2015. július 2., csütörtök

Zsolozsma CCXV.



Az Énekek énekéből 
2, 8-14; 8, 6-7
A szerelmes érkezése 

Csitt! A szerelmem! Nézzétek, ő jön ott, ugrál a hegyeken, és szökell a dombokon! Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át. Aztán köszön, s így szól szerelmesem: „Kelj föl, kedvesem, gyere, szépségem! Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön. Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők, s jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere, szépségem! Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.” Tégy a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni. Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szerelemért, azt is kevesellnék!


Áldott légy! 3.



Laudato si’ – II. Az enciklika címe: Laudato si’

Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.

Amikor a konklávé zárásakor Jorge Mario Bergoglio jezsuita bíboros felvette a Ferenc nevet, sok találgatás látott napvilágot: talán Xavéri Ferencre, a nagy jezsuita misszionáriusra utal? Vagy éppenséggel Szalézi Ferencre, a média védőszentjére? Ő maga tette világossá első sajtóaudienciája során, hogy „névadója” Assisi Szent Ferenc, a Poverello, Isten szegénykéje. Mi az oka ennek? Cláudio Hummes bíboros utolsó intése a még bíboros Bergoglióhoz: „Ne feledkezz meg a szegényekről” – s az erre következő gondolatfutam a frissen megválasztott Péter-utód lelkében a szegénységről, a háborúról és a békéről. Ám ez hamar kiegészült egy szemponttal, amely teljesen világossá vált az első Szent Péter téren, Szent József főünnepén bemutatott misén: József a custos, a védelmező, az oltalmazó. Ez olyan hivatás, amely nemcsak a keresztényeké, de egyetemesen minden emberé, és Assisi Ferenc jegyében kiterjed a teljes teremtett világra. A környezetvédelemről, vagy ahogy keresztényként talán helyesebb hívnunk: teremtésvédelemről szóló enciklika megszületése tehát az első pillanattól kezdve szerepelt a pápa prioritási listáján.
Az első enciklika azonban még a benedeki örökség felvállalását és továbbvitelét jelentette (Lumen fidei). Az első teljesen „ferenci” szöveget az Evangelii gaudium kezdetű, a 2012-es újevangelizációs szinódust követő apostoli buzdítás képezte, amely kijelölte az egyház missziós megtérésének, megújulásának az útját. Ez volt a pápa „programbeszéde”, amely az előttünk álló évekre kijelölte az egyház előrehaladásának az útját (ld. EG 1).
Hit és hitátadás – az első két nagyobb dokumentumnak ez a témája. Ezekhez látszólag alig kapcsolódik a mostani, vagyis a „közös otthon” védelméről szóló. Ez azonban csak a felszínen, a látszat szintjén van így. Ugyanis ahogy elkezdjük olvasni az új enciklikát, legalábbis két dolog nyilvánvalóvá válik:
1) A tónus, az alkalmazott szófordulatok és látásmód teljességgel ismerős az Evangelii gaudiumból. Ahogy ott, úgy itt is egy „kiáltást hallunk meg” (EG 187–192 és LS 2): az első esetben a szegényekét, a második esetben a „Föld anyáét” (Assisi Ferenc: Naphimnusz). Erre kell válaszolnunk, valamiféle nem csak elméleti, de gyakorlati választ adnunk.
2) Itt tárul fel a válaszadás hitbeli mélysége: ahogyan a szegényeknek nyújtott szolgálat nem szociológiai vagy filozófiai kategória (EG 198), úgy Föld anyánk óvása és védése sem csupán tudományos, „környezetvédelmi” kérdés, hanem a hitből fakadó felszólítás és küldetés (LS 13–16).
E két szempontot szépen egyesíti az enciklika címe, amely Assisi Szent Ferenc Naphimnuszát visszhangozza, azt a csodálatos költeményt, amelyet Umbria zöld völgyére tekintve, a San Damiano-kápolna mellett szerzett a 13. századi szent. Hiszen a teremtett szépség szemlélése felemeli a lelket a teremtetlen és teremtő Szépségig: magához Istenhez. Amikor az ember tudatára ébred, hogy a teremtésben mennyi „fivére” és „nővére” hirdeti az Alkotót, hirtelen észreveszi, hogy hite is elmélyül, lelke is kitágul. A pápa joggal idézi Szent Pál apostol gondolatát (Róm 8,22), aki kozmikus-eszkatologikus távlatban ír az „egész teremtett világról”, amely sóhajtozik (s ez a szülés kínját kísérő sóhaj), mígnem megnyilvánulnak Isten fiai – vagyis a fizikai mindenség és az ember sorsa elválaszthatatlan (LS 2). Az én személyes üdvösségem kérdése elválaszthatatlan attól a teremtett világtól, amelyben élek. Senki sem hiheti, hogy ő maga odaállhat Isten elé úgy, hogy közben fájdalmat, szenvedést, pusztulást okoz azoknak a „fivéreknek” és „nővéreknek”, akikről a Naphimnusz énekel. Nem lehet hitelesen hinni, hitet átadni anélkül, hogy közben ne töltenénk be Istentől kapott küldetésünket, amely a teremtett világ „őrzésére és gondozására” irányul (ld. Ter 2,15).


A Megszentelt Élet Éve 181.



július 2.

A Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelita Nővérek Kongregációjának alapítása
Imádkozzunk a Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelita Nővérekért!
  • Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelita Nővérek
Alapítójuk: Szent Józsefről Nevezett Boldog Mária Terézia
Fiatal, új hajtás a Karmel öreg törzsén. Az Alapítóanya Illés prófétától mondását, és Avilai Szent Teréz lelkiségét vette át. Az Alapítóanya a szenvedés és a belső imán keresztül Istent követve akarja a lelkeket Istenhez vezetni. Ő a Karmelből merítette a Jézussal való benső egyesülést. Ilyen kongregációt akart, de szigorú klauzúra nélkül. Elhagyott gyerekekkel kezdett foglalkozni Berlinben, és a családokkal, akik messze kerültek az Egyháztól és a Szentségektől. A nővérek buzgón imádkoznak a papokért és az Egyházért. Fontos a Szentségimádás, mint elégtétel a Jézus Isteni Szent Szíve elleni sértésekért.
Lelkiségünkből:
"Mindig áldjuk és magasztaljuk Istent!"
 


Sarlós Boldogasszony



Évközi tizenharmadik hét csütörtökje


Azt követően, hogy a jeruzsálemi templomban szolgálatot teljesítő Zakariásnak megjelent az angyal és meghozta számára Istentől a hírt, hogy gyermeke fog születni, hat hónap telt el. Zakariás felesége, Erzsébet tehát már mintegy fél éve készül arra, hogy gyermeket hoz a világra. Ekkor látogatja meg őt Mária, aki valamivel korábban értesült arról, hogy neki is gyermeke fog születni. Mária azért indul útnak, hogy a szülés előtti utolsó hónapokban segítségére legyen nagynénjének, Erzsébetnek. A két gyermeket váró asszony találkozását, illetve az ő születendő gyermekeik, Keresztelő János és Jézus találkozását ünnepeljük a mai napon. Az ünnep magyar elnevezése - Sarlós Boldogasszony - arra utal, hogy ilyenkor van az aratás ideje, amely munkát a magyarság évszázadok óta a Szűzanya oltalma alatt végzi.
Az ünnep evangéliumában hangsúlyt kap Isten irgalma és az ember öröme, illetve e kettő találkozása. Erzsébet az isteni irgalmasságnak köszöni, hogy idős kora ellenére gyermeket fog hamarosan a világra hozni, és örömmel készül arra, hogy anya legyen. Mária szintén az irgalmasságért mond hálát imájában, hiszen Isten irgalmának köszönhető az, hogy az ő emberi közreműködése által a világba érkezik a Megváltó, és ő is örvendezik annak, hogy anya lehet.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, könyörgünk hozzád, hogy szemet adj nekünk. Kitartóan kérjük: a tiedet add nekünk, hogy úgy láthassuk, miként te – a világot, az embereket, a történelmet, saját sorsunkat. Add, hogy rátaláljunk az útra, amely hozzád vezet, a te gondolataidhoz vezet – mindig, minden órában. Add, hogy mindinkább azzá válhassunk, aminek te alkottál minket. Add nekünk a te tekintetedet! Állíts magad mellé minket, tégy készségessé, hogy tanuljunk a te Igédből, amely megvilágosítja és átalakítja az egész életet!
L. J. Suenens


2015. július 1., szerda

Zsolozsma CCXIV.



Sámuel második könyvéből
4, 2 – 5, 7
Dávid egész Izrael királya, lesz.
Elfoglalja Jeruzsálemet 

Azokban a napokban: Saul fiának volt két vezére a portyázó csapatok élén. Az egyiket Baanának hívták, a másikat Rechabnak. A Beerotba való Rimmon fiai voltak, így Benjamin fiai közé tartoztak. Mert hiszen Beerot is Benjamin tulajdonának számít. Mégis, Beerot lakói Gittajimba menekültek, s ott élnek idegenként mind a mai napig. Jonatánnak, Saul fiának volt egy mindkét lábára béna fia. Öt esztendős volt, amikor Saul és Jonatán halálhíre Jiszreelbe ért. A dajkája fogta, és elmenekült vele, de a menekülés sietségében a gyerek elesett, és megbénult. Meribbaalnak hívták. A Beerotba való Rimmon fiai, Rechab és Baana elindultak, és a déli hőség idején Isbaal házába mentek, amikor az éppen déli pihenőt tartott. A kaput őrző lány búzát szemelgetett, és elbóbiskolt, így épp aludt. Rechab és testvére, Baana beosontak. Amikor beléptek a házba, Isbaal hálóköntösben az ágyán feküdt, és aludt. Agyonütötték, és a fejét vették. Aztán fogták a fejét, és egész éjszaka mentek vele az Arabán át vivő úton. Isbaal fejét elvitték Hebronba Dávidnak, és így szóltak a királyhoz: „Nézd, ez Isbaalnak a feje, életedre törő ellenségednek, Saulnak a fiáé. Így ma az Úr bosszút állt uramért és királyomért Saulon és nemzetségén.” Dávid így válaszolt Rechabnak és testvérének, Baanának, a Beerotba való Rimmon fiainak: „Amint igaz, hogy az Úr él, aki életemet minden veszedelemből kimentette: aki nekem azt a hírt hozta, hogy Saul halott, abban a hiszemben, hogy örömhírt hoz nekem, azt én elfogattam, és megölettem Ciklagban; ezzel jutalmaztam az örömhírért. Most hát, amikor elvetemült emberek egy derék embert a saját házában és ágyán meggyilkoltak, ne kérjem tőletek számon a vérét, és ne irtsalak ki benneteket a földről?” Ezzel Dávid parancsot adott a legényeinek, és azok le is szúrták őket. Aztán levágták a kezüket és lábukat, s Hebron tavánál kiakasztották. Isbaal fejét pedig fogták, és eltemették Abner sírboltjában, Hebronban. Izraelnek összes törzse elment Dávidhoz Hebronba, és azt mondták: „Nézd, csontod és húsod vagyunk. Már tegnap és tegnapelőtt is, amikor még Saul volt a királyunk, te voltál, aki vezetted Izrael hadjáratait. S az Úr is azt mondta neked: »Legeltesd népemet, Izraelt, és légy Izrael fejedelme!«” Izrael vénei tehát mind elmentek a királyhoz Hebronba, és Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban, az Úr előtt. Aztán fölkenték Dávidot Izrael királyává. Dávid harmincéves volt, amikor király lett, és negyven esztendeig uralkodott Júda fölött, s Jeruzsálemben harminchárom esztendeig uralkodott Júda és Izrael fölött. Ezután a király Jeruzsálem alá vonult embereivel a jebuziták ellen, akik azon a vidéken laktak. Azt mondták Dávidnak: „Nem jutsz be oda, elűznek a vakok és a sánták.” (Ezzel azt akarták mondani, hogy Dávid nem jut be oda.) Dávid azonban bevette Sion várát, ez lett Dávid városa.