2015. december 3., csütörtök

Advent első hetének csütörtökje



Advent első hetének csütörtökje


A sziklára és a homokra épített ház hasonlatával Jézus nem építkezési tanácsokat akar adni. Nem is minősíteni akarja az embereket, akik jó vagy éppen rossz döntéseket hoznak, bölcsnek nevezvén az előbbieket és balgának az utóbbiakat. A példázat megértésének kulcsa az, hogy a hegyi beszéd végén, annak lezárásaként hangzik el. Miután Jézus hosszasan és részletesen tanította a népet, ezzel a példával hívja fel hallgatósága figyelmét arra, hogy nem elegendő szavainak, tanításának hallgatása, hanem annak megvalósítását várja mindenkitől.
Maga Jézus és az ő tanítása az a biztos és sziklaszilárd alap, akire életünket és keresztény életünket alapozhatjuk. Ha tanításában felismerjük az üdvösségre vezető igazságot, akkor érdemes azt követnünk és megvalósítanunk. A hasonlatban szereplő zápor, árvíz és szélvihar azokat a veszélyeket jelképezik, amelyek eltéríthetnek minket az üdvösség útjától. A könnyebb megoldásokat választók végzetes hibát követnek el. Bár ez nem derül ki mindjárt a kezdetekkor, de idővel fény derül hiányosságaikra, helytelen döntéseikre, és a nehézségeik miatt életük romba dől.
Mai döntéseimben a pillanatnyi előnyök helyett jobban figyelembe veszem a távlati szempontokat. Ma többször gondolok végső célomra: az örök életet, az üdvösséget szeretném elnyerni.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, adj éleslátást a dolgok észlelésére, erőt azok megragadására és megtartására; képességet és rátermettséget arra, hogy ezekhez még mindig hozzá tudjak tanulni! Adj tévedhetetlen ítéleteket a számba! A helyes beszéd kegyelméért is esdeklek! Döntsd el nálam mindig a kezdetet, határozd meg előrehaladásom irányát, és biztosítsd a vég sikeres és eredményes kimenetelét!
Aquinói Szent Tamás



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése