Ferenc pápa: Sokat tanulhatunk a gyermek Jézustól, ha a gyermekek életére nézünk!
December 30-án, a 2015-ös év utolsó általános kihallgatásán a Szentatya a gyermek Jézusról elmélkedett. Tőle is sokat tanulhatunk, mert Jézusnak nemcsak a halála és feltámadása, hanem egész élete kinyilatkoztatás. Ferenc pápa katekézisét teljes egészében közöljük.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Egy
kicsit hideg van, ugye!?
A
karácsony napjai a gyermek Jézust állítják szemünk elé. Biztos vagyok abban,
hogy még sok család elkészítette a betlehemet otthonában, folytatva ezt a szép
hagyományt, amely Szent Ferencig nyúlik vissza, és amely elevenen tartja
szívünkben az emberré lett Isten misztériumát.
A
gyermek Jézus tisztelete nagyon elterjedt. Sok szent ápolta ezt a tiszteletet
mindennapi imájában, és vágyott arra, hogy életét a gyermek Jézus élete szerint
alakítsa. Különösképpen Lisieux-i Szent Terézre gondolok, aki kármelita
nővérként a Gyermek Jézusról és Szent Arcról nevezett Teréz nevet
hordta. Ő – aki egyháztanító is – meg tudta élni azt a „lelki gyermekséget” –
és tanúságot tudott tenni róla –, amely éppen elmélkedéssel, Szűz Mária
iskolájában, Isten alázatát teszi magávévá, azét az Istenét, aki kicsinnyé lett
értünk. Ez nagy titok! Isten alázatos! Mi, akik önteltek vagyunk, tele
hiúsággal, és nagyra tartjuk magunkat, semmik vagyunk, ő nagy, ő alázatos, ő
gyermekké válik. Ez az igazi titok! Isten alázatos! Ugye szép!?
Volt
egy korszak tehát, Krisztus istenemberi személyében, amikor Isten gyermek volt,
és ennek különleges jelentőségűnek kell lennie hitünk számára. Igaz, hogy
kereszthalála és feltámadása az ő megváltó szeretetének legnagyobb
kifejeződése, de ne felejtsük el, hogy az ő egész földi élete kinyilatkoztatás
és tanítás. A karácsonyi időszakban az ő gyermekkorára emlékezünk. Hogy
fejlődni tudjunk a hitben, gyakrabban kellene szemlélnünk a gyermek Jézust!
Nyilván semmit sem ismerünk ebből az időszakból. A rendelkezésünkre álló néhány
adat arról szól, hogy születése után nyolc nappal nevet adtak neki, bemutatták
a templomban (vö. Lk 2,21–28); azután szó van a bölcsek látogatásáról, majd a
menekülésről Egyiptomba (vö. Mt 2,1–23). Aztán jön egy nagy ugrás, tizenkét
éves koráig, amikor Máriával és Józseffel Jézus Jeruzsálembe zarándokol húsvét
ünnepére, és ahelyett, hogy szüleivel hazatérne, a templomban marad, hogy az
írástudókkal beszélgessen.
Láthatjátok,
keveset tudunk a gyermek Jézusról, de sokat tanulhatunk tőle, ha a gyermekek
életére nézünk. Nagyon szép magatartás, ahogyan a szülők és a nagyszülők
figyelemmel követik, mit csinálnak a gyermekek.
Mindenekelőtt
felfedezzük, hogy a gyermekek a figyelmünkre szomjaznak. A középpontban kell
lenniük, mert – nem azért, mert önteltek, hanem – szükségük van arra, hogy
oltalmazva érezzék magukat. Nekünk is szükségünk van arra, hogy életünk
középpontjába helyezzük Jézust, és arra is, hogy – bár paradoxnak tetszhet –
felelősen védelmezzük őt. Karunkban akar lenni, azt akarja, hogy gondját
viseljük, és hogy tekintetét ránk szegezhesse. Aztán mosolyra kell késztetnünk
a gyermek Jézust, hogy kimutassuk iránta érzett szeretetünket, valamint
örömünket amiatt, hogy közöttünk van. Mosolya annak a szeretetnek a jele, amely
bizonyosságot ad nekünk arról, hogy szeretettek vagyunk.
Végül
a gyermekek szeretnek játszani. Engedni játszani a gyermeket azt jelenti, hogy
felhagyunk saját logikánkkal, hogy belépjünk az övébe. Ha azt akarjuk, hogy
örüljön, akkor meg kell értenünk, mi tetszik neki. És ne legyünk önzők, ne
olyasmit csináljunk, ami nekünk tetszik! Ez tanítás számunkra! Jézussal
szemközt fel kell hagynunk igényünkkel az autonómiára – itt van a kutya elásva!
–, autonómiaigényünk helyett befogadjuk a szabadság igazi formáját, mely abban
áll, hogy felismerjük, ki van előttünk, és hogy szolgáljuk őt. Ő Isten Fia, aki
jön, hogy üdvözítsen minket. Közénk jött, hogy megmutassa nekünk a szeretetben
és irgalomban gazdag Atya arcát. Öleljük hát magunkhoz a gyermek Jézust, és
kezdjük el szolgálni őt! Ő a szeretet és a derű forrása.
Milyen
szép lesz, ha ma, amikor hazaérünk, odamegyünk a betlehemhez! Csókoljuk meg a
gyermek Jézust! És mondjuk neki: „Jézus, szeretnék alázatos lenni, amilyen te
vagy, alázatos, amilyen Isten!” Kérjük tőle ezt a kegyelmet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése