Zsolozsma CCCLXI.

Szent Péter apostol második leveléből

2, 9-22

A tévtanítók sorsa

Szeretteim! Ért hozzá az Úr, hogy az Isten szerint élőket kiragadja a kísértésből, a gonoszok büntetésével pedig várjon az ítélet napjáig, főként azokéval, akik szennyes testi vágyakat hajszolnak és az Isten felsőbbségét nem ismerik el.
     Vakmerők, önhittek, nem félnek káromolni (az égi) hatalmasságokat, noha a náluknál erősebb és hatalmasabb angyalok nem vádolják őket az Úr előtt. De ezek – mint az oktalan állatok, amelyek természetüknél fogva megfogásra és levágásra valók – azt káromolják, amit nem ismernek. Mint azok, ezek is elpusztulnak. Megkapják gonoszságukért a bért. Élvezetnek tartják világos nappal a dőzsölést, szenny- és piszokfoltok ők, kéjelegnek az élvezetekben, amikor veletek együtt lakmároznak. Szemük tele van azzal, akivel házasságot törnek, és éhes a bűnre. Csábítgatják az állhatatlan lelkeket, szívük hozzá van szokva a kapzsisághoz: átkozottak! Az egyenes utat elhagyták, és eltévelyedtek, Boszor fiának, Bileámnak útjain járnak, aki igazságtalan bérre vágyott, de bűne miatt rendreutasították: a néma teherhordó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét.
     Kiszáradt források, szélvész kergette fellegek, akikre a sötétség homálya vár. Mert nagyhangú, üres szólamokkal buja testi vágyakra csábítják azokat, akik éppen csak hogy kiszabadultak azok közül, akik tévúton járnak. Szabadságot ígérnek nekik, jóllehet a romlottság rabjai, hisz mindenki annak a rabja, aki legyőzte.
     Mert akik a világ romlottságából kimenekültek az Úrnak és Megváltónak, Jézus Krisztusnak megismerése útján, aztán újra belemerültek, és hatalmába estek, azoknak ez az utóbbi állapotuk rosszabb, mint az azelőtti volt. Mert jobb lett volna nekik, ha nem ismerték volna a nekik adott szent parancsokat, mint hogy aztán hűtlenek lettek hozzájuk. Illik rájuk, amit a közmondás mond: „Visszatért a kutya a hányadékához” és: „A megfürdött disznó pocsolyában hentereg.”