2015. július 11., szombat

Zsolozsma CCXXIV.



Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
 3, 7 – 4, 1. 4-9
Örüljetek az Úrban szüntelenül 

Testvéreim! Amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt, Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget, így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is. Nem mintha már elértem volna, vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magával ragadott engem. Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztus (Jézusban) Mi, tökéletesek, gondolkodjunk így! Ha valamiben még másképpen éreztek, Isten majd megvilágosít benneteket, de amit már elértünk, abban tartsunk ki. Testvérek, kövessétek a példámat mindnyájan! Nézzétek azokat, akik úgy élnek, ahogy példámon látjátok. Hiszen – mint már többször mondtam, most meg könnyek közt mondom – sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják. A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez. Ezért, szívből szeretett testvéreim, örömöm és koronám: így álljatok helyt az Úrban, szeretteim! Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Jóságos emberségeteket ismerje meg mindenki! Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadásotokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok, és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene. 


Áldott légy! 12.



Laudato si’ – XI. Cselekvési program: politika, gazdaság és vallás párbeszéde

Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy...!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.

A Laudato si’ kezdetű enciklika több megállapítása már magában hordozta a megújulás, a megtérés, a változás igényét, megjelölve ennek lehetséges irányait is. Az ötödik fejezetben a pápa azonban kiemel néhány olyan konkrét „vezérfonalat”, amelyeknek vezérelniük kell cselekvésünket.

1) Párbeszéd a környezetről a nemzetközi politika szintjén (LS 164–175). Az első alfejezet megvizsgálja az elmúlt évtizedekben a nemzetközi politika szintjén lezajlott találkozókat, aláírt környezetvédelmi egyezményeket. Vannak olyan területek, ahol sikereket lehetett elkönyvelni, például a veszélyes hulladékok kezelése vagy az ózonréteg védelme terén (LS 168). Más problémák azonban méltatlanul kevés figyelmet kaptak, mint a biológiai sokszínűség védelme vagy az elsivatagosodás (LS 169). Ugyanakkor a legnagyobb nehézséget a fosszilis energiaforrások felhasználása jelenti, hisz ezen alapul technológiánk, s gazdasági nyomás nehezedik a politikára (LS 165). Lévén, hogy a kérdés elválaszthatatlan a globális felmelegedéstől (LS 175), nemzetközi fellépésre lenne szükség. A szén-dioxid-kibocsátási kreditek rendszere sajnos nem bizonyult kielégítőnek, hisz túl a nagy ipari hatalmak tartózkodásán ez csak újabb spekulációk forrása lett – ez csak „gyors és könnyű” megoldás, amely nem vezetett valós eredményre (LS 171). A fő problémát az jelenti, hogy az éghajlatváltozás orvoslása elválaszthatatlan a fejlődő országok helyzetének kezelésétől. Világszintű governance-ra lenne szükség, miként XVI. Benedek is fogalmazott (CV 67). „Ugyanaz a logika, amely nehézzé teszi a drasztikus döntéseket a globális felmelegedés megállítására, nem engedi meg azt sem, hogy megvalósuljon a szegénység kiiktatásának a célja (LS 175).

2) Az új nemzeti és helyi politikákra irányuló párbeszéd (LS 176–181). „Nemcsak az országok között, de az országokon belül is vannak győztesek és legyőzöttek” (LS 176). Mivel a (helyi) politikát gyakran csak a gyors siker és a növekedés érdekli, egyes kormányok a megoldást a fogyasztás növelésében, vagy a környezetvédelmet is kiiktató beruházásokban látják (LS 178). Ezért szükséges a helyi összefogás, a megújuló energiaforrások alkalmazásának támogatása, de legfőképpen a folytonosság, „hogy ne lehessen megváltoztatni az éghajlatváltozásra és a környezetvédelemre vonatkozó politikát, ahányszor csak kormányt váltanak” (LS 181).

3) Párbeszéd és átláthatóság a döntéshozatali folyamatokban (LS 182–188). Napjainkban sajnos azt látjuk, hogy a döntések, az azok alapjául szolgáló tanulmányok nem függetlenül, objektíven készülnek, s nem is hozzáférhetők az állampolgárok számára (LS 183). Ki kell alakítani a párbeszéd és a konszenzus keresésének a kultúráját, hogy minden döntés előtt világosak legyenek a remélt előnyök, de a valós veszélyek is (LS 184). Olykor a profit, a gazdasági szereplők mozognak a háttérben. Ennek okán alapelvvé kellene tenni: a haszon nem lehet kizárólagos érv és szempont, a nyilvánosság tereiben kell lehetőséget adni az esetleges alternatívák felmutatására, megvitatására (LS 187). A pápa kijelenti: „az egyháznak nem szándéka, hogy meghatározza a tudományos kérdéseket, vagy hogy a politika helyébe lépjen, hanem meghív egy őszinte és átlátható vitára, hogy a részleges szükségletek és az ideológiák ne károsíthassák meg a közjót” (LS 188).

4) Politika és gazdaság párbeszéde az emberi teljességért (LS 189–198). „A politika nem vethető alá a gazdaságnak, ez pedig nem vethető alá a technokrácia hatékonyságelvű paradigmája diktátumainak” (LS 189). A környezetvédelem nem lehet haszon és veszteség mérlegelésének kérdése. Sokkal inkább a fejlődés globális modelljének megváltoztatására van szükség, hogy az valóban emberi legyen (LS 194). A politika akkor lesz jó eszköze és útja ennek a fejlődésnek, ha szubszidiárisan működik, ha teret nyit a szabadságnak, de nem engedi meg, hogy egyes gazdasági erők kontroll nélkül eluralkodjanak rajta (LS 196). „Olyan politikára van szükségünk, amelynek átfogó szemlélete van, s új, teljes értékű megközelítést alkalmaz” (LS 197).

5) Vallások párbeszédben a tudománnyal (LS 199–201). „Bolygónk lakosságának többsége vallásosnak vallja magát, s ennek arra kellene ösztönöznie a vallásokat, hogy célzott párbeszédbe kezdjenek egymás között a természet gondozásáról, a szegények védelméről, a tisztelet és testvériség hálózatainak kiépítéséről” (LS 201). Ez a párbeszéd elválaszthatatlan a tudománnyal folytatott közéleti dialógustól. „Leegyszerűsítés azt gondolni, hogy tisztán elvont módon elő lehet adni az etikai elveket (…), a tény pedig, hogy vallásos nyelvezetben jelennek meg, nem von le semmit az értékükből a közéleti vita során” (LS 199). Ez azért is fontos, mert „nem fenntartható állítás, miszerint az empirikus tudományok teljességgel megmagyarázzák az életet, az összes teremtmény benső lényegét és a valóság összességét” (uo.).



A Megszentelt Élet Éve 190.



július 11.

Szent Benedek ünnepe
Imádkozzunk valamennyi szerzetesért, akik Krisztus feltétlen szeretetétől megragadva a Neki szentelt szüzesség fogadalmával adták át Istennek egész személyiségüket!
Idézet az imaszándékhoz:
A "mennyek országáért" (Mt 19,12) vállalt tisztaságot, amelyre a szerzetesek fogadalmat tesznek, a kegyelem igen nagy ajándékának kell tekinteni. Ugyanis egyedülálló módon fölszabadítja a szívet (vö. 1Kor 7,32--35), hogy erősebb szeretetre gyulladjon Isten és az összes emberek iránt, így tehát a mennyei javak különleges jele és a legalkalmasabb eszköz arra, hogy a szerzetesek nagylelkűen az isteni szolgálatra és az apostolkodásra szenteljék magukat. Így minden Krisztus-hívőt emlékeztetnek arra a csodálatos, Isten adta és az eljövendő világban beteljesedő jegyesi kapcsolatra, melynek alapján az Egyháznak egyetlen vőlegénye van: Krisztus.
Ha tehát a szerzetesek hűségesen meg akarják tartani fogadalmukat, higgyenek az Úr szavának, bízzanak az isteni segítségben, ne támaszkodjanak a saját erejükre, vigyázzanak érzékeikre, legyenek önmegtagadóak. Ne hanyagolják el a lélek és a test egészségét szolgáló természetes eszközöket sem. Így nem fogja megingatni őket az a hamis tanítás, mely szerint a tökéletes tisztaság lehetetlen, illetve árt az emberi fejlődésnek, és szinte a lélek ösztönével fognak elkerülni mindent, ami veszélybe sodorhatná a tisztaságot. Mindenki, de főként az elöljárók tartsák emlékezetükben, hogy a tisztaságot biztonságosabban meg lehet őrizni, ha a rendtagok eleven közösségében valódi testvéri szeretet él. PERFECTAE CARITATIS
 


Évközi tizennegyedik hét szombatja



Évközi tizennegyedik hét szombatja


Az Egyház és a világ, az egyházi közösség és a társadalom közössége egymás mellett él és különbözőségeik ellenére egyaránt az emberek javának szolgálata a célja mindkettőnek. Ésszerűnek tűnik és várhatóan jó gyümölcsöket terem együttműködésük, ha megfelelő szellemben, az isteni törvényeket tiszteletben tartva végzik szolgálatukat. A két közösség a ma ünnepelt Szent Benedek korában, tehát az V. és VI. század fordulóján még nem volt oly módon szétválasztva, miként napjainkban a világ számos országában. Az erőteljes szétválasztás igénye a felvilágosodásnak nevezett korban jelent meg. Korábban az emberek vallási és társadalmi élete egybefonódott, szorosan összekapcsolódott. Ezért értelmetlennek tűnik a szerzetesi életet úgy értelmezni, mintha az a világtól való elzárkózás és elkülönülés lett volna, hiszen az első szerzeteseket sem nyugaton, sem a keleti hagyományokat követőket nem ez motiválta, hanem az Istennek való teljes odaadás és az emberek szolgálata. E kettős irányultságot fejezi ki Szent Benedek szerzeteseinek jelmondata: Imádkozzál és dolgozzál, azaz szenteld életedet Istennek az imádkozás által és az embereknek a munka által.
Az ünnep evangéliumában Péter apostol kérdésére válaszolva Jézus a tanítványok evilági és örök jutalmáról, az üdvösségről beszél. E jutalomra nem csak a szerzetesek számíthatnak, hanem mindazok, akik életüket Istennek szentelve dolgoznak az emberekért.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, égesd szívembe, amit Jeremiás prófétának mondottál és ígértél: „Ne mondd, hogy túl ifjú vagy. Menj, ahová küldelek; hirdesd, amivel megbíztalak! Ne félj semmitől, én veled vagyok és őrködöm feletted”. Uram, bízni akarok benned, csak egy szóval mondd és én elindulok, hogy célhoz érve csodáidat lássam.
J. Sauvage 



2015. július 10., péntek

Zsolozsma CCXXIII.



A Királyok első könyvéből
1, 11-35; 2, 10-12
Dávid Salamont jelöli ki utódjául

Azokban a napokban Nátán próféta így szólt Batsebához, Salamon anyjához: „Bizonyára hallottad, hogy Adonija, Haggit fia király lett anélkül, hogy Urunk, Dávid tudna róla. Nos, hadd adjak neked tanácsot, hogyan mentheted meg az életedet és fiad, Salamon életét. Fogd magad, menj be a királyhoz s mondd neki: Uram és királyom, megesküdtél rá szolgálódnak: Fiad, Salamon lesz utánam a király, ő fog trónomra ülni. Miért lett hát mégis Adonija a király? Mialatt még beszélsz a királlyal, magam is bemegyek és megerősítem szavaidat.”
     Batseba tehát bement a királyhoz a szobába. A király már nagyon öreg volt, s a sunemi Abiság viselte gondját. Amikor Batseba meghajolt és leborult a király előtt, a király megkérdezte: „Mit kívánsz?” Így felelt neki: „Uram, megesküdtél az Úrra, a te Istenedre szolgálódnak: Fiad, Salamon lesz utánam a király, ő fog trónomra ülni. Most mégis Adonija lett a király, s te, uram és királyom, mit sem tudsz róla. Rengeteg marhát, hizlalt borjút és juhot levágatott, s mind meghívta a király fiait, Ebjatár papot és Joábot, a sereg vezérét. Szolgádat, Salamont azonban nem hívta meg. Egész Izraelnek rajtad a szeme, uram és királyom, add tudtukra, ki legyen, aki majd utódként uram és királyom trónjára ül. Különben megtörténhet, hogy ha uram és királyom majd atyáihoz megtér, engem és fiamat, Salamont bűnösnek nyilvánítanak.”
     Mialatt még beszélt a királlyal, megérkezett Nátán próféta. Jelentették a királynak: „Nátán próféta van itt.” Erre az a király elé lépett és arcra borult a földön a király előtt. S így beszélt Nátán: „Uram és királyom, bizonyára magad jelentetted ki: Adonija legyen utánam a király, ő üljön trónomra. Mert ma elment, és rengeteg marhát, hízott borjút és juhot levágatott. Meghívta mind a király fiait s a sereg vezérét meg Ebjatár papot is. S most ott esznek-isznak nála, és köszöntgetik: »Éljen Adonija király!« Engemet azonban, a te szolgádat, aztán Cádok papot, Jojada fiát, Bénáját és szolgádat, Salamont nem hívta meg. Ha ez a dolog mégis uramtól és királyomtól indult volna ki, akkor nem adtad tudtára szolgáidnak, ki üljön utódnak uram és királyom trónjára.”
     Ekkor Dávid király vette át a szót és így rendelkezett: „Hívjátok ide Batsebát!” Az bement a királyhoz, és a király elé járult. A király megesküdött: – Úgy igaz, ahogy az Úr él, aki minden szorongatásomból kiszabadított, még ma úgy lesz, amint megesküdtem neked az Úrra, Izrael Istenére: fiad, Salamon lesz utánam a király, ő ül helyettem a trónra.” Batseba földig hajolt, leborult a király előtt és felkiáltott: „Örökké éljen az én királyom, Dávid!”
     Aztán Dávid király megparancsolta: „Hívjátok ide Cádok papot, Nátán prófétát és Jojada fiát, Bénáját.” Azok megjelentek a király előtt, s a király ezt mondta nekik: „Vigyétek magatokkal uratok szolgáit, azután ültessétek fiamat, Salamont a tulajdon öszvéremre, és vezessétek le Gichonba. Ott Cádok pap és Nátán próféta kenje föl Izrael királyává. Fúvassátok meg a harsonát, és kiáltsátok: »Éljen Salamon király!« Azután az ő nyomában haladva vonuljatok ide vissza, ő pedig jöjjön, és foglalja el trónomat, legyen helyettem a király. Őt választottam ki arra, hogy Izrael és Júda fejedelme legyen.”
     Aztán Dávid megtért atyáihoz; Dávid városában temették el. Az az idő, amíg Dávid királyként uralkodott Izrael fölött, negyven esztendőt tett ki: Hebronban hét évig volt király, Jeruzsálemben pedig harminchárom esztendeig. Salamon elfoglalta atyja trónját, és megerősítette királyságát.