2015. január 10., szombat

Zsolozsma VIIIL



Izajás próféta könyvéből 
63, 19b – 64, 11
Vágyódás Isten eljövetelére 

 
Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál! Színed előtt megolvadnának a hegyek, mint ahogy a láng felgyújtja a rőzsét, és ahogy a tűz felforralja a vizet, így neved ismertté válna ellenségeid előtt, és a nemzetek megrendülnének színed előtt. Mert te olyan csodákat teszel, amilyeneket senki se várt, és amilyenekről soha nem hallott senki. Valóban, fül nem hallotta, és szem nem látta, hogy akadna isten rajtad kívül, aki ilyeneket vinne végbe azok javára, akik benne bíznak. Te elébe sietsz annak, aki az igazsághoz szabja tetteit, és aki útjaidat eszében tartja. Lám, megharagudtál ránk, s mégis tovább vétkeztünk; bizony régóta lázongunk ellened. Olyanok lettünk mind, mint a tisztátalan, és igaz voltunk, akár a beszennyezett ruha. Elfonnyadtunk, mint a falevél, és gonoszságaink elsodortak, mint a szél. Nincs senki, aki segítségül hívná nevedet, aki fölkelne és beléd kapaszkodna. Mert elrejtetted előlünk arcodat, és kiszolgáltattál minket bűneink hatalmának. Mégis, Urunk, te vagy a mi atyánk; mi vagyunk az agyag, és te, aki formálsz, a te kezed műve vagyunk mindnyájan. Ne haragudj ránk annyira, Urunk, és ne emlékezzél többé gonoszságainkra! Figyelj ránk s lásd meg: mindnyájan a te néped vagyunk. Szent városaidat lerombolták, a Sion pusztává lett, Jeruzsálem elhagyatottá. A ház, amely szentélyünk és dicsőségünk volt, ahol atyáink dicsőítettek, lángok martaléka lett; romokban hever minden, ami oly drága volt nekünk. Uram, vajon eltűrheted ezt megindultság nélkül, és hallgathatsz-e mérhetetlenül megalázva minket?


Ferenc pápa beszéde a haiti földrengés ötödik évfordulója alkalmából: újjáépíteni az emberi személyt



Ferenc pápa beszéde a haiti földrengés ötödik évfordulója alkalmából: újjáépíteni az emberi személyt


Öt évvel ezelőtt 2010. január 12-én rendkívüli erejű földrengés rázta meg a Kuba mellett fekvő, tízmillió lakosú Haiti szigetországát. Mintegy 230 ember vesztette életét és óriási anyagi kár keletkezett az amúgy is súlyos gazdasági gondokkal küzdő országban.

Köszönet az elvégzett munkáért

Ferenc pápa szombaton délelőtt a Kelemen teremben fogadta a száz fős haiti küldöttséget. A találkozót a Cor Unum Pápai Tanács és Latin-Amerikai Pápai Bizottság szervezte. A pápa köszönetet mondott a küldöttség tagjainak, a püspököknek és a híveknek azért a támogatásért, mellyel a tragédia után a haiti nép megsegítésére siettek. Jóllehet nagyon sok minden megvalósult az újjáépítés során, számos tennivaló maradt még hátra. Az elvégzendő feladat a következő három lábon áll: az emberi személy, az egyházi közösség és a helyi egyház.

Újjáépíteni az emberi személyt a maga teljességében

Az emberi személy áll az egyház tevékenységének középpontjában. A közeli Karácsony azt mutatja nekünk – hangsúlyozta a pápa – hogy milyen fontos az Istennek az ember, akiért magára vette az emberi természetet. A mi első feladatunk tehát az ember megsegítése, minden emberé. Nem lehet újjáépíteni egy országot, hogy ne építenénk újjá az emberi személyt a maga teljességében. Úgy kell eljárni, hogy Haitin minden egyes embernek meg legyen mindene, nem csak anyagi szempontból, hanem emberileg is, hogy megélhesse saját felelősségét, saját lelki és vallási életét. Az emberi személy transzcendens távlatának megfelelően az egyháznak szem előtt kell tartania ezt a szempontot, ezért a humanitárius segítséghez társuljon mindig a lelkipásztori segítségnyújtás.

Az egyházi közösség az szeretet formája és eszköze

A második lényeges szempont az egyházi közösség. Haitin jó együttműködés alakult ki az egyházi intézmények - egyházmegyék, szerzetes intézetek, karitatív szervezetek – és az egyes hívek között. Mindenki a maga módján hozzájárul ehhez a jelentős jótékony műhöz. Adjunk hálát az Istennek, hogy sokakban fölszítja a vágyat, hogy felebarátként kövesse a szeretet törvényét, ami az evangélium szíve. A szeretet pedig még igazabb és lendületesebb, ha azt közösségben élik meg. A közösség tanúsítja, hogy a szeretet nem csak a másik megsegítése, hanem olyan dimenzió, mely áthatja az egész életet és lerombolja az individualizmus emelte korlátokat. A szeretet az egyház benső élete, mely megnyilvánul az egyházi közösségben: közösség a püspökök között és a püspökökkel, közösség a különféle karizmák és szeretet-intézmények között, hiszen senki sem dolgozik önmagáért, hanem Krisztus nevében. Az egyházi közösség végül az állami hatóságokkal és a nemzetközi szervezetekkel való együttműködésben is kifejezésre jut.

Helyi közösség – kézzelfogható tapasztalat

Végül szeretném kiemelni a helyi közösség szerepét – hangsúlyozta a pápa. Abban ugyanis a keresztény tapasztalat érinthetővé válik. Szükséges, hogy a Haiti egyház mind élőbb és termékenyebb legyen, hogy tanúságot tegyen Krisztusról, és hogy hozzájáruljon az ország fejlődéséhez. Ferenc pápa arra buzdította a haiti püspököket, a papokat, a lelkipásztori munkatársakat, hogy buzgalmukkal és testvéri közösségeikkel teremtsenek a hívek soraiban megújult elkötelezettséget a keresztény képzésben és az örömteli és gyümölcsöző evangelizálásban” – fejezte be beszédét Ferenc pápa a haiti földrengés ötödik évfordulója alkalmából Rómába érkezett egyházi küldöttség tagjaihoz. 



Urunk megjelenése utáni szombat



2015. január 10.
Urunk megjelenése utáni szombat
„bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket”

Az előző sorban János apostol arról biztosít bennünket, hogy akik hisznek Isten Fiának nevében, azoknak örök életük van. De a szegény halandó szorult helyzetében nem az örökkévalóságra gondol elsősorban, hanem azokra a földi problémákra, amelyek nagyon meg tudják szorongatni a szívüket. Ezért a mai szentleckében erre akar vigaszt adni. „Abban rejlik a mi iránta való bizalmunk, hogy bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. S ha tudjuk, hogy meghallgat miket, bármit kérünk is tőle, azt is tudjuk, hogy kéréseinket már meg is hallgatta”. (5,14-15) Az örökélet kezdete életünk során messzinek tűnik számunkra, azért a gyors meghallgatás megnyugtat minket. Ennek feltétele az is, hogy erős legyen a bizalmunk Isten iránt. Ezután másik fontos kérdésre keres feleletet. Mi a teendő, ha keresztény testvéreink közül vétkezik valaki? Több eset lehetséges. „Ha valaki látja, hogy a felebarátja vétkezik, de nem halálos bűnnel, imádkozzon érte, és aki nem halálosan vétkezett, megkapja az életet”.(16) Itt gondolhatunk arra, hogy az illető vétkező a bocsánatos bűnökre a közgyónásban érte könyörgők közbenjárására bocsánatot nyerhet. A halálos bűnök bocsánatáért is szabad imádkozni. Sőt ezért kell csak komolyan könyörögni, hogy a vétkesnek legyen ereje bűnbánatot tartani. „Tudjuk, hogy aki Istentől született, nem vétkezik, mert az Istentől való születés  megőrzi őt,  s a gonosz meg nem érinti. Tudjuk, hogy mi Istentől vagyunk, ez az egész világ pedig gonoszságban fetreng.” (18-19) Az apostol helyesen rámutat, hogy aki Istentől született, nem egykönnyen változik meg a kísértés hatására. „Azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az igaz Istent, és az ő igaz Fiában, Jézus Krisztusban legyünk. Ez az igaz Isten, és az örök élet”. (20)Még egy komoly felszólítás annak az időnek nagyon nehezen kiirtható tévedése, a bálványimádás ellen. Bármennyire is oktalan dolog volt, sokan mégis csak folytatták, mert babonás félelmet gerjesztett szívükben az ördög. Ahol Jézus él, és komoly hittel hisznek benne, ott ettől félni nem kell.. Aki ránéz megváltásunk jelére, a keresztre, tudja, hogy Jézus mindent odaadott híveiért, még az életét is. Az ördög pedig csak elveszi azt is, ami a mienk, még az örök életet is. Mindenféle bálványban is ő imádtatja magát.


2015. január 9., péntek

Tauran bíboros és négy francia imám közös nyilatkozata



Tauran bíboros és négy francia imám közös nyilatkozata


A francia püspöki konferencia vezetésével a Vatikánba látogató négy francia imám - akik a szerdai általános kihallgatáson találkoztak a pápával - csütörtökön Jean Louis Tauran bíborossal, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnökével együtt közös nyilatkozatot tettek közzé a párizsi véres merénylet vonatkozásában. Az aláírók mindenekelőtt társulnak Ferenc pápa szerdai szavaihoz, melyek „elítélik a kegyetlenséget és a vak erőszakot”.

A közös nyilatkozat „a jelen helyzetben emlékeztet arra, hogy szólásszabadság nélkül az emberi élet veszélyben van, ezért szükségszerű ellenállni a gyűlölet és az erőszak minden formájának, mely elpusztítja az emberi életet, megsérti a személy méltóságát és aláássa az emberek és népek békés együttélését, nemzetiségi, vallási és kulturális megkülönböztetés nélkül”. A vallási vezetőket a nyilatkozat arra szólítja fel, hogy „mozdítsák elő a béke és remény kultúráját”.

A közös nyilatkozat a „kommunikációs világ felelőseitől azt kéri, hogy olyan információt szolgáltassanak, mely tiszteletben tartja a vallásokat, azok híveit és vallásgyakorlataikat. A vallásközi párbeszéd marad az egyetlen közösen járható út, mely képes eloszlatni az előítéleteket” – zárul Tauran bíboros és a négy francia imám közös nyilatkozata.



Zsolozsma IXL



Izajás próféta könyvéből
 63, 7-19
Emlékezés Isten irgalmára, elhagyott népe iránt


 Magasztalom az Úr irgalmasságát, és csodálatos tetteit. Dicsőítem mindenért, amit velünk tett, a sok jóért, amellyel megajándékozott minket mérhetetlen irgalmában és szeretetében. Azt mondta: „Mégis az én népem, a fiaim, akik nem lesznek hűtlenek.” És kiszabadította őket minden nyomorúságból. Nem valami követ vagy angyal, hanem az ő arca szabadította meg őket. Szeretetében és irgalmasságában maga váltotta meg őket. Karjába vette és hordozta őket az elmúlt idő minden napján. Ők mégis lázongtak ellene, és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségük lett, és harcba szállt ellenük. Akkor megemlékeztek a régmúlt időkről és Mózesről, az ő szolgájáról. Hol van, aki kihozta a tengerből nyájának pásztorát? Hol van, aki kiárasztotta rá szent lelkét? Aki Mózes jobbja felől cselekvéshez látott dicsőséges karjával; aki szétválasztotta előttük a vizeket, hogy örök nevet szerezzen magának; aki átvezette őket a tengeren, oly könnyen, mint a lovat a pusztában? Nem botladoztak többé, mint a jószág, amely lemegy a völgybe. Az Úr lelke vezette őket, míg nyugalmat nem leltek; valóban, úgy vezetted népedet, hogy dicsőséges nevet szerezz magadnak. Tekints le az égből és figyelj ránk szent és dicsőséges lakóhelyedről! Hol van féltő szereteted és hatalmad, hol szívednek irgalmassága? Ne tartsd vissza tőlünk könyörületed, mert te vagy a mi atyánk. Mert Ábrahám nem tud rólunk, és Izrael nem ismer minket; te, Uram, te magad vagy a mi atyánk, régtől fogva „Megváltónk” a neved. Miért hagytad, Urunk, hogy letérjünk útjaidról, és hogy megkeményítsük a szívünk, ahelyett, hogy félve tiszteltünk volna? Fordulj felénk újra, a te szolgáidért, örökrészed törzseiért. Miért törtek be az istentelenek szentélyedbe, miért tiporták ellenségeink szent helyedet? Olyanok vagyunk, mintha nem te uralkodtál volna régtől fogva felettünk; mintha nem a te nevedről neveztek volna el minket. Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál! Színed előtt megolvadnának a hegyek.


2015. január 9. Urunk megjelenése utáni péntek „Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” Tegnap már elmélkedtünk arról, hogy a végtelen nagy Isten szeretetét viszonozni kell. Ebből következik, hogy Istent egyre tökéletesebben meg kell ismernünk, és növelnünk kell a hitünket is, hogy Őt egyre jobban ismerve, egyre odaadóbban tudjuk szeretni. Mit jelent a hit? Igaznak fogadom el Isten kinyilatkoztatásait az Ő tekintélye miatt. János apostol első levelében az újszövetségi hitnek új követelményét állítja elénk: „Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” Arra utal, hogy a kereszténység idején már kevés az ószövetségi egyistenhit. Ez a korszak a megváltás ideje, el kell fogadnunk a Megváltót, neki is hinnünk kell: „Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra?” (Jn 14,1-2) Ezzel Jézus megfogalmazza, hogy a mennyországot az Atya teremtette, de oda belépni csak a megtestesült Fiúisten segítségével lehet, mert szenvedésével és kereszthalálával Ő engesztelte ki a bűnnel megsértett isteni Fölséget. Ő nyitotta meg az üdvösség kapuját az emberek előtt, Ő jön el ismét, magához vesz minket, hogy mi is ott legyünk, ahol Ő lakik, és uralkodik örökké. (Jn 14,3) tehát benne is hinnünk kell! Lényegében más ez újszövetségi hit, mint az ószövetségi? Nem más, hanem több. Mi is választhatunk, mint az angyalok a nagy próbatétel alkalmával: imádjuk-e az Isten Fiát akkor is, amikor személyi fősége alá felveszi, és isteni természetéhez csatolja örökre az emberi természetet. A döntés fontossága miatt mindhárom sínoptikus evangélista leírja, hogy az Isten ószövetségi népét képviselő zsidó főtanács felteszi Jézusnak ezt a kérdést: „Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten Fia?” Jézusigenlő válasza után arcába köpve elutasítják és megtagadják, halálra is ítélik. Ebben a tagadásban sokan követik őket ma is. János viszont igazolja Jézust:„Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy Krisztus az igazság”. (1Jn 5,6) Nem kell félnünk attól a vádtól, hogy a nem-keresztények esetleg kirekesztőnek bélyegeznek minket? Nem. Az emberek Istennek nem dirigálhatnak. Isten pedig „Egyszülött Fiát küldte, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (Jn 3,16) Aki pedig más utat kínál, vajon Istent akarja meghazudtolni? Én Szent Pállal mondom: „Tudom, kinek hittem, s biztos vagyok abban, hogy ő meg tudja őrizni rábízott kincsemet addig a napig. Tartsd hát magadat a tőlem hallott egészséges igékhez, legyenek azok a példaképed hittel és szeretettel Krisztus Jézusban”. (2Tim 1,12-13)



2015. január 9.
Urunk megjelenése utáni péntek
„Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”

Tegnap már elmélkedtünk arról, hogy a végtelen nagy Isten szeretetét viszonozni kell. Ebből következik, hogy Istent egyre tökéletesebben meg kell ismernünk, és növelnünk kell a hitünket is, hogy Őt egyre jobban ismerve, egyre odaadóbban tudjuk szeretni. Mit jelent a hit? Igaznak fogadom el Isten kinyilatkoztatásait az Ő tekintélye miatt. János apostol első levelében az újszövetségi hitnek új követelményét állítja elénk: „Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” Arra utal, hogy a kereszténység idején már kevés az ószövetségi egyistenhit. Ez a korszak a megváltás ideje, el kell fogadnunk a Megváltót, neki is hinnünk kell: „Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra?” (Jn 14,1-2) Ezzel Jézus megfogalmazza, hogy a mennyországot az Atya teremtette, de oda belépni csak a megtestesült Fiúisten segítségével lehet, mert szenvedésével és kereszthalálával Ő engesztelte ki a bűnnel megsértett isteni Fölséget. Ő nyitotta meg az üdvösség kapuját az emberek előtt, Ő jön el ismét, magához vesz minket, hogy mi is ott legyünk, ahol Ő lakik, és uralkodik örökké. (Jn 14,3) tehát benne is hinnünk kell! Lényegében más ez újszövetségi hit, mint az ószövetségi? Nem más, hanem több. Mi is választhatunk, mint az angyalok a nagy próbatétel alkalmával: imádjuk-e az Isten Fiát akkor is, amikor személyi fősége alá felveszi, és isteni természetéhez csatolja örökre az emberi természetet. A döntés fontossága miatt mindhárom sínoptikus evangélista leírja, hogy az Isten ószövetségi népét képviselő zsidó főtanács felteszi Jézusnak ezt a kérdést: „Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten Fia?” Jézusigenlő válasza után arcába köpve elutasítják és megtagadják, halálra is ítélik. Ebben a tagadásban sokan követik őket ma is. János viszont igazolja Jézust:„Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy Krisztus az igazság”. (1Jn 5,6) Nem kell félnünk attól a vádtól, hogy a nem-keresztények esetleg kirekesztőnek bélyegeznek minket? Nem. Az emberek Istennek nem dirigálhatnak. Isten pedig „Egyszülött Fiát küldte, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (Jn 3,16) Aki pedig más utat kínál, vajon Istent akarja meghazudtolni? Én Szent Pállal mondom: „Tudom, kinek hittem, s biztos vagyok abban, hogy ő meg tudja őrizni rábízott kincsemet addig a napig. Tartsd hát magadat a tőlem hallott egészséges igékhez, legyenek azok a példaképed hittel és szeretettel Krisztus Jézusban”. (2Tim 1,12-13)
 
 

2015. január 8., csütörtök

A szeretet útján ismerhetjük meg Istent, nem elég az intellektus



A szeretet útján ismerhetjük meg Istent, nem elég az intellektus – mondta Ferenc pápa a csütörtök reggeli szentmisén


Isten mindig megelőz minket a szeretetben. Ez az egyik alapgondolata Ferenc pápa homíliájának, amelyet a Szent Márta-ház kápolnájában - idén először - tartott hívek egy csoportjának. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy megismerjük Istent, nem elég az intellektus, szükség van a szeretetre.

Csak a szeretet útján ismerjük meg Istent

Ezekben a Karácsony utáni napokban, a liturgia kulcsszava a megmutatkozás. Jézus megmutatja magát: Epifánia ünnepén, a megkeresztelkedésben és a Kánai menyegzőn. De hogyan ismerhetjük meg Istent? – tette föl a kérdést a pápa. Éppen ez az, amiből János apostol kiindul a mai első olvasmányban, aláhúzva, hogy Isten megismeréséhez intellektusunk, az ész nem elegendő. Istent teljességgel a Vele való találkozásban ismerjük meg, és a találkozáshoz az ész nem elég. Valami több kell hozzá: Isten szeretet! És csak a szeretet útján ismerhetjük meg Istent. Ésszerű szeretet, a ráció kísérte szeretet, de szeretet! – hangoztatta a pápa, majd föltette a kérdést: De hogyan szerethetem azt, akit nem ismerek? Szeresd azt, aki a közeledben van. Ez a két parancsolat tanítása: a legfontosabb szeretni Istent, mert Ő szeretet; de a második az, hogy szeressük felebarátunkat. Ahhoz, hogy az elsőt kövessük, előbb a második lépcsőre kell lépnünk: vagyis a felebarát iránti szereteten keresztül ismerjük meg Istent, aki a szeretet. Csak ésszerűen szeretve, de szeretve, juthatunk el ehhez a szeretethez.

Isten szeretete nem tévésorozat

És éppen emiatt kell szeretnünk egymást, mert a szeretet Istentől való és mindenkit, aki szeret, Isten teremtett. És Isten megismeréséhez szeretni kell – ismételte a pápa. Aki szeret, ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. De a szeretet nem tévésorozat. Nem ám! Szilárd, erős szeretet. Örökké tartó szeretet, amely Fiában mutatkozik meg – íme ezeknek a napoknak a kulcsszava, megmutatkozás -, aki azért jött, hogy üdvözítsen minket. Konkrét szeretet; mely cselekedetekben és nem szavakban nyilvánul meg. Egy egész élet kell ahhoz, hogy megismerjük Istent, ez egy folyamat, a szeretet útja, a megismerés útja, a felebarát és a minket gyűlölők, mindenki iránti szeretet útja.

Isten szeretete mandulafa virága

Ferenc pápa megállapította: nem mi adtuk a szeretetet Istennek, hanem Ő volt az, aki szeretett minket és elküldte Fiát engesztelésül bűneinkért. Jézus személyében szemlélhetjük Isten szeretetét. Példáját követve eljutathatunk Isten szeretetéhez, Isten megismeréséhez, aki a szeretet.

Jeremiás prófétára utalva a pápa elmondta: Isten szeretete megelőz minket, Ő azelőtt szeret minket, mint hogy mi keresnénk Őt. Isten szeretete olyan, mint a mandulafa virágja, mely elsőként bontja ki szirmait tavasszal. Az Úr szeret elsőként minket, mindig megkapjuk ezt a meglepetést. Amikor pedig mi közeledünk Istenhez a jócselekedetek, az imádság, a szentáldozás, Isten szava által, akkor azt látjuk, hogy Ő már ott vár és szeret minket.

Isten szeretete mindig vár

Ferenc pápa a mai evangéliumi szakaszról elmélkedett, amely Jézus csodálatos kenyér- és halszaporítását beszéli el. Az Úr megszánta a sok embert, aki elment, hogy meghallgassa őt, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, irányvesztettek. Ma is sok ember irányvesztett városainkban, országainkban. Ezért Jézus tanítja őket és az emberek hallgatják őt. Amikor késő lesz és enni kér tőlük, a tanítványok kissé idegesen válaszolnak. A pápa újra hangsúlyozta: Isten érkezett előbb, a tanítványok nem értettek semmit.

Ilyen Isten szeretete: mindig vár, mindig meglep minket. Ő az Atya, a mi Atyánk, aki annyira szeret minket, hogy mindig kész megbocsátani nekünk. Nem egyszer, hetvenhétszer, hanem mindig! Mint egy szeretetteljes apa, és ahhoz, hogy ezt az Istent megismerjük, föl kell lépnünk a felebarát iránti szeretet lépcsőfokára, az irgalmas jócselekedeteken keresztül, ahogy az Úr tanította nekünk.

Ferenc pápa végül így fohászkodott: Ezekben a napokban, amikor az egyház Isten megmutatkozására tereli gondolatainkat, az Úr adja meg nekünk kegyelmét, hogy megismerhessük őt a szeretet útján.



Zsolozsma XL.



Izajás próféta könyvéből
 62, 1-12
Közeledik a szabadulás


 Nem hallgathatok Sion miatt, és Jeruzsálem miatt nem nyughatom, míg föl nem kél igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint a fáklya, nem tündököl. Meglátják majd a nemzetek igazságodat, és a királyok dicsőségedet, és új néven neveznek majd téged, amelyet az Úr szája ad neked. Dicsőség koronája leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened kezében. Neved nem lesz többé „Elhagyatott”, országodat sem hívják úgy, hogy „Pusztaság”. „Gyönyörűségem” lesz a neved, és országodé „Menyasszony”, mert gyönyörűségét leli benned az Úr, és országodnak újra lesz ura. Mert amint az ifjú nőül veszi a leányt, úgy vesz magához a te fölépítőd; és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy örül majd néked Istened. Falaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam, ne hallgassanak éjjel-nappal sohase. Figyelmeztetői az Úrnak, ne nyugodjatok, és ne hagyjatok nyugtot néki se, míg Jeruzsálemet meg nem újítja és dicsőségessé nem teszi a földön. Az Úr megesküdött jobbjára és dicsőséges karjára: Soha többé nem adom gabonádat eleségül ellenségeidnek; és nem hagyom, hogy idegenek igyák borodat, amelyért te munkálkodtál. Hanem, akik betakarítják a termést, azok egyék meg, és dicsőítsék az Urat; akik leszüretelték a szőlőt, azok igyák a borát szentélyem udvaraiban. Vonuljatok ki, vonuljatok ki a kapukon! Tegyétek népemnek járhatóvá az utat, egyengessétek el az ösvényt, szedjétek fel róla a követ! Emeljetek zászlót a népeknek! Az Úr hirdeti ezt a föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, eljön Szabadítod, mögötte diadalának jutalma, előtte meg győzelmi jelvénye. „Szent népnek” hívják majd őket, az „Úr megvallottjainak”. Téged meg
„Keresett városnak” neveznek, nem „Elhagyottnak”. 


A Megszentelt Élet Éve 26.



A Megszentelt Élet Éve


VITA CONSECRATA
 
„Ettől fogva a tanítványok közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: Talán ti is el akartok menni? Simon Péter azt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az  Isten Szentje. Jézus azt felelte nekik: Nem tizenkettőt választottam ki közületek? Egy közületek mégis ördög. Ezt pedig Júdásra, az iskarióti Simon fiára értette, mert ez árulója lett, egy a tizenkettő közül”(Jn 6,66-71) Jézus szomorúan néz az elkullogók után. De nem kisebb szívének fájdalma, amint a tizenkettőre pillant. Látja a szemükben vibráló bizonytalanságot, hiszen a dezertálók példája rendszerint nagy hatással van a hűségesekre is. Péter megnyugtató nyilatkozata után is megmarad azonban az a nagy keserve, hogy a tizenkettő közül az egyik áruló lesz. Hasztalan a kiválasztottság kegyelme, Jézus folyamatos jóindulata, hiába bízza meg a Mester a közösség pénztárosi feladataival: Júdás megmarad mindörökre Jézus lélekmentő küldetése és tevékeny szeretete nagy fiaskójának János ezután is erre a gondolatra figyel. Mint Jézus vacsora-szomszédja a beszélgetés zümmögő morajában Péterrel együtt jól hallja Jézus fájdalmas sóhaját: „De az Írásnak be kell teljesednie: Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem. Jézus megrendült lelkében, és tanúságot tett e szavakkal: Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem.. Péter intett Jánosnak, hogy kérdezze meg, ki az, akiről beszél. Az odahajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: Uram, ki az? Jézus azt felelte: Az, akinek a bemártott kenyérdarabot adom. Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának. Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: Amit teszel, tedd meg gyorsan! Az asztaltársak közül senki sem értette, miért mondta ezt neki. Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.” (Jn 13,18.21.24-28..30) Júdás tehát nem vagy rosszul készült Jézus nagy ígéretének beteljesülésére. Megmaradt haspók honfitársai szintjén. Végül is kapott egy darab kenyeret, ami nem Jézus teste volt. Sőt! Belement a sátán. Megdöbben az ember, hogy kétezer keresztény esztendő múltán akadnak még katolikusok is, akik a sátán bandájának ötletét, ami szerint Júdás volt a legderekabb legszeretőbb tanítvány, és ezért önmagát áldozta föl árulásával, elfogadják, olvassák. Okos ember legalább azt olvasná el, hogy igazította el Júdás az alkalmi fogdmegeket a Getszemáni kertben:„Akit megcsókolok, ő az, fogjátok meg! Mindjárt odalépett Jézushoz és azt mondta: Üdvözlégy, Mester! És megcsókolta. Jézus így szólt hozzá: Barátom, miért jöttél?” (Mt 26,48-50) „Júdás! Csókkal árulod el az Emberfiát?” (Lk 22,48) Ezt a hallatlan pimaszságot és Jézus végtelen türelmét kell legalább mérlegelni, és akkor eligazodik a józan ész. Jézus véleménye tömören így hangzik: „Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik. Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: Csak nem én vagyok, Rabbi? Ő azt felelte neki: Te mondtad.” (Mt 26,24-25) Szent Péter sommás ítélete: „Be kell teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek megjövendölt Dávid szájával Júdásról, azoknak vezetőjéről, akik elfogták Jézust. Ő közénk tartozott és részes volt ebben a szolgálatban. Telket szerzett azonban a gonoszság bérén, azután felakasztotta magát, kettérepedt és minden bele kiomlott. Erről tudomást szerzett Jeruzsálem minden lakója”. (ApCsel 1,16-19) Fiaskó volt Jézus számára, hogy az apostolai között is akadt valaki, aki nem tudott benne igazán hinni, ezért nem is értette meg Jézus mindenkit üdvözíteni akaró küldetését, nem tudta Őt, mint a leghatékonyabb orvosságot elnyerni az utolsó vacsorán. Nem, nem fiaskó, hanem intő példa a történelem minden emberének, hogy a hit rendkívül nagy kegyelem, aki nem veszi komolyan és nem él szerinte, azon Jézus sem tud segíteni 


Urunk megjelenése utáni csütörtök



2015. január 8.
Urunk megjelenése utáni csütörtök
„Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot, a mi hitünk”


Jézus Krisztus földi élete idején a Római Birodalom ereje teljében volt. Körül ölelte a Földközi tengert, Nyugat- és Közép-Európát. Néró császár idejétől üldözni kezdte a kereszténységet, és egyre növekvő gonoszsággal irtotta a keresztényeket kettőszázötven évig. Végül Dioklécián császár, a legnagyobb keresztényüldöző, lemondott a trónjáról.  A krónikáink szerint testőrtisztjét, Szent Sebestyént is halálra ítéltette. Az első kivégzést azonban túlélte a bátor katona, aztán bement a császári palotába. Ott összefutott a császárral. Dioklécián először halálra rémült, majd amikor volt tisztje szemébe mondta az igazságot, hogy császár létére mennyire ostobán uralkodik, halomra öleti a keresztényeket, akik  becsületes emberek, rendesen fizetik az adókat, mindenkit tisztelnek, akkor felháborodva az őrségért kiáltott, elfogatta és megölette Sebestyént. Utána gondolta végig tisztje vádjait, és vonult nyugalomba. Utódja Nagy Konstantin lett, aki teljes polgárjogot adott a kereszténységnek. Mivel győztek? Nagy Konstantin azzal győzte le vetélytársát, hogy égi figyelmeztetésre a pogány hadijelvények helyett keresztet festetett fegyvereire, amint a látomásban írva volt a kereszt köré: „E jelben győzni fogsz”.Ezt mondta Jézus az utolsó vacsorán tanítványainak: „Én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot”. (Jn 16,32-33) Amikor Szent János apostol levelét írta, már ő is áteshetett egy kivégzésen Rómában. Megpróbálták olajba-főzni. Ő azonban nyugodtan vállalta ezt a kísérletet, mert Ura halálát a keresztje alatt állva végignézte. Akkor ugyan elvesztette ő is a Jézusba vetett hitét, de a húsvéti találkozások meggyőzték az igazságról: „Minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, ami legyőzi a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5,4) Ki is fejti: nem mi győzünk, hanem az értünk meghalt Jézus Krisztus. Ő Atyjáért és embertestvérei üdvösségéért, tehát tiszta szeretetből halt meg. Nekünk is ugyanezt kell tennünk: „Szeressük tehát Istent, mert Isten előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: Szeretem Istent, de felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát?” (19-20)


2015. január 7., szerda

Zsolozsma XXXIX.



Izajas próféta könyvéből 
61, 1-11
Az Úr Lelke nyugszik szolgáján 


Az Úr Lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket; hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak; hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszújának napját; hogy megvigasztaljam mind a gyászolókat, és koszorút adjak a hamu helyébe, örömnek olaját a gyászruha helyett, a szomorúság lelke helyett meg ünnepi öröméneket. Az igaz élet tölgyeinek nevezik majd őket, akiket az Úr ültetett el az ő dicsőségére. Fölépítik az ősi romokat, és ami már rég pusztulásnak indult, azt helyreállítják. Újra fölépítik az elhagyott városokat, amelyek annyi nemzedéken át romokban hevertek. Idegenek állnak elő és legeltetik nyájaidat, szántóvetőid és vincellérjeid is más nemzetből valók lesznek. Az Úr papjainak hívnak majd titeket, a mi Istenünk szolgáinak neveznek. A népek gazdagságát élvezitek, és az ő kincseikkel fogtok büszkélkedni. Mivel nekik a szégyenből kétszeresen jutott, és gyalázat meg leköpködés volt a részük, azért országukban kettős részt örökölnek, és állandó lesz az örömük. Mert én, az Úr az igazságot szeretem, és gyűlölöm a gonoszul rabolt szerzeményt. Híven megadom munkájuk jutalmát, és örök szövetséget kötök velük. Ismerni fogják ivadékukat a nemzetek közt és sarjadékukat a népek körében. Akik csak látják őket, elismerik, hogy ők az a nemzedék, amelyet az Úr megáldott. Örvendezve örvendek az Úrban, és lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett engem, és az igazság palástját terítette rám, mint ahogy a vőlegény fejdíszt tesz magára, mint ahogy a menyasszony ékszerekkel díszíti magát. Mert amint a föld növényzetet sarjaszt, és amint a kert véleményt növel, úgy sarjaszt az Isten igazságot és dicsőséget minden nemzet előtt.


Ferenc pápa: Az anyák csendes vértanúsága életet ad a világnak



Ferenc pápa: Az anyák csendes vértanúsága életet ad a világnak 


Ferenc pápa január 7-én, szerdán a VI. Pál-teremben tartotta meg az általános kihallgatást és folytatta a múlt héten megkezdett, a családról szóló sorozatát, mely egyben készület is az őszi rendes családszinódusra.


Az egyház liturgiája ezekben a napokban Szűz Mária, Jézus anyja képét állította a szemünk elé – hívta fel a figyelmet a Szentatya. – Az év első napja az Isten Anyja ünnepe, amit vízkereszt követ a bölcsek látogatásával. Máté evangélista írja: „Amint beléptek a házba, látták a gyermeket anyjával, Máriával” (Mt 2,11). Az anya pedig, miután megszülte gyermekét, a világnak adja. Ő adja nekünk Jézust, ő mutatja be nekünk Jézust, ő láttatja velünk Jézust.

A családban ott van az anya. Minden egyes ember az anyjának köszönheti az életét, és ugyancsak neki köszönheti élete következő időszakát, emberi és lelki alakulását – folytatta a pápa a katekézist. – Az anya, jóllehet jelképesen felettébb magasztalják – mennyi szép verset, mennyi szép dolgot mondanak róluk költői képekkel –, mégis kevéssé veszik figyelembe szerepét a társadalomban. Sőt gyakran kihasználják az anyák készségét, akik feláldozzák magukat gyermekeikért, csakhogy „takarékoskodjanak” a szociális kiadásokon.

Megesik keresztény környezetben is, hogy az anyákat nem megfelelően kezelik, és nemigen hallgatják meg őket.  Az egyház életének középpontjában mégis ott áll Jézus Anyja. Az anyáknak, akik készek feláldozni magukat gyermekeikért, és nem ritkán másokért is, nagyobb figyelmet kellene szentelni!   – hangsúlyozta a Szentatya, hozzátéve: Jobban meg kellene érteni hétköznapi harcaikat, hogy hatékonyak legyenek a munkában, és figyelmesek, gyengédek a családban; jobban meg kellene érteni őket, mire vágyakoznak, hogy kifejezésre juttassák emancipációjuk legjobb és leghitelesebb gyümölcseit. Egy anyának mindig vannak gondjai a gyerekekkel, a munkával. Emlékszem, otthon, ahol öten voltunk gyerekek, az egyik ezt akarta csinálni, a másik azt, szegény anyánk hol ide, hol oda futott, de mégis boldog volt. Olyan sokat adott nekünk.

Az anyák a legerősebb ellenszerei az önző individualizmus elterjedésének. Az egyed, az individuum az, aki nem tud megosztani, az anyák ellenben szétosztják magukat, kezdve attól, hogy befogadnak egy gyermeket, hogy világra szüljék, és aztán felneveljék. Leginkább az anyák azok, akik gyűlölik a háborút, amely megöli a gyermekeiket. Nagyon sokszor gondoltam ezekre az anyákra, akik ilyen levelet kaptak: „Közöljük önnel, hogy a fia elesett a hazáért…” Szegény asszonyok, hogy szenved ilyenkor egy anya! Ők azok, akik az élet szépségét tanúsítják.

A Szentatya Óscar Arnulfo Romero San Salvador-i érseket idézte, aki úgy fogalmazott, hogy „az anyák egyfajta anyai vértanúságot élnek meg”. Egy, a halálosztagok által meggyilkolt pap temetésén a gyászbeszédben mondta, mintegy visszhangozva a vatikáni zsinatot: „Mindannyiunknak készen kellene állnunk arra, hogy meghaljunk a hitünkért, még akkor is, ha az Úr nem adja meg ezt a kitüntetést. Odaadni az életet, ez nem csak azt jelenti, hogy megölnek, odaadni az életet azt jelenti, hogy adni azt a kötelességben, a csendben, az imádságban, a feladatok becsületes elvégzésével, a hétköznapi élet csendjében, odaadni az életet lassanként. Igen, ahogy odaadja az anya félelem nélkül, a vértanú anyaság egyszerűségével, amikor a méhében fogan egy gyermeket, világra hozza, szoptatja, felneveli, gyengéden ügyel rá. Életet ad neki. Ezek az anyák. Vértanúság.” Igen, az anya nemcsak odaadja a világnak a gyermeket, hanem az életet választja. Mit választ egy anya? Az élet választása azt jelenti, hogy döntést hoz az élet mellett. És ez nagy és szép dolog!

Egy anya nélküli világ embertelen világ lenne, mert az anyák mindig tanúságot tehetnek, még a legnehezebb pillanatokban is, a gyengédségről, az odaadásról, az erkölcsi erőről – emelte ki a pápa, aki szerint az anyák egyúttal közvetítik a vallási élet legmélyebb értelmét: az imádságban, a vallásos lelkület legelemibb gesztusaiban, amiket a gyermek elsajátít, bele van írva a hit értéke az emberi létezésbe. Ez egy üzenet, amit a hívő anyák képesek átadni, mindenféle magyarázat nélkül is. Az majd később jön, de a hit sarja már itt van ezekben a legelső, értékes pillanatokban. Anyák nélkül nemcsak, hogy újabb hívők nem lennének, hanem maga a hit vesztené el egyszerű és mélységes melegét. Az egyház anya, a mi anyánk! Nem vagyunk árvák! Van anyánk! A Szűzanya, az egyház anyja a mi mamánk! Nem vagyunk árvák! Az egyház gyermekei vagyunk, a Szűzanya gyermekei vagyunk, anyáink gyermekei vagyunk – figyelmeztetett a Szentatya.
Ferenc pápa ezután köszönetet mondott az anyáknak azért, hogy a családban vannak, és azért, amit ezzel az egyháznak és a világnak adtak. Neked, szeretett egyház, köszönet, hogy anya vagy! Neked, Mária, Isten Anyja, köszönet, hogy megmutatod nekünk Jézust. Minden anyát, aki itt van, köszöntsünk tapssal! – fejezte be katekézisét a Szentatya.


Urunk megjelenése utáni szerda



2015. január 6.
Urunk megjelenése utáni szerda     
„Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik”

Óriási felfedezés, amit Szent János apostol most nyilatkoztat ki nekem: „Szeretteim! Ha Isten így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást! Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk”. (1Jn 4,11-12) a tegnapi jánosi tanításból megtanultuk, hogy azért kell szeretnünk egymást, mert a szeretet Istentől van. Istentől van, tehát isteni érték. Aki évmilliókat nem sajnált munkálkodni, hogy nekünk, tehát nekem is, neked is, ilyen mérhetetlen nagy és gyönyörű környezetem legyen, mint a milliárdnyi tejútrendszerből álló csillagvilág, közvetlenül pedig a szépség és éltető hasznosság millió jele építse be az otthonomat, aztán amikor mindezt, sőt még mennyországot is készített életem örökké tartó égi részére, az engem, téged, mindnyájunkat testében hordó ősanyánk halálos bűnnel sértette meg a Mindenhatót, Ő akkor sem pusztította ki a fajtánkat, hanem saját édes Fiát adta nekünk, hogy embertestvérünk legyen, keresztre engedte feszíteni, hogy Megváltónk legyen, akkor miért ne szerethetnénk mi is egymást? Isten három utat adott nekünk, hogy valamit igazán, pontosan megismerhessünk: érzékszerveinkkel megismerhetünk mindent, ami anyag és ott van, ahol mi vagyunk. Aztán az érzéki ismeretből eszünkkel következtethetünk sok értékre, pl. a szobám fa bútoraiból a szabadban növő élő fákra. Ha pedig ez a két út nem járható, akkor a hitünkkel ismerhetünk meg rengeteg dolgot, amiről szóban vagy írásban beszélnek nekünk mások, akik a nekünk ismeretlen dolgokat jól ismerik. A bölcselet három útjához Szent János most egy negyediket sorol hozzá: „Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Abból ismerjük meg, hogy benne lakunk és ő mibennünk, hogy ő a Lelkéből adott nekünk. Mi pedig láttuk és tanúságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte Fiát, mint a világ Üdvözítőjét. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban Isten benne marad, és Ő Istenben. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket.  Szeretet az Isten, aki a szeretetben marad, és Isten őbenne. Isten szeretete azzal lesz teljes bennünk, hogy az ítélet napján is lesz reményünk. Mert amilyen Ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon”. (12-18)Amikor hatvannyolc éve az első szerzetesi ebédünk végén hallottam először ezt az utóbbi jánosi szöveget. Örültem neki. Most öreg fejjel sokkal többet árul el nekünk a szent jánosi teológiából. Milyen jó lesz majd a mennyországi beteljesülés mindazokkal együtt, akik itt a földön a hit és a szeretet csodás útjain erre a beteljesülésre felkészültek.


2015. január 6., kedd

A napkeleti bölcsek bölcsességével lássuk meg a jászolban az Istent



Ferenc pápa homíliája a Szent Péter bazilikában tartott vízkereszti szentmisén: a napkeleti bölcsek bölcsességével lássuk meg a jászolban az Istent


A napkeleti bölcsek csillagkövető útján
Ez a Gyermek, aki Betlehemben Máriától született, nemcsak Izrael népéhez jött, akit a betlehemi pásztorok jelképeznek, hanem az egész emberiséghez, akit ma a napkeletről érkezett bölcsek képviselnek. Valójában éppen a bölcsekre és az ő Messiást kereső vonulásukra irányítja ma az egyház a figyelmünket, hogy elmélkedjünk róluk és imádkozzunk.
Ezek a Napkeletről érkezett bölcsek az elsők azok között, akiknek a vonulásáról Izajás próféta beszélt az első olvasmányban. Olyan menet ez, mely azóta sem szűnt meg, és ami áthalad az összes korszakon, felismeri a csillag üzenetét, és megtalálja a Gyermeket, aki Isten gyengédségét mutatja nekünk. Mindig új személyek jönnek a csillag fénye vonzásában, akik rálelnek az útra és elérkeznek hozzá.
Az igazi világosság keresése útján
A mágusok a hagyomány szerint bölcs emberek, a csillagok tudósai, akik az eget kémlelik, egy olyan kulturális és hiedelmek szőtte összefüggésben, mely jelentőséget tulajdonított a csillagoknak és befolyásukat vélte az emberi sorsokra. Ezek a bölcsek azokat a férfiakat és nőket képviselik, akik az Istent keresik a világ vallásaiban és filozófiáiban. Olyan keresés ez, melynek soha nincs vége.
A bölcsek nekünk is az utat jelzik, amelyen járnunk kell az életünkben. Ők az igazi világosságot keresték: «Lumen requirunt lumine», ahogy Vízkereszt egyik liturgikus himnusza mondja, éppen a bölcsek tapasztalatával összefüggésben: fényt követve, világosságot keresnek. Isten keresésére indultak, látván a csillag jelét, amit úgy értelmeztek, hogy elindultak és hosszú utat tettek meg.
A Lélek indítására – személyes találkozásra várva
A Szentlélek hívta őket és ő indította őket útra. Ezen az úton történik meg a személyes találkozásuk az igaz Istennel. Menet közben megannyi nehézséggel kell szembenézniük. Amikor megérkeznek Jeruzsálembe, elmennek a királyi palotába, mert magától értetődőnek találták, hogy az új király királyi palotában születik. Ott elvesztik szem elől a csillagot és egy kísértéssel szembesülnek, amit az ördög állít nekik: ez Heródes kelepcéje. Érdeklődést mutat ugyanis a gyermek iránt, de nem azért, hogy imádja őt, hanem hogy elpusztítsa. Heródes a hatalom embere, aki a másikban csak a riválist képes meglátni. Végső soron még az Istent is riválisnak tekinti, a legveszélyesebb riválisnak. A bölcsek Heródes palotájában sötétség és vigasztalanság időszakán mennek át, amit a Szentlélek kegyelmével sikerül legyőzniük, aki a Szentírás prófétai jövendölésein keresztül beszél. Ezek azt jelzik, hogy a Messiás Betlehemben, Dávid városában születik.
Kettős próbatétel
Ekkor ismét útra kelnek és újból megpillantják a csillagot: az evangélista megjegyzi, hogy „nagy örömöt”, igazi vigaszt éreztek. Betlehembe érkezve, „megtalálták a gyermeket, anyjával, Máriával”. A jeruzsálemi megkísértés után most ez volt számukra a második, a nagy próbatétel: elutasítani ezt a kicsinységet. Ellenben ők „leborultak és imádták őt”, miközben értékes, jelképes ajándékot adtak neki. Mindig a Szentlélek kegyelme segít: az a kegyelem, mely a csillagon keresztül meghívta őket és az úton vezérelte, most bevezeti őket a titokba”. A Lélek indítására eljutnak annak a felismerésére, hogy Isten szempontjai nagyon különböznek az emberek szempontjaitól, hogy az Isten nem ennek a világnak a hatalmában jelenik meg, hanem szeretetének alázatában fordul felénk. A bölcsek így az igazi hitre való megtérés modelljei, akik inkább hittek Isten jóságában, semmint a hatalom tünékeny fényességében.
A titok: Isten lealacsonyodása
Most tehát feltehetjük a kérdést magunknak: milyen az a titok, amiben Isten elrejtezik? Hol találkozhatok vele? Körülöttünk háborúkat látunk, gyermekekkel való visszaélést, kínzásokat, fegyverkereskedelmet, emberkereskedelmet… Mindezen valóságban, ezekben a legkisebb testvéreinkben, akik e nehézségek miatt szenvednek, ott találjuk Jézust (v.ö. Mt 25,40.45). A jászol egy olyan utat tár elénk, mely merőben különbözik az evilág mentalitása által sóvárgott úttól: ez az Isten lealacsonyodásának az útja, rejtett dicsősége a jászolban, a kálvária keresztjén, a szenvedő testvérben és nővérben.
Botránkozás nélkül a jel szegénységén
A bölcsek beléptek a titokba. Emberi számításokból a titokba jutottak. Ez lett a megtérésük. És a miénk? Kérjük az Urat, hogy mi is megélhessük a napkeleti bölcsek tapasztalatának ugyanazon útját, ami megvéd és megszabadít azoktól a kísértésektől, melyek elrejtik a csillagot. Kérjük az Urat, hogy mi is mindig nyugtalankodva megkérdezzük: Hol a csillag? – amikor a világ szemfényvesztése mellett – szem elől tévesztettük azt. Kérjük az Urat, hogy mindig új módon ismerjük meg az Isten titkát, és hogy ne botránkozzunk az útmutatás ”jelén”: a jászolba fektetett és pólyába csavart gyermeken” (Lk 2,12). Kérjük az Urat, hogy alázattal merjük kérni tőle, mutassa meg nekünk a Fiát. Kérjük az Urat, hogy legyen bátorságunk megszabadulni a képzelgéseinktől, önhittségünktől, saját fényeinktől, és hogy keressük ezt a bátorságot a hit alázatával, hogy találkozhassunk a Világossággal, a Fénnyel, ahogy a szent Bölcsek tették. Ámen.



Zsolozsma XXXVIII.



Izajás próféta könyvéből
 60, 1-22
Az Úr dicsősége megjelenik Jeruzsálem felett 

Kelj föl, ragyogj föl, Jeruzsálem, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul, mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak, s az Úr dicsőségét zengik. Nálad sereglik egybe Kedár összes nyája, s Nebajót kosai is neked szolgálnak. Mint nekem tetszőáldozatok, odajönnek oltáromhoz, hogy díszére legyenek dicsőséges templomomnak. Kik azok, akik repülnek, mint a felhő, vagy mint a galambok dúcaikhoz? A hajók gyülekeznek szolgálatomra, az élükön Tarzisz hajóival, hogy hazahozzák fiaidat a távolból, s ezüstjüket meg aranyukat is velük, az Úrnak, a te Istenednek nevéért, Izrael Szentjéért, aki dicsőségre emel. Idegenek építik fel falaidat, és a királyaik szolgálni fognak; mert megvertelek ugyan haragomban, de irgalmamban megkönyörültem rajtad. Kapuid mindig tárva lesznek, sem nappal, sem éjjel nem zárják be őket, hogy behordhassák a népek akar szolgálni neked; az ilyen nemzetek mindenestül elpusztulnak. Eljön a Libanon dicsősége, a ciprus, a platán és a cédrus, hogy ékesítsék szentélyemet, és dicsővé tegyék lábam zsámolyát. Zsarnokaid fiai is eljönnek, meghajolva, lábadhoz borulnak, akik egykor megvetettek. Az Úr városának neveznek majd, Izrael Szentje Sionjának. Bár elhagyatott voltál, mindenki csak gyűlölt és cserbenhagyott: mégis büszkeség tárgyává teszlek örökre, öröm forrásává nemzedékről nemzedékre. A nemzetek tejét szívod majd, és a királyok gazdagsága táplál, így megtudod, hogy én, az Úr vagyok a te Szabadítod; hogy Jákob Erőse a te Megváltód. A réz helyébe aranyat hozok, a vas helyébe meg ezüstöt. A fa helyébe rezet és a kövek helyett vasat. Fejedelmeddé a békességet teszem, és kormányzóddá az igazságot. Erőszakról nem fognak hallani többé országodban, sem pusztulásról és rombolásról a határaidban. Szabadításnak fogod hívni a falaidat, a kapuidat meg dicsőségnek. Nem a nap szolgál majd neked nappali fénnyel, és nem a holdfény ragyog neked, mert az Úr lesz örökké tartó világosságod, Istened lesz a fényességed. A napod nem nyugszik le soha, sem a holdad meg nem fogyatkozik, mert az Úr lesz örökké tartó világosságod, és véget érnek a gyász napjai. Néped csupa igazból áll, s mindörökre övék lesz majd a föld. Olyan hajtás lesz, amelyet az Úr ültetett; kezem munkája, amelyet szépnek teremtettem. Közületek a legkisebb is ezerré lesz, és a legkevésbé jelentős hatalmas nemzetté. Én, az Úr mondtam ezt így, és a kellő időben gyorsan végbe is viszem.


A Megszentelt Élet Éve 25.



A Megszentelt Élet Éve

 
VITA CONSECRATA
 
Aki az Eucharisztiából él, az az Isten országának kiváló képviselője: gyakorolja az igazság és szeretet cselekedeteit, képviseli a krisztusi életmódot, a lezüllesztett földi életet képes felemelni. Ne hangoztassuk a Pató Pál-i jelmondatot: „Ej, ráérünk arra még!” 1948-ban igen intenzív támadás érte a magyar katolikus Egyházat. Elkezdődött az alattomos támadás közvetlenül a vallásos nevelés, de közvetve a magyar nemzeti kultúra és öntudat ellen. A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevélben könyörögve kérte a szülőket, hogy ne írják alá a vallásos alapon működő iskolák államosítását. Figyelmeztették híveiket, hogy akinek a kezében van az iskola, annak meghatározó szerepe lesz a gyerekek nevelésében. Ősi hitünk mellett veszélybe fog kerülni a nemzeti nevelés is, hiszen az új rezsim teljesen nemzetközi irányultságú. Akkor már nem volt ajánlott hangoztatni magyarságunkat. Azt sulykolták, hogy a népünk utolsó csatlósa a háborús főbűnösöknek. Kikezdték kultúránkat, és mindent elkövettek, hogy vasárnap mise helyett matinékra és futballmeccsekre járjanak az emberek. Hittanra csak az iskolában volt szabad járni, és csak annak, akit a szülei június egy kijelölt délutánján vagy másnap délelőtt az iskolák igazgatójánál előírás szerint beírattak. Nagyon tudták, hogy a félre vezetett gyerek lelkében pótolhatatlan károk keletkeznek. Íme, a szekularizáció „tudományos” nyitánya! Népünk, sajnos, aláírta az íveket. Azóta hitben és magyarságban iszonyatosak a károk. Orvosság maga Jézus lehetne, ehhez azonban X. Szent Piusz pápa hitére lenne szükség, aki éppen száz éve rendelte el, hogy minél korábban vigyük elsőáldozáshoz a gyerekeket: Jézust ültessük a kicsi szív trónjára, mielőtt oda befészkeli magát a sátán. Jézus tehát a hogyanra nem válaszolt, de utalt arra, hogy teste és vére valóságos étel és ital lesz. Így fogalmaz: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én föltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog”. (Jn 6,53-58) Jézus ezzel elmondta Szíve nagy üdvözítő tervét. Megmutatta hallgatóinak, hogy nemcsak valamit akar adni, ami az övé, hanem a legtöbbet kívánja nyújtani: önmagát. Egész emberségét és vele egész istenségét is. A szeretet gyönyörű himnusza volt ez a beszéd. A válasz viszont nagyon is lapos, gyarló, egészen emberi. Talán nem is a mondóka volt az igazán keserves az Úr számára, hanem a válaszadók személye. „Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” (Jn 6,60) Igen, a tanítványok vetették el szóval Jézus nagy ajándékát. A többiről nem beszél az evangélista. Csak Jézus válaszát jegyezte le: „Megbotránkoztat ez titeket? Hátha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy kifogja őt elárulni. Majd hozzátette: Ezért mondtam nektek: Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” (Jn 6,61-65) Jézus tudja, hogy nagy kegyelem a világ számára az Ő megtestesülése. Ezért hangsúlyozta többször is az iménti idézetekben, hogy Őt az Atya küldte szeretetből, Ő is szeretetből vállalta a megtestesülést és ennek folytatását a testével és vérével való kegyelmi táplálást. De azt is figyelmünkbe ajánlja ismételten, hogy eme ajándékok elfogadásához is kegyelem kell, amit az Atya jó szívvel felajánl, de ha nem talál készséges befogadásra, a kegyelem hatástalan lesz, célját nem éri el. Az ilyenek viszont felelősek lesznek, hiszen visszautasítanak olyan erőket, amelyekkel önmaguk és mások javát szolgálhatták volna.


Urunk megjelenése



2015. január 6.
Urunk megjelenése
„A pogányok Krisztus Jézusban társörökösok”


Óriási öröm feszíti a mai ünnep alkalmával mind az Iajás prófétától vett olvasmány szövegét, mind pedig Szent Máté evangélista írását a napkeleti bölcsek látogatásáról. Ez utóbbi szöveg ezerkétszáz évvel korábbi prófétai látomást idéz. A zsidó nép és a belőle származó Messiás a főszereplője ennek a látomásnak. A negyven éves pusztai vándorlás végén a Szentfölddel határos Moáb nevű kicsi ország síkságán telepedett le a választott nép, hogy a honfoglalás előtt kifújja magát. Moáb királya, Bálák, nem ismerte szándékaikat, de nagyon félt a sokaságtól, hátha az ő pici országát is el akarják foglalni. Ezért hívatta el a Tigris és az Eufrátesz folyók hatalmas síkságán lakó Bálám prófétát, hogy átkozza meg Isten nevében a betolakodókat, akkor ő már könnyedén elbánik velük. A prófétát Isten felvilágosítja, hogy ez a nép az ő választott népe, áldani kell. A próféta látomásban részesül: „Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből”. (Szám 24,17) Ettől kezdve ezerkétszáz évig minden este, minden éjjel figyelték a Messiást jelző csillagot a tudós csillagászok. Amikor végre felragyogott,másfél éves várakozás, készülődés után indult a karavánjuk, és érkeztek Zsidóország királyi székhelyére, Jeruzsálembe. Izajás hétszáz éves jövendölésének beteljesült örömét keresték a vándorok, helyette csalódás várta őket: „Kelj fel, tündökölj Jeruzsálem, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott feletted! Mert íme, sötétség borítja a földet, és homály a népeket, de fölötted felragyog az Úr, és dicsősége felragyog feletted. Nemzetek jönnek majd világosságodhoz, és királyok felragyogó fényedhez, Hordozd  körül szemedet, és lásd: mindnyájan összegyűltek, eljöttek hozzád! Fiaid messziről jönnek, és leányaidat ölben hozzák. Akkor meglátod majd és felderülsz, megdobban és kitágul a szíved, mert rád száll a tenger vagyona, nemzetek gazdagsága jön hozzád”. (Iz 60,1-5) Jeruzsálem az akkori királlyal, a pogány Nagy Heródessel megrémült, nem örült. A király ugyan elhatározza, segít felkutatni az új királyt, de aztán gyorsan megöleti. A zsidó papok felfedik neki, hogy Mikeás próféta hatszáz éves jövendölése szerint a Megváltónak Betlehemben kell megszületnie, de hát ők egyebet nem tudnak. A bölcsek másnap hajnalban indulnak Betlehem felé. Újra felragyog csillaguk. Hihetetlen nagy öröm! A csillag rámutat fényével a szentcsalád bérelt házikójára. Bekopognak, és igen nagy örömmel imádják. Szívükben, szavukban, bőséges ajándékukban a távoli nemzetek hódolata és boldogsága ragyog. Nem értik Heródes király ravasz udvariasságát, csak akkor döbbennek meg, amikor angyal figyelmezteti őket: Hazafelé menet messze kerüljék el Jeruzsálemet, mert a gonosz király merényletet tervez a kis Messiás ellen. Szent Józsefet is angyal figyelmezteti és irányítja Egyiptom felé. Néhány évtized múlva Szent Pál apostol az efezusi levélben írja nagy örömmel: „Bizonyára hallottátok, hogy Istennek milyen kegyelmi adományában részesültem a ti javatokra. Kinyilatkoztatásból megismertem a titkot, amint már fentebb megírtam:a pogányok Krisztus Jézusban társörökösök, tagjai az egy testnek, és együtt részesülnek az ígéretben az evangélium által” (Ef 3,2-4.6) Ez a mi részünkre a legnagyobb öröm a mai üzenetek közül.
 


2015. január 5., hétfő

Zsolozsma XXXVII



Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből 
4, 2-18 

Testvéreim! 

Legyetek kitartóak és éberek az imában meg a hálaadásban. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy az Isten tárja fel előttünk az ajtót, hogy beszélhessünk, s Krisztus titkát, amely miatt bilincsekbe is vertek, hirdethessem kötelességemhez híven. A kívülállókkal való érintkezésben legyetek okosak. Az időt jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindig szíves, sóval ízes, akkor majd helyesen meg tudtok felelni mindenkinek. Helyzetemről az én kedves testvérem, hű szolgám és munkatársam az Úrban, Tichikusz majd beszámol nektek. Épp azért küldöm el hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velem, és hogy megvigasztaljon benneteket. Vele megy kedves és hű testvérem, Onezimusz is, aki földitek. Ők majd elmondják mind, ami újság itt van. Köszönt titeket fogolytársam, Arisztarchusz és Márk, Barnabás unokaöccse; rá vonatkozó utasításaimat már megkaptátok. Ha megérkezik oda, fogadjátok szívesen! Köszönt benneteket még Jézus is, másik nevén Jusztusz. A zsidók közül csak ők dolgoznak együtt velem Isten országának hirdetésében; igazi vigasztalásomra szolgáltak. Köszönt titeket földitek, Epafrász, Krisztus Jézus szolgája, ő állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát. Tanúskodom, hogy sokat dolgozik értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban élnek. Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos és Démász. Köszöntsétek a Laodiceában élő testvéreket és Nimfát, a házában összejövő közösséggel együtt! Ha nálatok már felolvasták ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy a laodiceai egyházban is felolvassák. Ti pedig olvassátok el a laodiceaiakét. Archippusznak mondjátok meg: Legyen gondod az Úrtól kapott szolgálat betöltésére!Itt a saját kezű köszöntésem: Pál. Emlékezzetek meg bilincseimről! Kegyelem veletek!


A Megszentelt Élet Éve 24.



A Megszentelt Élet Éve


VITA CONSECRATA
 
Aki az Eucharisztiából él, az az Isten országának kiváló képviselője: gyakorolja az igazság és szeretet cselekedeteit, képviseli a krisztusi életmódot, a lezüllesztett földi életet képes felemelni. Ne hangoztassuk a Pató Pál-i jelmondatot: „Ej, ráérünk arra még!” 1948-ban igen intenzív támadás érte a magyar katolikus Egyházat. Elkezdődött az alattomos támadás közvetlenül a vallásos nevelés, de közvetve a magyar nemzeti kultúra és öntudat ellen. A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevélben könyörögve kérte a szülőket, hogy ne írják alá a vallásos alapon működő iskolák államosítását. Figyelmeztették híveiket, hogy akinek a kezében van az iskola, annak meghatározó szerepe lesz a gyerekek nevelésében. Ősi hitünk mellett veszélybe fog kerülni a nemzeti nevelés is, hiszen az új rezsim teljesen nemzetközi irányultságú. Akkor már nem volt ajánlott hangoztatni magyarságunkat. Azt sulykolták, hogy a népünk utolsó csatlósa a háborús főbűnösöknek. Kikezdték kultúránkat, és mindent elkövettek, hogy vasárnap mise helyett matinékra és futballmeccsekre járjanak az emberek. Hittanra csak az iskolában volt szabad járni, és csak annak, akit a szülei június egy kijelölt délutánján vagy másnap délelőtt az iskolák igazgatójánál előírás szerint beírattak. Nagyon tudták, hogy a félre vezetett gyerek lelkében pótolhatatlan károk keletkeznek. Íme, a szekularizáció „tudományos” nyitánya! Népünk, sajnos, aláírta az íveket. Azóta hitben és magyarságban iszonyatosak a károk. Orvosság maga Jézus lehetne, ehhez azonban X. Szent Piusz pápa hitére lenne szükség, aki éppen száz éve rendelte el, hogy minél korábban vigyük elsőáldozáshoz a gyerekeket: Jézust ültessük a kicsi szív trónjára, mielőtt oda befészkeli magát a sátán. Jézus tehát a hogyanra nem válaszolt, de utalt arra, hogy teste és vére valóságos étel és ital lesz. Így fogalmaz: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én föltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog”. (Jn 6,53-58) Jézus ezzel elmondta Szíve nagy üdvözítő tervét. Megmutatta hallgatóinak, hogy nemcsak valamit akar adni, ami az övé, hanem a legtöbbet kívánja nyújtani: önmagát. Egész emberségét és vele egész istenségét is. A szeretet gyönyörű himnusza volt ez a beszéd. A válasz viszont nagyon is lapos, gyarló, egészen emberi. Talán nem is a mondóka volt az igazán keserves az Úr számára, hanem a válaszadók személye. „Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” (Jn 6,60) Igen, a tanítványok vetették el szóval Jézus nagy ajándékát. A többiről nem beszél az evangélista. Csak Jézus válaszát jegyezte le: „Megbotránkoztat ez titeket? Hátha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy kifogja őt elárulni. Majd hozzátette: Ezért mondtam nektek: Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” (Jn 6,61-65) Jézus tudja, hogy nagy kegyelem a világ számára az Ő megtestesülése. Ezért hangsúlyozta többször is az iménti idézetekben, hogy Őt az Atya küldte szeretetből, Ő is szeretetből vállalta a megtestesülést és ennek folytatását a testével és vérével való kegyelmi táplálást. De azt is figyelmünkbe ajánlja ismételten, hogy eme ajándékok elfogadásához is kegyelem kell, amit az Atya jó szívvel felajánl, de ha nem talál készséges befogadásra, a kegyelem hatástalan lesz, célját nem éri el. Az ilyenek viszont felelősek lesznek, hiszen visszautasítanak olyan erőket, amelyekkel önmaguk és mások javát szolgálhatták volna. 


Fülöp és Nátánáel meghívása



Fülöp és Nátánáel meghívása
 Jn 1, 43-51

 
„Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezi Nátánáel-Bertalan. Még jó, hogy pozitív formában teszi ezt, bár a kérdésben benne rejlik már a válasz. Ha hallanánk a hangját, biztosan jobban értenénk. Nekem így sejlik: „Ugyan már, kérem, hát jöhet-e valami jó Názáretből?”. Hallom, ahogy megnyomja a szót.

Nátánáel-Bertalan csak azt a véleményt képviselte, amit bárki is igaznak tartott akkor Izraelben. Názáret a pogányok Galileájában fekszik, ahol a tisztátalan pogányok között rendes zsidó nem lakhat, hiszen a Törvény megtartása szinte lehetetlenné válik.

Címke, felirat, megjelölés…

Ez a magától működő felcímkézettség segíti ugyan a gyors tájékozódást, ám ennek a használata napról-napra bevérzi a lelkünket. A napi olvasmányban János is használja, Káin esetében: „Az üzenet, amit kezdettől fogva hallottatok, ez: szeressük egymást. Nem úgy, mint Káin, aki a gonosztól volt és megölte testvérét. Ugyan miért ölte meg? Mivel cselekedetei gonoszak voltak, testvére tettei viszont igazak…” (1 Jn 3,1-12).

Fellapozom az Ószövetséget és ott olvasom az őstörténetet: „Ábel is áldozatot mutatott be, nyája zsenge bárányaiból, azok zsírjából. Az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára, Káinra és áldozatára azonban nem tekintett. Ezért Káin nagyon haragos lett, és lehorgasztotta fejét. Az Úr szólt Káinhoz: „Miért vagy haragos, és miért horgasztod le a fejed? Ha helyesen teszel, miért nem emeled fel a fejed? De ha nem cselekszel helyesen, nem bűn van-e az ajtó előtt, mint leselkedő állat, amely hatalmába akar keríteni, s amelyen uralkodnod kell?” (Ter 4,4-7).

Valami történt, de az eseményt nem ismerjük, csak Káin lelkének a működését. Haragos lesz és lehorgasztja a fejét. Észre kell venni, hogy az arcát így elrejti az Isten színe elől, márpedig annak, tudniillik az arcnak a lényege, hogy eredetét az Istentől veszi, akinek képére és hasonlatosságára teremtetett. A teremtés ellentettje ez, egyfajta negatív teremtés, ami lefokoz, sorvaszt..., végső soron életet vesz el. Ez a bűn következménye.

De hát Káin! De hát Júdás! Csak nem akarod azt mondani…? De igen, azt akarom mondani, hogy mindenkiben lakik egy Káin is, egy Júdás is, és …

Az apostolok az utolsó vacsorán jól tudták ezt és a Mester kijelentését, hogy bizony egy közületek elárul engem, mind magára vette: „Csak nem én, Uram?”

Egyik legmakacsabb, leghétköznapibb veszély, csapda, ami ránk leselkedik, ez a felcímkézés. „Mert én, én már láttam, a saját szememmel. Saját fülemmel hallottam! Kétszer is, érrrrted…! – és folyik ez a felcímkézés rendre mindenütt, az egyházon belül éppúgy, nálunk jezsuitáknál éppúgy, nálam, az én életemben éppúgy, itt Rómában éppúgy. Mégsem keseredem el, hanem kezembe veszem az ítéleteimet, az elő-ítéleteimet, és felemelem az arcom az Élő Isten felé. Utána megnézem az előítéleteimet, melyek erre a tekintetre föl, maguktól kezdenek rendeződni. Szeretném, hogy ez a magam-tisztogató munka nálam életfogytiglan működjön!

Ma reggel itt a kápolnánkban én voltam a főcelebráns, szóltam is pár szóval valami hasonlókat, aztán együtt imádkoztuk az első, a római kánont. Többször megütött néhány szó:

Nézd kegyes és jóságos szemmel, és fogadd el, amint elfogadtad igaz szolgádnak, Ábelnek ajándékát, ősatyánknak, Ábrahámnak áldozatát és azt a szent és szeplőtelen áldozati adományt, melyet főpapod, Melkizedek mutatott be néked.”

Amikor tovább olvasom, megtalálom azt a címkét, amit tarthatunk, bármennyire is furcsa, Ferenc pápa naponta ennek jegyében kéri, hogy imádkozzunk érette:

Nekünk is, bűnös szolgáidnak, akik végtelen irgalmasságodban bizakodunk, adj kegyesen némi részt és közösséget szent apostolaiddal és vértanúiddal: ...

Akkor hát, páter, mondd meg végre, jöhet-e valami jó Názáretből, hiszen ott mindenki ezt a címkét viseli? Igen, jöhet! Onnan jött Jézus, az Isten Báránya, aki mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve. Ha most becsukom a szemem, látom Őt, mellén, anyja szőtte darócruháján címkék sora. Hordja, viseli, nem veszi le… De nem is vádol. Csak hordja, elhordja…

December 31-én Ferenc pápa utolsó múlt évi Twitter üzenete ez volt, pusztán két szó: „Köszönöm, Uram!”. Csak két szó, de ebből meg lehet élni, egy életre…