2015. november 24., kedd

Lengyel püspökök üzenete országuk kereszténnyé válásának 1050. évfordulójára



Lengyel püspökök üzenete országuk kereszténnyé válásának 1050. évfordulójára


„1050 évvel ezelőtt állították fel lengyel földön az első keresztet mint a bűn és a halál feletti győzelem jelét” – írják a lengyel püspökök Mieszko fejedelem 966-ban történt megkeresztelkedésére emlékezve, amivel Lengyelország keresztény állammá vált.


A lengyel püspökök emlékeztetnek arra, hogy Lengyelország a 10. században a „latin kultúra világához” és a „keresztény népek közösségéhez” kapcsolódott. A kereszténység felvételének ezredik évfordulója alkalmából ünnepelt emlékév jelentősége tette lehetővé annak idején Szent II. János Pál pápa szolgálatát, a Szolidaritás szakszervezet mozgalmának létrejöttét és az ország nemzeti függetlenségének elnyerését 1989-ben.

A hit tapasztalata erkölcsi és látható cselekedetekben valósult meg a gazdasági, politikai és kulturális szférában – írják a lengyel főpásztorok, és a lengyel kereszténység gyümölcsei között említik meg az Európa nemzetei közösségéhez való csatlakozást. Az üzenet – melyet november 22-én, vasárnap minden templomban felolvastak Lengyelország-szerte – kiemeli, hogy a kereszténység felvételének 1050. évfordulóját az Irgalmasság szentévével egy időben ünneplik meg, ami elővételezi az egész lengyel nép Krisztusnak, a mindenség Királyának történő felajánlását, melyre 2016. november 19-én kerül sor a krakkói Łagiewniki kerület Isteni Irgalmasság-kegyhelyén. A lengyel püspökök azt kívánják, hogy az évfordulós megemlékezés legyen alkalom arra, hogy megerősödjön a Szűzanyával, az egyház Anyjával való kapcsolat, ami a 2016-os krakkói Ifjúsági Világtalálkozón részt vevő fiatalok számára az örömteli reménység jele lesz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése