2015. december 31., csütörtök

Márfi Gyula érsek karácsonyi üzenete



Márfi Gyula érsek karácsonyi üzenete


Márfi Gyula veszprémi érsek karácsonykor közzétett üzenetét közöljük az alábbiakban.


Főtisztelendő Paptestvéreim, Szeretett Hívő Testvéreim!

Anyaszentegyházunk igyekszik eloszlatni gyermekeinek azt a téves illúzióját, hogy a keresztény ember élete csupa csillagfényes ragyogás, evilági értelemben vett béke és öröm. Ezért helyezi Jézus születésnapjának közvetlen közelébe azoknak a szenteknek a mennyei születésnapját, akik sokat szenvedtek, sőt életüket is adták Krisztusért. Szent István diakónust, Szent János apostolt és az aprószenteket valamikor így hívták: comites Christi, azaz Krisztus kísérői.
Mi a közös Krisztus kísérőiben?
1. Elsőnek említhetjük a tisztaságot, egy olyan erényt, amely napjainkban már-már ismeretlen az átlagember számára. Pedig az Úr Jézus nem hiába mondta: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent” (Mt 5,8). A tiszta szív nem csak a szüzek ajándéka, hanem az egymáshoz és gyermekeikhez hűséges hitveseké is.
Szent István diakónusról nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy szűz volt-e vagy házas ember, hiszen az apostolok közt is voltak házas emberek is (vö. 1Kor 9,5). De az biztos, hogy tiszta lelkű volt, ennek is köszönhette, hogy még életében megnyílt számára az ég, és látta az Emberfiát az Isten jobbján. (Vö. ApCsel 7,56.) Szent Jánossal kapcsolatban egységes a hagyomány arra vonatkozóan, hogy ő szüzességét egész életében megőrizte. Az aprószentek gyermeki ártatlansága pedig magától értetődik.

Napjainkra, sajnos, kialakult egy olyan közfelfogás, amely nemcsak a szüzességet utasítja el, hanem az állapotbeli tisztaságot is. A régi elv így szólt: Szüzen a házasságig, és hűségesen a sírig.
Az emberek többsége ma már ezt az elvet is idejétmúltnak, sőt megtarthatatlannak tekinti. Pedig ez az elv tökéletes összhangban van a természettörvénnyel, a szép és boldog családi élettel, azon belül a nevelésre szoruló gyermekek javával. A mai átlagember természetellenesnek tartja azt, ami természetfölötti (például a szüzességre képesítő sajátos isteni karizmát), ugyanakkor természetesnek tekinti azt, ami természetellenes. A tisztaságot durván sértő magatartásformákat a „tiszteletre méltó másság” kategóriájába sorolja. Ezt a fajta másságot aztán azonosítja a modern ember erkölcsi felfogásával.
Ám ha elolvassuk Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelének első fejezetét, vagy a Teremtés könyvének 18-19. fejezetét, akkor jól láthatjuk, hogy a sokak által modernnek hazudott erkölcs már kétezer, sőt négyezer évvel ezelőtt is elavult volt. Nemcsak Szodoma és Gomorra pusztulása, hanem a büszke és hatalmas Római Birodalom bukása is a természetes emberi erkölcsök megromlásának volt a következménye. Igen: a Római Birodalom elsősorban nem a csatákat veszítette el, hanem a békét. Amikor az Úr Jézus megszületett, a görög-római birodalomban élt szülők és hitvesek már nem gyermekeikkel dicsekedtek, hanem az úgynevezett „partnereikkel”, a színházak pedig már nem katarzist (lelki megtisztulást) nyújtottak, hanem az emberek alantas ösztöneinek kielégítését szolgálták.

Ennek a birodalomnak a romjain építette fel aztán a kereszténység a maga csodálatos kultúráját – megőrizve az antik kultúra értékeit is. – Most viszont az a veszély fenyeget bennünket, hogy a mi szeretett Európánk is – keresztény ihletésű alkotásaival: fantasztikus épületeivel, lenyűgöző képzőművészeti és iparművészeti remekléseivel, páratlanul szép zenei és irodalmi örökségével együtt – romhalmazzá válik.
„Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” – olvassuk Jónás intelmét az ószövetségi Szentírás egyik legszebb könyvében (Jón 3,4). Egy új Jónás próféta vajon mit hirdetne most nekünk, európaiaknak? Nem akarok vészmadár lenni, de nem merem kizárni, hogy ezt mondaná: „Még negyven év, és Európa elpusztul!” – Jónás könyve azonban azzal folytatódik, hogy a niniveiek megtérnek és megmenekülnek. Íme, itt a mi nagy lehetőségünk: nekünk is meg kell térnünk, és akkor megmenthetjük Európát.

Mindenekelőtt vissza kell térnünk a tízparancsolathoz, ezen belül a hatodik és a kilencedik parancsolathoz is. – Szent komolysággal kell közelítenünk a szentségekhez, így a házasság szentségéhez is. El kell felejtenünk azt, hogy „kicsit szeretlek is, meg nem is, tudod: így van ez”, és újra meg kell tanulnunk kimondani e mázsás súlyú szavakat: „holtomiglan-holtodiglan…”

2. De el kell felejtenünk a keresztséggel és a bérmálással kapcsolatos eddigi felfogásunkat is: „legyen csak ez is megkeresztelve, ne mondja majd nekem, hogy még meg se kereszteltettem…”, „bérmálkozzunk egy kicsit, aztán ne legyen gondunk rá…” De el kell felejtenünk azt is, hogy: „Veled, Uram, de nélküled” (István, a király). Nem követhetjük Koppányt is, meg Istvánt is, a bálványokat is, meg Istent is. Hitünket mindig és mindenütt – alakoskodás, köntörfalazás és félelem nélkül – meg kell vallanunk.
Ezzel elérkeztünk elmélkedésünk második pontjához, a hitvalláshoz. Ez az, amiben Krisztus kísérői ugyancsak egyek voltak. Az aprószentek szavak nélkül, egyszerűen vérük ontásával lettek Krisztus tanúi, István és János életével és szavával is megvallotta hitét, Szent János apostol és evangélista: írásaival is.
Nekünk is tudomásul kell vennünk, hogy amikor életünket, mint valami épületet, megtervezzük, Jézust, a szegletkövet nem dobhatjuk félre. Mert „nincs üdvösség senki másban. Nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,12). – Európában ma még Jézus születésétől számoljuk az éveket. Ha nem akarjuk, hogy negyven év múlva 622 évvel „fiatalabbak” legyünk, azaz Mohamed próféta nevezetes futásától számolják éveinket, akkor meg kell ragadnunk Krisztus Urunk kezét, elfogadva Szent János tanúságtételét: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1 Jn 1,1).
És meg kell fognunk egymás kezét is, erősítenünk kell egyháztagságunk tudatát, buzgón kell látogatnunk a közös istentiszteleteket, mert ahogy az egyik ifjúsági ének mondja: „fogjuk meg kezünket, – a közös hit erősebb…”
Segítsen mindannyiunkat az István diakónust eltöltő Szentlélek, hogy megértsük az idők jeleit, meglássuk talán minden eddiginél nagyobb felelősségünket, és nem csak a magunk számára, hanem az utánunk jövő generációk számára is: mentsük meg közös otthonunkat, Európát!
Ezzel az üzenettel kívánok Paptestvéreimnek, Krisztushívő Testvéreimnek és minden magyar Testvéremnek békés és áldásos új esztendőt.

Veszprém, 2015 karácsonyán

Márfi Gyula érsek
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése