2016. január 1., péntek

A Megszentelt Élet Éve 360.



január 1.

Szűz Mária Isten Anyja, a Társaság alapításának ünnepe
Imádkozzunk a Jézus Szíve Társasága tagjaiért!
  • Jézus Szíve Társasága
Alapítójuk: P. Bíró Ferenc SJ
A Jézus Szíve (Népleányai) Társaságát Bíró Ferenc jezsuita az Egyház és a magyar nép szolgálatára alapította. Hangsúlyt helyezünk arra, hogy a teremtett világ javait Isten dicsőségére és embertársaink szolgálatára használjuk. Krisztus-követésünkben, Jézus Szíve tiszteletünkben az Isten-ember-világ egységét, a teljes harmóniát hangsúlyozzuk és akarjuk megvalósítani életünkben és munkásságunkban. Jézus Szívének szereteturalmát az egyének és a családok érdekében terjesztjük a társadalomban. Közösségi életünk példájának a názáreti Szent Család mindennapjait tekintjük. Az Alapító elgondolásának megfelelően a Társaságnak vannak olyan tagjai is, akik egyedül vagy a családjukkal otthonukban laknak, és a Társaság szelleme szerint élnek és dolgoznak.
Lelkiségünkből:
„A Jézus Szíve tisztelet a Társaság számára elsősorban nem ájtatosság, hanem Jézus szeretetéletének folytatása, "a teljes, történelmi, reális Krisztus reális követése igazságban és tettben". (Konstitúció 7. )


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése