Karácsony másnapján

Karácsony másnapján

Jézus születésének örömünnepe után az Egyház első vértanúját, Szent Istvánt ünnepeljük. Még fülünkbe cseng az angyalok éneke, de már a gyűlölködők fogvicsorgatását halljuk. Még magunk előtt látjuk a jószándékú pásztorok örömöt sugárzó tekintetét, de már helyükbe lépnek a gyűlölettől eltorzult arcú, köveket ragadó, gyilkos szándékú személyek. A két nap erős ellentétét az igehirdetők az Egyház kezdete óta érzik, s próbálnak rávilágítani arra, hogy aki egyszer rálép a betlehemi Gyermek útjára, annak mindhalálig haladnia kell ezen az úton. Krisztus követése elkötelezettséget kíván, ahogyan azt István példája mutatja. Ha a mennyből a földre érkező Jézushoz kötjük életünket és kitartunk mellette, akkor számíthatunk arra, hogy ő a földi életből a mennybe emel bennünket.
Tegnap, karácsonykor azt ünnepeltük, hogy megnyílik az ég és alászáll a mennyből az örök Isten. Megnyílik ugyanakkor az emberek szíve is, akik ebben a világban élnek és készek befogadni Istent. Boldogok, akik megnyitják életüket a Megváltó előtt. A ma ünnepelt Szent István a halála előtti pillanatokban a megnyílt eget látja és örvendezik annak, hogy Isten elfogadja életáldozatát és befogadja őt a mennyországba. Boldog vagyok, ha életem minden napján arra vágyakozom, hogy számomra is megnyíljon a mennyország.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, Mária, nem találtál szállást Fiad számára? Íme, én a szívemet kínálom neki. Igaz, hideg és méltatlan, de vajon te nem Isten Anyja vagy-e? A kegyelemből mindenható? Minden javak osztogatója? Cseréld ki a szívemet, tedd hasonlóvá a tiédhez!