2015. június 6., szombat

Zsolozsma CLXXXIX.



Jób könyvéből
 42, 7-16
Isten Jóbnak ad igazat ellenfeleivel szemben

Miután az Úr e szavakat intézte Jóbhoz, így szólt a temáni Elifázhoz: „Fölgerjedt haragom ellened és két barátod ellen, mert nem az igazságot mondtátok rólam, mint Jób, az én szolgám. Ezért most vegyetek magatokhoz hét bikát és hét kost, menjetek el szolgámhoz, Jóbhoz, és mutassatok be magatokért égőáldozatot. Jób, az én szolgám imádkozzék értetek! Mert tekintettel akarok rá lenni, s nem akarlak benneteket megszégyeníteni, amiért nem az igazságot mondtátok rólam, mint Jób, az én szolgám.” A temáni Elifáz, a suachi Bildád és a naamai Cofár akkor elment, és úgy járt el, ahogy az Úr mondta neki. Az Úr tekintettel volt Jóbra. Az Úr jobbra fordította Jób sorsát, mivel imádkozott barátaiért, és amije csak volt Jóbnak, azt megkétszerezte. Minden fivére, nővére és ismerőse elment hozzá. Együtt ültek vele házában, kifejezték részvétüket, és vigasztalták azok miatt, amelyekkel az Úr sújtotta. Mindegyik adott neki egy kesitát és egy aranygyűrűt. Jób életének következő szakaszát az Úr jobban megáldotta, mint a korábbit. Tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer iga marhája és ezer szamara volt. Volt hét fia és három lánya is. Az elsőt Galambnak, a másodikat Fahéjvirágnak, a harmadikat Szelencének nevezte. Az egész országban nem lehetett Jób lányainál szebb nőket találni. Az apjuk örökrészt adott nekik fiútestvéreik között. Ezután Jób még száznegyven évig élt, és látta fiait és unokáit negyedíziglen. Jób öregen és az élettel betelve halt meg. 


Ferenc pápa beszéde a papokhoz, szerzetesekhez és szeminaristákhoz



Ferenc pápa beszéde a papokhoz, szerzetesekhez és szeminaristákhoz:


Ferenc pápa a székesegyházban: papok és szerzetesek - REUTERS

Ferenc pápa szombat délután fél ötkor találkozott a szarajevói székesegyházban Bosznia-Hercegovina papjaival, szerzeteseivel és szeminaristáival. A főváros Jézus Szent Szíve tiszteletére szentelt temploma a török alóli felszabadulást követően épült 1884-1889 között. A neogót stílusú templomban mintegy háromszáz pap, szerzetes, szerzetesnővér, szeminarista és állandó diakónus fogadta Ferenc pápát, aki hozzájuk intézett beszédében azokhoz szólt, akik „teljes időben” dolgoznak az Úr szőlőjében.
Nem adtátok föl, kitartottatok, bátor erőfeszítéssel szembenéztetek a nehézségekkel…
„Az Úr, ígérete szerint, mindig velünk marad, ez ad nekünk vigasztalást és reménységet a nehéz időkben is, amikor szenvedést és próbatételt kellett  átélnetek. De nem adtátok föl, kitartottatok, bátor erőfeszítéssel szembenéztetek a nehézségekkel és fáradhatatlanok voltatok a szolgálatban. Az Úr hálálja meg ezt nektek!” – szólt elismerőleg Ferenc pápa.
Kisebbségi helyzetben, mégis az Úr szavában bízva
„Országotokban számszerűleg kisebbségi helyzetben vagytok és némelykor a sikertelenség miatt is megtapasztaltátok, amit az apostolok éreztek az egész éjszakán át tartó eredménytelen halászat után. De éppen az ilyen helyzetben érezhetjük meg az Ige hatalmát, Lelkének erejét. A mi szolgálatunk termékenysége elsősorban a hitünktől, az Úr szeretetében való hitünktől függ, amitől semmi nem tud bennünket elválasztani. A testvériség pedig fenntart és éltet bennünket, testvériség a papok, szerzetesek és szeminaristák között, mert az Úr erre hívott meg bennünket. Virrasszatok magatok fölött és a rátok bízott nyáj fölött! Miközben mások megszentelődésén fáradozunk, nem feledkezhetünk meg a saját megszentelődésünkről sem. De mit is jelent ma számotokra – kérdezte a pápa – a nyájat szolgálni? Mindenekelőtt a reménység lelkipásztori munkáját, azoknak a felkeresését, akik nincsenek az akolban. Az Istennek szentelt élet képviselőit Ferenc pápa arra buzdította, hogy kerüljék el az elitként önmagukba zárkózást, ellenben álljanak a fiatalok mellé, és osszák meg velük tapasztalataikat. Végül a kánai menyegző nyomán a Szűzanya példáját állította eléjük, aki ismervén Fiát, ma is mondja nekünk: „Tegyétek, amit mond!”.
 
 
 

A Megszentelt Élet Éve 155.



június 6.

Szent Norbert rendalapító ünnepe
Imádkozzunk a csornai premontreiekért!
  • Csornai Premontrei Prépostság
Alapítójuk: Szent Norbert
A kanonokrend státusából következő sajátos életforma, az úgynevezett Vita mixta - a monasztikus életmód és a lelkipásztorkodás összekapcsolása.
Lelkiségünkből:
Szent Norbert az egyik élharcosa a naponkénti misézésnek, komoly tevékenységet fejt ki ezért. Az oltáriszentség nagy tisztelője, ezért is lett insigniája az úrmutató.


Évközi kilencedik hét szombatja



Évközi kilencedik hét szombatja


A mai evangélium az írástudók látszatvallásosságát állítja szembe az özvegy igaz vallásosságával. Jézus mindkettőt felismeri, őt nem lehet megtéveszteni, mert az ember szívébe lát. A történet Jézus kritikájával kezdődik. Leleplezi az írástudók szándékát, akik jól ismerik ugyan a törvényeket és a vallási előírásokat, de csak a látszatra törekszenek. Nem meggyőződésből és főként nem Isten iránti szeretetből fakadnak vallásos cselekedeteik, hanem csupán az emberek tetszését akarják elnyerni. A vallásgyakorlat külsőségekre szorítkozik, a szív és lélek odaadása nélkül. Ők a pénz, a hatalom, a dicsőség szeretetének útját választották.
Ami belőlük hiányzik, tudniillik az Isten iránti szeretet és az élet felajánlása, az megmutatkozik az özvegyasszony cselekedetében, aki egész megmaradt vagyonát a templom perselyébe dobja. Vagyonnak ugyan túlzás nevezni a csekély összeget, de az özvegynek valóban ez volt mindene. Tettével Istenre bízza magát, egész életét. Jézus nem csupán a tettét veszi észre, hanem felismeri a mögötte húzódó szándékot is, amely az igaz vallásosság jele az ő szemében. Mindent odaadni Istennek, az ő szeretetére és gondviselésére bízni az életet, ez a vallásosság lényege.
Van-e bátorságom ahhoz, hogy az anyagi javak nyújtotta biztonság helyett Isten gondviselésére bízzam magamat?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk, add, hogy egyházad híven a rábízott hivatáshoz az emberiség családjával mindig egybeforrjon. Legyen kovásza és lelke az emberi társadalomnak, és azt megújítsa Fiadban, Jézus Krisztusban. 



2015. június 5., péntek

Zsolozsma CLXXXVIII.



Jób könyvéből
39, 31 – 40, 9; 42, 1-6
Jób megalázkodik az isteni Fölség előtt

Az Úr így szólt Jóbhoz. „A Mindenhatóval pörlekedő meghajol-e vajon? Aki Istent akarja bírálni, feleljen!”
     Ekkor Jób felelt az Úrnak, és így szólt: „Nézd, parányi vagyok. Mit feleljek neked? A számra teszem a kezem. Egyszer beszéltem, de többé nem teszem, vagy másodszor is, de folytatása nem lesz.”
     A viharból szólt az Úr Jóbhoz, és azt mondta: „Nosza, övezd fel, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel! Semmivé akarod tenni igazamat, el akarsz ítélni, hogy igazad legyen? Van-e karod olyan, mint Istennek? Tudsz-e hangoddal, mint ő, mennydörögni? Ékesítsd fel magad fönséggel s nagysággal, öltözködj csak fel fénybe, méltóságba!
     Engedd szabadjára haragod árját, nézd meg, ami csak büszke, és hajlítsd meg! Alázd meg a gőgöst egy pillantásoddal, tipord el helyükön a gonosztevőket! A föld alá rejtsd el együtt valamennyit, mélységes tömlöcben némítsd el arcukat! Akkor aztán én is elismerlek, mert saját jobb karod vívta ki győzelmed.”
     Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt: „Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. Én borítottam tervedet homályba olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás. (Hallgass meg hát, kérlek! Beszélni szeretnék! Kérdezni akarlak, világosíts fel!) Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, és megbánok, porban és hamuban!”