2016. január 2., szombat

A Megszentelt Élet Éve 361.



január 2.

A rend alapításának ünnepe
Imádkozzunk a marista testvérekért!
  • Mária Iskolatestvérek
Alapítójuk: Champagnat Szent Marcellin
Istennek szentelt szerzetesek vagyunk, akik Mária példája alapján Jézust követjük. Közösségben élünk, a nevelésnek szenteljük életünket, külön szeretettel figyelve azokra a gyerekekre és a fiatalokra, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
A világ 76 országában, öt kontinensen, 4300 marista testvér él. Munkánkat több mint 40 000 laikussal közösen megosztva végezzük, mintegy ötvenezer gyermek és fiatal körében.
Lelkiségünkből:
„Ha jól akarjuk nevelni a gyermekeket, szeretni kell őket, és mindenkit egyformán.” Champagnat Szent Marcellin
 


Himnusz XXXV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Urunk, felséges Istenünk,
a lét rendjét ki megszabod:
reggel világosságot adsz
és délben tűző ragyogást,
oltsd el minden viszály tüzét,
szüntesd a rossz vágyak hevét,
a testet egészséggel áldd,
szívünket békéd járja át.
Add meg, kegyelmes jó Atya,
Atyának egyszülött Fia
és Szentlélek, vigasztalónk,
egyetlen Úr, örök király. Ámen.



Ferenc pápa megnyitotta a Santa Maria Maggiore bazilika szentkapuját: Aki nem tud megbocsátani, még nem ismerte meg a szeretet teljességét



Ferenc pápa megnyitotta a Santa Maria Maggiore bazilika szentkapuját: Aki nem tud megbocsátani, még nem ismerte meg a szeretet teljességét


A Santa Maria Maggiore nyitott kapujában - AP

Újév napján pénteken délután öt órakor kezdődött a Santa Maria Maggiore bazilika szentkapuja megnyitásának a szertartása, melynek során Ferenc pápa feltárta a kapuk bronzszárnyait és belépett Róma legősibb, ötödik században épült Mária templomába.
Mária az Isten Anyja és az Egyház Anyja
A bazilika előcsarnokának baloldali kapuját, az új Porta Santa-t II. János Pál pápa avatta fel 2001. december 8-án. A kapu baloldali szárnyán Szűz Mária mutat jobbjával a másik szárnyon ábrázolt Fiára, aki testén a megváltás sebhelyeivel a sírból kél fel. Középütt fenn a lengyel pápa címere látható, balról fent a Mater Dei, Isten Anyja felirat az Angyali üdvözlettel, alul pedig a 431-ben tartott efezusi zsinat püspöki gyülekezetét formálták meg, amint ünnepélyesen döntenek a Theotokosz, Istenszülő név kötelező használata mellet. Jobbra párhuzamosan a II. Vatikáni Zsinat püspöki kollégiuma látható, amint a Szűzanyát a Lumen Gentium dokumentum nyolcadik fejezetében a Mater Ecclesiae címmel illetik, mely felirat fölött az első Pünkösd lélekáradása látható.
Az Isten Anyja ünnepén bemutatott szentmise során Ferenc pápa ezúttal egy ősi gregorián ének szövegét alapul véve Máriáról, mint az irgalmasság anyjáról elmélkedett.
Mária az irgalmasság Anyja
„Salve, Mater misericordiae! – ezzel a köszöntéssel fordulunk a Szűzanyához, az Isten Anyjának ajánlott római bazilikában” – kezdte beszédét Ferenc pápa. Ez egy ősi himnusz eleje, melyet a szentmise végén éneklünk majd el: „Üdvözlégy, irgalmasság Anyja, Isten Anyja és a megbocsátás Anyja, a reménység Anyja és a kegyelem Anyja”. Ez a néhány sor nemzedékek hitét tartalmazza, akik a Szent Szűz képére szegezték a tekintetüket, hogy tőle kérjenek közbenjárást és vigasztalást. Soha nem alkalmasabb, mint éppen napjainkban, hogy Szűz Máriához úgy fohászkodjunk, mint az irgalmasság Anyjához. A most megnyitott kapu ugyanis az irgalmasság Kapuja. Bárki is lépje át a küszöbét, arra hivatott, hogy az Atya irgalmas szeretetébe merüljön, bizalommal eltelve és félelem nélkül. Ebből a bazilikából azzal a bizonyossággal indulhat tovább, hogy Mária az útitársa lesz. Ő az irgalmasság Anyja, mert ő szülte a méhében magának az isteni irgalmasságnak az Arcát, az Emmanuel Jézust, akit a népek vártak és aki a Béke Fejedelme, aki az üdvösségünkért emberré lett és aki nekünk adta az ő Anyját, aki velünk együtt zarándoktársunk lesz és soha nem hagy el bennünket az utunkon, főként a bizonytalanság és a fájdalom pillanataiban.
Aki nem tud megbocsátani, még nem ismerte meg a szeretet teljességét
Mária annak az Istennek az Anyja, aki megbocsát, aki megbocsátást ad, és ezért nevezhetjük őt a megbocsátás Anyjának. Ez a szó, „megbocsátás”, mely oly érthetetlen a mai mentalitás számára, ellenben azt a jövőt jelöli, mely a keresztény hit eredeti sajátja. Aki nem tud megbocsátani, még nem ismerte meg a szeretet teljességét. Csak az, aki igazán tud szeretni, jut el a megbocsátásig, elfeledve a kapott sértést. A kereszt tövében Mária látja a Fiát, és felajánlja saját magát, ezáltal tanúsítva, hogy mit is jelent úgy szeretni, ahogy az Isten szeret. Ekkor hallja Jézus azon szavait, melyek valószínűleg abból születnek, amit ő maga tanított neki, gyermekkora óta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek (Lk 23,34). Ebben a pillanatban válik Mária mindnyájunk számára a megbocsátás Anyjává. Ő maga, Jézus példája nyomán és az ő kegyelmével, lett képessé arra, hogy megbocsásson azoknak, akik megölték az ő ártatlan Fiát.
Mária, a megbocsátás Anyja tanítja, hogy a megváltás nem ismer határokat
Mária számunkra annak az ikonja, ahogyan az egyháznak megbocsátást kell nyújtania azoknak, akik hozzá fohászkodnak. A megbocsátás Anyja megtanítja az Egyháznak, hogy a Golgotán szerzett megváltás nem ismer határokat. Nem tudja megállítani a törvény az okoskodásaival, sem pedig ennek a világnak a bölcsessége. Az egyház megbocsátásának ugyanazt a mértéket kell viselnie, amit Jézus a kereszten és amit Mária a kereszt lábánál hordozott. Ebben nincs alternatíva. Ezért is tette a Szentlélek az apostolokat a megbocsátás eszközeivé, hogy amit Jézus a halálával megszerzett, ahhoz az emberek minden helyen és minden időben hozzáférhessenek (vö Jn 20,19-23).
Mária a remény, a kegyelem és a szent örvendezés Anyja
Ugyanakkor az ősi ének azt is elmondja Máriáról, hogy Ő a „reménység Anyja és a kegyelem Anyja és a szent örvendezés Anyja”. És ez a három, a remény, a kegyelem és a szent örvendezés, egymásnak a leánytestvérei, melyek Krisztus adományai, sőt hasonlóképpen az ő nevei, melyek hogy úgy mondjuk, a testébe íródtak bele. Mária ajándék, amelyet nekünk ad, Jézus Krisztust nyújtva nekünk, a megbocsátás ajándéka, mely megújítja az életet és ami lehetővé teszi, hogy betöltsük ismét az Isten akaratát és ami az életnek igazi boldogságot ad. Ez a kegyelem, megnyitja a szívet, hogy a jövőbe tekintsünk annak az örömével, aki remél. Ez a tanítás is a zsoltárból ered: „Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet! Add meg újra üdvösséged örömét, erősíts meg a készséges lelkületben!” (Zsolt 51,12.14).
A megbocsátás az igazi ellenszere a szomorúságnak
A megbocsátás adománya az igazi ellenszere a szomorúságnak, amit a harag és a bosszú okoz. A megbocsátás megnyit az örömre és a lelki derűre, mert megszabadítja a lelket a halál gondolataitól, amíg a harag és a bosszú felajzzák az értelmet és meggyötrik a szívet, elvéve annak nyugalmát és békéjét. Rút egy dolog a harag és a bosszú!
Kiáltsuk együtt mi is Efezus népével: Isten Szent Anyja! Isten Szent Anyja! Isten Szent Anyja!
Lépjünk át tehát az irgalmasság kapuján Szűz Mária, az Isten Anyja társaságának a biztonságában, aki közbenjár értünk. Engedjük, hogy elkísérjen bennünket a Fiával való találkozás szépségének a felfedezésében! Nyissuk meg a szívünket a megbocsátás örömére, tudatában annak a bizalommal teli reménynek, melyet nekünk szereztek, hogy a hétköznapi életünk az Isten szeretetének alázatos eszközévé váljon. És a gyermekek szeretetével kiáltsuk Efezus népének ugyanazon szavaival a történelmi zsinat idejéből: „Isten Szent Anyja!”. Végül arra kérte a pápa a híveket, hogy hangosan és erősen, háromszor kiáltsák együtt: „Isten Szent Anyja! Isten Szent Anyja! Isten Szent Anyja! – és így fejezte be homíliáját Ferenc pápa a Santa Maria Maggiore bazilika szentkapuja megnyitásának a szertartása alkalmából bemutatott szentmisén.


Karácsonyi idő szombat



Karácsonyi idő szombat


A mai evangéliumban Keresztelő János önmagáról, saját küldetéséről szóló tanúságtételét olvassuk. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy János kissé furcsa életmódja feltűnést kelt a nép és a vallási vezetők körében. A pusztában él, sáska és vadméz az eledele, teveszőrből készült ruhát visel. Mindez nem különc viselkedés vagy magamutogatás, hanem prófétai jel az emberek számára. Szavaiban, tanításában szintén a prófétai figyelmeztetést hallják meg az emberek, akik megszívlelik a bűnbánatra hívó szót, és kimennek hozzá a Jordán folyóhoz, hogy bűnbánatuk jeleként megkeresztelkedjenek. János tevékenysége egyesekben azt a gondolatot ébresztette, hogy ő lehet a Messiás. E vélekedést tükrözi a Jánoshoz érkezők kérdése. Ő azonban visszautasítja a kérdezők feltételezését és kijelenti, hogy nem ő a várt Messiás.
Bár látszólag János önmagával kapcsolatban tesz kijelentéseket, tanúságtételének leglényegesebb eleme valójában Jézusról szól, aki a Messiás. János csupán az ő előhírnökének tartja magát, aki azt a küldetést kapta Istentől, hogy meghirdesse a nép számára a Megváltó érkezését és a bűnbánat keresztsége által felkészítse az embereket az ő jövetelére. János tanúskodása ilyen szempontból előremutató, és a szavára figyelőket segíti abban, hogy felismerjék majd Jézusban a Megváltót.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek és egyre hívebben kövesselek! Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.
 


2016. január 1., péntek

A Megszentelt Élet Éve 360.



január 1.

Szűz Mária Isten Anyja, a Társaság alapításának ünnepe
Imádkozzunk a Jézus Szíve Társasága tagjaiért!
  • Jézus Szíve Társasága
Alapítójuk: P. Bíró Ferenc SJ
A Jézus Szíve (Népleányai) Társaságát Bíró Ferenc jezsuita az Egyház és a magyar nép szolgálatára alapította. Hangsúlyt helyezünk arra, hogy a teremtett világ javait Isten dicsőségére és embertársaink szolgálatára használjuk. Krisztus-követésünkben, Jézus Szíve tiszteletünkben az Isten-ember-világ egységét, a teljes harmóniát hangsúlyozzuk és akarjuk megvalósítani életünkben és munkásságunkban. Jézus Szívének szereteturalmát az egyének és a családok érdekében terjesztjük a társadalomban. Közösségi életünk példájának a názáreti Szent Család mindennapjait tekintjük. Az Alapító elgondolásának megfelelően a Társaságnak vannak olyan tagjai is, akik egyedül vagy a családjukkal otthonukban laknak, és a Társaság szelleme szerint élnek és dolgoznak.
Lelkiségünkből:
„A Jézus Szíve tisztelet a Társaság számára elsősorban nem ájtatosság, hanem Jézus szeretetéletének folytatása, "a teljes, történelmi, reális Krisztus reális követése igazságban és tettben". (Konstitúció 7. )


Himnusz XXXIV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Virágzik Jessze törzsöke,
gyümölcsöt érlel vesszeje:
mint édesanya szült fiat
és mindörökre szűz maradt.
Szegény jászolban jött közénk,
kitől támadt a földre fény,
Atyjával egeket teremt
s pólyázza anyja idelenn.
Kitől a tízparancsolat
törvényét vette a világ,
törvény alattvalójaként
mint ember lépett most közénk.
Fény és üdvösség születik,
halál hatalma megtörik.
Mind Máriához jöjjetek,
higgyétek: Istent szülte meg.
Jézus, magasztal énekünk,
ki Szűztől születtél nekünk:
Atyádat és Szentlelkedet
örökre dicsérjük veled. Ámen.
 


Ferenc pápa: A mennyei Atya szerelmes az emberbe, de nem használ varázspálcát!



Ferenc pápa: A mennyei Atya szerelmes az emberbe, de nem használ varázspálcát!


Újév napján a szokásos déli Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa annak felfedezésére buzdította a híveket, hogy az Úr arca szüntelenül felettünk van, reánk tekint, ő átalakítja életünket, és arra indít, hogy észrevegyük felebarátaink szükségét. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.


Kedves testvéreim, jó napot és boldog új évet kívánok!

Újévkor szép dolog köszönteni egymást. Ismét azt kívánjuk egymásnak, hogy az, ami ránk vár, egy kicsit jobb legyen. Végeredményben ez annak a reménynek a jele, amely lelkesít minket, és arra hív, hogy higgyünk az életben. Tudjuk azonban, hogy az új év nem változtat meg mindent, és hogy az eddigi problémák holnap is meglesznek. Ezért egy olyan reális reményre támaszkodó köszöntéssel szeretnék hozzátok fordulni, amelyet a mai liturgiából kölcsönzök.
Azokról a szavakról van szó, amelyekkel maga az Úr kéri, hogy áldasson meg az ő népe: „Az Úr ragyogtassa fel arcát feletted […]. Az Úr fordítsa feléd arcát” (Szám 6,25–26). Én is ezt kívánom nektek: hogy az Úr tekintsen rátok, és hogy tudjatok örülni annak tudatában, hogy az ő irgalmas, a napnál is ragyogóbb arca mindennap fölöttetek ragyog, és nem ismer alkonyt! Isten arcának felfedezése megújítja életünket! Mert ő olyan Atya, aki szerelmes az emberbe, aki nem fárad bele abba, hogy mindig újrakezdjen velünk mindent, hogy megújítson minket. De nem ígér mágikus változásokat, nem használ varázspálcát. A valóságot belülről szereti megváltoztatni, türelemmel és szeretettel. Tapintatosan szeretne belépni életünkbe, miként az eső a földbe, hogy az termést hozzon. Mindig vár, és gyengéden néz minket. Ébredéskor mindennap elmondhatjuk: „Ma az Úr rám ragyogtatja az ő arcát.”
A Szentírásban található áldás így folytatódik: „[Az Úr] adjon neked békét” (Szám 6,26). Ma tartjuk a béke világnapját, melynek témája: „Győzd le a közömbösséget és szerezd meg a békét!” A békét, melynek magvait az Atyaisten el akarja vetni a világba, nekünk kell gondozni. Sőt, meg is kell „szerezni”. Ez valódi harcot, lelki küzdelmet jelent, melynek helye a szívünkben van. Mert a békének nemcsak a háború az ellensége, hanem a közömbösség is, mely arra késztet, hogy csak magunkra gondoljunk, gátakat emel, gyanakvást kelt, félelmet szül és elzárkózáshoz vezet. Ezek mind a béke ellenségei. Tömérdek információ áll rendelkezésünkre, hála Istennek, de időnként annyira elborítanak bennünket a hírek, hogy nem veszünk tudomást a valóságról, arról a testvérünkről, arról a nővérünkről, akinek ránk van szüksége. Kezdjük el megnyitni szívünket, ébresszük fel figyelmünket felebarátainkra. Ez az útja a béke megszerzésének.
Segítsen ebben minket a béke királynője, Isten anyja, akinek ma az ünnepét üljük. A mai evangélium azt mondja Máriáról, hogy „megőrizte ezeket, és elgondolkodott rajtuk szívében” (Lk 2,19). Mikről van szó? Nyilvánvalóan a Jézus születése miatti örömről, de azokról a nehézségekről is, amelyekkel szembe találta magát: jászolba kellett fektetnie fiát, mert „nem kaptak helyet a szálláson” (Lk 2,7), és a jövő nagyon bizonytalannak tűnt. A remények és az aggodalmak, a hála és a problémák: mindaz, mi előfordult az életben, Mária szívében imává, Istennel folytatott párbeszéddé vált. Ez Isten anyjának a titka. És ő velünk is így viselkedik: őrzi örömeinket, és kibogozza életünk csomóit azáltal, hogy az Úrhoz viszi őket.
Bízzuk anyánkra, Máriára az új esztendőt, hogy növekedjen a béke és az irgalmasság!

A Szentatya szavai az Angelus után:
Kedves testvéreim!
Szeretnék köszönetet mondani az Olasz Köztársaság elnökének jókívánságaiért, melyeket tegnap este, év végi üzenetében kifejezett felém, és szívből viszonzom.
Elismerésemet fejezem ki a számos imaösszejövetelért és programért, amelyeket a világ minden részén a béke mai világnapja alkalmából szerveztek. Gondolok itt a tegnap esti nemzeti felvonulásra Molfettában, melyet az Olasz Püspöki Konferencia, a Karitász, a Pax Christi és az Actio Catholica szervezett. Jó tudni, hogy sokan, főleg fiatalok, ezt a módját választották a szilveszter megünneplésének. Szeretettel köszöntöm a Békét minden földön tüntetés résztvevőit, melyet Rómában és sok országban a Szent Egyed közösség szervezett. Kedves barátaim, bátorítalak titeket, hogy folytassátok a kiengesztelődés és az egyetértés érdekében kifejtett erőfeszítéseiteket! Köszöntöm a Családi Szeretet Mozgalom családjait, akik éjszaka a Szent Péter téren virrasztottak, imádkoztak a békéért és a családon belüli egységért az egész világon. Köszönöm mindnyájatoknak ezeket a szép kezdeményezéseket és imáitokat!
Szívből köszöntelek mindnyájatokat, kedves jelenlévő zarándokok! Külön gondolok a „Csillagénekesekre” (Sternsinger), azokra a gyerekekre, akik Németországban és Ausztriában elviszik a házakba Jézus áldását, és adományokat gyűjtenek szegény kortársaik számára. Köszöntöm a Fraterna Domus barátait és önkénteseit, a stezzanói oratóriumot, valamint a tarantói híveket.
Mindenkinek békés évet kívánok, az irgalomban gazdag Úr kegyelmében, és Máriának, Isten szent anyjának anyai közbejárásával.
Ne felejtsétek el reggel, amikor felébredtek, hogy emlékezzetek az Úr áldásának említett részletére: „Ma az Úr rám ragyogtatja az ő arcát.” Mondjuk közösen mindnyájan: „Ma az Úr rám ragyogtatja az ő arcát.” Még egyszer: „Ma az Úr rám ragyogtatja az ő arcát.”
Boldog új évet! Finom ebédet! És kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! A viszontlátásra!
 


Karácsonyi nyolcadának nyolcadik napja



Karácsonyi nyolcadának nyolcadik napja


Különleges ajándék
 
Az egyik évben karácsony délutánján már csak néhány perc volt a templomi betlehemes játék kezdetéig. A gyerekek szépen felöltözve, izgatottan várták a kezdést. A pásztorok és a háromkirályok kezükben szorongatták az ajándékokat, amit majd a Megváltónak adnak, amikor hódolnak előtte. Ebben a pillanatban érkezett egy egészen kicsiny fiú kisbojtárnak öltözve. Valójában nem is érkezett, hanem az édesanyja vezette, hiszen még csak óvodás volt, kiscsoportos. Rögtön megismertem Menyhért király anyukáját, aki csendesen kérte: hadd álljon az ő fia is a pásztorok közé, ha már a bátyja is szerepel. Végigpillantottam a gyereken, subája, kucsmája, pásztorbotja rendben, a próbákon ugyan nem volt, de miért ne állhatna a betlehemi pásztorok közé. Annyi idő még éppen volt, hogy szóljak a Kulcsár Bandinak, aki abban az évben öreg pásztor volt, figyeljen majd a kicsire. A műsor szépen ment, elérkezett a pásztorok jelenete. Az első pásztor egyesével szólította a többieket: „Mit hoztál pásztortársam a világ Megváltójának?” Ők meg sorban válaszoltak, hogy sajtot, túrót, friss cipót, kisbárányt hoztak a Megváltónak, majd letérdelve hódoltak neki és letették elébe ajándékukat. Végül már csak az újonnan beállt kisbojtár maradt és az első pásztor neki is feltette a kérdést: „Mit hoztál pásztortársam a világ Megváltójának?” Az előadás előtt erre a helyzetre nem volt időm gondolni, az édesanyjára pillantottam, akinek elállt a lélegzete. Az újdonsült kisbojtár nem ijedt meg nagyon, megilletődötten belenyúlt zsebébe, elővette majd kezével magasra tartotta ajándékát és hangosan kiáltotta: „Játékcsörgőt hoztam a Megváltónak!” Ebben a pillanatban az oldalt várakozó Menyhért kezéből kiesett a tömjén, a pásztorok térdelés helyett a földön feküdtek a nevetéstől, Szűz Mária pedig úgy tett, mintha a könnyeit törölgetné. A rögtönzött jelenet annyira tetszett mindenkinek, hogy kiegészítettük a betlehemes játékot és a következő évtől már a csörgő is a pásztorok ajándéka között volt.
Sok év után is szívesen emlékszem az ilyen kedves jelenetekre és elmosolyodok, amikor a leleményes gyerekszereplőkre gondolok. Jézus születésének eseményét Szűz Mária is jól megjegyezte egykor. Lukács evangélista ezt írja: „Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk.” Hogyan is felejthette volna el a pásztorok kedvességét, akik elsőként érkeztek az újszülött Gyermekhez, az Isten Fiához? Ma figyelmünk Máriára, Jézus édesanyára irányul, akit Isten Anyjaként tisztelünk. Ha földi élete során Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten volt, anyjának nevezte Máriát, mi is bátran állíthatjuk, hogy nem csupán az ember Jézusnak volt édesanyja, hanem Isten Anyja is ő. Mária a jászoltól a keresztig elkísérte fiát. A születésekor karjában tartotta gyermekként Jézust és a keresztről való levételkor is karjába vehette fiát, aki a kereszten Isten Fiának bizonyult.
Mária a születéstől a halálig minden nap kimutatta szeretetét fia iránt. Mi is fejezzük ki szeretetünket és hódolatunkat az esztendő és életünk minden napján Jézus iránt! Tekintsük az új év és életünk minden napját Isten ajándékának!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Szűz Mária, Megváltónk édesanyja! A te életedben számtalanszor megmutatkozott Isten irgalma. Mutass utat számunkra az irgalmas Istenhez, hogy méltók legyünk az ő áldására az új esztendő minden napján. Téged áldottnak hirdet minden nemzedék, mert igent mondtál az isteni üdvözítő tervre és átengedted egész személyiségedet Istennek, hogy általad szülessen meg Jézus. Egész életed során érezted Isten áldását, hiszen mindig fiad, Jézus közelében éltél. Irgalmasság édesanyja, segíts minket, hogy az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában felismerjük a mennyország kulcsát!
 


2015. december 31., csütörtök

A Megszentelt Élet Éve 359.



december 31.


Nagy Szent Bazil ünnepe (01.01.)

Imádkozzunk a bazilita nővérekért!

  • Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek

Alapítójuk: Nagy Szent Bazil (329-379)

A Nagy Szent Bazil szabályai szerint élő szerzetesnővérek Szent Bazil nővére, Szent Makrina vezetésével éltek a IV. században. Szent Hierotheosz bizánci püspökkel jöttek nővéreink Magyarországra a X. században, és a veszprémvölgyi monostorban telepedtek le. A tatárjárással a monostorok megszűntek. A XIX. században a felvidéken voltak monostoraink. Trianon után Magyarországon nem voltunk, 1935-ben települtünk vissza. Végezzük a teljes keleti zsolozsmát, és két szociális otthont tartunk fenn.

Lelkiségünkből:
„Tökéletesedni a szeretetben, és a szeretet tüzét másokban is lángra lobbantani.” Nagy Szent Bazil


Himnusz XXXIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk,
Atyát s Fiút ki egybekötsz,
szívünket, kérünk, töltse be
kegyelmed égi ereje.
Száj, nyelv, ész, érzék és erő
zengjen hitvalló éneket,
a lánggal égő szeretet
gyújtson tüzével szíveket.
Hadd ismerjük meg az Atyát,
és értsük általad Fiát,
s ki mindkettőjük Lelke vagy,
higgyünk örök időkön át. Ámen.


Márfi Gyula érsek karácsonyi üzenete



Márfi Gyula érsek karácsonyi üzenete


Márfi Gyula veszprémi érsek karácsonykor közzétett üzenetét közöljük az alábbiakban.


Főtisztelendő Paptestvéreim, Szeretett Hívő Testvéreim!

Anyaszentegyházunk igyekszik eloszlatni gyermekeinek azt a téves illúzióját, hogy a keresztény ember élete csupa csillagfényes ragyogás, evilági értelemben vett béke és öröm. Ezért helyezi Jézus születésnapjának közvetlen közelébe azoknak a szenteknek a mennyei születésnapját, akik sokat szenvedtek, sőt életüket is adták Krisztusért. Szent István diakónust, Szent János apostolt és az aprószenteket valamikor így hívták: comites Christi, azaz Krisztus kísérői.
Mi a közös Krisztus kísérőiben?
1. Elsőnek említhetjük a tisztaságot, egy olyan erényt, amely napjainkban már-már ismeretlen az átlagember számára. Pedig az Úr Jézus nem hiába mondta: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent” (Mt 5,8). A tiszta szív nem csak a szüzek ajándéka, hanem az egymáshoz és gyermekeikhez hűséges hitveseké is.
Szent István diakónusról nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy szűz volt-e vagy házas ember, hiszen az apostolok közt is voltak házas emberek is (vö. 1Kor 9,5). De az biztos, hogy tiszta lelkű volt, ennek is köszönhette, hogy még életében megnyílt számára az ég, és látta az Emberfiát az Isten jobbján. (Vö. ApCsel 7,56.) Szent Jánossal kapcsolatban egységes a hagyomány arra vonatkozóan, hogy ő szüzességét egész életében megőrizte. Az aprószentek gyermeki ártatlansága pedig magától értetődik.

Napjainkra, sajnos, kialakult egy olyan közfelfogás, amely nemcsak a szüzességet utasítja el, hanem az állapotbeli tisztaságot is. A régi elv így szólt: Szüzen a házasságig, és hűségesen a sírig.
Az emberek többsége ma már ezt az elvet is idejétmúltnak, sőt megtarthatatlannak tekinti. Pedig ez az elv tökéletes összhangban van a természettörvénnyel, a szép és boldog családi élettel, azon belül a nevelésre szoruló gyermekek javával. A mai átlagember természetellenesnek tartja azt, ami természetfölötti (például a szüzességre képesítő sajátos isteni karizmát), ugyanakkor természetesnek tekinti azt, ami természetellenes. A tisztaságot durván sértő magatartásformákat a „tiszteletre méltó másság” kategóriájába sorolja. Ezt a fajta másságot aztán azonosítja a modern ember erkölcsi felfogásával.
Ám ha elolvassuk Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelének első fejezetét, vagy a Teremtés könyvének 18-19. fejezetét, akkor jól láthatjuk, hogy a sokak által modernnek hazudott erkölcs már kétezer, sőt négyezer évvel ezelőtt is elavult volt. Nemcsak Szodoma és Gomorra pusztulása, hanem a büszke és hatalmas Római Birodalom bukása is a természetes emberi erkölcsök megromlásának volt a következménye. Igen: a Római Birodalom elsősorban nem a csatákat veszítette el, hanem a békét. Amikor az Úr Jézus megszületett, a görög-római birodalomban élt szülők és hitvesek már nem gyermekeikkel dicsekedtek, hanem az úgynevezett „partnereikkel”, a színházak pedig már nem katarzist (lelki megtisztulást) nyújtottak, hanem az emberek alantas ösztöneinek kielégítését szolgálták.

Ennek a birodalomnak a romjain építette fel aztán a kereszténység a maga csodálatos kultúráját – megőrizve az antik kultúra értékeit is. – Most viszont az a veszély fenyeget bennünket, hogy a mi szeretett Európánk is – keresztény ihletésű alkotásaival: fantasztikus épületeivel, lenyűgöző képzőművészeti és iparművészeti remekléseivel, páratlanul szép zenei és irodalmi örökségével együtt – romhalmazzá válik.
„Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” – olvassuk Jónás intelmét az ószövetségi Szentírás egyik legszebb könyvében (Jón 3,4). Egy új Jónás próféta vajon mit hirdetne most nekünk, európaiaknak? Nem akarok vészmadár lenni, de nem merem kizárni, hogy ezt mondaná: „Még negyven év, és Európa elpusztul!” – Jónás könyve azonban azzal folytatódik, hogy a niniveiek megtérnek és megmenekülnek. Íme, itt a mi nagy lehetőségünk: nekünk is meg kell térnünk, és akkor megmenthetjük Európát.

Mindenekelőtt vissza kell térnünk a tízparancsolathoz, ezen belül a hatodik és a kilencedik parancsolathoz is. – Szent komolysággal kell közelítenünk a szentségekhez, így a házasság szentségéhez is. El kell felejtenünk azt, hogy „kicsit szeretlek is, meg nem is, tudod: így van ez”, és újra meg kell tanulnunk kimondani e mázsás súlyú szavakat: „holtomiglan-holtodiglan…”

2. De el kell felejtenünk a keresztséggel és a bérmálással kapcsolatos eddigi felfogásunkat is: „legyen csak ez is megkeresztelve, ne mondja majd nekem, hogy még meg se kereszteltettem…”, „bérmálkozzunk egy kicsit, aztán ne legyen gondunk rá…” De el kell felejtenünk azt is, hogy: „Veled, Uram, de nélküled” (István, a király). Nem követhetjük Koppányt is, meg Istvánt is, a bálványokat is, meg Istent is. Hitünket mindig és mindenütt – alakoskodás, köntörfalazás és félelem nélkül – meg kell vallanunk.
Ezzel elérkeztünk elmélkedésünk második pontjához, a hitvalláshoz. Ez az, amiben Krisztus kísérői ugyancsak egyek voltak. Az aprószentek szavak nélkül, egyszerűen vérük ontásával lettek Krisztus tanúi, István és János életével és szavával is megvallotta hitét, Szent János apostol és evangélista: írásaival is.
Nekünk is tudomásul kell vennünk, hogy amikor életünket, mint valami épületet, megtervezzük, Jézust, a szegletkövet nem dobhatjuk félre. Mert „nincs üdvösség senki másban. Nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,12). – Európában ma még Jézus születésétől számoljuk az éveket. Ha nem akarjuk, hogy negyven év múlva 622 évvel „fiatalabbak” legyünk, azaz Mohamed próféta nevezetes futásától számolják éveinket, akkor meg kell ragadnunk Krisztus Urunk kezét, elfogadva Szent János tanúságtételét: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1 Jn 1,1).
És meg kell fognunk egymás kezét is, erősítenünk kell egyháztagságunk tudatát, buzgón kell látogatnunk a közös istentiszteleteket, mert ahogy az egyik ifjúsági ének mondja: „fogjuk meg kezünket, – a közös hit erősebb…”
Segítsen mindannyiunkat az István diakónust eltöltő Szentlélek, hogy megértsük az idők jeleit, meglássuk talán minden eddiginél nagyobb felelősségünket, és nem csak a magunk számára, hanem az utánunk jövő generációk számára is: mentsük meg közös otthonunkat, Európát!
Ezzel az üzenettel kívánok Paptestvéreimnek, Krisztushívő Testvéreimnek és minden magyar Testvéremnek békés és áldásos új esztendőt.

Veszprém, 2015 karácsonyán

Márfi Gyula érsek
 


Karácsony nyolcadának 7. napja



Karácsony nyolcadának 7. napja


A frissen kivágott fán gyerekek számolják az évgyűrűket, hogy megtudják milyen idős lehetett a fa. Érdekes számukra, mert most látnak életükben először ilyet. Minden gyűrű egy év. A szüntelenül múló idő minden évben otthagyta nyomát a fán, amelyet a korábbi években alig lehetett észrevenni, de most, a kivágás után láthatóvá vált. Az idő rajtunk is nyomot hagy. Az elmúlt esztendő során is növekedtünk, s a közvetlenül előttünk álló, majd a következő években is növekednünk kell, amíg életünk fáját egyszer ki nem vágják, s Isten fogja szemlélni növekedésünk nyomait.
Ha visszatekintünk az időben, annak múlását gyorsnak érezzük: milyen hamar eltelt ez az év, milyen gyorsan múlnak az évek - mondogatják sokan. Ha időben előretekintünk, már nem érezzük ezt a gyorsaságot, néha inkább siettetnénk az idő múlását, hogy egy-egy várva várt esemény mielőbb bekövetkezzen. Ha a jelen pillanatra gondolunk, néha szeretnénk megállítani az időt, természetesen olyankor, amikor nagy öröm és boldogság részesei vagyunk.
De hiába is támadnak ilyen érzéseink, gondolataink, az idő előrehaladtát nem tudjuk befolyásolni. Mert az idő és az örökkévalóság Isten kezében van. Miként időbeli létezésünket, a születéstől a halálig tartó életünket Istennek köszönhetjük, ugyanúgy az örökkévalóságba való megérkezésünk is Isten ajándéka lesz.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Ó örök Ige, Isten és Mária Fia, újítsd meg a lelkek rejtekében születésed csodáját! Megváltott fiaidat öltöztesd halhatatlanságba, gyújts bennük szeretetet, egyesítsd valamennyit titokzatos tested kötelékeivel, hogy eljöveteled meghozza a biztos békét, az egyesek és a népek közötti testvéri összefogást! Ámen.
Szent XXIII. János pápa



2015. december 30., szerda

A Megszentelt Élet Éve 358.



december 30.

Nagy Szent Bazil ünnepe (01.01.)
Imádkozzunk a bazilitákért!
  • Nagy Szent Bazil Rend
Alapítójuk: Szent Bazil reguláját követő keleti szerzetesekből alakult pápai jogú rend
Rendünk eredete Nagy Szent Bazil személyéhez nyúlik vissza, aki Nazianzi Szent Gergellyel olyan, a szerzetesi élet alapelveit kifejtő Regulát szerkesztett, amely mindmáig alapja a keleti szerzetességnek. A bazilita szerzetesek legfőbb feladata az életszentségre, vagyis az Isten és emberszeretetre való kitartó törekvés. A magyar közösség elsődleges célja és feladata a máriapócsi búcsújáróhely és a kegytemplom sokrétű ellátása, lelkipásztori szolgálata. Mindemellett a bazilita hagyományt folytatva a nevelő-oktató munkába is bekapcsolódunk. Rendünk sajátos karizmája a katolikus egyházban a bizánci rítus szerinti imaélet és szemlélődő közösségi lét, s a lelkipásztori, apostoli tevékenység a görög szertartás szellemisége alapján.
Lelkiségünkből:
Ugyan ki ne tudná, hogy az ember szelíd és társas lény, nem pedig magányos vad? Hiszen semmi sem jellemzi jobban természetünket, mint az, hogy egymással kapcsolatban állunk, rászorulunk egymás segítségére, és szeretjük a velünk közös fajhoz tartozókat. Mivel pedig eleve maga az Úr ültette el ennek magvát belénk, így ő ennek termését is megköveteli, amikor azt mondja: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást.” Nagy Szent Bazil bővebben kifejtett szabályai - III. A felebaráti szeretet (részlet)


Himnusz XXXII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Világ váltsága, Krisztusunk,
Atyának egyszülött Fia,
szent születésed mily csoda,
megelőz minden kezdetet.
Atyádnak fényessége vagy,
e földön egyetlen remény:
a nagyvilág hozzád kiált,
hallgasd meg szolgáid szavát.
Ó, Üdvözítő, ne feledd,
hogy szűz Anyától testedet
magadra öltve közülünk,
egy lettél egykor mivelünk.
Így tanúsítja ez a nap,
mely minden évben visszatér:
az Atya küldött el közénk,
a világ üdvösségeként.
Őt áldja ég, föld, tengerek,
mindaz, mi bennük létezik,
jöttöd szerzőjét áldva most
dicsérő dalban zengenek.
Mi is, kiknek kicsorduló
szent véred adott életet,
ma születésed ünnepén
új dallal hódolunk neked.
Jézus, magasztal énekünk,
ki Szűztől születtél nekünk:
Atyádat és Szentlelkedet
örökre dicsérjük veled. Ámen.


Ferenc pápa: Sokat tanulhatunk a gyermek Jézustól, ha a gyermekek életére nézünk!




Ferenc pápa: Sokat tanulhatunk a gyermek Jézustól, ha a gyermekek életére nézünk!


December 30-án, a 2015-ös év utolsó általános kihallgatásán a Szentatya a gyermek Jézusról elmélkedett. Tőle is sokat tanulhatunk, mert Jézusnak nemcsak a halála és feltámadása, hanem egész élete kinyilatkoztatás. Ferenc pápa katekézisét teljes egészében közöljük.


Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Egy kicsit hideg van, ugye!?
A karácsony napjai a gyermek Jézust állítják szemünk elé. Biztos vagyok abban, hogy még sok család elkészítette a betlehemet otthonában, folytatva ezt a szép hagyományt, amely Szent Ferencig nyúlik vissza, és amely elevenen tartja szívünkben az emberré lett Isten misztériumát.
A gyermek Jézus tisztelete nagyon elterjedt. Sok szent ápolta ezt a tiszteletet mindennapi imájában, és vágyott arra, hogy életét a gyermek Jézus élete szerint alakítsa. Különösképpen Lisieux-i Szent Terézre gondolok, aki kármelita nővérként a Gyermek Jézusról és Szent Arcról nevezett Teréz nevet hordta. Ő – aki egyháztanító is – meg tudta élni azt a „lelki gyermekséget” – és tanúságot tudott tenni róla –, amely éppen elmélkedéssel, Szűz Mária iskolájában, Isten alázatát teszi magávévá, azét az Istenét, aki kicsinnyé lett értünk. Ez nagy titok! Isten alázatos! Mi, akik önteltek vagyunk, tele hiúsággal, és nagyra tartjuk magunkat, semmik vagyunk, ő nagy, ő alázatos, ő gyermekké válik. Ez az igazi titok! Isten alázatos! Ugye szép!?
Volt egy korszak tehát, Krisztus istenemberi személyében, amikor Isten gyermek volt, és ennek különleges jelentőségűnek kell lennie hitünk számára. Igaz, hogy kereszthalála és feltámadása az ő megváltó szeretetének legnagyobb kifejeződése, de ne felejtsük el, hogy az ő egész földi élete kinyilatkoztatás és tanítás. A karácsonyi időszakban az ő gyermekkorára emlékezünk. Hogy fejlődni tudjunk a hitben, gyakrabban kellene szemlélnünk a gyermek Jézust! Nyilván semmit sem ismerünk ebből az időszakból. A rendelkezésünkre álló néhány adat arról szól, hogy születése után nyolc nappal nevet adtak neki, bemutatták a templomban (vö. Lk 2,21–28); azután szó van a bölcsek látogatásáról, majd a menekülésről Egyiptomba (vö. Mt 2,1–23). Aztán jön egy nagy ugrás, tizenkét éves koráig, amikor Máriával és Józseffel Jézus Jeruzsálembe zarándokol húsvét ünnepére, és ahelyett, hogy szüleivel hazatérne, a templomban marad, hogy az írástudókkal beszélgessen.
Láthatjátok, keveset tudunk a gyermek Jézusról, de sokat tanulhatunk tőle, ha a gyermekek életére nézünk. Nagyon szép magatartás, ahogyan a szülők és a nagyszülők figyelemmel követik, mit csinálnak a gyermekek.
Mindenekelőtt felfedezzük, hogy a gyermekek a figyelmünkre szomjaznak. A középpontban kell lenniük, mert – nem azért, mert önteltek, hanem – szükségük van arra, hogy oltalmazva érezzék magukat. Nekünk is szükségünk van arra, hogy életünk középpontjába helyezzük Jézust, és arra is, hogy – bár paradoxnak tetszhet – felelősen védelmezzük őt. Karunkban akar lenni, azt akarja, hogy gondját viseljük, és hogy tekintetét ránk szegezhesse. Aztán mosolyra kell késztetnünk a gyermek Jézust, hogy kimutassuk iránta érzett szeretetünket, valamint örömünket amiatt, hogy közöttünk van. Mosolya annak a szeretetnek a jele, amely bizonyosságot ad nekünk arról, hogy szeretettek vagyunk.
Végül a gyermekek szeretnek játszani. Engedni játszani a gyermeket azt jelenti, hogy felhagyunk saját logikánkkal, hogy belépjünk az övébe. Ha azt akarjuk, hogy örüljön, akkor meg kell értenünk, mi tetszik neki. És ne legyünk önzők, ne olyasmit csináljunk, ami nekünk tetszik! Ez tanítás számunkra! Jézussal szemközt fel kell hagynunk igényünkkel az autonómiára – itt van a kutya elásva! –, autonómiaigényünk helyett befogadjuk a szabadság igazi formáját, mely abban áll, hogy felismerjük, ki van előttünk, és hogy szolgáljuk őt. Ő Isten Fia, aki jön, hogy üdvözítsen minket. Közénk jött, hogy megmutassa nekünk a szeretetben és irgalomban gazdag Atya arcát. Öleljük hát magunkhoz a gyermek Jézust, és kezdjük el szolgálni őt! Ő a szeretet és a derű forrása.
Milyen szép lesz, ha ma, amikor hazaérünk, odamegyünk a betlehemhez! Csókoljuk meg a gyermek Jézust! És mondjuk neki: „Jézus, szeretnék alázatos lenni, amilyen te vagy, alázatos, amilyen Isten!” Kérjük tőle ezt a kegyelmet!
 


Karácsony nyolcadának 6. napja



Karácsony nyolcadának 6. napja


Jézus templomi bemutatásának jelenete azzal folytatódik, hogy Simeon után egy Anna nevű prófétanő is megjelenik a templomban. Képzeljük magunk elé a jelenetet! Nem a templom legbelsőbb részében, a szertartások helyén, hanem annak előcsarnokában vagy a templomon kívül, annak kapujában vagyunk. Itt fogadja az érkező Józsefet és Máriát Anna asszony, s veszi karjába a gyermeket, Jézust. Anna tekintete irányulhatna a templom szentélye felé, hiszen annak ad hálát a Szabadító érkezéséért, akinek a háza, lakóhelye ez az épület. Nézhetne akár az ellenkező irányba is, tekinthetne azokra az emberekre, akik körülállják őket, s akik hallgatják szavait arról, hogy e gyermek az, akit a választott nép évszázadok óta Isten ígérete alapján várt, s akiben beteljesedtek a prófétai jövendölések.
Anna azonban nem a külső világra és nem is az emberekre néz, hanem a karjában lévő Gyermekre. Tekintete az újszülött arcán nyugszik meg. Annak arcán, akinek szeme minden emberi tekintetet magához vonz. Mert mindegy, hogy mikor és hol találkozunk Jézussal, e találkozáskor nem érdemes másra néznünk, csak egyedül őrá. Arca békességet sugároz, megnyugtatja szívünket, reménnyel tölt el minket. Ahová ő néz, abba az irányba érdemes nekem is néznem. Amerre ő halad, nekem is abba az irányba érdemes indulnom.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Krisztus, aki ugyanaz „tegnap, ma és mindörökké,” legyen velünk, amikor térdet hajtunk az Atya előtt, akitől minden atyaság és anyaság, és minden emberi család származik. Ajánljuk fel Krisztussal együtt a szeretet tanúságtételét, amellyel Krisztus mindvégig szeretett minket. Az Atya áldása és a Szentlélek kegyelme áradjon családjainkra Krisztusban és az ő szeretete által.