2015. február 14., szombat

Zsolozsma LXXVII.



Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből 
1, 7-11; 2, 1-8
Az Apostol tanítása a püspökök feddhetetlen életéről és kötelességeiről

Szeretett Fiam! A püspök mint az Isten megbízottja legyen feddhetetlen, ne legyen önhitt, ingerlékeny, iszákos, erőszakos, kapzsi, hanem legyen vendégszerető, jóakaratú, megfontolt, igaz, tisztességes, fegyelmezett. Álljon szilárdan a hiteles tanítás alapján, hogy éppúgy képes legyen az egészséges tanítással buzdítani, mint az ellentmondókat megcáfolni. Akad ugyanis számos elégedetlenkedő, fecsegő és ámító ember, főképp a körülmetéltek sorában. Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak, s aljas haszonlesésből ártalmas dolgokat tanítanak. Te ellenben azt hirdesd, ami az üdvös tanításnak megfelel. Az idős férfiak józanok, tisztességesek, megfontoltak legyenek a hitben, szeretetben és türelemben. Az idős asszonyok hasonlóképp legyenek komoly magaviseletűek, senkit se rágalmazzanak, ne igyanak sok bort, hanem tanítsanak a jóra. A fiatal asszonyokat tanítsák arra, hogy ragaszkodjanak férjükhöz, szeressék gyermekeiket, legyenek komolyak, tiszták, háziasak, gyöngédek, a férjük iránt engedelmesek, nehogy az Isten szavát káromlás érje. Buzdítsd az ifjakat is, hogy mindenben fegyelmezetten éljenek. Magad járj elöl jó példával, a tanításban légy kifogástalan és komoly. Beszéded legyen találó, megcáfolhatatlan, hadd valljon szégyent az ellenfél, mivel semmi rosszat nem tud ránk fogni. 


227 bíboros van a világon a 20 új kardinálissal együtt



227 bíboros van a világon a 20 új kardinálissal együtt


Bíborosok a konzisztóriumon - OSS_ROM

A szombati konzisztórium után a bíborosi kollégium összetétele a következőképpen változik: a világon összesen 227 bíboros van, akik közül 125 ún. választó (vagyis részt venne egy esetleges konklávén), míg 102 nem választó.
Az újonnan kreált bíborosok közül 4 szerzetes: kettő szalézi (Bo és Sturla), egy lazarista (Souraphiel) és egy Ágoston-rendi recollectus (Lacunza Maestrojuán). Az új bíborosok között nincs jezsuita. Becker bíboros február 10-én bekövetkezett halálával a Jézus Társasága jelenleg 4 bíborost számlál: Darmaatmadja, Korec, Tucci, Vanhoye, akik közül egyik sem választó.
Ferenc pápa eddig összesen 39 bíborost kreált pápasága megkezdése óta.
A bíborosi testületben a legnagyobb számban az európai főpásztorok vannak, 118-an. Észak-Amerika 27, Dél-Amerika 26, Ázsia 22, Afrika 21, Közép-Amerika 8, míg Óceánia 5 bíborossal képviselteti magát.


Évközi 5. hét szombat



Évközi 5. hét szombat


Szent Márk evangéliumában két kenyérszaporításról olvashatunk. Először ötezer embert táplál Jézus (vö. Mk 6,35-44), majd pedig négyezret, ez utóbbit olvassuk a mai napon. A két történet számos különbözőséget és hasonlóságot mutat. A szentírástudósok véleménye megegyezik abban, hogy feltehetően egyetlen esemény kétféle leírásáról van szó.
Mit tanít nekünk a történet? A kenyérszaporítás csodája, miként Jézus gyógyításai is, az ő hatalmát mutatják. Ha ő a kevés kenyérre kimondja azt, hogy legyen belőle sok, akkor az megtörténik. Nem varázslatról van itt szó, hanem tényleges csodáról. Jézus nem ügyeskedik, nem a nép tudta nélkül hozat valahonnan kenyereket, hanem valóban csodát tesz. Ezt bizonyítja, hogy a történet elején maguk a tanítványok mondják, hogy mindössze hét kenyerük van. Szintén a csodát, a rendkívüli esetet erősíti annak említése, hogy miután mindenki evett és jóllakott, hét kosárnyi volt a maradék.
A kenyérszaporítás csodája előremutat az utolsó vacsora eseményére, amikor az Úr a kenyérben saját testét adja tanítványainak. Az utolsó vacsorán kimondja a szót a kenyérre, hogy az változzon az ő testévé, és ez a csoda megtörténik. A tanítványoknak, akik látták a pusztában a kenyérszaporítást, nincs okuk kételkedni ebben az újabb csodában.
Hiszem-e, hogy az átváltoztatott kenyérben Krisztus önmagát adja nekem?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Add Uram, hogy egyek legyünk minden testvérünkkel, a legtávolabbiakkal is, azokkal is, akikkel másképp bánsz, mint velünk. Te taníts minket szeretetre, hadd kamatoztassuk adottságainkat hátrányos helyzetben lévő testvéreink javára.
Add, hogy testvér módjára szeressük őket, hogy megosszuk velük minden javunkat, eléjük sietve felkínáljuk nekik, és könyörögjünk, hogy fogadják el.
Boldog Charles de Foucauld 



Zsolozsma LXXVI.



A galatákhoz írt levélből
5, 1-25
Isten gyermekeinek szabadsága.

Testvéreim! Álljatok szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket. Én, Pál mondom nektek: Ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. Azt is kijelentem a körülmetélkedőknek, hogy kötelesek az egész törvényt megtartani. Ha a törvényben keresitek az igazzá válást, elszakadtatok Krisztustól, és elvesztettétek kegyelmét. Mi a hit által a Lélek közreműködésével várjuk a megigazulásból fakadó reményt. Krisztus Jézusban ugyanis nem az számít, hogy valaki körülmetélt vagy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretetben teljesedik ki.
     Eddig jól futottatok, ki akadályozott meg benneteket az igazság követésében? Ez a lelkület nem attól való, aki meghívott titeket. Egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti.
     Bízom bennetek az Úrban, hogy ti sem vélekedtek másként. Aki pedig zavart kelt köztetek, viseli majd büntetését, bárki legyen is. Testvérek, ami engem illet, ha csak a körülmetélkedést hirdetném, talán továbbra is üldöznének? De akkor megszűnnék a kereszt botránya. Bárcsak egészen megcsonkítanák magukat azok, akik zavart támasztanak köztetek!
     Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd embertársadat, mint saját magadat. De ha marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást.
     Kérlek tehát benneteket, hogy lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek. Vezessen benneteket a Lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek.
     A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már előbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát.
     A Lélek gyümölcsei viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény. Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt. Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően.



Ferenc pápa nagyböjti üzenete



Ferenc pápa nagyböjti üzenete


Ferenc pápa hagyományos nagyböjti üzenetét idén az „Erősítsétek meg szíveteket” (Jak 5,8) felszólításból kiindulva fogalmazta meg.


Kedves Testvéreim!

A nagyböjt a megújulás ideje az egyház, a közösségek és minden egyes hívő számára. Legfőképpen azonban a kegyelem ideje (vö. 2Kor 6,2). Isten nem kér tőlünk semmi olyat, amit előtte már meg ne adott volna nekünk: „Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket” (1Jn 4,19). Nem közömbös velünk szemben. Mindannyiunk életét szívén viseli, név szerint ismer minket, gondoskodik rólunk és keres minket, akkor is ha elhagyjuk Őt. Mindannyiunk élete külön-külön érdekli Őt. Szeretete az, amely megakadályozza, hogy közömbös legyen az iránt, ami történik velünk. Csakhogy előfordul, hogy amikor jól vagyunk, jól érezzük magunkat, bizonnyal elfelejtkezünk másokról (amit az Atyaisten soha sem tesz), nem érdekelnek a problémáik, szenvedéseik, az igazságtalanságok, amiket elszenvednek…, ilyenkor szívünk közömbössé válik: amíg én viszonylag jól vagyok és jól érzem magam, elfelejtkezem azokról, akik nincsenek jól. Ez az önző, közömbös magatartás mára világméreteket öltött olyannyira, hogy a közömbösség globalizációjáról beszélhetünk. Olyan visszás helyzetről van szó, amivel keresztényként szembe kell néznünk.

Amikor Isten népe megtér az ő szeretetéhez, megtalálja a választ azokra a kérdésekre, melyeket a történelem folytonosan elé állít. Az egyik legsürgetőbb kihívás, amiről szeretnék beszélni ebben az üzenetben, az a közömbösség globalizációja.

A felebarát és Isten iránti közömbösség valós kísértés nekünk, keresztényeknek is. Minden nagyböjtben szükségünk van arra, hogy újra meghalljuk a próféták kiáltását, akik felemelik hangjukat és felráznak minket.

Isten nem közömbös a világ iránt, hanem annyira szereti, hogy Fiát adja oda minden ember üdvösségéért. Isten Fiának megtestesülésében, földi életében, halálában és feltámadásában végérvényesen megnyílik a kapu Isten és az ember között, az ég és a föld között. Az egyház pedig olyan, mint egy kéz, mely nyitva tartja ezt a kaput az ige hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása által, a hitről való tanúságtételen keresztül, amely a szeretetben válik hatékonnyá (vö. Gal 5,6). A világ mégis az önmagába zárkózás és afelé hajlik, hogy becsukja azt a kaput, amelyen keresztül Isten belép a világba és a világ Istenbe. Így a kéznek, vagyis az egyháznak sosem kell meglepődnie, ha elutasítják, elnyomják és megsebzik.

Isten népének tehát meg kell újulnia, hogy ne váljon közömbössé és ne zárkózzon önmagába. Három szentírási szakaszt szeretnék elmélkedésül ajánlani ehhez a megújuláshoz.

1. „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele” (1 Kor 12,26) – az egyház

Isten szeretetét, amely megtöri a közömbösségnek ezt a halálos magába zárkózását, az egyház kínálja fel tanításával és legfőképpen tanúságtételével. Azonban csak arról lehet tanúságot tenni, amit előtte megtapasztaltunk. A keresztény az az ember, aki megengedi Istennek, hogy betöltse őt jóságával és irgalmával, hogy magára öltve Krisztust hozzá hasonlóan Isten és az emberek szolgájává legyen. Jól emlékeztet erre a nagycsütörtöki liturgiában a lábmosás szertartása. Péter nem akarta, hogy Jézus megmossa a lábát, de aztán megértette, hogy Jézus nem pusztán példa akar lenni arra, hogyan mossuk meg egymás lábát. Ezt a szolgálatot csak az tudja megtenni, aki előtte hagyta, hogy Krisztus megmossa a lábát. Csak az lehet „közösségben vele” (Jn 13,8) és ezáltal tudja szolgálni az embert.

A nagyböjt megfelelő idő arra, hogy hagyjuk, hogy Krisztus szolgáljon minket, és így olyanokká váljunk, mint Ő. Ez akkor valósul meg, amikor hallgatjuk Isten igéjét, és amikor a szentségekben részesülünk, különösen az Eucharisztiában. Ebben azzá válunk, amit magunkhoz veszünk: Krisztus testévé. Ebben a testben a közömbösség, amely úgy tűnik, oly gyakran hatalmába keríti szívünket, nem talál helyet. Mert aki Krisztusé, az egyetlen testhez tartozik, és Benne az emberek nem közömbösek egymás iránt. „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele” (1 Kor 12,26).

Az egyház communio sanctorum (szentek közössége), mert a szentek is részét képezik, és azért is, mert szent dolgok közössége: benne van Isten szeretete, melyet Krisztusban és minden ajándékában kinyilatkoztatott számunkra. Ezek között van mindazoknak a válasz is, akik hagyják, hogy eljusson hozzájuk ez a szeretet. A szentek e közösségében és a szent dolgokban való részesedésben senki sem birtokol csak saját magának, hanem amije van, az mindenkié. És mivel Istenben kapcsolatban vagyunk egymással, a tőlünk távol lévőkért is tehetünk valamit, azokért, akikhez csupán saját erőnkből soha sem tudnánk eljutni, mert velük és értük imádkozunk Istenhez azért, hogy mindannyian megnyíljunk üdvözítő művének.

2. „Hol van a testvéred?” (Ter 4,9) – a plébániák és a közösségek

Az egyetemes egyházról mondottakat meg kell valósítanunk a plébániák és közösségek életében. Meg tudjuk-e tapasztalni az egyháznak ezeken a színterein, hogy egyetlen testhez tartozunk? Ahhoz a testhez, amely együtt kapja meg és osztja meg, amit Isten ajándékozni akar? Ahhoz a testhez, amely ismeri a leggyengébb, legszegényebb, legkisebb tagjait és gondjukat viseli? Vagy belemenekülünk egy egyetemes szeretetbe, mely elkötelezetten munkálkodik a világ távoli részén, de elfelejtkezik a saját zárt ajtaja előtt ülő Lázárról? (vö. Lk 16,19–31)

Ahhoz, hogy megkapjuk és teljességében gyümölcsöztessük mindazt, amit Isten ad, két irányban kell túllépnünk a látható egyház határain.

Először is, az imádságban egyesülünk a megdicsőült egyházzal. Amikor a zarándok egyház imádkozik, akkor létrejön a kölcsönös szolgálat és jó közössége, amely elér egészen Isten színe elé. A szentekkel, akik Istenben találták meg teljességüket, részét képezzük annak a közösségnek, amelyben a szeretet legyőzi a közömbösséget. A megdicsőült egyház nem azért győzedelmes, mert hátat fordított a világban lévő szenvedéseknek és önmagában örvend. Sokkal inkább azért, mert a szentek már szemlélhetik azt és örvendhetnek annak, hogy Jézus halála és feltámadása révén végérvényesen legyőzték a közömbösséget, a keményszívűséget és a gyűlöletet. Amíg a szeretetnek e győzelme nem járja át az egész világot, a szentek mellettünk, földi zarándokok mellett maradnak. Lisieux-i Szent Teréz egyházdoktor meggyőződve írta, hogy a Mennyben a keresztre feszített (Jézus) szeretetének győzelme miatt nem teljes az öröm addig, amíg akár csak egyetlen ember is szenved és gyötrődik a földön: „Nagyon bízom benne, hogy a mennyországban nem leszek majd tétlen, mert az a vágyam, hogy tovább dolgozzak az Egyházért és a lelkekért” (vö. 254. levél, 1897. július 14.).

Mi is részesedünk a szentek érdemeiben és örömében, és ők is részesednek a mi küzdelmünkben, a béke és kiengesztelődés iránti vágyunkban. A feltámadt Krisztus győzelméből fakadó örömük nekünk erőforrás lehet ahhoz, hogy legyőzzük a közömbösség és a keményszívűség sokféle formáját.

Másrészről, minden keresztény közösség arra hivatott, hogy átlépje azt a küszöböt, amely az őt körülvevő társadalommal, szegényekkel, távollevőkkel összeköti. Az egyház természeténél fogva missziós és nem befelé forduló, hanem minden emberhez szóló küldetése van.

Ez a küldetés türelmes tanúságtételt jelent Arról, aki az Atyához akarja vinni a teljes valóságot és minden embert. A küldetés abban áll, hogy a szeretet nem hallgathat. Az egyház követi Jézus Krisztust azon az úton, amely minden emberhez elvezeti a föld legvégső határáig (vö. ApCsel 1,8). Így felebarátunkban azt a testvért láthatjuk, akiért Krisztus meghalt és feltámadt. Mindazt, amit kaptunk, értük is kaptuk. És ugyanúgy, amivel ezek a testvérek rendelkeznek, ajándék az egyháznak és az egész emberiségnek.

Kedves Testvéreim! Mennyire szeretném, hogy mindazok a helyek, ahol az egyház valamilyen formában megnyilvánul – különösképpen plébániáink és közösségeink –, az irgalom szigeteivé váljanak a közömbösség tengerében!

3. „Erősítsétek meg szíveteket” (Jak 5,8) – az egyes hívő ember

Egyénileg is érint minket a közöny kísértése. Telis-tele vagyunk felkavaró hírekkel és képekkel, amelyek emberek szenvedését tárják elénk, ugyanakkor tejesen tehetetlennek érezzük magunkat, hogy segítsünk nekik. Mit tegyünk, hogy az ijedtség és a tehetetlenség spirálja ne nyeljen el minket?

Mindenekelőtt imádkozhatunk a földi és mennyei egyház közösségében. Ne becsüljük le az olyan sok ember imájának erejét! Szeretném, hogy a 24 óra az Úrért elnevezésű kezdeményezést az egész egyházban, egyházmegyei szinten is megtartsák március 13-án és 14-én: ez az alkalom éppen az imádság szükségességét hivatott kifejezni.

Másodsorban, segíthetünk a szeretet különféle megnyilvánulásaival, a hozzánk közel vagy tőlünk távol lévő embereknek az egyház számos karitatív szervezetének köszönhetően. A nagyböjt megfelelő idő arra, hogy kimutassuk érdeklődésünket a másik iránt, akár egy kicsi, de konkrét jellel, mely egyben kifejezi a közös emberségben való részesedésünket.

Harmadsorban pedig, a másik szenvedése a megtérésre hív, mert a testvér szükséglete életem törékenységére emlékeztet, illetve az Istentől és a testvérektől való függőségemre. Ha alázattal kérjük Isten kegyelmét, és elfogadjuk lehetőségeink korlátait, akkor bízni fogunk azokban a végtelen lehetőségekben, amelyeket Isten szeretete tartogat számunkra. És ellen tudunk majd állni az ördögi kísértésnek, mely el akarja hitetni velünk, hogy egyedül meg tudjuk váltani magunkat és a világot.

Azért, hogy legyőzzük a közömbösséget és a mindenhatóságra való igényeinket, azt szeretném kérni mindenkitől, hogy ezt a nagyböjtöt „szívünk képzésének” útjaként éljük meg, ahogy XVI. Benedek mondta (vö. Deus caritas est enciklika, 31). Az irgalmas szív nem jelent gyenge szívet. Aki irgalmas akar lenni, annak erős, megingathatatlan szívre van szüksége, mely bezárja kapuit a kísértő előtt, de nyitott Isten felé. Az ilyen szív hagyja, hogy átjárja a Lélek és vigye a szeretet útjain, melyek a testvéreinkhez vezetnek. Alapjában véve szegény szív ez, vagyis ismeri saját szegénységét, és a másik emberért éli életét.

Ezért, kedves testvéreim, szeretném veletek kérni Krisztust ebben a nagyböjtben: „Fac cor nostrum secundum cor tuum” – „Alakítsd szívünket a te szent Szíved szerint!” (könyörgés a Jézus Szíve litániából). Akkor erős és irgalmas szívünk lesz, éber és nagylelkű, amely nem hagyja, hogy bezárkózzon, és nem esik bele a közömbösség globalizációjának szédületébe.

Ezzel a jókívánsággal biztosítok mindenkit imáimról, hogy minden hívő, minden egyházi közösség gyümölcsözően járja végig a nagyböjti utat, és kérlek titeket, imádkozzatok értem. Az Úr áldjon meg és a Szűzanya őrizzen meg Benneteket.

Vatikán, 2014. október 4.

Assisi Szent Ferenc ünnepén

Ferenc pápa



Évközi 5. hét péntek



Évközi 5. hét péntek


A siketnéma meggyógyításáról szóló elbeszélés középpontjában Jézus szava áll: „Nyílj meg!” A felszólítás a beteg testrészekre vonatkozik, azaz nyíljon meg a fül a hallásra és a száj a beszédre. Jézus szava parancsoló, de talán helyesebb azt mondanunk, hogy teremtő, újjáteremtő szó. A bibliai teremtés-elbeszélésben találkozunk azzal, hogy amit Isten parancsoló jelleggel kimond, az megvalósul. Ehhez hasonlítható Jézus szava a gyógyítás esetében. Kimondja, hogy nyíljon meg a fül és a száj s ez valóban megtörténik. A betegséget értelmezhetjük úgy, hogy valami elromlott a teremtés rendjében, az Isten által teremtett ember valamiben hiányt szenved. Amikor Jézus megszünteti a betegséget, akkor újjáteremti az embert, helyreállítja a teremtés rendjét.
Talán nincs szükségünk arra, hogy a történetben szereplő emberhez hasonlóan az Úr megnyissa a mi fülünket és szánkat, de arra már igen, hogy megnyissa fülünket igazságának meghallására és szánkat örömhírének hirdetésére. És meg szeretné nyitni értelmünket tanításának megértésére és szívünket szeretetének befogadására. Készen állok-e arra, hogy Isten új látásmóddal, új hallással és új beszédmóddal ajándékozzon meg? Készen állok-e a belső átalakulásra, a lelki megújulásra?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus, aki teljes odaadással fogadtad el a kereszthalált üdvösségünkért, tégy minket és a világ minden emberét keresztáldozatod részesévé, hogy létünk és cselekedeteink szabad és tudatos részesedés legyenek üdvözítő művedben.
II. János Pál pápa 



2015. február 12., csütörtök

Zsolozsma LXXV.



A galatákhoz írt levélből
 4, 8-31
Az Újszövetség gyermekeinek szabadsága és isteni öröksége

Testvéreim! Azelőtt nem ismertétek az Istent, és olyan isteneknek szolgáltatok, akik valójában nem azok. Most azonban, amikor ismeritek az Istent, sőt az Isten is ismer titeket, hogyan térhettek vissza az erőtlen és esendő elemekhez, ismét szolgálni akarván nekik? Napokat és hónapokat, ünnepi időket és esztendőket tartotok meg gondosan. Aggódom, hogy talán hiába fáradtam értetek. Kérlek benneteket, testvérek, legyetek olyanok, mint én, hiszen én is olyan lettem, mint ti. Semmivel nem bántottatok meg. Hiszen tudjátok, hogy először beteg testtel hirdettem nektek az evangéliumot, és ti kiálltatok a próbatételt, amelyet testi állapotom jelentett számotokra. Nem vetettetek meg, nem utasítottatok el, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. Hová tűnt a lelkesedésetek? Állítom, hogy ha módotokban lett volna, szemeteket vájtátok volna ki, és adtátok volna nekem. Vajon ellenségetek lettem azzal, hogy igazat mondtam nektek?Némelyek nem jó szándékkal buzgólkodnak köztetek, el akarnak fordítani benneteket tőlem, hogy velük tartsatok. Szép dolog, ha a jó ügyért lelkesedtek, nemcsak akkor, amikor körötökben vagyok. Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek. Szeretném, ha ott lehetnék, és más hangon beszélhetnék, mert aggódom értetek.Mondjátok csak, ti, akik a törvény igájába kívánkoztok, nem ismeritek a törvényt? Az Írásban ugyanis az áll, hogy Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól. A szolgálótól való a test erejéből született, a szabad asszonytól való ellenben az ígéret kegyelméből. Ennek jelképes értelme van. A két asszony a két szövetséget jelenti. Az egyik a Sínai-hegyről való, és szolgaságra szül: ez Hágár. Hágár ugyanis az Arábiában fekvő Sínai-hegyet jelenti, s a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgasorsban él. A szabad asszony ellenben a magasságbeli Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk. Hiszen írva van: „Örülj te, magtalan, aki nem szülsz, fejezd ki örömöd, és ujjongj, aki nem vajúdol. Mert több a gyermeke a magányosnak, mint annak, akinek férje van.” Ti tehát, testvéreim, az ígéret fiai vagytok, mint Izsák. De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. De mit mond az Írás? „Űzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával.” Mi tehát, testvérek, nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi. A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk.


A Megszentelt Élet Éve 42.



A Megszentelt Élet Éve


VITA CONSECRATA
hetedik rész 
A próféták és az Úr Lelke.


Az ős-próféták idejében a Lélek működését egy zenével, énekkel kísért, kicsit önkívületi állapot jelezte. A nagy- és kispróféták működését nem ez jellemezte. Ők úgy érzékelték a Lélek megjelenését, hogy Isten megragadja őket hatalmas kezével, ami az Úr hatalmát, erejét jelenti. Megragadja, nem engedi rálépni a bűnösök útjára: „Mert így szólt hozzám az Úr, amint keze megragadott engem, és arra intett, hogy ne járjak ennek a népnek útján”. (Iz 8,11)Az Úr igéjét adja a próféta ajkára: „Majd kinyújtottan kezét az Úr, hozzáérintette a számhoz, és így szólt hozzám az Úr: Íme, szádba adtam igéimet”. (Jer 1,9) Máskor nem engedi önfeledten szórakozni:”Nem ültem a tréfálkozók körében, és nem vigadoztam, kezed súlya miatt egymagamban ültem, mert bosszúsággal töltöttél el engem”.(Jer 15,17) Új jelenség, hogy a látomásba beemeli a látnokot: „Erre a lélek elragadott engem, és magam mögött nagy földindulás robaját hallottam, amint Isten dicsősége felemelkedett a helyéről, és az élőlények egymást verdeső szárnyainak csattogását, az élőlényeket kísérő kerekek robogását, meg a nagy földindulás robaját. Engem is fölemelt a lélek és elragadott. Ekkor elmentem keserűséggel lelkem felindulásában, de az Úr keze velem volt és megerősített engem”.(Ez 2,12-14) A próféták is magukban hordják az Úr Lelkét, de nem elrévülnek birtoklása örömétben, hanem kemény munkára, küldetésre ösztönzi őket. Ámosz oroszlánhoz hasonlítja Isten kinyilatkoztató szavát: „Ordít az oroszlán: ki ne remegne? Szól az Úr Isten: ki ne prófétálna?”(Ám 3,8) Kiragadja megszokott munkájából: „Felelt erre Ámosz és mondta Amaszjának: Nem vagyok én próféta, sem próféta fia; pásztor vagyok én, és vadfügét szedegetek. De az Úr meghívott engem, amikor a nyájat tereltem, és mondta nekem az Úr: Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek!” (Ám 7,14-15) Isten erősebb a prófétánál, legyőzi berzenkedését is: „Rászedtél, Uram, és hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam, és győztél. Nevetség tárgya lettem egész nap, mindenki gúnyolódik rajtam. Mert ahányszor csak beszélek, kiáltoznom kell, erőszakot és elnyomást kiáltanom; mert az Úr igéje gyalázatomra lett, és csúfságomra egész nap. Azt mondtam: nem törődöm vele és nem beszélek többé az ő nevében. De olyan lett szívemben, mint égő tűz, bezárva csontjaimba; és hiába erőlködtem, hogy magamban tartsam, nem győzöm”. (Jer 20, 7-9) A próféták nem voltak más próféták tanítványai, akiket prófétafiaknak neveztek. Más munkát végeztek kenyérkeresetként. Gyakran húzódozva, kicsit lázadozva indultak prófétálni=Isten nevében beszélni. Tudják viszont, hogy a hang, amely szólítja őket, Istené. A Szó üzenet tőle.A prófétában gyökeret ver, és készteti hirdetni, mert az  üdvösség feltétele, hogy hallják. Ebben az állapotban már látják a kapcsolatot Isten Szava és Lelke között, aki a Szót ajkukra adja. Illés próféta belefáradt küldetésébe. Isten erőt ad neki kenyérrel, vízzel, hogy negyven nap és negyven éjjel gyalogolva találkozzék vele az Isten hegyén, a Hóreben. Ott kiállítja az Úr a prófétát a barlang szájához, „és íme, ott elvonul az Úr, s az Úr előtt nagy és erős szélvész, amely hegyeket forgat fel és sziklákat zúz össze, s a szélvészben nincs az Úr – s a szélvész után földrengés, s a földrengésben nincs az Úr – s a földrengés után tűz, s a tűzben nincs az Úr – s a tűz után enyhe szellő susogása. Amikor ezt Illés meghallotta, palástjával eltakarta arcát, s kiment, s kiállt a barlang ajtajába”. (1Kir 19,11-13)Illés ott érti meg, hogy élete megrázó eseményei is Istent takarták, de nehéz volt azokban felfedezni az Úr jelenlétét. Belefáradt, szeretett volna meghalni. Isten pedig most szép csendben elmondja neki, hogy királyt kell jelölnie Damaszkuszba és Izraelbe, maga helyett pedig prófétává kell kennie Elizust. Ha ezeket a rendelkezéseket végrehajtja, akkor Isten maga jön majd érte. Illés tehát most tisztán látja egész életének és küldetésének értelmét.(19,15-18)


Évközi 5. hét csütörtök



Évközi 5. hét csütörtök


A pogány származású asszony esete is azt bizonyítja, hogy a kérés önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy Jézus csodát tegyen. A mi Urunk először visszautasítja az asszony kérését, hogy gyógyítsa meg beteg lányát, űzze ki belőle a gonosz lelket. Miután azonban ő kitartóan megismétli kérését és nem kíván addig távozni, amíg az nem teljesül, Jézus enged neki, csodát tesz lányával.
A történet leírásával az evangélista nem a csodával foglalkozik, hiszen annak mikéntjéről nem esik szó, csupán arról, hogy a lányt már elhagyta a gonosz lélek, mire anyja hazaért. Az elbeszélés középpontjában a beszélgetés áll, amelynek témája, hogy kik részesülhetnek a csodában. Jézus első szavaiból úgy tűnik, hogy a nem zsidók számára nem akar csodát tenni. Az asszony azonban nagyon határozottan bírálja ezt a felfogást. Szavai azt tükrözik, amit mi is gondolunk: miért zárna ki Isten egyetlen embert is jótéteményeiből? Miért tagadná meg Isten bárkitől is szeretetét? Miért korlátozná azt egyetlen népre?
A történet tanulsága szerint Isten irgalma, amely néha csodákban is megnyilvánul, minden emberre kiterjed. Azok számára is megnyitja irgalmát, akiket mi kívülállónak, bűnösnek vagy hitetlennek tartunk. Az irgalmas Isten nekem is felkínálja szeretetét.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben. Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában.
Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.
Szent Metód 



2015. február 11., szerda

Zsolozsma LXXIV.



A galatákhoz írt levélből
 3, 15 – 4, 7
Az ószövetségi törvény rendeltetése 

Testvérek, emberi szokásra hivatkozom. Az ember jogerős végrendeletét senki sem érvénytelenítheti, nem másíthatja meg. Nos, az ígéret Ábrahámnak és leszármazottjának szólt. Nem azt mondja (az Írás): „és leszármazottainak”, mintha sokaknak szólna, hanem csak egynek: „leszármazottadnak”, s ez Krisztus. Ezzel azt akarom mondani, hogy az Istentől korábban jogerőre emelt végrendeletet a négyszázharminc esztendővel később adott törvény nem érvényteleníti, az ígéret tehát nem vesztheti el hatályát. Ha ugyanis a törvényből folyna az örökség, akkor nem lehetne az ígéret folyománya. Ám Ábrahámot ígérete alapján ajándékozta meg az Isten. Mire való tehát a törvény? A törvényszegések miatt kaptuk, míg el nem jön a leszármazott, akinek az ígéret szólt. Angyalok által lett érvényes, közvetítő réven. Egynek azonban nem kell közvetítő, az Isten pedig egy. Ellentétben áll tehát a törvény Isten ígéretével? Egyáltalán nem. Ha a törvénynek lett volna éltető ereje, akkor valóban a törvényből fakadna az igazzá válás. De az Írás mindent bűnösnek nyilvánított, hogy a hívők a Jézus Krisztusba vetett hit folyományaként részesüljenek az ígéretben. Mielőtt a hit elérkezett, a törvény fogott össze, és őrzött meg minket a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt. Így a törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk. A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól. Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök. Azzal folytatom, hogy amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura. Gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, apjától meghatározott ideig, így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk. De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki őt így szólítja: „Abba, Atya!” Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.


Európa társadalma depressziós, mert nem akar gyerekeket



Ferenc pápa katekézise: Európa társadalma depressziós, mert nem akar gyerekeket

Ferenc pápa üdvözli a híveket az általános kihallgatáson - OSS_ROM
Február 11-én, a Lourdes-i Boldogasszony emléknapján, egyúttal a Betegek Világnapján Ferenc pápa a napsütötte Szent Péter téren tartotta meg az általános kihallgatást és folytatta a családról szóló, a szinódust előkészítő katekézisét. Ezúttal a gyermekeknek a családban elfoglalt szerepéről tanított.
„Miután korábban az anya és az apa alakjáról elmélkedtünk, ebben a mostani katekézisben a gyermekről, jobban mondva gyermekekről szeretnék szólni” – kezdte beszédét a pápa. „Izajás egyik szép képével indítok: „Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul” (Iz 60,4-5a).   A boldogság ragyogó képe ez, mely a szülők és a gyermekek összekapcsolódásában valósul meg, akik együtt haladnak a szabadság és a béke jövője felé, az egymást nélkülözés és elkülönülés hosszú időszaka után.
A gyermek ajándék, adomány
Valójában szoros kapcsolat áll fenn egy nép reménysége és a nemzedékek harmóniája között. Ezt kell most végiggondolnunk, ezt a szoros kapcsolatot. A gyermekek öröme megdobogtatja a szülők szívét és megnyitja a jövőt. A gyermekek a család és a társadalom öröme. Nem az újratermelő biológia problémája ők, nem is tekinthetők az önmegvalósítás módozatai egyikének. Még kevésbé a szülők birtokai. A gyermekek egy adomány, ajándék. Mindegyik egyedüli és megismételhetetlen; egyidejűleg összetéveszthetetlenül kapcsolódnak a gyökereikhez. Fiú vagy lánygyermeknek lenni ugyanis az Isten szándéka szerint magában hordozza egy olyan szeretetnek az emlékét és reményét, mely úgy valósította meg önmagát, hogy egy másik, eredeti és új emberi lény életét indította el. A szülők számára minden gyermek önmagában való, különböző és eltérő. Engedjetek meg nekem egy személyes családi emléket. Eszembe jut, az édesanyám mondta rólunk, amikor kérdezték tőle, mert öten voltunk testvérek: Nekem öt gyermekem van. Hogy melyik a legkedvesebb? Öt gyermekem van, mint az öt ujjam. Ha az ujjamra koppintanak, az fáj nekem. Mind az öt ujjam fáj... Mind az öt gyerek az enyém, de mindegyik más, mint az ember öt ujja. Ilyen a család! A gyermekek különbözőek, de mind a gyermekem.
Szeretjük őket, mert a mi gyermekeink
A gyerekünket azért szeretjük, mert a mi gyermekünk. Nem azért, mert szép, mert ilyen vagy olyan, hanem azért mert a mi gyermekünk! Nem azért, mert úgy gondolkodik mint én, vagy mert megtestesíti a vágyaimat. A gyerekünk a mi gyerekünk! Mi adtunk neki életet, tekintettel őrá, az ő javára, a család, a társadalom, az egész emberiség javára. Innét ered a fiú- vagy leánygyermek léte emberi tapasztalatának a mélysége, mely lehetővé teszi, hogy felfedezzük a szeretet leginkább ingyenes jellegét, mely soha meg nem szűnően szolgál meglepetésekkel. Ez annak a szépsége, hogy előbb szeretnek bennünket: a gyerekeket még megérkezésük előtt szeretik. Nagyon sokszor találkozok itt kismamákkal, akik nagy pocakjukat mutatják és áldást kérnek…, mert szeretik ezeket a kisbabákat, mielőtt még világra jönnének. Ez az ingyenesség, ez a szeretet, ők az előbb szeretetettek, mint az Isten szeretete, aki mindig előbb szeret minket. Még mielőtt bármi érdemlegeset is csináltak volna, beszélni vagy gondolkodni tudnának, vagy egyenesen mielőtt világra jönnének, már szeretik őket! Ahhoz, hogy gyerekeink legyenek, alapvető feltétel Isten szeretetének az ismerete, ami ennek az igazi csodának az utolsó forrása. Minden gyermek lelkébe – bármennyire is legyen sérülékeny – az Isten belehelyezi ennek a szeretetnek a pecsétjét, ami az emberi méltóságának az alapja, olyan méltóság, amit soha nem lehet szétrombolni.
Az Isten mindig előbb szeret
Manapság nehezebbnek látszik a gyerekeink jövőjét elképzelni. Az apák - erre utaltam az előző katekézisekben – egy lépést tettek hátrafelé és a gyerekek még bizonytalanabbá váltak, hogy ők előbbre lépjenek. A mennyei Atyánktól tanulhatjuk meg a nemzedékek közötti jó kapcsolatot, aki mindnyájunkat szabadon hagy, de soha nem hagy egyedül. És ha hibázunk, ő továbbra is türelemmel követ bennünket, anélkül, hogy kevésbé szeretne minket. A mennyei Atya nem lép hátrább a felénk irányuló szeretetében. Mindig előre megy, de ha nem tud előre menni, akkor vár reánk, de soha nem megy hátrafelé. Akarja, hogy a gyermekei bátrak legyenek és előre lépdeljenek. A gyerekeknek a maguk részéről nem kell félniük az új világ építésének az elkötelezettségétől: jogos a vágyuk, hogy az övék egy jobb világ legyen, amint amit kaptak! De ezt pökhendiség és beképzeltség nélkül tegyék! Fel kell ismernünk gyerekeink értékeit és a szülőknek mindig számolniuk kell ezzel.
A szülők tisztelete a jövő garanciája
A negyedik parancsolat azt kéri a gyerekektől – és mind azok vagyunk! – tiszteld atyádat és anyádat. Ez a parancsolat rögtön követi az Istenre vonatkozókat, az első hármat, mely közvetlenül magára az Istenre vonatkozik. Ugyanis van benne valami a szentből, az isteniből, ami minden más, az emberek közötti tiszteletre méltó dolog gyökerében áll. A negyedik parancsolat bibliai megfogalmazása hozzáteszi: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy azon a földön, amit az Úr ad majd neked”. A nemzedékek közötti erényes kötelék a jövő garanciája, továbbá garanciája egy valóban emberi jövőnek.
Gyermek nélkül a társadalom depresszió lesz
A gyerekek olyan nemzedéke, mely nem tiszteli a szülőket és nem szereti magát gyermekekkel körülvenni, ami őket mindenekelőtt tehernek véli, súlynak és kockázatnak tekinti, az egy depresszióban élő társadalom. Ez a társadalom arra rendeltetett, hogy örömtelen és sóvárgó fiatalokkal legyen tele. Gondoljunk csak Európa sok társadalmára, azok depressziós társadalmak, mert nem akarnak gyerekeket, nincsenek gyerekeik, a népesség növekedés nem éri el az egy százalékot. Miért? Mindenki gondolja meg és maga válaszoljon! Ha egy nagycsaládot úgy tekintenek, mint egy terhet, akkor az nem megy!
Felelős gyermekvállalást
A gyermekek nemzedékének felelősnek kell lennie, ahogyan azt Boldog VI. Pál pápa tanította a Humanae vitae enciklikában. Ugyanakkor a több gyermek vállalása nem lehet azonnal egy felelőtlen döntés. Továbbá, önző döntés, ha nincs gyermek. Az élet megfiatalodik és megerősödik, ha a család szaporodik. A gyerekek megtanulnak gondoskodni a családjukról, növekednek az áldozatvállalásban és az adományok megbecsülésében. A testvéri lelkület örömteli tapasztalata élteti a tiszteletet és a szülőkről való gondoskodást, akiknek kijár az elismerés. Közületek sokaknak van gyereke, és mindannyian gyermekek vagyunk. Gondoljunk mindannyian röviden a gyermekeinkre, rövid csendben.
Köszönet a gesztusért
És most gondoljunk a szüleinkre és most köszönjük meg az Istennek az élet adományát. (Csend) Az Úr áldja meg a szüleinket és a gyermekeinket!
Jézus, az örök Fiú, aki fiúvá lett az időben, segítsen bennünket, hogy megtaláljuk az útját a gyermeklét egyszerű és nagyszerű emberi tapasztalata kisugárzásának.  A nemzedékek gyarapodásában az Istentől eredő minden élet gazdagodásának a titka áll. Ezt fel kell fedezni, legyőzve az előítéleteket, meg kell élni azt hitben és teljes örömben. És mondom nektek: Amikor köztetek járok és gyermekeiket áldásra nyújtó apákat és anyákat látok, ez számomra mindig egy isteni gesztus. Köszönöm, hogy ezt teszitek!


Évközi 5. hét szerda



Évközi 5. hét szerda


A tisztasági törvényekről a farizeusokkal és az írástudókkal folytatott vitát követően Jézus tanulságokat fogalmaz meg a nép számára. Márk evangélista elbeszéléséből úgy tűnik, hogy a vitát kezdeményező vallási vezetők eltávoztak. Nem a hátuk mögött beszél, hiszen a nekik szánt kritikát szemtől szembe elmondja. Most azokhoz kíván a kérdésről szólni, akik szívesen hallgatják őt. Amíg az írástudók előtt az általuk is jól ismert Izajás próféta szavaiból idéz, addig a nép számára egyszerű szavakkal szól a szív tisztátalanságáról, ami nem külső hatások eredménye, hanem az emberben lakó rossz következménye.
A felsorolt bűnök mindegyike - a paráznaság és a házasságtörés, a lopás és a gyilkosság, a kapzsiság, a csalás, az irigység, a káromlás, a kevélység és a léhaság - az ember szívéből ered. És ezekért az ember személyesen felelős. Ezek a bűnök eltorzítják emberségünket és istenképiségünket. Minden bűn kiindulópontja a bűnös vágy, a bűnös hajlam, a bűnös szándék, amely később konkrét cselekedetben testesül meg. Ezek a helytelen vágyak, szándékok, indulatok és hajlamok a szívünkben születnek meg, és ha nem teszünk ellene, felerősödnek, eluralkodnak rajtunk és bűnös cselekedetek megtételéhez vezetnek.
Imádkozom-e a szívem tisztaságáért? Őrzöm-e tisztaságát?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Könyörülj rajtam, Uram Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat.
Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!
Canisius Szent Péter 



2015. február 10., kedd

Zsolozsma LXXIII.



A galatákhoz írt levélből
2, 11 – 3, 14
Az igaz a hitből él

Testvéreim! Amikor Péter Antiochiába érkezett, szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis néhányan átjöttek volna Jakabtól, együtt étkezett a pogányokkal, azután azonban, hogy ezek megjelentek, visszahúzódott, és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől. Az ingadozásban a többi zsidó is követte, sőt még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe.
     Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: „Ha te zsidó létedre pogány módon és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek?”
     Mi születésünknél fogva zsidók vagyunk, nem bűnös pogányok. Tudjuk azonban, hogy az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit. Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá, nem mert tetteink megfelelnek a törvénynek, hisz a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá. Ha azonban mi azáltal, hogy Krisztusban keressük az igazzá válást, bűnössé válnánk, akkor vajon Krisztus nem a bűnt mozdítaná-e elő? Semmi esetre sem. Ha ugyanis újra fölépítem azt, amit leromboltam, törvényszegőnek bizonyulok. Hiszen a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy az Istennek éljek, mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett, és feláldozta magát értem. Nem vetem el az Isten kegyelmét. Mert ha a törvény útján igazzá válhat az ember, Krisztus hiába halt meg.
     Ti ostoba galaták! Ki babonázott meg benneteket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, amikor szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust? Csak azt szeretném tudni tőletek, hogy a törvény szerinti tettek által kaptátok-e a Lelket, vagy úgy, hogy a hitet elfogadtátok? Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni? Hiába éltétek át mindezeket? Ha így volna, akkor csakugyan hiába! Aki tehát a Lelket adja nektek, és csodákat művel köztetek, törvény szerinti tetteket hajt végre, vagy a hitet fogadja el?
     Ugyanaz történik, mint Ábrahám esetében: „Hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.” Értsétek meg jól: aki a hitből él, az Ábrahám fia. Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hittel teszi megigazulttá a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: „Benned nyer áldást minden nép.” Eszerint akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal.
     Azokat viszont, akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak, átok sújtja. Az Írás ugyanis ezt mondja: „Átkozott mind, aki nem tartja meg hűségesen, ami a törvényben van.” Ebből nyilvánvaló, hogy a törvény útján senki nem válik az Isten előtt igazzá, mert „az igaz a hitből él”. A törvény azonban nem a hitből származik, hanem: „Aki teljesíti, élni fog.”
     Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: „Átkozott mind, aki a fán függ.” Így szállt az Ábrahámnak szóló áldás Krisztus Jézus által a pogányokra, hogy a hitben elnyerjük a Lélek ígéretét.



Útrakelve, nyugtalanul keressük az Istent.



Keddi homília a Szent Márta házban: útrakelve, nyugtalanul keressük az Istent



Ferenc pápa kedd reggel a Szent Márta házban tartott szentmisén a keresztény identitásról beszélt, az ember teremtéséről szóló olvasmány (Ter 1,20-2,4) valamint Jézus és apostoli közössége hagyományőrzése (Mk 7,1-13) témakörében. Ahhoz, hogy az Istennel találkozzunk, kockázatot kell vállalnunk, vagyis útra kell kelnünk. Akik helyükön és nyugton maradnak, azok nem ismerik meg az Atya igazi arcát. A szentmisén részt vettek és koncelebráltak azok a bíborosok (C-9), akik hétfőtől szerdáig a kúria reformjának előkészítésével foglalkoznak.
A nyugtalanok látják meg Isten arcát
A Teremtés könyve az „Isten képére teremtett” ember eredetét mondja el. Ennek az eredetnek az ismerete adja meg az „ember identitását, benső önazonosságát”. „Ezt az istenképiséget, istenhasonlóságot kell tehát keresnie minden kereszténynek, de az biztosan nincs a számítógépben, sem az enciklopédiákban” – szögezte le a pápa. „Ahhoz, hogy ráleljünk, csak egyetlen mód létezik, mégpedig az, hogy útra kelünk”.
„Aki viszont nem kerekedik fel, nem ismerheti meg az Isten képét, az Isten arcát. Akik „ülve” maradnak, akik „nyugodt” keresztények, azok nem ismerik meg az Isten arcát. Mondhatják, hogy az Isten ilyen vagy olyan, valójában nem ismerik őt. Ahhoz, hogy útra keljenek, ahhoz egy bizonyos nyugtalanság kell, amit maga az Isten helyezett a szívünkbe és ez visz előre bennünket, hogy keressük őt” – emelte ki  a pápa.
Isten „karikatúrája”
Persze, aki útra kel, az hagyja, hogy az Isten, vagy az élet próbára tegye őt. Aki útra kel, az kockáztat. Így tettek az óriások, Illés, Jeremiás vagy Jób, akik szembeszálltak a veszéllyel, legyőzték a fáradságot és az elbátortalanodást, melyek meg akarták hamisítani az istenkeresésüket. Ezzel a nehézséggel nézett szembe Jézus is, amikor a mai evangéliumban a farizeusok és az írástudók szemrehányást tesznek neki, hogy a tanítványai elhanyagolják a rituális tisztálkodást”.
„Jézus tehát az evangéliumban találkozik olyan emberekkel, akik félnek útra kelni, és  így az Isten képe helyett Isten „karikatúrájához” igazodnak. Ez egy hamis személyi azonosság! Ezek a „nem-nyugtalanok” elhallgattatták szívük nyugtalanságát, Istent parancsolatokkal festik meg és elfelejtkeznek az Istenről. Róluk szól Jézus az evangéliumban: „Ti elhanyagoljátok az Isten parancsolatát, ellenben megtartjátok az emberek hagyományait, ezáltal eltávolodtok az Istentől, és nem Isten felé haladtok. Amikor bizonytalanságot éreztek, kitaláltok vagy csináltok egy másik parancsolatot”.
Az úton maradás kegyelme
Aki így jár el –hangsúlyozta Ferenc pápa – idézőjelbe tett „utat” tesz meg, ez az út nem jár, ez „nyugodt” út. Ma a liturgia két szövegre reflektál: ez két identitás. Az egyik közös mindnyájunknak, mert az Úr teremtett így, amikor így szól hozzánk: „Kelj útra és megszerzed az azonosságodat, mert Isten képére teremtettek, Isten képe és hasonlatossága vagy! Járj és keresd az Istent! A másik út ezt mondja: Nem! Maradj nyugton! Töltsd be ezeket a parancsolatokat, mert ez az Isten! Ez az Isten arca. Az Úr adja meg nekünk mindig az útrakeléshez a bátorság kegyelmét – zárta homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta ház kápolnájában –, hogy keressük az Úr arcát, azt az arcot, amit egykor majd odafönn szemlélni fogunk, de amit itt a földön kell keresnünk.


Évközi 5. hét keddje



Évközi 5. hét keddje


A zsidó vallási vezetők és Jézus között vita alakul ki a tisztasági törvények megtartásával kapcsolatban. A farizeusok és az írástudók nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem mosnak kezet étkezés előtt, amelynek akkoriban nem csupán egészségügyi oka volt, hanem vallási törvénynek számított. Válaszában a mi Urunk kijelenti, hogy amit a farizeusok számon kérnek tanítványaitól, csak emberi hagyományok, amelyek azonban távol vannak Isten parancsától.
A vita hátterében azt érdemes megvizsgálnunk, hogy Jézus milyen viszonyban van az ószövetségi törvényekkel, a mózesi törvényekkel? Látnunk kell, hogy nem a törvény ellen van, hanem az azt háttérbe szorító farizeusi hagyomány ellen. Elutasítja, hogy az emberi szabályok felülírják az isteni parancsokat. Jézus tehát a törvény hiteles magyarázójaként, értelmezőjeként lép fel ezekben a vitákban, akinek nézetei nem egyeznek az írástudók véleményével. Nem csoda tehát, hogy ők egy idő után a vallás ellenségét látják Jézusban, aki megkérdőjelezi tekintélyüket. Sőt megkérdőjelezi vallási magatartásukat, vallási cselekedeteiket is, hiszen másképpen értelmezi a törvényeket.
A szív tisztaságának forrása az Isten iránti szeretet. Ha ez az elv vezet vallási cselekedeteimben, nem kerülök a hamis istentisztelet zsákutcájába.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Isten, ki hatalmas vagy, s kinek szolgája lettem, kérlek téged, és mindig is állhatatosan kérni foglak, hogy kiérdemelhesselek Téged.
Nem valamiféle földi jókra akarok szert tenni; azt kérem, amit érdemes kérnem: Tenmagadat egyedül!
Kölni Szent Brúnó 



2015. február 9., hétfő

Zsolozsma LXXII.



A galatákhoz írt levélből
 1, 13 – 2, 10
Pál apostoli hivatása 

Testvéreim! Hallhattátok már, hogy azelőtt még, mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam; könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát, és a romlására törtem. A zsidó vallásosságban számos fajtámbeli kortársamat felülmúltam, mert vakbuzgó követője voltam atyáim hagyományainak. De amikor tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott, és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem a Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak, nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, s nála maradtam tizenöt napig. Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amit itt írok, Isten előtt mondom, nem hazugság. Azután elmentem Szíria és Kilikia tartományba. Júdea Krisztusban hívő egyházai tehát személyesen nem ismertek meg. Csak hallomásból tudták rólam: „Aki valamikor üldözött bennünket, most hirdeti a hitet, amelynek azelőtt a romlására tört.” És magasztalták értem az Istent! Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében ismét fölmentem Jeruzsálembe, s Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem oda, s megbeszéltem velük, a tekintélyesekkel külön is az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, nehogy hiába fáradozzam, s addigi fáradozásom is hiábavaló legyen. Ők még kísérőmet, Tituszt sem kényszerítették körülmetélkedésre, jóllehet görög volt, a betolakodott hamis testvérek ellenére sem, akik azért tolakodtak be közénk, hogy kifürkésszék Krisztus Jézusban való szabadságunkat, és szolgaságba taszítsanak bennünket. Ezeknek egy pillanatra sem tettünk engedményt, hogy az evangéliumot tisztán megőrizzük számotokra. Azok, akiknek tekintélyük volt – hogy azelőtt milyenek voltak, nekem mindegy, az Isten nem nézi a személyt –, a tekintély birtokosai semmire sem köteleztek. Ellenkezőleg: elismerték, hogy én éppúgy megbízatást kaptam az evangélium hirdetésére a körülmetéletlenek, mint ahogy Péter a körülmetéltek körében. Aki ugyanis Péternek erőt adott a körülmetéltek közötti apostolkodásra, velem is együtt munkálkodott a pogányok között. Amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, fölismerték az osztályrészemül jutott kegyelmet, az egyetértés jeléül kezüket nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok, ők meg a körülmetéltek körében. Csak legyen gondunk a szegényekre, ennek viszont igyekeztem is eleget tenni.

 

A Megszentelt Élet Éve 41.



A Megszentelt Élet Éve



VITA CONSECRATA
hatodik rész 
 
„A szeretet, amellyel engem szerettél, legyen, és én őbennük” Az Atya az egyszülöttjét Jézust adta ősmintának a teremtendő világ számára. Amikor a látható világ koronája, az ember Isten elleni súlyos vétkével tönkretette az embernek Istenhez való viszonyát, Jézus volt az, aki azonnal jelentkezett: „íme, eljövök! Hogy teljesítsem akaratodat” (Zsolt 40,8-9) Kétezer éve váltotta valóra ígéretét Urunk, Jézus Krisztus. Eljött kijavítani, amit elrontottak az ősszülők, majd tovább romboltak a következő évezredek. Nem vádolni jött, hanem újjászülni a világot. Azon az éjszakán megmutatta, hogy gondolta a megváltást, a világ újjászületését. Semmi zajos propaganda, semmi elégtételnyújtás a sátántól és csatlósaitól, akik tönkretették a világot. Nem kért és tudatosan nem fogadott el semmit az emberektől, még egy gyékényszőnyeget sem, amin édesanyja valamelyik jószívű család tiszta szobájában megszülhette volna. Csak az édesanyát kérte a világból. Aztán a mennyei seregek öröménekét daloltatta el az angyalokkal a tavaszi réten a betlehemi éjszakában virrasztó pásztoroknak: „Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek, amelyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve” (Lk 2,1-12) Azóta is ez az egyetlen jele Isten mindent jóvá alakító szeretetének. A megtestesülés után ezer évre nekünk, magyaroknak is üzent a Megváltó. Most nem angyalokat küldött a pusztán virrasztó pásztorokhoz, hanem édesanyját, akit már régen a mennyországba vitt testével együtt, és ott a menny és a világmindenség Királynőjévé koronázott. Őt küldte el a magyarok akkori nagyfejedelméhez, Gézához. Mennyei udvartartásától körülvéve mondta el a ránk vonatkozó isteni üzenetet: Fiad születik, aki az én fiamnak, Jézusnak kedvéért igen sok jót tesz. Ezért a sok jóért, amelyet fiad a fiam kedvéért tesz, megígérem, hogy népedet örökre oltalmamba fogadom. Géza nagyfejedelem királlyá koronázott fia, István halála előtti este egész országát, élén az ősi törvények szerinti vezetőkkel, a keresztény főpapokkal, a hazát védő fegyveresekkel és a néppel, a Kárpát-medence földjével, vízével végrendeletileg mindörökké átadta a Mennybevitt Szűzanyának, a Világ Királynőjének, a Magyarok Nagyasszonyának. A végrendelet él, érvényes. Mária elfogadott minket, Magyarország Mária országa. Népünk ennek tudatában élt évszázadokon keresztül. Az ország népe tudatosan sorakozott fel Nagyasszonya, azaz Királynéja előtt minden esztendőben a Szűzanya mennybevételének, Királynővé koronázásának ősi ünnepén, augusztus 15-én Székesfehérvár lélegzetelállítóan gyönyörű templomában. Sokáig Szent István példájára a királyok is részt vettek ezen. A búcsú ünnepi szertartásai után a következő köznapokon a király törvénylátó napokat tartott. Mindenkit meghallgatott és azonnal ítélkezett. Mária országa nem mentesült Jézus életének szenvedéseitől. Az a sok jó, amit Szent István vállalt Jézusért, folytatódott nemzetünk sorsában, életében. Nagyon sok sorscsapás sújtott bennünket, de mindig talpra tudtunk állni. Volt hitünk, volt kiben hinni, és éreztük segítő szeretetét. Ha csak a családi életet nézzük, mint a társadalom Isten rendelte alapsejtjét, azt mondhatjuk, hogy az egy férfi egy nő életre szóló szövetsége volt a magyar emberek házassági alapeszméje. A gyermeket pedig Isten áldásaként fogadták. Ezért volt lehetséges, hogy olyan nemzeti katasztrófákat is túl tudtunk élni, mint a tatárjárás. Batu kán felajánlotta IV. Béla királynak, hogy egyesítse csapatait a tatár sereggel, együtt le tudják győzni egész Európát. Magyarország is nagyhatalom lesz. Mivel Mária országa nem vállalt ilyen istentelen felfogást, kegyetlenül tönkretették hazánkat. A király Isten segítségében bízott. Csak csecsemő kislányát tudta Isten szolgálatára felajánlani.


Ferenc pápa: A teremtett világ védelme a nem a zöld pártok ügye



Ferenc pápa: A teremtett világ védelme a nem a zöld pártok ügye


A keresztények arra kaptak meghívást, hogy védelmezzék a teremtett világot – hangsúlyozta Ferenc pápa hétfő reggeli szentmiséjén a Szent Márta házban. A Vatikáni Rádió tudósítása.


Ferenc pápa homíliáját a Teremtés könyvéből vett olvasmányra építette (Ter 1,1-19). Isten megteremti az univerzumot, de a teremtés nem ér véget. Isten folyamatosan támogatja azt, amit teremtett.
A napi evangéliumhoz (Mk 6,53-56) kapcsolódva hozzátette, Jézus eljön, hogy újjáteremtse azt, amit a bűn tönkretett.
Hogyan válaszoljunk Isten teremtésére?
Az evangéliumi idézetben Jézust az emberek között látjuk, és aki megérinti Őt, meggyógyul: ez az újjáteremtés. Ez a „második teremtés”, amely szebb az elsőnél, csodálatosabb munka az előzőnél. Végül pedig van egy másik munka, amely a „kitartás a hitben”, amelyet a Szentlélek hoz el.
Isten dolgozik, folytatja munkáját és mi feltehetjük a kérdést: hogyan válaszoljunk Isten teremtésére, amely a szeretetből született, mert Isten szeretetből cselekszik? Az „első teremtésre” azzal a felelősséggel válaszoljunk, amelyet az Úr ad nekünk: A Föld a tiétek, vigyétek előre, hajtsátok uralmatok alá, segítsétek növekedni. Ez a mi felelősségünk is, hogy növekedjen a Föld, a teremtett világ, hogy megvédjük és segítsük növekedni saját törvényei szerint. A teremtett világ urai, de nem zsarnokai vagyunk – hangsúlyozta a pápa.
A keresztények feladata a teremtett világ védelmezése
A Szentatya kiemelte: figyeljünk oda arra, hogy ne tekintsük saját tulajdonunknak a teremtett világot, hanem vigyük előre törvényeihez hűen. Ez az első válasz Isten munkájára: tevékenykedni a teremtett világ megőrzéséért.
Amikor halljuk, hogy az emberek gyűlést rendeznek, hogy gondolkodjanak a teremtett világról megóvásának módjairól, mondhatjuk: ’Á ugyan, ezek a zöldek!’ Nem, nem a zöldek! – nyomatékosította Ferenc pápa. Ez keresztény dolog! Ez a mi válaszunk Isten „első teremtésére”. Ez a mi felelősségünk. Az a keresztény, aki nem óvja a teremtett világot, nem segíti növekedését, olyan keresztény, akit nem érdekel Isten műve, amely Isten szeretetéből született értünk. Óvni kell a teremtett világot és segíteni növekedését.
Engesztelődjünk ki Jézussal
Ferenc pápa ezt követően feltette a kérdést: hogyan válaszoljunk a „második teremtésre”? Szent Pál arra buzdít, hogy hagyjuk magunkat kiengesztelődni Istennel, járjunk a belső, a közösségi kiengesztelődés útján, mert a kiengesztelődés Krisztus műve. A Népek Apostolát idézve a pápa kérte, hogy ne szomorítsuk el a Szentlelket, aki bennünk van és bennünk működik. Higgyünk egy személyes Istenben, aki az Atya, a Fiú és a Szentlélek személye. Mindhárman részt vesznek az újjáteremtésben, kitartóak az újjáteremtésben. Mindhármuknak így válaszoljunk: védelmezzük és segítjük növekedni a teremtett világot, hagyjuk, hogy kiengesztelődjünk Jézussal, Istennel Jézusban, Krisztusban mindennap. Ne szomorítsuk el, ne űzzük el a Szentlelket. Ő ugyanis szívünk vendége, aki elkísér minket és segít növekedni. Az Úr adja meg a kegyelmet számunkra, hogy megértsük: az Úr munkálkodik. Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy megfelelően válaszoljunk a szeretet e művére – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Évközi 5. hét hétfője



Évközi 5. hét hétfője



A mai evangéliumban nem egy konkrét csodát, hanem általános jellegű összefoglalást olvasunk arról, hogy meggyógyulnak azok, akik ennek reményében mennek Jézushoz. A gyógyulni vágyók „legalább a ruhája szegélyét szeretnék megérinteni,” hiszen azt tapasztalják, hogy mindenki gyógyulást nyer, aki ezt megteszi.
A leírásból kiindulva két alapvető tévedést oszlassunk el Jézus csodáival kapcsolatban. Jézus csodáit éppen megmagyarázhatatlanságuk miatt sokan hasonlítják a varázslathoz. Olyannak tartják, mintha ügyes bűvészmutatványok volnának, amelyeknek feltételezhetően van magyarázata, de ez rejtve marad az emberek előtt. A csodáknál valójában nincs szó ügyeskedésről, szemkápráztató mutatványról vagy rejtélyes varázslatról. A csoda azt jelenti, hogy Isten beavatkozik a világ rendjébe, a természet rendjébe. Szokatlan dolgot tesz, hogy az ember figyelmét felkeltse. A csoda nem öncélú, hanem hitet akar ébreszteni.
Az evangélista leírása szerint sokan mennek Jézushoz, kérik gyógyulásukat és mindenki meg is gyógyul. Ebből az következne, hogy aki csodának számító dolgot kér és kifejezi hitét, azzal meg is történik a csoda, azaz a csoda imával vagy hitvallással kikényszeríthető Istentől. Ez tévedés. A csoda Isten ajándéka. Isten akkor tesz csodát, amikor ő jónak látja. Az ember egyet tehet: elfogadja Istennek ezt a különleges ajándékát.
© Horváth István Sándor
Imádság:

A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk. Te ragyogsz rajtunk keresztül mások felé. Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes szeretetének minden jelével.
Boldog Kalkuttai Teréz