2015. június 19., péntek

Zsolozsma CCII.



A bírák könyvéből
13, 1-25
Sámson születésének hírüladása

Azokban a napokban: Izrael fiai újra azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében, és az Úr negyven évre a filiszteusok kezébe adta őket.
     Volt egy Szoreából, Dán törzséből való ember, Mánoah volt a neve. Felesége meddő volt, és nem volt gyermeke. Az Úr angyala megjelent az asszonynak, és így szólt hozzá: „Magtalan vagy, és nincs fiad. Most azonban vigyázz magadra, ne igyál bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz, és fiút szülsz. Borotva ne érintse a fejét, mert ez a gyermek Isten nazirja lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből.”
     Az asszony elment, és elmondta férjének: „Megszólított Istennek egy embere. Isten angyalára hasonlított, olyan fönséges volt. Megkérdeztem tőle, honnan jött, de nem mondta meg nekem a nevét. Ellenben így szólt hozzám: »Fogansz, és fiút szülsz. Ezért mostantól ne igyál se bort, se szeszes italt, és ne egyél semmi tisztátalant, mert ez a gyermek Isten nazirja lesz anyja méhétől kezdve halála napjáig.«” Mánoah akkor az Úrhoz könyörgött: „Kérlek, Uram, hadd jöjjön el még egyszer az az ember, akit küldtél, s tanítson meg minket rá, mit kell tennünk a születendő gyermekkel.”
     Az Úr meghallgatta Mánoahot, és az Úr angyala újra eljött az asszonyhoz, akkor, amikor épp a mezőn volt, és férje, Mánoah nem volt vele. Az asszony gyorsan elszaladt, és tudtára adta férjének a dolgot, így szólt hozzá: „Megjelent az az ember, aki a múltkor járt nálam.” Mánoah fölkelt, követte feleségét, odament az emberhez, és így szólt hozzá: „Te vagy az az ember, aki ezzel az asszonnyal beszéltél?” „Én vagyok” – válaszolta. Mánoah erre azt mondta: „Ha szavad valóra válik, mi legyen a tennivalónk a gyermek körül?” Az Úr angyala így válaszolt Mánoahnak: „Az asszony tartózkodjék mindattól, amit mondtam neki. Ne fogyasszon semmi olyat, ami a szőlőtőkéről való, ne igyék bort, se részegítő italt, ne egyék semmi tisztátalant, s tartsa meg mindazt, amit meghagytam neki.”
     Mánoah akkor így szólt az Úr angyalához: „Engedd meg, hogy marasztaljunk, és elkészítsünk számodra egy kecskét.” Mánoah ugyanis nem tudta, hogy az Úr angyala. Az Úr angyala azt felelte Mánoahnak: „Ha tartóztatsz is, nem eszem ételedből; ha ellenben égőáldozatot akarsz készíteni, mutasd be az Úrnak.” Mánoah akkor megkérdezte az Úr angyalától: „Mi a neved? Ha ugyanis beteljesedik a szavad, szeretnénk megtisztelni.” Az Úr angyala azt felelte: „Miért kérdezősködöl nevem felől, mikor azt titok fedi?” Erre Mánoah vette a kecskét az ételáldozattal együtt, és bemutatta a sziklán égőáldozatul az Úrnak, aki titokzatos dolgokat művel.
     Amikor a láng az ég felé csapott az oltárról, az Úr angyala fölemelkedett ebben a lángban. Mánoah és felesége látták, és arcra borultak a földön. Az Úr angyala többé nem jelent meg sem Mánoahnak, sem feleségének, és Mánoah megértette, hogy az Úr angyala volt. „Egész biztosan meg kell halnunk – mondta Mánoah a feleségének –, mert Istent láttuk.” Felesége így válaszolt neki: „Ha az Úrnak az volna a szándéka, hogy megöljön minket, akkor nem fogadott volna el kezünkből égő- és ételáldozatot, és nem adta volna most nekünk ezeket az utasításokat.”
     Az asszony fiút szült, és Sámsonnak nevezte el. A gyermek felnőtt, az Úr megáldotta, és az Úr lelke irányítani kezdte Manahe-Dán táborában, Szorea és Estaol között.
 


Ferenc pápa: Olyan kincseket halmozzunk fel, amelyek az égi tőzsdén értékesek!



Ferenc pápa: Olyan kincseket halmozzunk fel, amelyek az égi tőzsdén értékesek!

Az önmagunk számára felhalmozott kincsek állnak a háborúk, a szétrombolt családok, a méltóság elvesztésének hátterében. Mindennapos harcot kell vívnunk, hogy jól sáfárkodjunk a vagyonunkkal és a föld kincseivel a közjó érdekében – mondta homíliájában Ferenc pápa június 19-én a Szent Márta-házban.

A gazdagság nem egy helyben áll, mint egy szobor, melynek nincs kihatása az ember életére. A gazdagság hajlamos növekedni, mozogni, elfoglalni a helyet az ember életében és szívében. És ha az embert mozgató rugó a felhalmozás, akkor a gazdagság benyomul a szívébe és megrontja azt. És mi menti meg a szívet? Az, ha a gazdagságot a közjó érdekében használjuk – hangsúlyozta a Szentatya, aki a napi evangéliumi szakaszból (Mt 6,19–23) indult ki, amelyben Jézus erre az igazságra oktatja tanítványait: „Ahol a kincsed, ott a szíved is”.
Tehát ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben –  idézte tovább az evangéliumot a pápa, majd így folytatta: természetesen a felhalmozás gyökerénél a biztonságra való törekvés áll. De félő, hogy ha csupán önmagunkért tesszük, akkor nagy eséllyel szolgáivá tesz minket. Végül ezek a kincsek nem adnak örök biztonságot. Sőt, lerontják méltóságunkat.
Ezt látjuk a családokban is, a sok széthullott családban. A háborúk gyökerénél is ez a törekvés áll, amely elpusztít, megront. A mai világban sok háború zajlik a hatalomvágy, a pénzsóvárság miatt. Őrizkedjetek a kapzsiságtól, így int az Úr. Mert a kapzsiság tör előre, egyre csak előre. Egy lépcső, amely után új ajtó nyílik meg: aztán jön a hiúság, amikor fontosnak, hatalmasnak hisszük magunkat, végül pedig a büszkeség. És innen ered minden bűn. Kis lépcsők ezek, amelyek azonban a kapzsisággal kezdődnek, a gazdagság felhalmozásának vágyával – mutatott rá Ferenc pápa.
Majd elmondta, tudja, hogy a felhalmozás az ember természetéhez tartozik, és hogy a világot uralni küldetés is egyben. Ez tehát mindennapos harcunk: hogyan kezeljük jól a föld kincseit, hogy azok az ég kincsei legyenek?
Amikor az Úr megáld valakit gazdagsággal, akkor ennek a vagyonnak a kezelőjévé teszi, de a közjó érdekében, nem pedig a maga javára. Nem könnyű tisztességes intézőnek lenni, mert mindig ott van a kapzsiság, a feltörekvés kísértése. A világ erre tanít, és efelé visz minket – figyelmeztetett a Szentatya. – Másokra kell gondolnunk, arra, hogy amim van, azzal másokat szolgáljak, és arra, hogy semmit nem vihetek magammal. Ha kezelőként használom azt, amivel az Úr megajándékozott a köz javára, akkor ez megszentel engem, szentté tesz.
Gyakran halljuk a sok kifogást azok szájából, akik életüket a vagyon felhalmozásával töltik. Nekünk mindennap meg kell kérdeznünk magunktól: „Hol van az én kincsem? A gazdagságban vagy a közjó iránti szolgálatban?” – buzdított a pápa.
Nehéz dolog ez, játék a tűzzel! Sokan alamizsnával nyugtatják a lelkiismeretüket, azzal, hogy adnak a feleslegükből. De nem ez a jó gazda útja: az intéző azt tartja meg magának, ami fennmarad, és mindent odaad másoknak. Jól sáfárkodni a gazdagsággal azt jelenti, hogy folyton levetkőzzük saját érdekünket és nem gondolunk arra a kincsre, amely nem hoz üdvösséget. Felhalmozni, rendben van. Kincseket, igen, jól van: de azokat halmozzuk, amelyeknek, mondjuk úgy, az égi tőzsdén van értéke! Ott halmozzunk, ott! – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.


A Megszentelt Élet Éve 168.



június 19.

Falkonieri Szent Julianna, az első női szervita ünnepe
Imádkozzunk a Szervita Nővérekért!
  • Szervita Nővérek, a Fájdalmas Anya Szolgálói
Alapítójuk: Giuliana Signorini (Cinganelli özvegye)
1876-ban Kongregációnk csatlakozott a Szerviták Rendjéhez és 1877. március 23-án Firenze érsekétől megkapta az első Regulát. Leányneveléssel és szegénygondozással foglalkozva, a Kongregáció Itália határán túl is elterjedt. 1938-ban Chile, 1973 Kolumbia, 1980 India, 1991 Magyarország, ahol 1999-ben fuzionált egy magyar szervita Kongregációval. Az egység és a szeretet jelei kívánunk lenni, és szeretetszolgálatunkat felajánljuk testvéreinknek, mint Szűz Mária. A Fájdalmas Anyával együtt ott akarunk állni az emberi szenvedés végtelen sok keresztjének tövében, melyekre Krisztus még mindig fel van feszítve.
Lelkiségünkből:
"Nővéreim, szeressétek egymást és gyakoroljátok a tökéletességet, az erények közül az egyszerűséget és az alázatot; kicsiknek, nagyon kicsiknek kell lennünk és tisztelnünk egymást, ha azt akarjuk, hogy Kongregációnk elterjedjen Isten dicsőségére." Giuliana Signorini


Évközi tizenegyedik hét péntekje



Évközi tizenegyedik hét péntekje


Az anyagi világ, a birtoklás vágya és az evilági javak nyújtotta biztonság bűvöletéből mozdít ki bennünket Jézus szava: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön! Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben!” (Mt 6,19-20). Be kell látnunk, hogy sok esetben jobban bízunk az anyagiak által nyújtott biztonságban, mint az isteni gondviselésben. Talán a kishitűségünk jele az, hogy nem merjük magunkat, életünket egészen Istenre bízni. Az anyagi javak önmagukban nem rosszak, csak a hozzájuk való túlzott, helytelen ragaszkodás rejti magában azt a veszélyt, hogy elfordít Istentől. Milyen legyen az anyagiakhoz való viszonyunk? Abból érdemes kiindulni, hogy mindent Istentől kapunk, de nem birtoklásra, hanem használatra. Helytelen az, ha bármit is a magam érdemének tulajdonítok. Helytelen, ha birtokolni szeretném azt, amit használatra kaptam. Helytelen, ha magamat akarom gazdagabbá tenni azzal, amivel másoknak lehetek segítségére, hasznára. Helytelen, ha az anyagiak fontosabbak a lelkieknél.
Jézus, aki viszonylag ritkán beszélt az anyagiakról, s aki a szegénységet többre értékelte a gazdagságnál, jól ismeri szívünk szándékait. A fösvénység, a szűkkeblűség arról árulkodik, hogy szívünk az anyagiakhoz tapad, gondolataink csak azon járnak, hogyan szerezhetnénk magunknak még többet. Miért nem elég nekem Isten?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram! Szívet adtál nekem, mely szeretni tud és szeretetet szomjaz. Észt adtál, mely gondolkodik tisztán és alkot; s én mégis félelemmel s gyűlölettel tekintem szívemet. Szívem megrontja eszemet, borzalmas gyilkos gépeket építtet vele, hogy világunkat elpusztítsa, engem is és embertársaimat, s rongálja az élet szent anyagát. Isten! Tisztítsd meg szívemet, emeld fel, s tégy testvéreimnek testvérévé.
Szent-Györgyi Albert 



2015. június 18., csütörtök

Zsolozsma CCI.



A bírák könyvéből
 8, 22-23. 30-32; 9, 1-15. 19-20
Isten népe királyságot próbál alapítani 

Azokban a napokban: Izrael férfiai azt mondták Gedeonnak: „Uralkodjál fölöttünk te, fiaid és unokáid, mert kiszabadítottál minket Midián kezéből.” De Gedeon így válaszolt nekik: „Nem uralkodom rajtatok, és fiaim sem, hiszen az Úr az uralkodótok.” Gedeonnak hetven olyan fia volt, aki tőle származott, mert több felesége volt. Szichemi mellékfelesége szintén szült neki egy fiút, s Abimeleknek nevezte el. Gedeon, Joás fia boldog öregség után halt meg, s atyjának, Joásnak sírjában temették el az abiezrita Ofrában. Jerubbaal fia, Abimelek elment Szichembe anyja testvéreihez, és ezeket a szavakat intézte hozzájuk, valamint anyja házának egész nemzetségéhez: „Kérlek benneteket, értessétek meg Szichem előkelőivel: »Mi jobb nektek? Hetven ember – Jerubbaal minden fia – vagy csak egy uralkodjék rajtatok? Gondoljatok arra is, hogy én csontotok és húsotok vagyok.«” Anyja testvérei beszéltek Szichem előkelőivel ezekről a dolgokról. Ezeknek Abimelek felé hajolt a szívük, mert azt mondták: „A testvérünk.” Adtak neki hetven sékel ezüstöt Baal-Berit templomából, s Abimelek semmirekellő és csavargó embereket fogadott fel rajta, akik aztán csatlakoztak hozzá. Utána Ofrába ment atyja házába, és megölte testvéreit, Jerubbaal fiait, hetven férfit egy kövön. Csak Jotam, Jerubbaal legkisebb fia menekült meg, mert elrejtőzött. Szichem előkelői azután és az egész Bet-Milló összegyűlt, és királlyá kiáltották Abimeleket annak az emlékkőnek a terebintfájánál, amely Szichemben áll. Hírül vitték ezt Jotamnak. Erre elment, és fölállt Gerizim hegyének a csúcsára, és harsány hangon így szólt hozzájuk: „Hallgassatok meg, Szichem előkelői, akkor Isten is meghallgat benneteket! Egyszer útra keltek a fák, hogy királyt kenjenek föl; legyen, aki uralkodik rajtuk. Így szóltak az olajfához: »Légy a királyunk!« De az olajfa azt felelte: »Elhagyhatnám-e olajomat, amellyel megtisztelik az isteneket és az embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek?« Akkor a fák így szóltak a fügefához: »Gyere, és légy a királyunk!» De a fügefa így válaszolt nekik: »Elhagyhatnám-e édes csemegémet és pompás gyümölcsömet, hogy a többi fa között járjak-keljek?« A fák erre a szőlőtőnek mondták: »Gyere, és uralkodjál rajtunk!« A szőlőtő így felelt nekik: »Elhagyhatnám-e boromat, amely megvidámítja az isteneket és embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek?« Most a fák mind a tövisbokorhoz fordultak: »Gyere, és légy a királyunk!« A tüskebokor így válaszolt a fáknak: »Ha valóban királlyá akartok kenni, hogy uralkodjam rajtatok, gyertek, és pihenjetek meg árnyékomban. Ha nem, akkor tűz csap ki a tövisbokorból, és megemészti Libanon cédrusait.« Ha tehát helyesen és igazságosan jártatok el ma Jerubbaallal és házával, akkor teljék örömötök Abimelekben, és neki is tibennetek. De ha nem, akkor csapjon ki tűz Abimelekből, és eméssze meg Szichem előkelőit és Bet-Millót, s csapjon le tűz Szichem előkelőiből és Bet-Millóból, és eméssze meg Abimeleket.”