Ferenc
pápa: A család a szülők példamutatásával nevel a munkára
Augusztus
19-én Ferenc pápa a munka fontosságáról, a munkavégzés méltóságáról beszélt az
általános kihallgatás keretében.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Miután
elgondolkodtunk azon, milyen értékes szerepet tölt be az ünnep a családi
életben, ma egy azt kiegészítő tényezővel, a munkával foglalkozunk. Mindkettő,
az ünnep és a munka is, Isten teremtő tervéhez tartozik.
A
munka azért fontos, szoktuk mondani, hogy eltartsuk a családot, felneveljük
gyermekeinket, és méltó életet biztosítsunk szeretteinknek. Egy derék,
tisztességes emberről a legszebb dolog, amit elmondhatunk, hogy „dolgos”,
vagyis olyasvalaki, aki dolgozik, aki a közösségben nem másokon élősködik.
Láttam, hogy ma nagyon sok argentin van jelen [ezen a kihallgatáson – a
szerk.], ezért elmondom, milyen kifejezésünk van erre: „no vive de arriba”
[„nem más nyakán él” – a szerk.].
A
munka ugyanis – ezernyi formájában, kezdve a házimunkától – a közjóra is ügyel.
Hol tanulhatjuk meg ezt a munkás életstílust? Elsősorban a családban sajátítjuk
el. A család a szülők példamutatásával nevel a munkára: az apa és az anya
példamutatásával, akik a családért és a társadalomért dolgoznak.
Az
evangéliumban a szent család munkáscsaládként jelenik meg előttünk, Jézust
magát „az ács fiának” (Mt 13,55) vagy egyenesen „ácsnak” (Mk 6,3) nevezik.
Szent Pál pedig így figyelmezteti a keresztényeket: „Aki nem akar dolgozni, ne
is egyék” (2Tessz 3,10). – Milyen kiváló fogyókúrás recept ez: ne dolgozz, ne
egyél! – Pál apostol kifejezetten azoknak a hamis spiritualizmusára utal, akik
testvéreiken és nővéreiken élősködnek, és csak „tétlenkednek” (2Tessz 3,11). A
munkavégzés és a lelki, szellemi élet a keresztény felfogás szerint nem állnak
szemben egymással. Ezt jól meg kell értenünk! Az imádság és a munka összhangban
állhatnak, és összhangban is kell állniuk, miként Szent Benedek tanítja. A
munka hiánya a léleknek is árt, ahogyan az ima hiánya is árt a gyakorlati
tevékenységnek.
A
munkavégzés – ismétlem, annak ezernyi formájában – az emberi személy sajátja.
Azon méltóságát fejezi ki, hogy Isten képére teremtetett. Ezért szoktuk azt
mondani, hogy a munka szent. Ennek következtében a foglalkoztatás nagy emberi
és szociális felelősséget jelent, és nem szabad engedni, hogy arról csak néhány
ember döntsön, illetve nem szabad az istenített „piacra” áthárítani. Aki
munkahelyek elvesztését okozza, az súlyos szociális kárt okoz. Szomorúság tölt
el, amikor azt látom, hogy vannak emberek, akiknek nincs munkájuk, akik nem
találnak munkát, és nem rendelkeznek azzal a méltósággal, hogy kenyeret
tegyenek a család asztalára. Akkor viszont nagyon örülök, amikor azt látom,
hogy a vezetők nagy erőfeszítést tesznek, hogy munkahelyeket hozzanak létre,
hogy mindenkinek legyen munkája. A munka szent, a munka méltóságot ad a
családnak. Imádkoznunk kell, hogy ne legyenek munka híján a családban.
Tehát
az ünnephez hasonlóan a munka is a Teremtő Isten tervéhez tartozik. A Teremtés
könyvében a föld mint az ember gondozására és munkájára bízott otthon-kert
témáját (Ter 2,8.15) egy nagyon megindító szakasz előzi meg: „Azon a napon,
amikor az Úristen megalkotta a földet és az eget, még nem volt a földön
semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még
nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje. Egyszer
forrás fakadt fel a földből, és megáztatta a föld egész felszínét” (Ter
2,4b–6a). Ez nem romanticizmus, hanem Isten kinyilatkoztatása. Nekünk pedig
felelősséggel teljesen meg kell értenünk és el kell fogadnunk. A Laudato
si’ [„Áldott légy…” – a szerk.] kezdetű enciklika, mely egy
átfogó ökológiára tesz javaslatot, ezt az üzenetet is hordozza: Isten úgy
alkotott, hogy a föld szépsége és a munka méltósága összekapcsolódva létezzen.
Ez a két dolog összetartozik: a föld akkor válik széppé, amikor az ember
munkálkodik rajta. Amikor a munka elszakad Istennek a férfival és nővel kötött
szövetségétől, amikor elkülönül lelki-szellemi képességeiktől, amikor a „csak
hasznot” logikájának túszává válik, és lebecsüli az élettel járó érzelmeket, a
lélek semmibe vétele mindent beszennyez: a levegőt, a vizet, a növényzetet, a
táplálékot…
A
közélet megromlik, és a lakókörnyezet tönkremegy. A következmények pedig főképp
a legszegényebbeket, a legszegényebb családokat sújtják. A modern munkarendszer
időnként azt a veszélyes tendenciát mutatja, hogy a munka termelékenysége szempontjából
a családot akadálynak, tehernek tekinti. De tegyük fel a kérdést: milyen
termelékenységről van szó? Kinek termelünk? Az úgynevezett „intelligens város”
kétségtelenül gazdag szolgáltatásokban és szervezés szempontjából, de például
gyakran ellenséges a gyermekekkel és az idősekkel szemben.
Néha
azt, aki tervez, csak az egyéni munkaerő alkalmazása érdekli, összegyűjti és
felhasználja vagy épp kidobja azt a gazdasági hasznosság szerint. A család nagy
próbakő. Amikor a munka megszervezése túszul ejti vagy egyenesen akadályozza a
család boldogulását, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az emberi társadalom
elkezdett maga ellen dolgozni!
Ez a helyzet a keresztény családok számára nagy kihívást és küldetést
jelent. Isten teremtésének alapértékeit kell megjeleníteniük: a férfi és női
identitást, illetve a köztük fennálló köteléket, a gyermekvállalást, a munkát,
amely otthonossá teszi a földet és lakhatóvá a világot. Ezen alapértékek
elvesztése nagyon komoly probléma, közös otthonunkon pedig már túl sok repedés
látható! A feladat nem könnyű. Néha olyannak tűnhet a családegyesületeknek,
hogy Dávidként állnak Góliáttal szemben… de tudjuk jól, hogyan végződött az a
küzdelem! Hitre és találékonyságra van szükség. Isten adja meg számunkra, hogy
történelmünk e nehéz órájában örömmel és reménnyel fogadjuk hívását a munkára,
hogy méltóságot adjunk magunknak és családunknak.