2016. január 18., hétfő

Bálványimádók és lázadók a „mindig így csináltuk”-nál megragadt keresztények



Bálványimádók és lázadók a „mindig így csináltuk”-nál megragadt keresztények


Ferenc pápa prédikál a Szent Márta-ház kápolnájában - OSS_ROM

Azok a keresztények, akik megálltak a „mindig így csináltuk” szemléletnél, bezárták szívüket a Szentlélek meglepetései előtt és sosem jutnak el az igazság teljességéhez, mert bálványimádók és lázadók – Ferenc pápa így fogalmazott hétfő reggeli homíliájában a Szent Márta-ház kápolnájában.
Nyissuk meg a szívünket a Szentlélek újdonságára
Az első olvasmányban (1Sam 15,16-23) Sault, mint Izrael királyát elutasítja az Úr, mert inkább a népre hallgat, mint az Úr akaratára és nem engedelmeskedik neki. A nép a csatában elért győzelem után áldozatot akart bemutatni Istennek a jószág legjavával, mert azt gondolta, hogy „mindig így csináltuk”. De Isten ez alkalommal nem ezt akarta. Sámuel próféta szemrehányást tesz Saulnak: „Vajon egészen elégő áldozatokat s véresáldozatokat akar-e az Úr, s nem inkább azt, hogy engedelmeskedjenek az Úr szavának?”
Ugyanezt tanítja Jézus az Evangéliumban (Mc 2,18-22) – állapította meg Ferenc pápa. A törvénytudók szemére vetették, hogy tanítványai nem böjtölnek úgy, mint ahogy addig mindig szokás volt. Jézus az életben alkalmazott alapelvvel válaszol nekik: „Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor szétszakítja a tömlőket, és kiömlik, s a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való.”
Mit jelent ez? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Hogy megváltozik a törvény? Nem! A törvény az ember szolgálatában áll, aki pedig Isten szolgálatában áll és ezért kell, hogy az ember szíve nyitva álljon. A „mindig így csináltuk” szemlélet bezárult szívet eredményez. Jézus azt mondta nekünk: ’Elküldöm nektek a Szentlelket és Ő elvezet benneteket a teljes igazságra’. Ha a szíved bezárult a Lélek újdonsága előtt, sohasem jutsz el a teljes igazságra! – jegyezte meg a Szentatya. Keresztény életed csak ötvenszázalékos lesz, foltos, új dolgokkal megstoppolt, de olyan struktúrára alapozva, amely nem nyitott az Úr hangjára. Bezárt szíved lesz, mert nem vagy képes kicserélni tömlőket.
Makacs és lázadó keresztények
Ez volt Saul király bűne, amely miatt az Úr elutasította. Sok keresztény bűne ez, akik abba kapaszkodnak, amit eddig mindig csináltak és nem hagyják a tömlők kicserélését. Egy félig élt, megfoltozott, megstoppolt, értelmetlen életben végzik – figyelmeztetett Ferenc pápa. A bűn a zárt szív, amely nem hallgatja meg az Úr hangját, amely nem nyílik meg az Úr újdonságára, a Szentlélekre, aki mindig meglep bennünket. A lázadás a „varázslás bűne”, a makacsság pedig bálványimádás.
Azok a keresztények, akik megmakacsolták magukat a „mindig így csináltuk” mentalitásban, abban, hogy ez a helyes út, vétkeznek: a varázslás bűnébe esnek. Olyan ez, mintha elmennének a jósnőhöz. Fontosabb az, ami korábban kimondatott és az, hogy ne változzon semmi, illetve az, amit érzek bezárt szívemben, mint az Úr Szava. A makacsság a bálványimádás bűne is: a keresztény, akik megmakacsolja magát, vétkezik! A bálványimádás bűnébe esik. Akkor mi tehát a helyes út, atyám? – tehetjük fel a kérdést. Megnyitni a szívet a Szentlélek előtt és megkülönböztetni, hogy mi Isten akarata – hangsúlyozta a pápa.
A megújításra váró szokások
Jézus idejében hagyomány volt, hogy a jó izraeliták böjtöt végezzenek. De van egy másik valóság: a Szentlélek, aki elvezet minket a teljes igazságra. Ezért van szüksége nyitott szívekre, olyan szívekre, amelyek nem makacsolják meg magukat önmaguk bálványának imádatában azért, mert fontosabb az, amit gondolnak a Szentlélek meglepetésénél.
Ez az az üzenet, amelyet ma az egyház ad nekünk. Ez az, amit Jézus olyan erősen hangsúlyoz: új bort új tömlőbe. A Lélek újdonságaihoz, Isten meglepetéseihez a szokásoknak is meg kell újulniuk. Az Úr adja meg a kegyelmet nekünk a nyitott szívhez, amely nyitott a Lélek hangjára, hogy meg tudja különböztetni azt, aminek már nem kell változnia, mert alapvető, attól, aminek meg kell változnia, hogy be tudja fogadni a Szentlélek újdonságát – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése