Ferenc
pápa: Adjuk vissza a szereteten alapuló hűség társadalmi megbecsülését!
Október
21-én a Szentatya a házastársak szereteten alapuló hűségéről elmélkedett az
általános kihallgatás keretében, és arra buzdított, hogy mind egyéni, mind
társadalmi életünkben növeljük az adott szó becsületét, az ígéreteinkhez való
hűség megbecsülését.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Előző alkalommal azokról a fontos ígéretekről elmélkedtünk, amelyeket a
szülőknek tesznek gyermekeiknek onnantól kezdve, hogy e gyermekeket szeretetben
elgondolják és ők az anyaméhben megfogantatnak.
Hozzátehetjük, hogy – ha jól megnézzük – a család egész valósága az ígéreten
alapszik (jól gondoljátok meg ezt: a család önazonossága az ígéreten
alapszik!): mondhatjuk, hogy a család abból a szeretet- és hűségígéretből él,
amelyet a férfi és a nő tesznek egymásnak. Ebbe beletartozik a gyermekek
elfogadásának és felnevelésének vállalása; megvalósul az idős szülőkről való
gondoskodásban, a család leggyengébb tagjainak védelmében és ellátásában,
egymás kölcsönös segítésében, ami arra irányul, hogy saját képességeiket
kibontakoztassák és saját korlátaikat elfogadják. És a házastársi ígéret
kitágul: a házasok osztoznak az összes apa, anya, gyermek örömeiben és
szenvedéseiben, nagylelkű nyitottsággal az emberi együttélésre és a közjóra. Ha
egy család önmagába zárkózik, az önellentmondás, annak az ígéretnek a
megsértése, amelytől élete származik, és amely folytonosan élteti. Ezt sose
felejtsétek el: a család önazonossága mindig egy olyan ígéret, amely kitágul: az
összes család felé és az egész emberiség felé.
Napjainkban a családos élet ígérete melletti hűség becsülete nagyon
meggyengült. Egyfelől azért, mert a szabadság kétségbevonhatatlan elveként
magasztalják fel az embernek azt a félreértett jogát, hogy – minden áron és
bármilyen kapcsolatban – saját megelégedésére törekedhet. Másfelől azért, mert
kizárólag a törvény kényszerítő erejére bízzák a kapcsolatban élt élettel és a
közjó melletti elkötelezettséggel járó kötelezettségeket. De valójában senki
sem akarja, hogy a javaiért vagy kötelességből szeressék. A szeretet – és a
barátság is – erejét és szépségét abból nyeri, hogy olyan köteléket hoz létre,
amely nem veszi el az ember szabadságát. A szeretet szabad, a család ígérete
szabad, és ez a szépség. Szabadság nélkül nincs barátság, szabadság nélkül
nincs szeretet, szabadság nélkül nincs házasság.
Szabadság
és hűség tehát nem állnak egymással szemben, sőt, támogatják egymást, mind a
személyközi, mind a társadalmi kapcsolatokban. Gondoljunk csak bele, micsoda kárt
okoz a civilizált kommunikációban világszerte a meg nem tartott ígéretek egyre
gyakoribbá válása – különféle területeken –, valamint az adott szóhoz és a
vállalt kötelezettségekhez való hűtlenség elnézése!
Igen,
kedves testvéreim, a hűség egy olyan elkötelezettség ígérete, amely önmagát
igazolja: növekszik az adott szóhoz való szabad engedelmességben. A hűség olyan
bizalom, amely valóban azt akarja, hogy közösen osztozzanak rajta, és olyan
remény, amely azt akarja, hogy együtt táplálják. És a hűség kapcsán eszembe
jut, amit a mi öregeink, a nagyszüleink mesélnek nekünk: „Azokban az időkben,
amikor egyezséget kötöttünk, egy kézfogás elég volt, mert még létezett hűség az
ígéretekhez.” És ennek is – ami egy társadalmi valóság – az eredete a családban
van, a férfi és a nő kézfogásában, hogy együtt haladnak előre egész életükön
át.
A hűség az ígéretekhez az emberség valódi mesterműve! Ha merész szépségére
nézünk, megrettenünk, de ha megvetjük bátor állhatatosságát, elvesztünk.
Semmilyen szeretetkapcsolat – sem barátság, sem másfajta szeretetforma, a közjó
semmilyen boldogsága – nem tölti be igazán a vágyunkat és a reményünket, ha nem
vesz lakást benne a léleknek ez a csodája. Azért említek „csodát”, mert a hűség
hatalma és meggyőző ereje – mindennek ellenére – továbbra is lenyűgöz minket és
csodálatot ébreszt bennünk. Az adott szó becsületét, a hűséget az ígérethez nem
lehet adni-venni. Senkire sem erőltethetők rá, de megőrizni sem lehet őket
áldozat nélkül.
Egyetlen
más iskola sem tudja megtanítani a szeretet igazságát, ha a család nem teszi
meg. Egyetlen törvény sem tudja senkire ráerőltetni az emberi méltóság ezen
kincsének a szépségét és örökségét, ha a szeretet és a gyermekvállalás közötti
személyes kötelék nem írja bele a húsunkba.
Testvéreim, vissza kell adnunk a szereteten alapuló hűség társadalmi
megbecsülését: adjuk vissza a szereteten alapuló hűség társadalmi
megbecsülését! Ki kell emelnünk a rejtettségből annak a sokmillió férfinak és
nőnek a mindennapi csodáját, akik nap mint nap újra lefektetik családi életük
alapját, amelyből minden társadalom él anélkül, hogy más módon biztosíthatná.
Nem véletlen, hogy a szeretet és a gyermekvállalás ígéretéhez való hűségnek ez
az alapelve bele van írva Isten teremtésébe örök áldásként, amelyre rá van
bízva a világ.
Ha Szent Pál kijelentheti, hogy a családi kötelékben titokzatos módon feltárul
az Úr és az egyház közötti köteléknek is a döntő igazsága, akkor ez azt
jelenti, hogy maga az egyház itt egy olyan áldást talál, amelyet őriznie kell,
és amelytől mindig tanulnia kell, még mielőtt maga tanítaná vagy fegyelmi
szabályokkal ellátná azt. Az ígérethez való hűségünket mindig rábízzuk Isten
kegyelmére és irgalmára is. Az emberi család iránti szeretet – jó és balsorsban
– becsületbeli kérdés az egyház számára! Adja meg nekünk Isten azt a kegyelmet,
hogy meg tudjunk felelni ennek az ígéretnek. És imádkozzunk a szinódusi
atyákért is: az Úr áldja meg munkájukat, amelyet teremtő hűségben és abban a
bizakodásban végeznek, hogy elsőként ő, az Úr az, aki hűséges ígéreteihez.
Köszönöm!
A
pápai katekézist követően a Magyar Katolikus Karitász igazgatója, Écsy Gábor
átadta a pápának azt a fényképalbumot, amely a Magyarországon átvonuló
menekültek között végzett munkájukat dokumentálja.
A pápai kihallgatáson jelen volt Pákozdi István budapesti egyetemi
lelkész, Egri László kézsebész, állandó diakónus és felesége, Merza Katalin
gyógyszerész.