Jakubinyi
György: A Szűzanya segít megmaradni a hármas hűségben
Jakubinyi
György gyulafehérvári érsek mutatta be az ünnepi szentmisét az idei pünkösdi
csíksomlyói búcsún. Szentbeszédében hangsúlyozta: a Szűzanya azóta sem mond
többet, mint amit a kánai menyegzőn mondott: „Tegyétek, amit Fiam mond!” A
zarándokok teljes búcsúval járó pápai áldásban részesültek.
Az
alábbiakban közzétesszük Jakubinyi György érsek, örmény apostoli kormányzó a
488. csíksomlyói búcsún, 2015. május 23-án elmondott homíliáját.
Krisztusban
kedves Testvéreim!
Az Úr
Jézus nyilvános működését Galileában kezdi, mégpedig a kánai menyegzőn.
Egy lakodalom alkalmával első csodáját végzi. Ott van
a Boldogságos Szűzanya
is ezen a lakodalmon. Azonban nem a vendégek között ül – a rokonságból való,
ezért segíteni érkezett. De meghívták Szent Fiát is, aki ekkorra már – a
nyilvános működés kezdetén – öt apostolt gyűjtött maga köré, úgyhogy
ötödmagával érkezett a lakodalomba, ő már vendégként.
Abban
az időben a lakodalom egy hétig tartott. S a Boldogságos Szűzanya, aki a
konyhában segédkezik, észreveszi, hogy az ifjú pár, a násznép zavarban van,
mert fogytán van a bor. Tudja, hogy Szent Fia a Szentlélektől van, Isten fia és
az ő fia. Nem csodát kér tőle, hanem csak egyszerűen rámutat az emberi
szükségletre. Odamegy Szent Fiához és azt mondja: „Nincs több boruk.”
(Jn 2,3) Ez nem kérés, csak helyzetfeltárás, felmérés. De tudta, hogy Szent Fia
valamiképpen kisegíti a bekövetkezendő szégyenből ezt az ifjú párt és a
násznépet, hiszen ha nincs már mit adniuk a vendégeknek,
nagy szégyen marad egész életükre a faluban. Nagyon érdekes választ ad az Úr
Jézus: „Asszony, mi közünk hozzá, még nem jött el az én órám.” (Jn
2,4) Mai szemmel nézve, őszintén szólva, azt mondjuk, hogy egy jól nevelt
fiútól nem ilyen választ várnánk…
De itt
Szent János evangéliumáról van szó, ahol minden
kijelentésnek nemcsak egy, hanem két vagy három természetfölötti, teológiai
értelme is van. A lényeges, a kulcsszó eben: „még nem jött el az én órám”.
Hát melyik az Úr Jézus órája? Szent János evangéliumának világában vagyunk,
ahol az evangélium kezdetétől az Úr Jézus mindig erről az óráról beszél, „eljött
az óra, és már majdnem itt is van” (Jn 16,32), majd amikor majdnem
bekövetkezik, azt kéri: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez az óra,
de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.” (Mt 26,39) S ez az
óra, az Úr Jézus órája: az ő kereszthalála és harmadnapi feltámadása,
a megváltás órája, az új szövetség megkötése a kereszten, Szent Vére árán. Az ő
kijelentésének teológiai, igazi mélysége az, hogy a Boldogságos Szűzanyának
nincs még hatalma közbenjárni az emberekért Szent Fiánál, majd csak akkor, ha
bekövetkezik az ő órája, vagyis megtörténik a
megváltás.
A
megváltás erejéből nyeri Szent Fiától a Boldogságos Szűzanya is minden
közbenjáró hatalmát. Ezt úgy megérti a Szűzanya, hogy a János-evangéliumban az
Úr Jézus órájáig, a kereszthalálig nem is szerepel, sohasem fordul elő többet a
nyilvános működés alatt. A három szinoptikus evangéliumban még egyszer
szerepel, de akkor sem szól semmit, csak a rokonság magával vonszolja „csaléteknek”, hogy győzzék meg az Úr Jézust, hogy jobb
volna visszavonulni, mert államfőjét, Heródes Antipászt rókának nevezi, és
veszélyben van. Úgy járhat, mint rokona, Keresztelő Szent
János, aki bírálta államfője törvénytelen házasságát, s ezért kivégezték. Szent
Jánosnál még ez a jelenet sem szerepel, de amikor az Úr Jézus a kereszten függ,
újra megjelenik a Szűzanya, s attól kezdve ő lesz a kereszt alatt – a teológia
merész nyelvezetével – a térden álló Mindenhatóság és minden kegyelem
közvetítője, hiszen karjában tartja az Úr Jézust, a teremtetlen kegyelmet, a
második isteni személyt, aki érettünk emberré lett, hogy megváltson és
üdvözítsen.
Az „asszony”
(Jn 2,4) megszólítás sem udvariatlanság. Persze, próbálták egyesek úgy
magyarázni, hogy az Úr Jézus finoman „nagyságos asszonynak” nevezi az
édesanyját, de ezt semmiképpen nem lehet feltételezni, mert ha ismerjük Szent
János nyelvezetét, rögtön feltűnik nekünk, hogy evangéliuma ugyanazzal a szóval
kezdődik, mint az egész Szentírás, Mózes öt könyve, a Teremtés: kezdetben. „Kezdetben
teremtette Isten az eget és a földet” (Ter 1,1) és „Kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt és Isten
volt az Ige.” (Jn 1,1).
A
zsinagógába járó hívő zsidó rögtön érezte ezt, amikor ezt hallotta, hogy új
Szentírást ír az apostol, új Teremtés-könyvet. S hogyha újraírja a Teremtés
könyvét, akkor az első ember és az első asszony helyett most az új ember és az
új asszony szerepel Szent Jánosnál. Az új ember a kegyelemben új ember, a
keresztény, akit az Úr Jézus megváltott. Az új asszony pontosan a Boldogságos
Szűzanya, aki éppen úgy jött ki Isten teremtő kezéből, mint az első asszony,
Éva, bűntelenül a szeplőtelen fogantatásban. S így megértjük azt, hogy az
Úr Jézus asszonynak nevezi a Boldogságos Szűzanyát, jelezve azt, hogy most már
itt van közöttünk az új asszony. S ahogy Éva, az első asszony, a halálnak az
édesanyja volt, mert az első emberpár bűne átered az emberiségre, s ettől csak
a Megváltó vált meg minket a keresztség szentségében, addig a Boldogságos
Szűzanya az új asszony, aki kezében tartja a világ megváltóját, Krisztust, így
minden kegyelem közvetítője, és ő lesz az élők édesanyja.
A
Boldogságos Szűzanya tudta, hogy Fia szava nem elutasítás, mert bement a
konyhába, és azt mondta a szolgáknak: „Tegyétek meg mind, amit mond nektek.” (Jn 2,5) Az Úr Jézus bemegy
a konyhába, és szól, hogy a tisztulásra kikészített kővedrekből merítsenek
vizet, és vigyék a násznagynak. Amikor a násznagy megkóstolja, a legfinomabb
bort kóstolgatja, és csodálkozik, azt mondja, hogy minden normális lakodalmon
kezdetben adják a jó bort, s amikor megrészegednek, akkor a rosszabb minőséget…
Itt fordítva jártak el, és nem tudja, hogy honnan van ez a jó bor.
Amit a Boldogságos Szűzanya ott mondott a konyhában – „Tegyétek meg
mindazt, amit fiam mond” – azt ismétli kétezer év óta minden jelenési
helyen, és ez a mi kereszténységünknek is a lényege: megtenni azt, amire Szent
Fia tanított bennünket. A Szentlelket is ezért küldte el pünkösdkor az Úr
Jézus: „majd eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn
14,26), és bevezet a teljes
igazságba. A Boldogságos Szűzanya felhívása – „Tegyetek meg mindent, amit
fiam mond” – hangzik el a hiteles Mária-jelenésekkor is. Elhangzott
Lourdes-ban, Fatimában, Banneux-ben, Beauraingben, Guadalupéban, és szűkebb
hazánkban, a Kárpát-medencében, Máriapócson és Mátraverebély-Szentkúton,
Csíksomlyón és Máriaradnán is. Nem várhatunk valami szenzációt a
Mária-jelenésektől, hiszen a kinyilatkoztatás lezárult, mindent tudunk, ami
szükséges az üdvösséghez. A Boldogságos Szűzanya, amikor magánjelenésekben
üzen, elfelejtett igazságokat újít fel – „Tartsatok bűnbánatot,
imádkozzátok a rózsafüzért” –, megadja újra a böjt értékét, amit kezdünk
elfeledni, és ismétli, amit a kánai menyegzőn mondott: „Tegyétek meg mind,
amit fiam mond”.
Az Úr
Jézus szava: „Aki szeret engem, megtartja parancsolataimat” (Jn
14,15). S az utolsó vacsorán egyetlen ismertetőjegyet adott követőinek: „Arról
fogják megismerni az emberek, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel
vagytok egymás iránt” (Jn 13,35). Azóta másképpen nem tudjuk bizonyítani
Isten iránti szeretetünket, csak a felebaráti szeretet gyakorlásával, mert az
Istenember azonosítja magát a szükséget szenvedő embertárssal: „Amit egynek
a legkisebbnek tesztek, nekem teszitek” (Mt 25,40). Olyan egyszerű és
közérthető az, hogy csak szeretetünkkel, a parancsok megtartásával tudjuk
kifejezni Isten iránti szeretetünket. Nézzük meg a gyermekeket! Azt, hogy
szeretik a szüleiket, hogyan fejezik ki? Úgy, hogy szót fogadnak a szüleiknek.
S mi Isten gyermekei vagyunk, s mint Isten gyermekei, azt, hogy mi szeretjük a
Jóistent, úgy fejezzük ki, hogy szót fogadunk neki, vagyis betartjuk a
parancsolatokat. Nem a pokoltól való félelemből, hanem szeretetből, mert „szeretet
az Isten” (1Jn 4, 16).
A
Szűzanyának ezt az üzenetét: „Tegyetek meg mindent, amit fiam mond”,
ma, a 21. században és most, a csíksomlyói Szűzanya kegyszobrának 500.
évfordulóján, a jubileumi Mária-évben, így foglalhatjuk össze: legyünk hűek
őseink szent hitéhez és erényeihez, vagyis legyünk hűek katolikus keresztény
szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek
anyanyelvünkhöz és anyanyelvi kultúránkhoz! Ez a három mind alapvető keresztény
erény.
Legyünk
hűek őseink szent hitéhez! Ez
volt az első csíksomlyói búcsú jelszava is, ahogy a gyergyóalfalviak kőbe
vésték a fohászt: „Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és
erényeiben!” Az 1566-os esemény pünkösd szombatján a hagyomány szerint a
Tolvajos-tetői csata volt. De ha az nem is volt, valaminek kellett lennie, mert
a székely nép megfogadta, hogy ha a Szűzanya megsegíti, és ősei hitében
megmaradhat katolikusnak, ezen a napon minden évben hálából elzarándokol, és
megköszöni ezt a csíksomlyói Segítő Máriának. Tudom, hogy vannak komoly
történészeink, akik tagadják ezt a búcsú-eredetmagyarázatot, azt mondják, hogy
az egész csak legenda, írásban csak kétszáz év múlva fordul elő, és így tovább.
Viszont én kérdem azoktól, akik ezt tagadják, hogy mivel magyarázzák azt, hogy
idén már 488-adszor jönnek el az ősök mai utódai, hogy az ősök fogadását
teljesítsék, hogy hálát adjanak azért, hogy akkor pünkösd szombatján hűek
maradhattak az ősök hitéhez? Mi történt azon a pünkösdszombaton, hogy arra a
napra tették a fogadalmi búcsút, ami gyakorlati szempontból az egyik
leglehetetlenebb nap? Pünkösd szombatján minden katolikus keresztény család
igyekszik haza, vagy otthon marad, készül a másnapi főünnepre, hiszen
karácsony, húsvét és pünkösd a mi három főünnepünk. És akkor ilyen napra tenni nemzeti
fogadalmi zarándoklatot, amikor mindenki otthon szokott lenni, és otthon
ünnepel… Ezt másképpen nem lehet megmagyarázni, minthogy azon a bizonyos
pünkösdszombaton valami történt, aminek hatására székely népünk, amiért ősei
szent hitéhez ragaszkodott és abban megmaradhatott, hálazarándoklatot
szervezett, és fogadást tett.
Legyünk
hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz is! Figyeljük mag a Szent Családot! Igaz, a Szent Család is külföldre
menekült. Két éven át Szent József vendégmunkás volt Egyiptomban, és nemcsak
vendégmunkás, hanem politikai menedékjogot is élvezett, mert Heródes király
elől menekültek, a gyermeket mentették. De amikor elmúlt a veszély, hazatértek,
s utána soha többet nem hagyták el a szülőföldet. Az Úr Jézus életében is ott
van mindig a hazaszeretet. Látjuk azt is, hogy még Jeruzsálem fölött is sír,
nemcsak azért, mert nem fogadják be a Messiást, nem ismerik föl a Megváltót, de
nemzete zsidó büszkeségével nézett arra az épületre, amely a nép büszkesége
volt, a jeruzsálemi templomra. Tudja és megjövendöli, hogy nemsokára romokban
hever és kő kövön nem marad. Nem tisztem megítélni azt, hogy honfitársaim miért
és mi címen, mi okból mennek külföldre, maradnak ott, és egyesek miért olvadnak
be a vendéglátónak nevezett országba, a többségi nemzetbe. Egy azonban mindig
ott marad a lelkünkön, külföldön is mindig elszavalják a Szózatot: „A
nagyvilágon e kívül / Nincsen számodra hely, / Áldjon vagy verjen sors keze, /
Itt élned, halnod kell.” Ezt külföldön is elmondják. De ennek az üzenete
az, hogy itthon kell maradni, akármilyen körülmény között. És mi nem úgy
mondjuk, ahogy a költő, hogy „áldjon vagy verjen sors keze”, mert hívő
keresztény embert nem „a sors” áld vagy ver, hanem a szerető Atyaisten
gondviselése kíséri életutunkat jóban és rosszban egyaránt, és akkor is, amikor
úgy érezzük, hogy fedd minket, mint a jó szülő, aki figyelmezteti gyermekét, de
azt is elfogadjuk az ő Atyai kezéből.
Legyünk
hűek anyanyelvünkhöz! Ez minden
embernek a joga. Az Úr Jézus életében nagyon tetszik nekem az, hogy nagyon
ragaszkodott ahhoz az anyanyelvhez, amelyet ő is az édesanyjától tanult. Mint
minden gyermeknek, az Istenembernek is az első gyermeki mosolya az édesanyjának
szólott, a Boldogságos Szűzanyának. Az ő ajkairól leste és tanulta meg azt az
anyanyelvet, amelyet még a kereszten haldokolva is használt. Amikor az Úr Jézus
elmondja a 22. zsoltárt, halála pillanatában a kereszten, nem a zsinagóga
liturgikus hivatalos holt nyelvén, héberül mondja, hanem édesanyjától tanult
anyanyelvén, arámul: „Éli, Éli, lámmá szábáktáni?” – „Istenem,
Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) Ennek a zsoltárnak a végső
kicsengése a megszabadulás, annak a tudata, hogy Isten mindig megsegít.
Itt
van a keblemen a csíksomlyói Szűzanya kegyképe. Ezt a miseruhát a częstochowai
pálos kolostor, a csíksomlyói kegyhely testvérkegyhelye ajándékozta az 500. jubileum alkalmával, s majd a szentmise után a tartomány
hivatalosan is átveszi az ajándékot. De felhívom a figyelmet, hogy a
Boldogságos Szűzanya, aki itt szerepel az 500 éves kegyszobron, ugyanaz, akiről
a Jelenések könyve szól: az új teremtés asszonya, a Napba öltözött asszony,
fején tizenkét csillagból álló korona, lába alatt a sátán, mert az
ősevangéliumban megjövendöli az Úr, hogy ő „széttiporja fejedet, te pedig a
sarka után leselkedel” (Ter 3,14–15). A Szűzanya a sátántipró asszony, és
éppen azért, ha oltalma alá menekülünk, segít nekünk megmaradni a hármas
hűségben. Úgy, ahogyan a Szentleckében mondta Szent Pál: „az Istent
szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28), s ehhez Szent Ágoston
boldogan hozzáteszi: „etiam peccata – még a bűnök is”. A megbánt,
meggyónt és feloldozást nyert bűnök is javunkra válnak, ezért húsvét
éjszakáján, vigíliáján a diakónus elénekli az Exultetben, az öröménekben ezt a
lehetetlenséget: „Ó, boldog bűn, mely ekkora megváltót érdemelt!”
A
Szűzanya felhívása szerint maradjon a lelkünkben a mai búcsú hármas üzenete:
maradjunk hűek szent katolikus keresztény hitünkhöz, maradjunk hűek
szülőföldünkhöz, és maradjunk hűek anyanyelvünkhöz! Ámen.
* * *
Az idei
búcsú jelmondata a következő volt: „Oltalmad alá futunk”.
A
zarándokok abból az alkalomból részesültek teljes búcsúval járó, vagyis az
ideigtartó büntetéstől, a „tisztítótűztől” megszabadító pápai áldásban, hogy
idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és ebből az alkalomból jubileumi
Mária-évet hirdettek meg.
A
hagyományosan pünkösdvasárnap előtti szombaton tartott zarándoklatra idén is
százezrek érkeztek szerte a világból a csíksomlyói hegynyeregbe.
Az
idei csíksomlyói búcsún részt vett Áder János köztársasági elnök is
feleségével, Herczegh Anitával.
Az idén ötszáz éves csíksomlyói Mária-szobor a világon
ismert legnagyobb kegyszobor. A reneszánsz stílusú, hársfából készült alkotás
magassága 2,27 méter, alkotója ismeretlen. A szobor a napba öltözött asszonyt
ábrázolja, akinek lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból álló koszorú,
bal karján a kis Jézus. Mária királyi jegyeket is visel: fején korona, jobb
kezében jogar. A szobrot 1798-ban, Batthyány Ignác püspöksége idején az egyház
„Csodatevő, segítő szent Szűznek" nevezte el.