban.
Prohászka Ottokár