2015. november 14., szombat

Zsolozsma CCCIL.



Dániel próféta könyvéből
12, 1-13
Jövendölés a végső időkről és a feltámadásról

Ezt mondta nekem az angyal: „Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra. Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.
     Te meg, Dániel, zárd el ezeket a szavakat, pecsételd le a könyvet a végső időkig. Sokan eltévelyednek, és a gonoszság növekedni fog.”
     Ekkor én, Dániel azt láttam, hogy két másvalaki is áll ott: az egyik a folyó innenső partján, a másik pedig a folyó túlsó partján. Akkor megszólítottam azt a gyolcsruhába öltözött férfiút, aki a folyóvíz fölött állt: „Mikor lesz vége ennek a sok csodálatos dolognak?” Erre a gyolcsruhába öltözött férfi, aki a folyóvíz fölött állt, jobbját és balját az égre emelte. S hallottam, amint megesküdött az Örökkévalóra: „Egy idő, két idő, és egy fél idő múlva ez mind beteljesedik, akkor, amikor az az erő, amely a szent népet szétszórta, nem lesz többé.”
     Hallottam ugyan a szót, de nem értettem, azért újra megkérdeztem: „Uram, hogyan állunk ezekkel a végső dolgokkal?” Így válaszolt: „Eredj, Dániel, mert el vannak zárva, és le vannak pecsételve ezek a szavak a végső időkig. Sokat kiválasztanak, megtisztítanak, és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki sem jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni. Attól az időtől kezdve, hogy megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.
     Te meg csak menj, és légy nyugodt! Amikor véget érnek a napok, te is fölkelsz a végső napon kijelölt sorsodra.”



A Szentszék nyilatkozata: a párizsi merényletek az egész emberiség békéje elleni támadások



A Szentszék nyilatkozata: a párizsi merényletek az egész emberiség békéje elleni támadások


„Az egész emberiség békéje ellen elkövetett támadásról van szó, amely mindannyiunk részéről határozott és szolidáris együttműködést kíván, hogy szembe tudjunk szállni a gyilkos gyűlölet bármilyen formában való terjedésének” – nyilatkozta november 14-én Federico Lombardi SJ, vatikáni sajtószóvivő.


„A Vatikánban követjük a Párizsból érkező rettenetes híreket. Mindannyiunkat feldúlt az őrült terrorista erőszak és gyűlölet újabb megnyilvánulása, amelyet a pápával és minden békeszerető emberrel együtt a lehető legradikálisabb módon elítélünk. Imádkozunk az áldozatokért, a sebesültekért és az egész francia népért” – mondta a vatikáni sajtóterem igazgatója az éjszakai merényletet követő napon.
November 13-án, pénteken éjjel a francia főváros hat különböző pontján hajtották végre a merényleteket. A Bataclan színház, ahol éppen egy rockkoncert zajlott, valóságos öldöklés színhelyévé vált. A terroristák több száz embert túszul ejtettek, akik közül mintegy nyolcvanat hidegvérrel lemészároltak. A hírforrások szerint nyolc merénylő halt meg, egy terroristát a rendőrség lőtt le, heten pedig öngyilkos merénylők voltak. Az egyik öngyilkos merényletet annál a stadionnál követték el, ahol éppen francia-német baráti labdarúgó-mérkőzés folyt, jelen volt François Hollande köztársasági elnök is.
A terrorcselekmények következtében több mint 120-an meghaltak, a sebesültek száma 200 felett van.
A merényleteket magára vállalta az Iszlám Állam, amely most Washingtont, Londont és Rómát fenyegeti. Hollande elnök rendkívüli állapotot hirdetett ki az ország egész területén, a határokat lezáratta. „Franciaroszágnak erősnek kell lennie. A terroristák félelmet akarnak ébreszteni bennünk, de ez nem fog nekik sikerülni” – mondta a köztársasági elnök. Szombaton az iskolákat, múzeumokat zárva tartják



A Megszentelt Élet Éve 316.



november 14.

Boldog Mária Lujza Merkert emléknapja
Imádkozzunk a sárospataki Szent Erzsébet Nővérekért!
  • Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja
Alapítójuk: Clara Wolff, Matilde Merkert, Boldog Maria Louise Merkert Franziska Wener
Elhivatottságunkat Isten dicsőítésében és az Ő országának építésében való tevékenységben valósítjuk meg, a következő módon: - evangéliumi tanácsok szerinti élet által, - szegények, betegek és idős személyek szolgálata által, - gyerekek és fiatalok keresztény nevelése által, - felnőttek hitoktatásában. Rendünk karizmájához hűen, Isten országát a mai világ igényeit figyelembe véve szolgáljuk. Nyitottak maradunk az új feladatokra, melyek mindenkor az idő és hely körülményeitől függnek, s amelyeket az Egyház ránk bíz: „Hivatásunk a betegeknek és szenvedőknek nyújtandó segítség, mindig és mindenhol, ahol ilyeneket találunk.”
Lelkiségünkből:
„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25.40)
 


Évközi harminckettedik hét szombatja



Évközi harminckettedik hét szombatja


Első olvasatra a mai evangélium az imádságról és annak fontosságáról szól. Erre vonatkozik a bevezető megjegyzés, amely szerint szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni az imádkozásba. És erre vonatkozik a példázat is, amely szerint a bíró végül ítéletet hoz annak az özvegyasszonynak az ügyében, aki ismételten fordul hozzá, szinte már zaklatja őt folyamatos sürgetésével.
A történet befejezése már egy másik szintet nyit meg az isteni ítélet és az Emberfia eljövetele megemlítésével, s ezzel kapcsolódik az előző napon olvasottakhoz. Jézusnak az ő második eljöveteléről mondott tanításai azt sugallják, hogy a végső idők megpróbáltatásai komoly nehézségeket okoznak majd a hívőknek és mindenkinek. Az ilyen helyzetekben különösen is fontos az imádság, amely az Istennel való állandó kapcsolatot biztosítja és az Istenben való töretlen bizalom jele. Egyesek feladják majd Krisztushoz való ragaszkodásukat, megtagadják hitüket, elhagyják a krisztusi közösséget vagy a hamis tanítók tévtanításában kezdenek hinni.
A szüntelen imádkozás az embert segíti abban, hogy hitében megmaradjon és hűséges legyen Krisztushoz. Az imádság eloszlatja a félelmet és megszünteti az aggodalmaskodást. Az imádság segít, hogy az ember állandóan készen álljon az Istennel való végső találkozásra.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, szeretnék mindig örülni az életnek, és tőled várni annak beteljesedését. Csak te, a boldogság Istene csillapíthatod le vágyaimat. Adj nekem bizonyosságot arra nézve, hogy egyszer benned megtalálom beteljesülésemet.
R. Svoboda 



2015. november 13., péntek

Zsolozsma CCCIL.



Dániel próféta könyvéből 
10, 1-21
Angyal jelenik meg a prófétának

Cirusznak, a perzsák királyának harmadik esztendejében Dánielnek, akit Béltsacárnak is neveztek, kinyilatkoztatásban volt része. A kinyilatkoztatás igaz, és nagy háborút jelent. Odafigyelt a dologra, és egy látomásban felfogta az értelmét. Azokban a napokban, én, Dániel három hétig gyászoltam. Jó ételt nem ettem, húst és bort még számba se vettem, olajjal sem kentem meg magamat, míg a háromszor hét nap el nem telt. Az első hónap huszonnegyedik napján a nagy folyam, vagyis a Tigris partján voltam. Amikor körülnéztem, egyszerre egy gyolcsruhába öltözött férfit láttam. Derekát színarany övezte. Teste ragyogott, mint a drágakő, arca, mint a villám, szeme, mint a lobogó tűz, karja és lába, mint a csiszolt érc felülete, szavának hangja meg, mint a tömeg zúgása. De csak én, Dániel láttam ezt a látomást, a férfiak, akik velem voltak, nem látták a látomást, mert akkora félelem fogta el őket, hogy elfutottak, és elrejtőztek. Ahogy így magamra maradtam, s előttem a nagy látomás: minden erőm elhagyott, arcom halálsápadt lett, s csaknem összeestem. Amikor meghallottam a hangját, amint beszélt, szavának hallatára elájultam, és elvágódtam arccal a föld felé. Ekkor megérintett egy kéz, s térdemre és tenyeremre segített. Majd azt mondta nekem: „Dániel, te kedvelt férfiú! Értsd meg a szavakat, amelyeket hozzád intézek! Állj fel, mert hozzád szól a küldetésem!” Azután, hogy közölte velem ezeket a szavakat, remegve felálltam. Ekkor így szólt hozzám: „Ne félj, Dániel! Mert az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedve vezekelsz a te Istened színe előtt, könyörgésed meghallgatásra talált. Éppen a könyörgésed miatt kellett hozzád jönnöm. A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával, magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól.” Míg ilyen módon beszélt hozzám, szememet a földre sütöttem, és hallgattam. S lám, egy emberre emlékeztető alak megérintette ajkamat. Erre már én is ki tudtam nyitni a számat, hogy szóljak. Így szóltam ahhoz, aki előttem állt: „Uram, amikor megláttalak, inaim elernyedtek, s nem maradt bennem semmi erő. Hogyan is bírná ki uramnak szolgája, hogy beszéljen az én urammal? Hiszen reszketek, minden erőm elhagyott, még az éltető lehelet is kiszállt belőlem.” Erre ismét megérintett az, aki embernek látszott, és megerősített. Így szólt: „Ne félj, te kedvelt férfiú, béke veled! Légy erős, és légy bátor!” Amikor így beszélt hozzám, újra erőre kaptam, és szólni tudtam hozzá: „Beszélj, uram, mert erőt adsz nekem!” Ekkor megkérdezte: „Tudod már, miért jöttem el hozzád? Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében. Utána visszatérek, hogy megküzdjek a perzsák fejedelmével. Amikor elmegyek, jön Jáván fejedelme. És nem lesz velük szemben senki más segítségemre, csak Mihály, a ti fejedelmetek.”


Isten a „nagy szépség”, minden másnak bealkonyul – a pápa pénteki homíliája



Isten a „nagy szépség”, minden másnak bealkonyul – a pápa pénteki homíliája


Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában prédikál - ANSA

Két veszély leselkedik a hívőkre: a kísértés, hogy istenítsék a földi dolgokat, és hogy egyenesen bálványozzák a szokásaikat, mintha minden örökké tartana. Ezzel szemben az egyetlen örök szépség, amire tekinthetünk, Isten szépsége. Ferenc pápa erről tanított pénteken reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.
A látható szépségek bálványa
Az első olvasmány és a zsoltár a teremtés szépségeiről beszél, de rámutat arra a tévedésre is, hogy az ember nem képes túllépni a látható dolgokon, vagyis a transzcendensig eljutni. Ezt a viselkedést Ferenc pápa az immanens bálványának nevezi, amelyik megáll a szépségnél, de nem lép tovább rajta. Ehhez a bálványhoz ragaszkodtak, lenyűgözte őket a szépség hatalma és ereje. Nem gondoltak bele abba, hogy mennyivel kiválóbb ezek ura, hiszen a szépség szerzője alkotta mindezeket (vö. Bölcs 13,1-9). Ez a látható szépség bálványa, amelyik nem gondol az alkonyra, az elmúlásra. Az alkonynak is megvan a szépsége – magyarázta Ferenc pápa, majd arra figyelmeztetett, hogy ez a kísértés mindannyiunkra leselkedik. Az immanens bálványa. Azt hisszük, hogy a dolgok olyanok amilyenek, szinte istenek és sosem érnek véget. Elfeledkezünk az alkonyról.
Ne istenítsük a szokásainkat
A másik bálvány, amitől óva intett a Szentatya, az a szokások túlbecsülése, amelyek süketté teszik a szívet. A napi evangéliumban Jézus (ld. Lk 17,26-37) Noé és Szodoma napjairól beszél, amikor az emberek ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek anélkül, hogy bármi mással törődtek volna, mígnem tűz és kénkő esett az égből és elpusztított mindenkit. Az életben minden szokásokra épül: így élünk, nem gondolunk életünk alkonyára. Pedig bálványimádás az is, ha a szokásaink rabjává válunk, és nem gondolunk arra, hogy mindez egyszer véget ér. Szinte istenítjük a szokásainkat. És ahogy a szépség egy másik szépségben végződik, a szokásaink a végtelenségig menően újabb szokásokba torkollnak. De ott van Isten! – figyelmeztetett a pápa.
A nem múló szépségre figyeljünk
Ezzel szemben a tekintetünket följebb kell emelnünk az egyetlen Isten felé, aki a teremtett dolgok vége fölött áll, ahogy az egyház tanítja nekünk a liturgikus év most záruló napjaiban. Így elkerülhetjük azt a végzetes hibát, hogy hátranézzünk, amint azt Lót felesége tette, biztosnak gondolva, hogy ha az élet szép, akkor az alkony is nagyon szép lesz. Mi, hívők, olyan emberek vagyunk, akik nem lépnek vissza, nem engednek, hanem mindig előre mennek. Mindig előre kell haladni ebben az életben, a szépségeket nézve és a szokásainkkal együtt, anélkül persze, hogy istenítenénk azokat. Véget érnek majd ugyanis egyszer. Legyenek ezek a kis szépségek - amelyek visszatükrözik a nagy szépséget - a szokásaink, hogy megmaradjunk az örök énekben, Isten dicsőségének szemlélésében – fohászkodott végül a péntek reggeli szentmisén Ferenc pápa.


A Megszentelt Élet Éve 315.



november 13.

Premontrei mindenszentek ünnepe
Imádkozzunk a csornai premontreiekért!
  • Csornai Premontrei Prépostság
Alapítójuk: Szent Norbert
A kanonokrend státusából következő sajátos életformánk, az úgynevezett Vita mixta - a monasztikus életmód és a lelkipásztorkodás összekapcsolása. Szent Norbert az egyik élharcosa a naponkénti misézésnek, komoly tevékenységet fejt ki ezért. Az Oltáriszentség nagy tisztelője, ezért is lett insigniája az úrmutató.
Lelkiségünkből:
„Először azért gyűltetek össze, hogy egy szív, egy lélek legyetek” Szent Ágoston


Évközi harminckettedik hét péntekje



Évközi harminckettedik hét péntekje


A farizeusok olyan látványos jeleket szerettek volna látni, amelyek egyértelműen igazolják Isten országa eljövetelét. Erre mondta Jézus, hogy az ország nem jön el látványos módon. Lukács evangéliumának keletkezése idején a keresztény közösség tagjait is foglalkoztathatták azok a kérdések, hogy mikor és milyen módon fog megvalósulni az Isten országa, illetve az Úr második eljövetele. A két esemény és az azokra vonatkozó kijelentések az evangéliumokban olykor összemosódnak. Évszázadokkal később mi már tudjuk, hogy az Isten országa Jézus világrajöttével és az ő személyében vette kezdetét. Csendesen, a szegényeknek és mindenkinek szóló örömhír hirdetésével, az Isten irgalmasságáról tanúskodó csodákkal és a közösség létrehozásával elkezdett megvalósulni.
Az Úr második eljövetele a végső időkben még várat magára. Az elmúlt két évezred folyamán időről időre felbukkantak olyanok, akik tudni vélték annak közeli bekövetkeztét. Egyetlen egy sem bizonyult igaznak, mert lám, mind a mai napig nem következett be. Akik napjainkban azt állítják, most már tényleg hamarosan bekövetkezik a világvége, s például utolsó figyelmeztetésekre hivatkoznak, azok valójában csak riogatnak és félelmet keltenek.
Az Úr eljövetele egyszer be fog következni, de annak idejét senki ember nem tudhatja előre.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Azt kívánod tőlem, Uram, hogy mások életének és életkörülményeinek keresztjét a magam vállára is vegyem, mint ahogy te vállaltad az én életem valóságát is. Azt kívánod, hogy éppúgy bűnösnek ismerjem el magam, mint amilyennek a többi embert, mert akkor mindannyiunk keresztjét bele tudod foglalni saját keresztedbe. Maradj velünk, Urunk, segítségeddel emelj fel minket, ha csüggedünk. Saját magunktól egyetlen fokkal sem emelkedhetünk magunk fölé.
J. Brunner 



2015. november 12., csütörtök

Zsolozsma CCCIIL.



Dániel próféta könyvéből 
9, 1-4a. 18-27
Dániel imádsága és látomása  

Első éve volt annak, hogy Achasvéros fia, a médek nemzetségéből való Dárius a kaldeusok birodalma fölött uralkodott. Uralkodásának első esztendejében én, Dániel megértettem a szent könyvekből, hogy annyi évnek kell elmúlnia, amennyit az Úr Jeremiás próféta által előre megmondott, vagyis, hogy Jeruzsálem pusztulása hetven évig tart. Istenhez, az Úrhoz fordultam, s böjtölve, szőrzsákban és hamuban buzgón imádkoztam, és esdekeltem hozzá. Könyörögtem az Úrhoz, az én Istenemhez, és bűnvallomást tettem ezekkel a szavakkal: „Istenünk, fordítsd felénk füled, és hallgass meg minket. Nyisd ki a szemed, és lásd meg elhagyatottságunkat és a szent várost, amely a te nevedet viseli. Hiszen nem a mi igaz voltunkban, hanem a te végtelen irgalmadban bízva terjesztjük színed elé könyörgésünket. Hallgass meg, Uram! Bocsáss meg, Uram! Figyelj rám, Uram! Városod és néped a te nevedet viseli, azért cselekedj tenmagadért, és ne késlekedj!” Egyre beszéltem: imádkoztam, megvallottam bűneimet s népemnek, Izraelnek bűneit, s az Úr, a mi Istenünk elé terjesztettem könyörgésemet Istenünk szent hegyéért. Még mondtam az imádságot, amikor Gábriel, az a férfiú, akit már láttam az előbbi látomásomban, hirtelenül leszállt hozzám az esti áldozat idején. Megszólított, és azt mondta: „Máris eljöttem, hogy felvilágosítást adjak. Amikor imádkozni kezdtél, egy szózat hallatszott. Eljöttem, hogy tudtodra adjam, mert kedvelt férfiú vagy. Figyelj hát a szózatra, és értsd meg a látomást! Hetven hete van népednek és szent városodnak. Akkor véget ér a gonoszság, lepecsételik a bűnt, és levezeklik a vétket. Elérkezik az örök igazság, megpecsételik a látomást és a jövendölést, és fölkenik a Szentek Szentjét. Tudd meg, és értsd meg: Attól, hogy elhangzik a parancs: Jeruzsálem épüljön fel újra, hét hét telik el a felkent Fejedelemig. Hatvankét hét alatt újra felépül az utca és a fal, mégpedig sok szorongattatás közepette. Hatvankét hét elteltével megölnek egy Fölkentet, bírói ítélet nélkül. A várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő nép és vezér. Áradat vet neki véget, s a háború és az elhatározott pusztulás mindvégig tart. Egy hétre szövetséget köt sokakkal, s a hét közepén megszünteti a véres és ételáldozatot. A templom szárnyán vészt hozó undokság lesz, egészen végig, míg a kiszabott büntetés rá nem zúdul a pusztítóra.” 


Ferenc pápa: a világi hívek nem pusztán parancsvégrehajtók



Ferenc pápa: a világi hívek nem pusztán parancsvégrehajtók


Ferenc pápa a hívek gyűrűjében a Vatikánban - AFP

A világi hívek nem másodrendű tagok a hierarchia szolgálatában, sem pedig felsőbb utasítások egyszerű végrehajtói, hanem Krisztus tanítványaiként arra hivatottak, hogy mindenhová elvigyék az evangélium lelkületét. Ferenc pápa ezt szögezte le üzenetében, amelyet a Világiak Pápai Tanácsa által szervezett tanulmányi napra küldött. Az eseményt a Szent Kereszt Pápai Egyetemen tartották a következő témáról: „A világiak hivatása és küldetése. Ötven évvel az „Apostolicam actuositatem” – kezdetű zsinati dekrétum után”.
A világi hívek nem másodrendű tagok
A II. vatikáni zsinat a rendkívüli kegyelem eseménye volt, egyik gyümölcse a világiak hivatásának és küldetésének újszerű felfogása volt az egyházban és a világban. A zsinati dokumentumok ugyanis a világi híveket Isten népe egészében vizsgálják, amelyhez a papokkal és a szerzetesekkel együtt tartoznak, és amelyben a maguk módján részt vesznek magának Krisztusnak a papi, prófétai és királyi működésében. A zsinat nem úgy tekint a világiakra, mintha másodrendű tagok lennének a hierarchia szolgálatában, vagy pusztán felsőbb utasítások végrehajtói volnának, hanem Krisztus tanítványaiként, akik a keresztségük erejében és a világban való természetes jelenlétük révén arra kaptak meghívást, hogy minden környezetben, minden tevékenységben, emberi kapcsolatban az evangéliumi lelkületet hirdessék. Vigyék el mindenhova a Krisztustól kapott fényt, reményt és szeretetet. Náluk jobban ugyanis senki nem tudja ellátni azt az alapvető feladatot, hogy az isteni törvényt beírják a földi város életébe.
Az evangélium hirdetése nem a misszió néhány szakértőjének van fenntartva
Ferenc pápa az „Apostolicam actuositatem” – zsinati dokumentumra utalt, amely a világi apostolkodás természetével és területeivel foglalkozik behatóbban. Erőteljesen leszögezi, hogy a keresztény hivatás természetéből fakadóan az apostolkodás hivatása is, ezért az evangélium hirdetése nincs fenntartva a misszió ún. szakértői számára, hanem minden világi hívő törekvése kellene, hogy legyen. A világi hívek ugyanis arra hivatottak keresztségük révén, hogy ne csak a világi valóságokat töltsék meg keresztény szellemiséggel, hanem kifejezetten evangelizáló, hithirdető tevékenységet is folytassanak, és az emberek életszentségét segítsék.
A Lélek ajándékait újból meg kell értenünk
Mindez a zsinati tanítás növelte az egyházban a világiak képzését és már számos gyümölcsöt termett idáig – állapította meg a pápa. De a II. vatikáni zsinat, mint minden zsinat, a lelkipásztorok és a világiak minden nemzedékéhez szól, mivel a Szentlélek felbecsülhetetlen ajándékát hálával és felelősen kell fogadni. Mindaz, amit a Lélek adott nekünk és az Anyaszentegyház közvetített, újra és újra megértésre vár, arra, hogy befogadjuk és átültessük a gyakorlatba.
Szent II. János Pál pápa egyik legfőbb célkitűzése volt az, hogy alkalmazza a zsinatot, elvigye azt minden keresztény közösség hétköznapi életébe. A 2000-es nagy szentévkor azt mondta: „Új korszak nyílik meg szemünk előtt: a zsinati tanítások elmélyítésének ideje, a termés learatásának ideje, amit a zsinati atyák elvetettek és az elmúlt évek nemzedéke meghallgatott és várt. A II. vatikáni zsinat valódi prófécia volt az egyház élete számára, és az is marad a nemrég megkezdődött harmadik évezredben sok évig majd. Ferenc pápa végül azzal zárja üzenetét, hogy imádkozik az Úrhoz: a lelkipásztorok és a világi hívek szívét töltse el ugyanaz a vágy, hogy megéljék és megvalósítsák a zsinatot és elvigyék a világnak Krisztus világosságát.


A Megszentelt Élet Éve 314.



november 12.

Szent Jozafát fölszentelt vértanú ünnepe, a Rend újkori védőszentjének emléknapja
Imádkozzunk a bazilitákért!
  • Nagy Szent Bazil Rend
Alapítójuk: Szent Bazil reguláját követő keleti szerzetesekből alakult pápai jogú rend
Rendünk eredete Nagy Szent Bazil (329-379) személyéhez nyúlik vissza, aki szülőhelyén remeteéletet kezdett. Később több százan csatlakoztak hozzá, így remete magányát a közösségi élet váltotta fel. Nazianzi Szent Gergely közreműködésével két Regulát szerkesztett, egy hosszabbat és egy rövidebbet. A hosszabb, a szerzetesi élet alapelveit kifejtő szabályzat az alapja mindmáig a keleti szerzetességnek. A XVIII. század első felében kerültünk Máriapócsra. Lelkipásztori munkánkban a bazilita nővérek voltak első számú munkatársaink. A Regula szellemében a magyar bazilita szerzetesek legfőbb feladata az életszentségre, vagyis az Isten és emberszeretetre való kitartó törekvés. Ma a közösség elsődleges célja és feladata a máriapócsi búcsújáróhely és a kegytemplom sokrétű ellátása, lelkipásztori szolgálata. Mindemellett a bazilita hagyományt folytatva a nevelő-oktató munkába is bekapcsolódunk. Rendünk sajátos karizmája a katolikus egyházban a bizánci rítus szerinti imaélet és szemlélődő közösségi lét, s a lelkipásztori, apostoli tevékenység a görög szertartás szellemisége alapján.
Lelkiségünkből:
Ugyan ki ne tudná, hogy az ember szelíd és társas lény, nem pedig magányos vad? Hiszen semmi sem jellemzi jobban természetünket, mint az, hogy egymással kapcsolatban állunk, rászorulunk egymás segítségére, és szeretjük a velünk közös fajhoz tartozókat. Mivel pedig eleve maga az Úr ültette el ennek magvát belénk, így ő ennek termését is megköveteli, amikor azt mondja: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást.” Ezért tanítványaitól ismertetőjelként nem csodákat és rendkívüli jeleket kívánt meg, - jóllehet a Szentlélekben ezekre is megadta nekik a hatalmat -, hanem mit?: „Arról ismeri meg majd mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást”. /Nagy Szent Bazil bővebben kifejtett szabályai - III. A felebaráti szeretet (részlet)/
 


Évközi harminckettedik hét csütörtökje



Évközi harminckettedik hét csütörtökje


Isten országának titokzatos, rejtett megvalósulását nem véletlenül állítja szembe Jézus a látványos eljövetellel. A farizeusi hagyomány szerint Isten országának eljövetele rendkívül látványos esemény lesz, mindenki látni fogja azt. Isten eljön a világba, kinyilvánítja dicsőségét mindenki előtt és az egész világ kifejezi előtte hódolatát. Talán saját elképzeléseiket szeretnék igazolni, amikor Jézust kérdezik az Isten országa eljöveteléről, pontosabban annak idejét szeretnék tudni. Feleletében Jézus azt mondja, hogy másként érdemes elképzelni Isten országát. Nem lesznek ugyanis feltűnő események, hanem már elkezdődött az Isten országa azáltal, hogy ő hirdeti az örömhírt és csodákat tesz. Mintha csak ezt mondaná: vegyétek észre, hogy már eljött az Isten országa! Vegyétek észre, hogy Isten Fia itt áll köztetek, s az ő személyében jött el az Isten országa!
Isten nem földi, nem evilági uralmat akar. A mennyei Atya nem hatalmat ad az Emberfiának, Jézus Krisztusnak, hogy uralkodjon az emberek felett, hanem azt kéri tőle, hogy szolgálja az embereket. Szolgálatának része a szenvedés és a halál vállalása, mert ezzel szerzi meg a megváltást az emberiség számára.
Akkor vagyok Isten országának tagja és akkor valósul meg bennem Isten országa, ha engedelmességben és alázatban követem Krisztust.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenem és Atyám, segíts úgy élnem. hogy minden evilági cselekedetem előkészület legyen a végső, boldog nyugalomra, hogy amit most hiszek, azt megláthassam; hogy amit remélek, annak boldog birtokosa legyek; hogy szeretetemet kövesse a teljes egyesülés teveled, legfőbb célommal, mindenek fölött levő jóval.
Szalézi Szent Ferenc



2015. november 11., szerda

Zsolozsma CCCIIIL.



Dániel próféta könyvébő
5, 1-2. 5-9. 13-17. 25 – 6, 1
Isten ítélete Baltazár lakomáján 

Azokban a napokban Baltazár király nagy lakomát rendezett főembereinek – szám szerint ezren voltak –, és ezer ember előtt itta a bort. A bortól ittasan Baltazár megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany és ezüst edényeket, amelyeket apja, Nebukadnezár elhozott a jeruzsálemi templomból. Az volt a szándéka, hogy abból igyanak a király és főemberei, feleségei és mellékfeleségei. Ugyanabban az órában emberi kéz ujjai jelentek meg, és írni kezdtek a lámpással szemben a királyi palota falának mészfelületére. A király észrevette az író kéz ujjait. Erre a királynak elváltozott az arca, s gondolatai megrémítették. Csípőjének ina elernyedt, és térdei egymáshoz verődtek. A király hangosan követelte, hogy vezessék eléje a varázslókat, kaldeusokat és jósokat. Így szólt a király Bábel bölcseihez: „Aki elolvassa ezt az írást, és tudtomra adja értelmét, bárki lesz is az, bíbort ölt, aranyláncot kap a nyakába, és harmadikként uralkodik országomban.” A király bölcsei mind összesereglettek, de sem az írást nem tudták elolvasni, sem az értelmét nem tudták a királynak megmondani. Erre Baltazár király annyira megijedt, hogy arca belesápadt; de főemberei is megrémültek. Dánielt bevezették a király elé. A király így szólt hozzá: „Te vagy az a Dániel, az a júdeai fogoly, akit atyám, a király Júdából hozott ide? Azt hallottam felőled, hogy Isten lelke van benned, lángész, értelem és kiváló bölcsesség található benned. Az előbb ide rendeltem a bölcseket és varázslókat, hogy olvassák el nekem ezt az írást, de nem tudták megmondani a dolog értelmét. De rólad azt hallottam, hogy te tudsz magyarázatot adni, sőt a legnehezebb kérdéseket is meg tudod oldani. Ha csakugyan el tudod olvasni ezt az írást, s meg tudod nekem fejteni az értelmét, akkor bíborba öltöztetlek, aranyláncot kapsz a nyakadba, és harmadikként uralkodhatsz országomban.” Dániel erre azt felelte a királynak: „Adományaidat tartsd meg magadnak, és ajándékaidat add másnak! De az írást elolvasom a királynak, és tudtodra adom az értelmét. Az írás, amelyet felrótt: »Mené, mené, tekél és parszin«. A szavaknak ez a jelentésük: »Mené«: Isten számba vette a királyságodat, és véget vetett neki. »Tekél«: megmért a mérlegén, és könnyűnek talált. »Parszin«: feldarabolta országodat, aztán a médeknek és a perzsáknak adta.” Akkor Baltazár parancsára Dánielt bíborba öltöztették, aranyláncot tettek a nyakába, és közhírré tették, hogy az országban ő a harmadik uralkodó. Még ugyanazon az éjszakán megölték Baltazárt, a káldeusok királyát. Az országot a méd Dárius foglalta el hatvankét éves korában.


Ferenc pápa: A családi asztalnál beszélgessetek, ne a telefont nyomkodjátok!



Ferenc pápa: A családi asztalnál beszélgessetek, ne a telefont nyomkodjátok!


November 11-én a közös étkezés fontosságáról, valamint a családi étkezés és az eucharisztikus lakoma közötti összefüggésekről elmélkedett Ferenc pápa a szerda délelőtti általános kihallgatás keretében.


Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma a családi élet egyik jellegzetességéről fogunk elgondolkodni, amelyet már életünk első éveitől megtanulunk, ez pedig a közös étkezés, vagyis az a magatartás, hogy az élet javaiban osztozunk, és boldogok vagyunk, hogy ezt tehetjük. Az osztozás és az osztozás képessége gyönyörű erény! Ennek jelképe, „ikonja” a vasárnapi asztal körül egybegyűlt család. Az étel megosztása – de az ételen túl a szeretet kifejezése, az események elmesélése – alapvetően fontos tapasztalat. Ha elérkezik egy ünnep, egy születésnap, egy évforduló, ismételten az asztalnál találkozunk. Egyes kultúrákban a gyász alkalmával is szokás közös étkezést tartani, hogy együtt legyenek fájdalmában azzal, aki elveszítette valamelyik családtagját.
A közös étkezés biztos hőmérő a kapcsolatok egészsége számára: ha van valami a családban, ami nem működik, vagy ha van valami rejtett sérelem, az az asztalnál rögtön észrevehető. Az a család, amely szinte sosem étkezik együtt, vagy ahol az asztalnál ahelyett, hogy beszélgetnének, a tévét nézik, vagy az okostelefonjukat nyomkodják, az „kevésbé család”. Ahol a gyerekek az asztalnál is a laptopjukat vagy a telefonjukat babrálják ahelyett, hogy egymásra figyelnének, az nem család, az kollégium.
A kereszténységnek sajátos hivatása van a közös étkezésre, ezt mindenki tudja. Az Úr Jézus szívesen tanított az asztalnál, és Isten országát időnként ünnepi lakomaként mutatta be. Jézus az asztalt választotta arra is, hogy lelki örökségét tanítványainak átadja, ezt egy vacsora keretében tette. Ezt a lelki örökséget életáldozatának emlékgesztusaiban foglalta össze: ez testének és vérének ajándéka mint az üdvösség étele és itala, amely a valódi és tartós szeretetet táplálja bennünk.
Ebből a szempontból joggal mondhatjuk, hogy a család „otthon van” a szentmisén, mert az eucharisztiába beleviszi az együttétkezésről szerzett saját tapasztalatát, és megnyitja azt az egyetemes étkezésnek, Isten világ iránti szeretetének kegyelme előtt. Azáltal, hogy részesedik az eucharisztiából, a család megtisztul attól a kísértéstől, hogy önmagába zárkózzon, megerősödik a szeretetben és a hűségben, saját testvéri közösségének határait pedig kitágítja Krisztus szívének mértékére.
Korunkban, amelyet oly sok bezárkózás és túl sok fal jellemez, a család által életre hívott és az eucharisztia által kitágított együttétkezés kulcsfontosságú lehetőséggé válik. Az Oltáriszentség és a belőle táplálkozó családok képesek legyőzni a bezárkózásokat, képesek a befogadás és a szeretet hídjait építeni. Igen, annak az egyháznak a szentmiséje, amely olyan családokból áll, amelyek képesek visszaadni a közösségnek az együttétkezés és a kölcsönös vendégszeretet hatékony kovászát, az összehasonlítástól nem félő emberi befogadás iskolája. Nincsenek többé olyan kicsinyek, árvák, gyengék, védtelenek, sérültek és csalódottak, reményvesztettek és elhagyatottak, akiket a családok eucharisztikus együttétkezése ne tudna táplálni, felüdíteni, megvédeni és vendégül látni.
A családi erényekre való emlékezés segítsen, hogy megértsük ezt! Mi magunk ismertünk – és még ma is ismerünk – olyan csodákat, amelyek megtörténhetnek, amikor egy anya képes szemmel tartani – a sajátjain túl – mások gyermekeit is, képes vigyázni rájuk, ellátni őket és gondjukat viselni. A közelmúltig egyetlen anyuka elég volt, hogy figyeljen az összes gyermekre az udvaron! Vagy folytathatnánk: tudjuk jól, milyen erőssé válik az a nép, amelyben a szülők készek megmozdulni, hogy mindenki gyermekét megvédjék, mert a gyermekeket osztatlan értéknek tekintik, és boldogok s büszkék, hogy védelmezhetik őket.
Ma sok társadalmi környezet állít akadályt a családi étkezések elé. Igaz, manapság nem könnyű megoldani a közös étkezést. De keresnünk kell a módját, hogy újra bevett gyakorlattá váljon. Az asztalnál beszélünk egymáshoz és meghallgatjuk egymást. Nincs csend. Nem arra a csendre gondolok, amely a monasztikus nővérek csendje, hanem az önzés csendje, ahol mindenki elvan magában, nézi a tévét, vagy nyomkodja a mobilját… és nem beszélnek egymással. Nem, ne legyünk csendben! Újra fel kell fedeznünk a családi étkezést, még ha hozzá is kell igazítanunk a mai időkhöz. Úgy tűnik, a közös étkezés olyasmivé vált, amit az ember ad-vesz, ez azonban már valami más. A táplálkozás nem mindig a javak igazságos megosztásának jelképe, mely képes elérni azt is, akinek nem jut kenyér vagy szeretet. A gazdag országokban hozzászoktatnak minket, hogy rengeteget költsünk ételre, túlsúlyosak leszünk, aztán azon igyekszünk, hogy helyrehozzuk a mértéktelen fogyasztást. És ez az értelmetlen „üzlet” eltereli figyelmünket az igazi – testi-lelki – éhségtől. Ha nincs közös étkezés, akkor fellép az önzés, az önösség, mindenki magára gondol. Annál is inkább, mert a reklámok a valódi éhséget ínyencségek utáni áhítozássá vagy édességek utáni vággyá fokozzák le. Miközben nagyon sok, túl sok testvérünk nem ülhet étkező asztalhoz! Ez kissé szégyenletes!
Tekintsünk az eucharisztikus lakoma misztériumára! Az Úr megtöri testét és kiontja vérét mindenkiért. Valóban nem létezik olyan megosztottság, amely ellenállhat ennek a közösséget teremtő áldozatnak; csak a hamisság, a rosszal való cinkosság zárhat ki belőle. Az összes többi távolság nem képes ellenállni a megtört kenyér és a kiöntött bor védtelen hatalmának, az Úr egyetlen teste szentségének.
A keresztény családok élő és éltető szövetsége, mely vendégszeretetének dinamizmusában megelőzi, támogatja és átöleli a mindennapi fáradalmakat és örömöket, együttműködik az eucharisztikus lakoma kegyemével, amely képes mindig új közösséget, egységet létrehozni a maga befogadó és megmentő erejével.
A keresztény család éppen így mutatja meg valódi horizontjának tágasságát, amely az egyháznak, minden ember, minden elhagyott és kirekesztett ember, minden nép anyjának horizontja. Imádkozzunk, hogy a családi étkezés gyakorlata növekedjen és fejlődjön az irgalmasság jubileumi évének kegyelmi időszakában.


A Megszentelt Élet Éve 313.



november 11.

Szent Márton püspök ünnepe
Imádkozzunk a győri bencésekért!
  • Magyar Bencés Kongregáció Szent Mór Perjelség
Alapítójuk: Nursiai Szent Benedek
2012 június 14-én a Győri Bencés Rendház Szent Mór Bencés Perjelség néven önálló tagja lett a Magyar Bencés Kongregációnak. Mi, az itt élő bencés szerzetesek a Regula értékrendjét próbáljuk megélni. Szerzetes életünk alapja az imádsággal kísért állandó Isten-keresés, amely utat mutat és erőt ad a közös munkához: a ránk bízott fiatalok oktatásához - neveléséhez és a lelkipásztori munkához.
Lelkiségünkből:
„Semmit elébe ne tégy Krisztus szeretetének.” RB 4,21


Szent Márton



Évközi harminckettedik hét szerdája


Szent Márton


A mai nap evangéliuma az irgalmasságot állítja elénk. A végső ítéleten azt kéri majd számon tőlünk Isten, hogy gyakoroltuk-e az irgalmasságot, segítettük-e rászoruló embertársainkat. Minden nélkülözőben ugyanis Krisztust kell észrevennünk, s ha elmulasztjuk a segítségnyújtást, akkor azt Krisztustól tagadjuk meg. Az irgalmas szívvel végzett, a Krisztus iránti hitből és szeretetből fakadó jócselekedetek szükségesek ahhoz, hogy az üdvösségre, az örök életre jussunk.
Az elkövetkezendő egy év során világszerte számos eseménnyel emlékeznek meg a ma ünnepelt Szent Márton püspök születésének 1700. évfordulójáról. A jócselekedetekről és azok fontosságáról szóló evangéliumi tanítás azért került e napra, mert Szent Márton püspök életében is nagy szerepet játszott. Életének legismertebb eseménye az volt, hogy a didergő koldussal megosztotta köpenyét, majd pedig éjszakai látomásában Krisztust látta abban a köpenyben, amit ő adott a koldusnak. Hiba volna azonban részünkről, ha személyében csak egy jószívű, tettrekész embert látnánk, s nem vennénk észre azt, hogy legfőbb erénye az volt, hogy mindenben Krisztus követője akart lenni. Ezért lett keresztény, ezért védelmezte a keresztény hitet, ezért törekedett az egyszerű életre, s ezért szolgálta szeretettel a rábízottakat püspökként.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, szeretnék az életemnek értelmet adni az imádság, az áldozat, a bizalom, a szeretet, a hűség ébrentartásával. De csak te, az élet Istene, töltheted be életemet egészen, és teheted azt értelmessé. Jöjj tehát, és maradj velem, akkor elég gazdag vagyok már.
R. Svoboda 



2015. november 10., kedd

Zsolozsma CCCIVL.



Dániel próféta könyvéből
3, 8-12. 19-24. 91-97
Az aranyszobor. Az ifjak menekülése a tüzes kemencéből


Abban az időben kaldeus férfiak siettek elő, és bevádolták a zsidókat. Így szóltak Nebukadnezár királyhoz: „Király, örökké élj! Király, te parancsot adtál ki: Minden ember, aki meghallja a trombita, fuvola és citera, hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, boruljon le, és imádja az aranyszobrot. Aki nem borul le, és nem imádja, azt tüzes kemencébe kell vetni. Itt van néhány zsidó férfiú, akiket te Bábel tartományának kormányzásával bíztál meg: Sadrak, Mesak és Abednegó. Ezek a férfiak, ó, király, nem teljesítik parancsodat. Nem tisztelik isteneidet, és az aranyszobrot sem imádják, amelyet állíttattál.”
     Ekkor Nebukadnezár haragra lobbant, arca lángba borult Sadrak, Mesak és Abednegó miatt, és kiadta a parancsot, hogy a kemencét a szokásosnál hétszer jobban fűtsék be. Aztán megparancsolta serege legerősebb vitézeinek, hogy kötözzék meg Sadrakot, Mesakot és Abednegót, és vessék őket a tüzes kemencébe.
     Azon nyomban meg is kötözték a férfiakat nadrágostul, köpenyestül és süvegestül, és bevetették a tüzes kemencébe. Mivel a király szigorú parancsára a kemencét a szokásosnál is jobban befűtötték, a lobogó tűz megölte azokat a férfiakat, akik Sadrakot, Mesakot és Abednegót bevetették. A három férfiú, Sadrak, Mesak és Abednegó, megkötözve a tüzes kemence közepére esett. Ott jártak-keltek a lángok között, dicsőítették az Istent, és áldották az Urat.
     Ekkor Nebukadnezár király megdöbbent. Izgatottan felállt, és így szólt főembereihez: „Nemde három férfiút dobattunk megkötözve a tűzbe?” Ezt felelték a királynak: „Egész biztos, ó, király!” Erre így folytatta: „Én négy férfiút látok, akik szabadon járnak-kelnek a lángok közepette anélkül, hogy valami bántódásuk volna. A negyediknek pedig olyan alakja van, mint egynek az istenek fiai közül.”
     Ekkor Nebukadnezár odament a tüzes kemence ajtajához, és bekiáltott: „Sadrak, Mesak és Abednegó, a fölséges Isten szolgái, gyertek ki, és jöjjetek ide!” Erre Sadrak, Mesak és Abednegó kijött a lángok közül. A satrapák, helytartók, kormányzók és királyi tanácsosok összefutottak. Látták e férfiakon, hogy testükön semmi hatalma nem volt a tűznek, fejüknek egyetlen hajszála sem perzselődött meg, ruhájuk sem sérült meg, sőt még a tűznek szaga sem járta át őket.
     Nebukadnezár ekkor így szólt: „Áldott legyen Sadrak, Mesak és Abednegó Istene, mert elküldte angyalát, és megmentette szolgáit, akik benne bíztak. Inkább megszegték a király parancsát, veszélynek tették ki testüket, semhogy Istenükön kívül más istent tiszteljenek és imádjanak. Ezennel rendeletet bocsátok ki: Minden nép, nemzet és nyelv! Aki káromolja Sadrak, Mesak és Abednegó Istenét, azt vágják darabokra, háza meg változzék szemétdombbá! Nincs ugyanis más Isten, aki ki tudna szabadítani a szorongattatásból.”
     Ekkor a király Bábel tartományában előléptette Sadrakot, Mesakot és Abednegót.



Pápa: Az emberekhez közel álló, a hatalomtól szabad olasz egyházról álmodom



Pápa: Az emberekhez közel álló, a hatalomtól szabad olasz egyházról álmodom


Ferenc pápa beszédet mond a firenzei dómban - REUTERS

Egy olyan olasz egyházról álmodom, amely közel áll az emberekhez, nem a hatalom megszállottja és félelem nélkül hagyja, hogy a Szentlélek fuvallata vezesse. Így fogalmazott Ferenc pápa az olasz egyházi kongresszus 2500 résztvevőjéhez intézett beszédében a firenzei Liliomos Szűz Mária székesegyházban. A Szentatya hosszú beszéde előtt Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke szólt az egybegyűltekhez illetve tanúságtételek hangzottak el.
A keresztény humanizmus jegyei: alázat, önzetlenség, boldogság
Az „Új humanizmus Jézus Krisztusban” címet viselő beszédében Ferenc pápa a keresztény humanizmus jegyeit mutatta be három pontban: alázat, önzetlenség, boldogság. Ezt követően felhívta a figyelmet az egyházat érintő kísértésekre: a pelagianizmusra és a gnoszticizmusra. Felszólalása második felében arra a kérdésre válaszolt, hogy mit tegyen az olasz egyház? Két pillérre építsék cselekvésüket: a boldogmondásokra és a végső ítélet szavaira. A püspököktől azt kérte, hogy legyenek pásztorok. Az olasz egyház kövesse az Evangelii gaudium k. apostoli buzdításban kijelölteket: a szegények társadalmi integrációját, rendelkezzen a találkozásra és a párbeszédre való készséggel, keresse a közjót. Végül a fiatalokhoz fordult, hogy vállaljanak szerepet a társadalmi és a politikai párbeszédben.
A pápa a firenzei székesegyház kupolájának freskójából, az utolsó ítéletből indult ki. Az irgalmas ítélőbíróra és Krisztus irgalmas arcára hívta fel a figyelmet. Ha nem alacsonyodunk le, nem látjuk meg ezt az arcot, nem értünk meg semmit a keresztény humanizmusból, szavaink szépek, kifinomultak, műveltek lesznek, de nem a hit szavai, hanem csak üres szavak – hangsúlyozta.
A keresztény humanizmus mindig önmagából kilépő, nem narcisztikus
Ezt követően a keresztény humanizmus egyes jegyeit mutatta be egyszerűen, amelyek Jézus Krisztus érzései (Fil 2,5). Nem elvont érzések, hanem belső erőt testesítenek meg, amelyek képessé tesznek bennünket élni és döntéseket hozni. Az első az alázat. Saját dicsőségünk, méltóságunk, befolyásunk megszállott védelmezése ne legyen érzéseink között – kérte a pápa. Isten dicsőségét kövessük, amely a betlehemi barlang alázatában vagy Krisztus keresztjének szégyenében ragyog fel. A második jegy az önzetlenség. Annak a boldogságát kell keresnünk, aki mellettünk áll. A keresztény humanizmus mindig önmagából kilépő, nem narcisztikus, nem mindig önmagára hivatkozó. Kövessük a Szentlélek ösztönzését, hogy kilépjünk magunkból és olyan emberek legyünk, mint a Jézus evangéliumában leírtak. A harmadik jellemző a boldogság. A keresztény boldog, magában hordja az Evangélium örömét. Az Úr a boldogmondásokban jelöli ki az utat. A nagy szentek számára a boldogság az alázatban és a szegénységben mutatkozott meg. Az egyszerű emberek is rendelkeznek ezzel a boldogsággal a szolidaritás, az áldozat gazdagságában és a gondviselésbe vetett bizalommal megélt nyomorukban. Ahhoz, hogy boldogok legyünk nyitott szívre van szükség.
Ne legyünk a hatalom megszállottjai
Az olasz egyház számára, amely a szinodalitás példája alapján halad együtt előre, ez a három jegy a következőt hangsúlyozza – fogalmazott Ferenc pápa. Ne legyünk a hatalom megszállottjai, még ha ez az egyház társadalmi megnyilvánulásának hasznos és funkcionális arcát ölti is magára. Ha az egyház nem vállalja fel Jézus érzelmeit, irányt veszt és elveszti értelmét. Ha felvállalja, akkor meg tudja valósítani misszióját. Az alázat, önzetlenség és boldogság jegyeivel rendelkező egyház fel tudja ismerni az Úr cselekvését a világban, a kultúrában, az emberek mindennapi életében.
A keresztény tanítás nem egy zárt rendszer
Ezután Ferenc pápa néhány kísértésre hívta fel a figyelmet. Ne féljetek, nem lesz olyan hosszú a lista, mint a Római Kúria számára felsorolt 15 – jegyezte meg humorosan. A pelagianizmus és a gnoszticizmus veszélyét emelte ki. A pelagianizmus arra ösztönzi az egyházat, hogy ne legyen alázatos, önzetlen és boldog, és ezt a jó álarcát felöltve teszi. Arra buzdít, hogy bízzunk a struktúrákban, a szervezetekben, a tökéletes megtervezésben. Az ellenőrzés, a keménység és az előírások stílusának követésére hív. A keresztény tanítás azonban nem egy zárt rendszer, amely képtelen kérdéseket, kételyt, kérdőjeleket ébreszteni, hanem élő rendszer, amely tud nyugtalanítani és átlelkesíteni is. A keresztény doktrínát úgy hívják, hogy Jézus Krisztus.
Az egyház reformja idegen a pelagianizmustól. Nem merül ki az ennedik tervben a struktúrák megváltoztatására, hanem Krisztusban gyökerezik és hagyja, hogy a Szentlélek vezesse. Az egyház legyen szabad és nyitott a jelen kihívásaira, sose vonuljon védekező állásba félve, hogy elveszít valamit – ezt többször nyomatékosította Ferenc pápa.
Közel állni az emberekhez és imádkozni – ez a keresztény humanizmus megélésének kulcsa
A másik leküzdendő kísértés a gnoszticizmus. Ez arra ösztönöz, hogy bízzuk magunkat a logikus és világos gondolkodásra, amely így viszont elveszíti a testvér húsvér gyengédségét. A keresztény transzcendencia és a gnosztikus spiritualizmus közötti különbség a megtestesülés misztériumában áll. Ha nem ültetjük gyakorlatba az Igét és ha nem kapcsoljuk össze a valóssággal, homokra építünk. Közel állni az emberekhez és imádkozni – ez az alázatos, nagylelkű és vidám keresztény humanizmus megélésének kulcsa – figyelmeztetett a Szentatya.
Pásztorként ne összetett doktrínákról prédikáljatok, hanem hirdessétek a meghalt és feltámadt Krisztust
Beszédének második részében Ferenc pápa arra összpontosított, hogy megválaszolja a hallgatóságában esetleg felmerülő kérdést: Akkor mit tegyünk, atya? Arra buzdította az olasz egyház képviselőit, hogy cselekvésüket a boldogmondásokra és a végső ítélet szavaira építsék. Kérte: az Úr adja meg a kegyelmet, hogy megértsük üzenetét! A püspököktől azt kérte a pápa, hogy legyenek pásztorok, semmi több. Az emberek, a nyájuk majd támogatja őket. Pásztorként ne összetett doktrínákról prédikáljatok, hanem hirdessétek a meghalt és feltámadott Krisztust. Összpontosítsatok a legfontosabbra, a kérügmára, az igehirdetésre – buzdított.
Az evangéliumi szegénység kreatív, befogad, támogat és reményteli
Ferenc pápa az Evangelii gaudium k. apostoli buzdításban megfogalmazottakat jelölte ki az olasz egyház számára. Kiemelte a szegények társadalmi befogadását és, hogy rendelkezzen a találkozás és a párbeszéd képességével a társadalmi barátság elősegítése érdekében, keresve a közjót. A szegények megsegítése a keresztény szeretet gyakorlásának kiemelt formája. Isten óvja az olasz egyházat a hatalom, az imázsépítés és a pénz minden pótszerétől. Az evangéliumi szegénység kreatív, befogad, támogat és reményteli – mutatott rá a pápa.
Ne féljünk a párbeszédtől, a nézetek szembesítése és a kritika segít megőrizni a teológiát attól, hogy ideológiává alakuljon át
Különösen kiemelte a párbeszéd és a találkozás képességének fontosságát. A párbeszéd nem egyezkedést jelent, hanem mindenki közjavának a keresését, a közös vitát, esetleg veszekedést, a legjobb megoldásról gondolkodást. Sokszor a találkozás a konfliktusban található. A párbeszéd során konfliktus alakulhat ki, ez logikus és várható. Az olasz társadalmat úgy építhetjük, ha a kulturális gazdagság különböző elemei között építő párbeszéd folyik. Ne féljünk a párbeszédtől, a nézetek szembesítése és a kritika segít megőrizni a teológiát attól, hogy ideológiává alakuljon át. A legjobb a közös építkezés, a tervek együttes kidolgozása, de nem egyedül, magunk, katolikusok között, hanem minden jóakaratú emberrel együtt. Tegyük meg a szükséges kilépést önmagunkból a hiteles párbeszédhez. A testvér többet számít, mint az álláspontok, amelyeket tőlünk távol állónak tekintünk.
Az egyház ugyanakkor tudjon világos válaszokat adni a fenyegetésekre, amelyek a közviták során kialakulnak. A nemzet nem múzeum, hanem egy kollektív alkotás, amely állandóan épülőben van és, amelyben közös nevezőre kell hozni az eltérő dolgokat, beleértve a politikai vagy vallási hovatartozásokat.
Egy boldog, anya arcú egyházat szeretnék látni, amely megért, elkísér és megsimogat
Beszéde végén a pápa a fiatalokhoz fordult. Kérte, hogy lépjenek ki a közömbösség állapotából, kötelezzék el magukat és vállaljanak részt a társadalmi és politikai párbeszédben. Ma nem a változások korát éljük, hanem a korszakváltás idejét. Bárhol legyetek is, ne falakat és határokat, hanem tereket és harctéri kórházakat építsetek!
Végül Ferenc pápa megfogalmazta vágyát: egy nyugtalan, az elhagyatottakhoz, elfeledettekhez mindig közelebb álló olasz egyházat szeretnék látni. Egy boldog, anya arcú egyházat, amely megért, elkísér és megsimogat. Szabadon végezzetek újításokat – buzdított. A következő évekre pedig kijelölte, hogy minden közösségben, plébánián és intézményben, egyházmegyében és egyházkerületben, minden régióban indítsanak kezdeményezéseket az Evangelii gaudium elmélyítésére, hogy gyakorlati kritériumokat találjanak megvalósítására. Fektessenek hangsúlyt arra a három-négy prioritásra, amelyet ezen a tanácskozáson kijelölnek. Higgyetek az olasz kereszténység zsenialitásában – zárta beszédét Ferenc pápa Firenzében az olasz egyházi kongresszuson.