2015. november 20., péntek

Zsolozsma CCCLV.



Zakariás próféta könyvéből 
12, 9-12a; 13, 1-9
Jeruzsálem megszabadulása

Ezt mondja az Úr: „Azon a napon hozzálátok, és mind kiirtom azokat a népeket, amelyek Jeruzsálem ellen kivonulnak. Dávid házára pedig és Jeruzsálem lakóira kiárasztom a jóindulat és az imádság lelkét. Arra emelik majd tekintetüket, akit átszúrtak; gyászolják, mint az egyszülött fiút szokás, megsiratják, mint az elsőszülöttet. Azon a napon olyan nagy gyász lesz Jeruzsálemben, mint Hadad-Rimmon gyásza Megiddó mezején. Gyászolni fog az ország, gyászolni fog minden törzs. Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, hogy megtisztuljanak a bűntől és a tisztátalanságtól. Azon a napon – mondja a Seregek Ura – kiirtom a bálványok nevét az országból, úgyhogy nem is említik őket többé. Kiirtom az országból a prófétákat és a tisztátalanság lelkét is. Ha valaki jövendölni akar, a szülei, az apja és az anyja azt mondja majd neki: Nem maradhatsz életben, mert hazugságot beszéltél az Úr nevében. Ezért, amikor jövendöl, a szülei, az apja és az anyja átszúrják. Azon a napon minden próféta szégyelli majd a látomását. Nem öltenek zsákruhát, hogy hazudjanak, hanem azt mondja mindegyikük: Nem vagyok próféta! Földműves vagyok, földem van gyermekkorom óta. Ha akkor valaki megkérdezi tőle: »Mik ezek a sebek a testeden? Azt feleli: Ezeket barátaim házában szereztem.Kelj fel, kard, pásztorom és társam ellen – mondja a Seregek Ura. Lesújtok a pásztorra, és szétszélednek a juhok: kezem a gyöngék ellen fordul. Ezen az egész földön – mondja az Úr – két rész elpusztul és elvész, a harmadik rész megmarad. Ezt a harmadik részt tűzbe vetem, és kiégetem, mint az ezüstöt is kiégetik; megtisztítom őket, amint az aranyat is megtisztítják. S majd segítségül hívja nevemet, én pedig meghallgatom, és azt mondom: »Ez az én népem!« Ő meg azt mondja:Az Úr az én Istenem.


Ferenc pápa: Az egyház ne imádja a „szent csúszópénzt”, erejét Jézus szavából merítse



Ferenc pápa: Az egyház ne imádja a „szent csúszópénzt”, erejét Jézus szavából merítse


Az egyház ne ragaszkodjon a pénzhez és a hatalomhoz, ne imádja a „szent csúszópénzt”, hanem erejét és örömét Jézus szavából merítse. Ferenc pápa az egyházi korrupció veszélyeiről beszélt a november 20-án, péntek reggel bemutatott szentmisén a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában.


A szentmise olvasmánya, a Makkabeusok első könyvéből való szakasz (1Mak 4,36-37.52—59) elbeszéli a nép örömét a pogányok által tisztátalanná tett templom újraszentelése fölött. Isten népe ünnepel, örvendezik, mert újra megtalálja identitását. Az ünneplés olyasvalami, amire a világias mentalitás nem képes, nem tudja, hogyan kell ünnepelni! A világias szemlélet legfeljebb szórakozást nyújt, de öröm csak a szövetséghez való hűségből fakad. Az evangéliumban Jézus kiűzi a kufárokat a templomból, mondván: „Írva van: az én házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek” (vö. Lk 19,45-48). És mint a Makkabeusok idejében, a világi személet átvette az élő Isten imádásának a helyét. Ma azonban mindez máshogyan zajlik – magyarázta a pápa.
A nép vezetői, a főpapok és az írástudók megváltoztatták a dolgok menetét – olvasható a Szentírásban. A romlás útjára léptek, beszennyezték a templomot. Beszennyezték a templomot – ismételte a Szentatya. A templom az egyház egyik jelképe. Az egyház mindig el fogja szenvedni a világiasság és a hatalom kísértését: ez nem az a hatalom, amivel Jézus Krisztus ruházta fel az egyházat. Jézus nem mondja: „Ne tedd ezt, folytassátok kívül”. Azt mondja: rablóbarlanggá tettétek a templomot. Ha az egyház rálép a romlási folyamat útjára, csúnya vég elé néz.
Az egyházban mindig ott leselkedik a korrupció kísértése. Ez akkor történik, amikor az egyház ahelyett, hogy hű lenne Jézushoz, a béke, az öröm és az üdvösség Urához, inkább a pénzhez és a hatalomhoz ragaszkodik. A Szentírásban a főpapok, írástudók a pénzhez, a hatalomhoz ragaszkodtak és megfeledkeztek a lélekről. És azért, hogy igazolják magukat, hogy elmondhassák, ők az igazak, ők a jók, az Úr szabadságának lelkületét felcserélték a merevségre. Jézus Máté evangéliuma 23. fejezetében beszél erről a merevségről. Az emberek elvesztették az Isten iránti érzéküket, de az öröm, a dicséret képességét is: már nem tudták dicsérni Istent, mert a pénzhez és a hatalomhoz ragaszkodtak, a világiasság egyik formájához, mint ahogy az Ószövetségben leírt esetben is tették.
Jézus nem a papokat és az írástudókat űzi ki a templomból, hanem azokat, akik kufárkodtak, üzleteltek a templomban. De a főpapok és az írástudók kapcsolatban voltak velük: ott volt a „szent csúszópénz”! Tőlük kapták, ragaszkodtak a pénzhez és szentként tisztelték. Az evangélium nagyon erősen fogalmaz. Azt mondja: „A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek, de nem tudták módját ejteni, mert az egész nép rajta csüggött és hallgatta őt”. Jézus ereje a szavában rejlett, a tanúságtételében, a szeretetében. És ahol Jézus van, ott nincs helye a világiasságnak, nincs helye a korrupciónak. Ezt a harcot mindannyian megvívjuk önmagunkban. Ez az egyház mindennapi harca: mindig Jézust válasszuk, mindig Jézussal legyünk, mindig az ő ajkán csüggjünk, hogy halljuk szavát; és sose keressünk ott bizonyosságokat, ahol más úrnak a dolgai vannak. Jézus azt mondta, nem lehet két urat szolgálni: vagy Istent, vagy a gazdagságot; vagy Istent, vagy a hatalmat választjuk.
Jót tesz nekünk, ha imádkozunk az egyházért – biztatott Ferenc pápa. Gondoljunk a sok vértanúra, akik azért, hogy ne lépjenek be ebbe a világias szemléletbe, az „egyen-gondolkodás”, a hitehagyás lelkületébe, szenvednek és vállalják a halált. Ma! Ma több vértanú van az egyházban, mint a kezdetekkor. Gondoljunk ezekre a vértanúkra, jót fog tenni nekünk. És kérjük a kegyelmet, hogy soha, de soha ne lépjünk a romlás útjára, amely a világiassághoz, és a pénzhez, a hatalomhoz való ragaszkodáshoz vezet.


A Megszentelt Élet Éve 322.



november 20.

Rendalapítás ünnepe (november 21.)
Imádkozzunk a Sacré Coeur nővérekért!
  • Szent Szív Társaság (Sacré Coeur)
Alapítójuk: Barat Szent Magdolna Zsófia
"Az Egyház küld minket, hogy továbbadjuk Jézus Szívének szeretetét. Őbenne van a személyiség növekedésének forrása és az emberek közötti kiengesztelődés útja. Az Egyház küldetésében a nevelés szolgálatával veszünk részt." (Konstitúció 10. §) A Szent Szív Társaság rendtagjai az engedelmesség, szegénység és tisztaság fogadalmait kiegészítik azzal, hogy a fiatalok nevelésének szentelik magukat. Nemzetközi rend vagyunk, mind az öt kontinensen, negyven országban élünk és szolgálunk, mi Sacré Coeur nővérek.
Lelkiségünkből:
„Bátorság és bizalom!”
„Jézus nyitott Szívében mindent megtalálsz! Merítsünk belőle bátorságot, gazdagságot, és mindazt, amire csak szükségünk van!” Barat Szent Magdolna Zsófia



Évközi harmincharmadik hét péntekje



Évközi harmincharmadik hét péntekje


Az evangélium helyszíne immár Jeruzsálem, a tartomány központja. Jézus életének utolsó szakasza kezdődik el, útjának és küldetésének végcéljához ért. A jeruzsálemi templomba most nem imádkozni jön, miként korábban a zarándoklatok alkalmával, hanem azért, hogy Isten Fiaként birtokba vegye az Atya házát és megtisztítsa azt mindattól, ami méltatlan az imádás és tisztelet e helyéhez. Jézus mintegy védelmébe veszi Isten házát, eltávolít onnan mindent, aminek nincs ott helye, s újra átadja azt eredeti rendeltetésének, tudniillik annak, hogy az Istent imádják és tiszteljék ott. Cselekedetével, a kereskedők kiűzésével egyértelművé teszi, hogy a templom szent hely, a vallásos emberek istentiszteletének helye, ahol semmi keresnivalója nincs semmiféle gazdasági vagy kereskedelmi tevékenységnek, még akkor sem, ha az áldozatbemutatáshoz szükséges állatokat lehetett itt megvásárolni.
Miután Jézus a városokat és falvakat bejárva tanította az embereket, mostantól tanításának helyszíne az Atya háza. Az előző években tanított hegyen és síkságon, zsinagógában és tóparton, most pedig az istentisztelet központi helyén, a jeruzsálemi templomban. Itt hangzik el mindennap az örömhír, a nép pedig figyelemmel hallgatja Jézust, miközben a vallási vezetők már a vesztét tervezik.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Íme, Jézus Krisztus Atyja és a mi Atyánk, készek vagyunk részt vállalni Fiad szenvedésében. Vedd kezedbe életünket, tedd hasonlóvá Fiad életéhez. Ő a saját életét akarja bennünk folytatni az idők végezetéig, bennünk és életünkben akarja kinyilatkoztatni élete nagyságát, szépségét és áldásos voltát. Ami velünk életünkben történik, az nem véletlen, nem a vak sors eseménye, hanem egy darab a Fiad életéből. Az örömöt tehát úgy fogadjuk, mint Krisztus örömét, a sikert, mint az ő sikerét, a fájdalmat, mint az ő fájdalmát. A mi munkánk az ő munkája, a halálunk része az ő halálának.
K. Rahner
 


2015. november 19., csütörtök

Zsolozsma CCCLIV.



Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből 
 12, 31 – 13, 13
A legkiválóbb adomány a szeretet Testvéreim! 


Törekedjetek az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek. Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkot és mind a tudományt, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet. 


Ferenc pápa: Jézus sír a világ fölött, mert az gyilkol, és nem érti a békét



Ferenc pápa: Jézus sír a világ fölött, mert az gyilkol, és nem érti a békét


Ma az egész világ háborúban áll, amit semmivel nem lehet igazolni. A béke útjának visszautasítása miatt maga Isten, maga Jézus is sír. Ferenc pápa erről beszélt november 19-én reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.


„Jézus sírva fakadt” – ezzel a három szóval kezdte egyik legfájdalmasabb reggeli szentbeszédét Ferenc pápa. A napi liturgia (a magyar ünnepi liturgiától eltérően) Lukács evangéliumának egyik igen rövid, de annál meghatóbb szakaszát tárja elénk (Lk 19,41–44).
Jézus közeledik Jeruzsálemhez – és valószínűleg egy magaslatról, amelyről jól belátja a környéket –, megfigyeli a várost, és sírva fakad, majd ezt mondja: „Jaj neked, Jeruzsálem! (…) Bárcsak fölismernéd te is legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál! De sajnos, el van rejtve szemed elől!” (Lk 19,41–43) – idézte Ferenc pápa a Szentírást, majd lassan, tagoltan megismételte Jézus szavait, s komor hangon így folytatta: „Jézus ma is sír. Sír, mert mi a háború útját választottuk, a gyűlölet és az ellenségeskedés útját. Közeledik karácsony: kigyúlnak a fények, ünnepelünk, csillogó karácsonyfák, betlehemi jászlak állnak is majd… de mindez csak szemfényvesztés. A világ továbbra is háborúban áll, háborúzik. A világ nem értette meg a béke útját.”
Szavai nyomán nem nehéz kitalálni a pápa érzéseit, mint ahogy a világ nagy része is hasonlóképpen érez ebben a pillanatban. Ferenc pápa utalt a második világháborús megemlékezésekre, a hirosimai és a nagaszaki bombázásra, valamint redipugliai látogatására, amelyet tavaly tett az első világháborús olasz emlékhelyen. „Haszontalan mészárlások” – ismételte Benedek pápa szavait a Szentatya. „Ma mindenütt háború és gyűlölet van.”
„Mi marad a háborúból, amit most élünk? Mi marad utána?” – kérdezte a pápa. „Romok, gyermekek ezrei oktatás nélkül, rengeteg ártatlan áldozat, rengeteg! És sok pénz a fegyverkereskedők zsebében. Egyszer Jézus azt mondta: »Senki nem szolgálhat két úrnak: vagy Istent, vagy a gazdagságot választjuk« (Mt 6,24). A háború pedig éppen a gazdagság választása: »Csináljunk fegyvereket, így helyrebillen kicsit a gazdaság, és menjünk előre a saját érdekeink szerint.« Van egy csúnya szó, amit Jézus használt: »Átkozottak!« Mert Ő azt mondta: »Boldogok a békességszerzők.« Ezek pedig, akik háborúznak, átkozottak, bűnözők. Egy háborút sok-sok indokkal lehet úgymond »igazolni«. De amikor az egész világ – mint ma – háborúban áll, s világháború zajlik – részletekben: itt, ott, mindenütt… –, azt nem lehet igazolni. És Isten sír. Jézus sír.”
A Szentatya így folytatta: „És mialatt a fegyverkereskedők végzik a munkájukat, ott vannak azok a szegény békességszerzők, akik azért, hogy segítsenek egy emberen, aztán még egyen, s még sok máson, az életüket adják.” Mint tette azt „korunk nagy példaképe, Kalkuttai Teréz, akiről a nagy hatalommal bírók cinizmusával azt lehetne mondani: »Mégis mit tett ez a nő? Arra vesztegette el az életét, hogy segítsen az embereknek meghalni?« Nem értjük a béke útját…”
„Jót tesz nekünk is, ha kérjük a sírás kegyelmét, mégpedig ezért a világért, amely nem ismeri a béke útját. Amely azért él, hogy háborúzzon, miközben cinikusan a háború ellen beszél. Kérjük a szív megtérését. És éppen az irgalmasság szentévének kapujában, a mi jubileumunk, a mi örömünk legyen az a kegyelem, amely révén a világ újra képes lesz sírni bűntettei fölött, és mind a miatt, amit a háborúkkal okoz” – fohászkodott végül a csütörtök reggeli szentmisén Ferenc pápa.
 
 

A Megszentelt Élet Éve 321.



november 19.

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe
Imádkozzunk a Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérekért!
  • Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek
Alapítójuk: Apollonia Radermecher
Küldetésünk, szolgálatunk az Egyházban: kórház, egészségügyi intézmény fenntartás, betegápolás, idős-gondozás.
Lelkiségünkből:
„Soha sem kell megengedni, hogy a szerzet valamely tagja a betegszolgálattól mentes legyen. Ennek a munkának Isten iránti szeretetből kell történnie.”
„Amire Isten az embert hívja, ahhoz ad neki képességet is.” Apollónia anya halála után megtalált kéziratából I. m. 72. 1.



Árpádházi Szent Erzsébet



Árpádházi Szent Erzsébet


Az egész világegyházban ismerik és tisztelik II. Endre magyar király és merániai Gertrúd lányát, Szent Erzsébetet. A Boldogságos Szűz Mária után a legkedveltebb női szent a katolikus szeretet szolgálat legnevesebb képviselője. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk más értékét sem, mert a harmadik keresztény évezred elején komoly szüksége van a helyét, hivatását kereső női nemnek az ő eszményi szép példájára. Ő, aki ideális, szent feleség és édesanya, a szegényeket és betegeket gondozó felebaráti szeretet hőse, a ferences világi rendi gondolkodás megtestesítője. Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Anyagi teste és szellemi lelke egyaránt remekmű, együtt pedig a látható világ boldog büszkesége.(Ter 1,26-27) Birtokába adja Isten az összes növényt és állatot, az egész földet. (2,15) De boldogságából hiányzott valaki: „Nem jó, hogy az ember egyedül van,- állapítja meg maga az Úr, - alkossunk hozzá illő segítőt is! Az Úristen asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: Ez végre csont az én csontomból és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség (ísa), mert a férfiből (ís) vétetett”(2,18.22-23) Az óvodás korú Erzsébetet eljegyezték a thüringiai őrgróf idősebb fiával, Hermannal. Hermann halála után öccse, Lajos a menyasszonyt boldogan választja jövendő párjának. Erzsébet lángoló szerelemmel szereti férjét. Élete elsődleges célja, hogy őt tegye boldoggá. Pontosan úgy, ahogyan a Teremtő elgondolta. Forró szerelmükből fakadt három gyermekük léte, amint az Úr áldóan mondta a kezdet kezdetén: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (1,28) Erzsébet tökéletesen boldog, mert boldogító feleség és édesanya. Még ifjú házasok, amikor Lajos herceg keresztes hadba indul. Felesége végig lovagolja vele Németországot és Itáliát, hogy férje érezze csodálatos szerelmét. Férje hősi halála után sem változott ez a hűséges szerelem: hiába kérte nőül maga a császár. Jézus a tökéletes boldogság feltételeként említi a jótékonykodást: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben”.(Mt 19,21) Erzsébet kislányként vitte az éhezőknek az ennivalót. Hercegasszonyként állandóan osztotta az élelmet, ruhát a rászorulóknak, felkereste a gyenge és beteg szegényeket otthonukban, ápolta őket, ha rászorultak. Kórházat alapított a várhegy alatt Eisenachban, Marburgban. Erzsébet értesült arról, hogy Assisiben egy gazdag kereskedő fia elhagyta dús örökségét, szegény lett a szegény Krisztus kedvéért, hogy a dúsgazdag Mennyei Atya fiaként valóra válthassa az evangéliumot a XIII. században. Példáját sokan követték családos emberként is. Erzsébet is nyomába szegődött. Szent Ferenc pedig boldogan tüntette ki őt azzal, hogy agyonfoltozott köpenyét neki ajándékozta. Jó lenne, ha a XXI. században sokan kiérdemelnék e két nagy Szent áldását.


2015. november 18., szerda

Zsolozsma CCCLIII.



Zakariás próféta könyvéből
10, 3 – 11, 3
Izrael megszabadul, és visszatér


Ezt mondja az Úr: „A pásztorok ellen fellángolt haragom, a vezérbakot megbüntetem. Bizony, meglátogatja a Seregek Ura a nyáját, Júda házát, s megteszi dicsőségének paripájává az ütközetben. Tőle származik a bástya, tőle a sátorkaró, tőle az íj a csatához, tőle származik minden fővezér. Olyanok együtt, mint a hősök, akik az utcák sarát tiporják a harcban. Harcolni fognak, mert velük lesz az Úr, s a lóháton érkezők szégyent vallanak. Júda házát erőssé teszem, József házát diadalmassá. Megújítom őket, mert megkönyörültem rajtuk, olyanok lesznek, mintha el sem vetettem volna őket (mert én vagyok az Úr, az ő Istenük, és meghallgatom őket).
     Efraim olyan lesz, mint egy hős. Szívük örül, mintha bort ittak volna; fiaik is látják majd, és ujjonganak, szívük örül az Úrban.
     Összegyűjtöm őket sípszóval, mert megváltottam őket: olyanok lesznek, mint régen voltak. Szétszórtam őket a népek közé, de a távolban megemlékeznek rólam; fiakat nevelnek, akik majd visszatérnek.
     Visszahozom őket Egyiptom földjéről, összegyűjtöm őket Asszíriából, elvezérlem őket Gileád és a Libanon földjére. De ez még nem lesz elég. Átkelnek Egyiptom tengerén, és ő szétválasztja a tenger hullámait, s a Nílus minden mélysége kiszárad. Asszíriának megtörik a gőgje, és elragadják Egyiptomtól jogarát. Az Úr lesz az erejük, dicsőséget szereznek nevében – mondja az Úr.”
     Nyisd ki kapuid, Libanon, cédrusaid hadd eméssze meg a tűz! Jajgass, cédrus, mert ledőlt a cédrus: elestek a hatalmasok. Jajgassatok, Básán tölgyei, mert kivágták a járhatatlan erdőt. Pásztorok jajgatása hallik: mert kiszáradtak a dús legelők. Hallga! Bömbölnek az oroszlánkölykök, mert elpusztult a Jordán dicsősége!
 


Ferenc pápa: Az egyház az Úr házának portása, és nem gazdasszonya!



Ferenc pápa: Az egyház az Úr házának portása, és nem gazdasszonya!


Ferenc pápa november 18-án is folytatta a családról szóló katekézissorozatát. A befogadás, a nyitott kapu fontosságát hangsúlyozta: a családoknak és az egyháznak is nyitva kell állnia Isten előtt és mások előtt.


Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Mai elmélkedésünkkel a jubileumi év küszöbéhez érkeztünk, a szentév immár közel van. Előttünk áll a kapu, de nemcsak a szent kapu, hanem egy másik kapu is: Isten irgalmasságának nagy kapuja – micsoda szépséges kapu! –, Istené, aki befogadja bűnbánatunkat, és felkínálja megbocsátásának kegyelmét. A kapu nagylelkűen ki van nyitva, nekünk pedig össze kell szednünk bátorságunkat, hogy átlépjük küszöbét. Mindannyian hordozunk magunkban nyomasztó dolgokat. Mindannyian bűnösök vagyunk! Használjuk ki ezt a kedvező alkalmat, és lépjük át Isten irgalmasságának küszöbét, ő ugyanis sosem fárad bele abba, hogy megbocsásson nekünk, sosem fárad bele, hogy várjon ránk! Néz minket, és mindig mellettünk áll. Ne féljünk! Lépjünk be ezen a kapun!
A püspöki szinódustól, melyet októberben tartottunk, minden család és az egész egyház nagy bátorítást kapott, hogy e nyitott kapu küszöbére lépjen. Az egyház bátorítást kapott, hogy nyissa ki kapuit, hogy az Úrral együtt kilépjen és elinduljon úton lévő gyermekei felé, akik ezekben a nehéz időkben olykor elbizonytalanodottak és irányt tévesztettek. Különösen is a keresztény családok kaptak bátorítást arra, hogy nyissák ki kapujukat az Úr előtt, aki vár, hogy beléphessen, hogy magával hozza áldását és barátságát. Ha pedig Isten irgalmasságának kapuja mindig nyitva áll, akkor a mi templomaink, a mi közösségeink, a mi egyházközségeink, a mi intézményeink, a mi egyházmegyéink kapuinak is nyitva kell állniuk, hogy ily módon mindnyájan ki tudjunk lépni, hogy elvigyük [másoknak] Isten irgalmasságát. A jubileum azt jelenti, hogy Isten irgalmasságának nagy kapuja nyitva van, de a mi templomaink kis kapui is nyitva vannak, hogy engedjük az Urat belépni, de sokszor azért is, hogy engedjük az Urat kilépni, aki be van zárva struktúráinkba, önzőségünkbe és sok más dologba.
Az Úr sosem feszíti fel a kaput: ő is engedélyt kér a belépéshez. A Jelenések könyvében olvassuk: „Az ajtóban állok, és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, ahhoz bemegyek, vele eszem, ő meg velem” (Jel 3,20). Képzeljük magunk elé az Urat, aki kopog szívünk ajtaján! A Jelenések könyvének utolsó nagy látomásában pedig Isten városáról ezt a jövendölést olvassuk: „Kapuit nem zárják be nappal”, ami azt jelenti, hogy soha, „hiszen ott nem lesz éjszaka” (Jel 21,25). Vannak olyan helyek a világban, hol nem zárják kulcsra a kapukat, még vannak ilyen helyek. Viszont nagyon sok hely van, ahol a bezárt kapuk váltak megszokottá. Nem szabad megadnunk magunkat a gondolatnak, hogy ezt a rendszert alkalmazzuk egész életünkre, a család, a város, a társadalom életére! Még kevésbé az egyház életére! Szörnyű lenne! Egy nem vendéglátó egyház, miként egy magába zárkózó család is, megszégyeníti az evangéliumot és érzéketlenné teszi a világot. Az egyházban nem lehetnek zárt kapuk, egyetlen egy sem! Mindennek nyitva kell lennie!

A kapuk – küszöbök, átjárók, határok – kezelése kulcsfontosságúvá vált. A kapunak nyilvánvalóan őriznie kell, de nem elutasítani. A kaput nem szabad felfeszíteni, ellenkezőleg, engedélyt kell kérni, mert a vendéglátás szépsége a szabad befogadáskor felragyog, az erőszakos betörésnél viszont elhomályosul. A kaput gyakran azért nyitjuk ki, hogy megnézzük, nem vár-e kinn valaki, akinek esetleg nincs bátorsága vagy még ereje sem kopogtatni. Milyen sok ember veszítette el bizalmát, akinek nincs bátorsága kopogtatni keresztény szívünk kapuján, templomaink kapuin! És ott állnak, bátortalanul, kiöltük belőlük a bizalmat: könyörgök, ilyen soha többé ne forduljon elő! A kapu sok mindent elárul a házról, és az egyházról is. A kapu kezelése komoly odafigyelést igényel, ugyanakkor nagy bizalmat is kell árasztania. Szeretném kifejezni köszönetemet mindazoknak, akik valamilyen kaput őriznek: lakóházunkét, közintézményekét, templomokét. Sokszor már a porta figyelmessége és kedvessége képes az egész ház emberségét és befogadó szeretetét kifejezni, már belépésünkkor. Sokat tanulhatunk ezektől a nőktől és férfiaktól, akik a találkozóhelyek és befogadó helyek őrzői az ember városában! Mindnyájatoknak, akik őrzői vagytok sok kapunak, lakások vagy templomok kapuinak, nagy köszönet! Csak az a lényeg, hogy mindig mosoly legyen arcotokon, és kifejezzétek annak a háznak, annak a templomnak a befogadását, így az emberek boldogok lesznek és befogadva érzik magukat azon a helyen!
Valójában jól tudjuk, hogy mi magunk vagyunk őrzői és szolgái Isten Kapujának. Hogy hívják Isten Kapuját? Jézus! Ő megvilágosít minket életünk minden kapujáról, beleértve születésünk és halálunk kapuját. Ő maga mondta: „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál” (Jn 10,9). Jézus a kapu, aki lehetővé teszi, hogy bemenjünk és kijöjjünk. Mert Isten akla menedék, és nem börtön! Isten háza menedék, és nem börtön, a kapuját pedig Jézusnak hívják! Ha pedig a kaput zárva találjuk, azt mondjuk: „Uram, nyisd ki a kaput!” Jézus a kapu, ő beenged és kienged minket. A rablók azok, akik nem a kaput használják: érdekes, a rablók mindig valahol máshol akarnak bejutni, az ablakon, a tetőn, a kaput azonban kerülik, mert rossz szándékkal jönnek, és azért lopóznak be az akolba, hogy megtévesszék és kihasználják a juhokat. Nekünk az ajtón keresztül kell belépnünk, és hallanunk kell Jézus hangját: amikor meghalljuk az ő hangszínét, akkor biztonságban vagyunk, megmenekültünk. Félelem nélkül beléphetünk, és veszély nélkül kiléphetünk. Jézusnak ebben a gyönyörű beszédében az őrről is szó van, akinek az a feladata, hogy kinyissa a kaput a jó pásztor előtt (vö. Jn 10,2). Amikor az őr meghallja a pásztor hangját, kinyitja előtte a kaput, beenged minden juhot, amelyet a pásztor hoz, mindet, azokat is, amelyek elvesztek az erdőben, és amelyeket a pásztor elindult megkeresni. A juhokat nem az őr választja, nem a plébániai irodista választja! A juhokat kivétel nélkül a jó pásztor hívta meg, ő választotta ki. Az őr maga is a pásztor hangjának engedelmeskedik. Joggal mondhatjuk tehát, hogy nekünk is olyannak kell lennünk, mint az az őr. Az egyház az Úr házának portása, és nem az Úr házának gazdasszonya!

A názáreti szent család jól tudja, mit jelent a nyitott és a zárt kapu olyasvalakinek, aki gyermeket várt, akinek nincs menedéke, aki veszély elől menekül. A keresztény családok házuk küszöbét tegyék Isten kapujának, az ő irgalmasságának és befogadó szeretetének kicsiny-nagy jelévé! Az egyházat így kell, hogy lássák az emberek a föld minden szegletében: a kopogtató Isten őrének, egy olyan Isten befogadó szeretetének, aki nem csukja be előtted az ajtót azzal az ürüggyel, hogy nem oda tartozol. Ezzel a lelkülettel haladjunk a jubileumi esztendő felé: ott lesz a szent kapu, de főként ott lesz Isten irgalmasságának nagy kapuja! Legyen ott a mi szívünk kapuja is, hogy mindnyájan befogadjuk Isten megbocsátását, és hogy mi magunk is megbocsáthassunk másoknak, és befogadhassunk mindenkit, aki ajtónkon kopogtat.


A Megszentelt Élet Éve 320.



november 18.

Árpád-házi Szent Erzsébet, a ferences harmadrend patrónája (november 19.)
Imádkozzunk a Szent Ferenc kisnővéreiért!
  • Szent Ferenc Kisnővérei
Alapítójuk: Szőllősy Julianna Christophora nővér
Sajátos karizmánk a szemlélődésből és a testvériség megéléséből fakadó evangelizáció. Az élet legkülönfélébb színterein szolgálunk: az oktatás-nevelés, lelkigondozás, lelkigyakorlat tartása, hospice, cigánypasztoráció, egyházközségi szolgálat, egyetemi lelkészség, evangelizációs alkalmak, zene, liturgia, szociális munka területein. A karizmatikus megújulás lelkiségét is magunkénak valljuk. Szerzetesi közösségünk mellett, egy tágabb körben törekszünk megélni az „Egyház kicsiben” karizmát, ahol a különböző életállapotban élők együtt építjük Isten Országát.
Lelkiségünkből:
„És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt Ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem.” Assisi Szent Ferenc: Végrendelet, 14.
 


Évközi harmincharmadik hét szerdája



Évközi harmincharmadik hét szerdája


Korábban említettük már, hogy Lukács evangélista úgy szerkesztette meg írását, hogy Jézus nyilvános működése, tanító útja Názáretből indul és Jeruzsálemben ér véget, mintegy egyetlen úton halad végig. Az út végső céljához, Jeruzsálemhez és az Úr küldetésének beteljesedéséhez közeledve egyre jobban felerősödik a végső idők és az Isten országának várása. A tény, hogy a vakok látnak, annak a jele, hogy elérkezett a messiási idő. Ezt tanítja a jerikói vak esete. A másik tény, hogy a bűnösök is meghívást kapnak Isten országába, azaz nekik is szól az üdvösség örömhíre, szintén megerősíti azt, hogy a Messiás megkezdte szolgálatát. Ezt szemlélteti Zakeus esete.
Jézus példabeszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk, azt mutatja be, hogy a végső időkben valamilyen elszámolás fog bekövetkezni, az embernek el kell számolni életével, élete cselekedeteivel Isten előtt. A hasonlatban nem az a lényeges, hogy az előkelő ember milyen mennyiségű pénzt (mínát) adott szolgáinak, hanem az, hogy miként használtak azt fel. Ennek mintájára nem az a fontos, hogy ki kapott jobb képességeket Istentől, hanem az, hogy ki-ki miként használta azt a több vagy kevesebb képességet, amit kapott. Minden kegyelmet egyrészt azért kapunk Istentől, hogy le ne térjünk az üdvösség útjáról, azaz fordítsuk azt a magunk lelki javára, másrészt azért, hogy másokat is segítsünk vele.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, te úgy rendezted be az emberi életet, hogy az élettapasztalat legyen egyik legbölcsebb tanítónk. Mennyit kell ezért fizetnünk: időt, erőt és még pénzt is. Milyen nehéz okosnak és bölcsnek lenni. Tudni, mikor követünk el hibát és mikor tehetünk jót. Mégis a beteljesült élet számára döntő jelentőségű: vajon te töltöd-e be, Uram, életemet vajon nyitott tudok-e lenni igéd számára. Óvj meg attól, hogy tudás utáni vágyam megelégedjék a mindennapi hírek tudomásulvételével. Tudjak szellemileg-lelkileg nyitott maradni minden iránt, ami bensőmet gazdagítja, és mindinkább tehozzád és az emberekhez vezet.
J. Neubauer



2015. november 17., kedd

Zsolozsma CCCLII.



Zakariás próféta könyvéből 
 9, 1 – 10, 2
Ígéret Sion megszabadulására 
 
Jövendölés. 
 
Az Úr áthaladt Hadrak földjén, Damaszkuszon és lakóhelyén; mert Arám városai az Úr tulajdonai éppen úgy, mint Izrael törzsei. Hamat is az övé, amely szomszédos vele, Tirusz és Szidon is, bár nagyon bölcsnek tartja magát. Erődöt épített magának Tirusz, annyi ezüstöt halmozott fel, mint a por, annyi aranyat, mint utcán a sár. De lám, tulajdonába veszi az Úr, seregét a tengerbe űzi, őt magát meg lángba borítja. Ennek láttán megrémül Askalon, nagy fájdalom lepi meg Gázát, s Ekront is, mert meghiúsul a reménye. Gázából eltűnik a király, Askalon lakatlanná válik, és Asdódban fattyú fog lakni. A filiszteusok gőgjét eltiprom, kiragadom a vért a szájából, fogai közül a gyalázkodást. Belőle is maradék lesz Istenünk számára, mintha csak Júda egyik családja volna; úgy jár Ekron, mint a jebuziták. Házam mellé rendelem őrnek a csavargók ellen. Hódító többé nem gázol rajtuk, mert lám, most tekintetbe vettem nyomorúságát. Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket, Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes; alázatos ő, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján. Szétzúzza Efraimban a harci szekereket, Jeruzsálemben a méneket. Széttöri a harci íjakat, békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, a Folyótól egészen a föld határáig. Ami téged illet: szövetséged véréért kiengedem foglyaidat a gödörből, amelyben víz sem volt. Visszatérnek hozzád, Sion leánya, a foglyok, akik várakoznak. Rabságod napjaiért viszonzásul kétszer annyit adok neked vissza. Kifeszítem íjamat, Júdát fölfegyverzem Efraimmal; meglengetem a fiadat, Sion, (a te fiad ellen, Jáván,) s mint a hősök kardja, olyanná teszlek. Az Úr, az Isten megjelenik fölöttük, s nyilai repülnek, mint a villám. Az Úr megfújja a harsonát, előrenyomul dél fergetegében. A Seregek Ura megvédelmezi őket: a parittyaköveket a földön tapodják, isszák a vért, mint a bort, és eltelnek vele, mint az oltár szarvai. Az Úr, az ő Istenük megszabadítja őket azon a napon, nyájként legelteti népét, (mint a ragyogó drágakövek a fejéken) a saját földjén. Ó, milyen jó lesz! Ó, milyen szép lesz! Felderülnek az ifjak a búzától, a lányok az édes bortól. Az Úrtól kérjetek esőt a késői eső idején! Az Úr küldi a villámot, és adja az esőt; kenyeret ad az embernek, és füvet a juhoknak. A terafim megtévesztő módon beszél, a jósok hamis látomásokat látnak, hazug álmokat hirdetnek, ostobaságokat jövendölnek. Lám, kóborolnak, mint a nyáj, tévelyegnek, mert nincsen pásztoruk. 


Ferenc pápa: Ne legyünk kettős életű keresztények!



Ferenc pápa: Ne legyünk kettős életű keresztények!


Ahhoz, hogy megőrizzük keresztény identitásunkat, következetesnek kell lennünk, és el kell kerülnünk a világias élet kísértéseit. Őrizkedjünk a világiasságtól, mert az kettős élethez vezet! – figyelmeztetett Ferenc pápa november 17-én reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.


Az idős Eleazár nem hagyja, hogy meggyengítse a világias lelkület, inkább a halált választja, semhogy megadja magát a hitehagyás „egyengondolatának”. Ferenc pápa a Makkabeusok második könyvéből való olvasmányra (6,18–31) építette szentbeszédét. Az immár kilencvenéves Eleazár nem volt hajlandó disznóhúst enni, ahogy azt „világias barátai” tanácsolták neki, akik így akarták megmenteni az életét. Ellenben megőrizte méltóságát azzal a fajta nemességgel, amely a következetes életből fakad, és a vértanúsághoz vezet, tanúságot tesz.

A világias lelkiség eltávolít minket a következetes élettől, következetlenné tesz bennünket. Úgy teszünk, mintha ilyenek volnánk, aztán máshogy élünk. A világiasságot pedig nehéz az elején fölismerni, mert olyan, mint a szú, amely lassan pusztítja el, teszi tönkre az anyagot, mígnem az használhatatlanná válik. Az az ember pedig, aki hagyja magát sodortatni a világiassággal, elveszíti keresztény identitását. A világiasság szúbogara megrontja keresztény identitását, képtelen következetes lenni. „Á, én nagy katolikus vagyok, atyám, minden vasárnap járok misére, nagyon katolikus vagyok.” Aztán elmegy dolgozni, és azt mondja: „Ha te megveszed tőlem ezt, akkor ennyi lesz a csúszópénz, amit kapsz.” Ez nem következetes élet, ez a világiasság, csak hogy egy példát mondjunk. A világiasság kettős élethez vezet, van a látszólagos, és van az igazi élet; mindez eltávolít Istentől, lerombolja keresztény önazonosságunkat – mondta homíliájában a pápa.

Ezért kéri olyan erősen Jézus az Atyától, hogy mentse meg tanítványait a világias lelkülettől, amely elpusztítja a keresztény identitást. Ebben mutat példát nekünk Eleazár, aki a fiatalokra gondol, akik elvesznének, ha ő a világias szemléletet választaná. A keresztény lelkület, a keresztény identitás sohasem önző, következetességével igyekszik mindig gondozni másokat, elkerülni a botrányt, jó példát mutatni. „De nem könnyű, atyám, ebben a világban élni, ahol annyi a kísértés, ahol a kettős élet csapdája mindennap megkísért, nem könnyű.” Számunkra nemhogy nem könnyű, hanem lehetetlen – fűzte hozzá a pápa. – Csak Isten képes rá. És ezért imádkoztuk a zsoltárban: „Az Úr az én oltalmam.” Ő a mi támaszunk a világiasság ellen, amely lerombolja keresztény identitásunkat, és a kettős élethez vezet minket.

Az Úr az egyetlen, aki megmenthet minket, ezért alázatosan így imádkozzunk: „Uram, bűnös vagyok valóban, mind azok vagyunk, de kérem a támogatásodat, add meg nekem a támogatást, hogy ne tegyek úgy, mintha keresztény volnék, miközben pogány módra, világiasan élek” A pápa e szavakkal fejezte be szentbeszédét: „Ha van egy kis időtök, vegyétek kezetekbe a Bibliát, a Makkabeusok második könyvének hatodik fejezetét, és olvassátok el Eleazár történetét. Jót fog tenni nektek, bátorságot ad ahhoz, hogy példát mutassatok mindenkinek. Erőt és támaszt nyújt ahhoz, hogy előrevigyétek a keresztény identitást kompromisszumok nélkül, kettős élet nélkül.



A Megszentelt Élet Éve 319.



november 17.

Gerhardinger Terézia boldoggá avatásának évfordulója
Imádkozzunk a Boldogasszony Iskolanővérekért!
  • Boldogasszony Iskolanővérek
Alapítójuk: Boldog Gerhardinger Terézia
Számunkra a nevelés azt jelenti, hogy az embereket mint Isten teremtményeit és képmásait teljes kibontakozásukhoz segítjük. Képessé tesszük őket arra, hogy latba vessék adottságaikat a föld emberhez méltóvá alakításában. Magyarországon és a határon túli magyarok körében óvodákban, különféle iskolatípusokban, középiskolás és egyetemi kollégiumokban valamint intézményes kereteken kívüli formákban hirdetjük az örömhírt. Kiemelt figyelmet fordítunk a lányok, nők képzésére.
Lelkiségünkből:
„A szeretet nem várhat.” (Lelki jegyzetek, 1822.)
 


Évközi harmincharmadik hét keddje



Évközi harmincharmadik hét keddje


Továbbra is Jerikó városa az evangéliumi jelenet helyszíne. Zakeus, a mindenki által megvetett és pénzéhsége miatt gyűlölt ember megalázza magát, amikor felmászik egy fára. Nem törődik azzal, hogy nevetség tárgya lesz, mert őt egyetlen vágy vezeti, látni akarja Jézust. A tömeg őt is megakadályozza abban, hogy Jézussal találkozzon, miként a tegnapi evangéliumban is a tömeg akarta elhallgattatni a kiáltozó vak koldust. S miként a jerikói vak sem engedte azt, hogy a tömeg elnémítsa, úgy Zakeus sem engedi, hogy a nagy tömeg távol tartsa Jézustól. A vak koldus azt a megoldást találta, hogy egyre hangosabban kiáltozik, s így hívja fel magára az Úr figyelmét. Zakeus pedig felmászik a fára, s ennek köszönhetően figyel fel rá Jézus.
A jerikói vak és a jerikói vámos története kapcsán érdemes elgondolkoznom: mi és ki akadályoz meg abban, hogy Jézust lássam, halljam, találkozzak vele? Észreveszem-e ezeket az akadályokat? Vagyok-e annyira leleményes, hogy legyőzzem azokat? Mennyire erős bennem az Isten-látás vágya?
Jézus felfigyel kiáltásomra, meghallja szavam és észrevesz, ha a kíváncsi tömegből valamilyen módon kiemelkedem. Az üdvösséget hozza el számomra, ha engedem, hogy betérjen életembe. Nem szégyen fára mászni, szokatlant tenni, ha közeledik, mert nem tudhatom jár-e még erre.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, taníts megismerni a szenvedés értelmét és értékét. Te tudod, hogy félek tőle, s minden ember így van vele. Jó órákban, mikor közelségedet érzem, mindenre kész vagyok, erősnek érzem magam, és igent tudok mondani a kereszthordozásra. Néha az is eszembe jut: kérnem kell téged, hogy küldj szenvedéseket, hogy hozzád hasonló lehessek. Érzem lelkem mélyén, hogy a szenvedés drága ajándék, a te szereteted felbecsülhetetlen kincse.



2015. november 16., hétfő

Zsolozsma CCCLI.



Joel próféta könyvéből
4, 1-3. 9-21
Utolsó ítélet és örök boldogság

Ezt mondja az Úr: „Bizony, azokban a napokban, abban az időben, amikor helyreállítom Júdát és Jeruzsálemet, összegyűjtöm majd a népeket, leviszem őket a Jozafát völgyébe, és ítéletet tartok ott fölöttük népem és örökségem, Izrael miatt, amiért szétszórták a népek közé, s megosztották országomat. Sorsot vetettek népem fölött; céda nőért gyermeket adnak cserébe, lányt adnak borért, hogy ihassanak.
     Hirdessétek ki a népek között: Készüljetek fel a harcra! Jöjjenek, és álljanak csatasorba mind a harcosok! Öntsetek kardot az ekevasból, lándzsát a sarlóból! Mondja az erőtlen is: »Hős vagyok!« Siessetek, gyertek, minden népek, körös-körül, és gyűljetek ott egybe! Vezesd elő, Uram, a hőseidet!
     Keljenek fel, vonuljanak fel a népek Jozafát völgyébe, mert ott ülök ítéletet körös-körül minden nép felett. Lendítsétek meg a sarlót, mert megért a vetés; gyertek, tapossátok, mert megtelt a sajtó, és túlárad a prés: oly nagy a gonoszságuk! Egyre több a nép a Döntés völgyében, mert közel van az Úr napja a Döntés völgyében.
     Elsötétedik a nap és a hold, a csillagok elvesztik fényüket. Az Úr szózata zeng a Sionon, Jeruzsálemben hallatja szavát, ég és föld megremeg belé. De népének mentsvára az Úr, Izrael fiai számára menedék. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki a Sionon, szent hegyemen lakom. Szent hely lesz akkor Jeruzsálem, nem léphetnek be többé oda idegenek.
     Azon a napon új bor fakad a hegyekből, tej folyik a halmokból, Júda minden folyójának víz árasztja el a medrét. Forrás fakad az Úr házából, és megöntözi az Akácok völgyét. Egyiptom meg pusztasággá lesz, Edom kietlen sivataggá, mert nyomorgatta Júda fiait, ártatlan vért ontott országukban. Júdának meg mindig lesz lakója, Jeruzsálemnek örökkön-örökké. Megbosszulom vérüket, nem kegyelmezek, és az Úr Sionon fog lakni.” Megmutatta nekem az angyal az élet vizének a folyóját, amely kristálytisztán fakadt az Isten és a Bárány trónjából.



A Jézus helyét elfoglaló humanizmus, tönkreteszi a keresztény identitást



A Jézus helyét elfoglaló humanizmus, tönkreteszi a keresztény identitást


Ferenc pápa prédikál a Szent Márta-ház kápolnájában - OSS_ROM

A „kizárólagos gondolkodásmód” [pensée unique], a humanizmus, amely átveszi Jézus, az igazi ember helyét, tönkreteszi a keresztény identitást. Ne bocsássuk árverésre személyigazolványunkat – buzdított Ferenc pápa hétfő reggeli szentmiséjén a Szent Márta-házban.
A világiasság kizárólagos gondolkodásmódhoz és aposztáziához vezet
A napi első olvasmány Makkabeus Könyvéből egy „gonosz sarjról”, Antióchosz Epifánész hellén királyról beszél, aki pogány szokásokat vezetett be Izraelben, a „választott nép”, az akkori egyház körében. Ferenc pápa a föld alatt húzódó gyökér képét elemezte. A gyökér fenomenológiája a következő: nem látszik, úgy tűnik, hogy nem árt, de növekszik és kimutatja saját természetét. Ésszerű sarjnak tűnt, aki az izraelitákat a környező nemzetekkel való egységre buzdította, hogy védelmet élvezzenek. „Miért van olyan sok különbözőség?” – gondolhatták. „Mert, amióta elkülönültünk tőlük, sok rossz dolog történt velünk. Menjünk el hozzájuk, legyünk egyenlőek.” A pápa három szóval magyarázta meg az olvasmányt: világiasság (mondanitás), hitehagyás (aposztázia), üldözés. A világiasság azt jelenti, hogy azt csináljuk, amit a világ. Vagyis árverezésre bocsátjuk személyigazolványunkat, egyformák vagyunk mindannyian. Így aztán sok izraelita megtagadta hitét és eltávolodott a Szent Szövetségtől. Az, ami nagyon ésszerűnek tűnt – vagyis, hogy olyanok vagyunk mint mindenki, normálisak –, pusztítássá vált.
A király előírta egész birodalmában, hogy mindenki egy népet alkosson – ez kizárólagos gondolkodásmód. Ez a világiasság, amely arra ösztönöz, hogy mindenki hagyja el saját szokásait. Minden nép alkalmazkodjon a király utasításaihoz. Még sok izraelita is elfogadta ezt a kultuszt, áldoztak a bálványoknak és megszentségtelenítették a szombatot. Elhagyták hitüket. A világiasság tehát a kizárólagos gondolkodásmódhoz és aposztáziához vezet. A különbözőség nem megengedett, mindenki egyforma. Az egyház történetében és a történelem során is láttuk, hogy az egyházi ünnepek nevét megváltoztatták. Urunk születésének más nevet adtak, hogy eltöröljék az identitást.
A mai humanizmus tönkre teszi a keresztény identitást
Izraelben elégették a törvénykönyveket és ha valaki betartotta a törvényt, a király döntése értelmében halálra ítélték. Az üldöztetés tehát egy mérgező gyökérből, sarjból indult el. Mindig elgondolkodtatott – jegyezte meg a pápa –, hogy az Úr az Utolsó vacsora során hosszú imájában övéi egységéért imádkozott és kérte az Atyát, hogy szabadítsa meg őket a világ szellemétől, a világiasságtól, mert az tönkre teszi az öntudatot és kizárólagos gondolkodáshoz vezet.
Egy kis gyökértől indul el és az enyészet iszonyatában, az üldözésben ér véget. Ez a világiasság ámítása, ezért kérte Jézus az Atyát azon a vacsorán. „Atyám, nem azt kérem, hogy vond ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a világtól, ettől a mentalitástól, ettől a humanizmustól, amely a valódi ember, Jézus Krisztus helyét akarja átvenni, elvéve a keresztény identitást és a kizárólagos gondolkodáshoz vezet. Mindenki így tesz, mi miért nem? – mondhatnánk. Manapság el kell gondolkodnunk: mi az én identitásom? Keresztény vagy világi? Vagy azért nevezem magam kereszténynek, mert gyermekként megkereszteltek, vagy mert egy keresztény országban születtem, ahol mindenki keresztény? A lassan belopózó világiasság növekszik, igazolja magát és fertőz. Növekszik, mint a gyökér, mindig igazolást talál – mondván: de hát tegyünk úgy, mint mindenki, nem nagyon különbözünk tőlük –, és végül megfertőz és sok rossz dolog származik ebből – mutatott rá Ferenc pápa.
Óvakodjunk a mérgező gyökerektől, amelyek növekszenek és fertőznek
A liturgia az egyházi évnek ezekben az utolsó napjaiban arra buzdít minket, hogy figyeljünk oda a mérgező gyökerekre, amelyek eltávolítanak az Úrtól. Kérjük az Urat az egyház érdekében, hogy óvja meg a világiasság minden formájától, hogy az egyháznak mindig a Jézus Krisztus által kijelölt identitása legyen. Mindannyiunk rendelkezzen az identitással, amelyet a keresztségben kaptunk. Ezt az öntudatot ne dobjuk ki azért, mert olyanok akarunk lenni, mint mindenki, a normalitás érdekében. Kérjük, hogy az Úr adja meg a kegyelmet, hogy megtartsuk és megóvjuk keresztény identitásunkat a világiasság szellemével szemben, amely mindig növekszik, igazolja magát és megfertőz – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.
 


A Megszentelt Élet Éve 318.



november 16.

Szűz Mária bemutatása a templomban (november 21.)
Imádkozzunk az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció tagjaiért!
  • Isteni Szeretet Leányai Kongregációja
Alapítójuk: Lechner Franciska
Franciska Anya különös szeretetet tanúsított a Megfeszített Úr iránt. Átszúrt Szent Szívét szemlélve megértette, hogy Isten szeretete Jézusban lett láthatóvá. Ez a szeretet űzte őt, hogy segítséget nyújtson a szükségben lévő embereknek, különösen a leányifjúságnak. Mi is életünk forrását Isten túláradó szeretetében találjuk meg, és ezt a szeretetet szociális és apostoli munkában fejezzük ki, a helyi és a világegyház szükségletei szerint. (Konstitúciónk 4. és 5. pontja)
Lelkiségünkből:
„Mi ennek a Szenvedő Szeretetnek vagyunk a leányai…ezért mindent latba kell vetnünk, hogy ezt a Szeretetet elismerjék és viszonozzák.” Körlevél 1879. február 23.
 


Évközi harmincharmadik hét hétfője



Évközi harmincharmadik hét hétfője


A jerikói vak meggyógyítása túlmutat a szokásos gyógyító csodákon. A testi gyógyulás, a vakság megszűnése nyilvánvaló, a korábban vak ember Jézusnak köszönhetően lát. A történet másik szintje az, hogy a vakság a hitetlenség állapotát jelképezi, miként a látás a hit állapotát. A vak koldus kifejezi hitét Jézus iránt, aki e szavak kíséretében adja vissza szemevilágát: „Láss! Hited meggyógyított téged” (Lk 18,42).
A történet harmadik értelmezési szintjén Lukács evangélista bemutatja azt, hogy még a vakok is meglátják, felismerik Jézusban a Messiást. Ennek jele, hogy a jerikói vak „Dávid fiának” szólítja a közeledő Jézust, a zsidó hagyomány szerint ugyanis az eljövendő Messiás Dávid király családjából fog megszületni. A vakok felismerésével gyökeresen ellentétes a zsidó vezetők vaksága, akik nem ismerik fel az idők jeleit, nem látják meg Jézusban az Isten küldöttét, és elvakultságukban szembefordulnak vele.
Mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor az Úr közeledik felénk. Ha nem veszem észre vagy nem hallom meg szavát, akkor életem nagy lehetőségét szalaszthatom el. Ülhetek tovább bűneim koldusruhájában, lelki vakságom börtönében, tehetetlenségem némaságában életem végéig, s csak magamat okolhatom mulasztásomért. Egyetlen kiáltásomra Jézus biztosan felfigyel.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk és Istenünk, azt kívánod, hogy kiegyensúlyozott, megérlelődött emberek legyünk, akiknél a befejezés gondolatának békéje még alakítólag hat ránk és az emberekkel való kapcsolatainkra. Segíts rajtunk, Urunk, hogy az öregedés napjaiban is jól használjuk ki időnket, lehiggadva és bölcsen cselekedjünk, nagyvonalúak és jóságosak maradjunk, és bizakodással tekintsünk a túlvilágban való beteljesedésre. Ajándékozd meg életünket az utolsó napig is tartalommal és vonzó értékekkel.
P. Haschek