2015. november 12., csütörtök

Ferenc pápa: a világi hívek nem pusztán parancsvégrehajtók



Ferenc pápa: a világi hívek nem pusztán parancsvégrehajtók


Ferenc pápa a hívek gyűrűjében a Vatikánban - AFP

A világi hívek nem másodrendű tagok a hierarchia szolgálatában, sem pedig felsőbb utasítások egyszerű végrehajtói, hanem Krisztus tanítványaiként arra hivatottak, hogy mindenhová elvigyék az evangélium lelkületét. Ferenc pápa ezt szögezte le üzenetében, amelyet a Világiak Pápai Tanácsa által szervezett tanulmányi napra küldött. Az eseményt a Szent Kereszt Pápai Egyetemen tartották a következő témáról: „A világiak hivatása és küldetése. Ötven évvel az „Apostolicam actuositatem” – kezdetű zsinati dekrétum után”.
A világi hívek nem másodrendű tagok
A II. vatikáni zsinat a rendkívüli kegyelem eseménye volt, egyik gyümölcse a világiak hivatásának és küldetésének újszerű felfogása volt az egyházban és a világban. A zsinati dokumentumok ugyanis a világi híveket Isten népe egészében vizsgálják, amelyhez a papokkal és a szerzetesekkel együtt tartoznak, és amelyben a maguk módján részt vesznek magának Krisztusnak a papi, prófétai és királyi működésében. A zsinat nem úgy tekint a világiakra, mintha másodrendű tagok lennének a hierarchia szolgálatában, vagy pusztán felsőbb utasítások végrehajtói volnának, hanem Krisztus tanítványaiként, akik a keresztségük erejében és a világban való természetes jelenlétük révén arra kaptak meghívást, hogy minden környezetben, minden tevékenységben, emberi kapcsolatban az evangéliumi lelkületet hirdessék. Vigyék el mindenhova a Krisztustól kapott fényt, reményt és szeretetet. Náluk jobban ugyanis senki nem tudja ellátni azt az alapvető feladatot, hogy az isteni törvényt beírják a földi város életébe.
Az evangélium hirdetése nem a misszió néhány szakértőjének van fenntartva
Ferenc pápa az „Apostolicam actuositatem” – zsinati dokumentumra utalt, amely a világi apostolkodás természetével és területeivel foglalkozik behatóbban. Erőteljesen leszögezi, hogy a keresztény hivatás természetéből fakadóan az apostolkodás hivatása is, ezért az evangélium hirdetése nincs fenntartva a misszió ún. szakértői számára, hanem minden világi hívő törekvése kellene, hogy legyen. A világi hívek ugyanis arra hivatottak keresztségük révén, hogy ne csak a világi valóságokat töltsék meg keresztény szellemiséggel, hanem kifejezetten evangelizáló, hithirdető tevékenységet is folytassanak, és az emberek életszentségét segítsék.
A Lélek ajándékait újból meg kell értenünk
Mindez a zsinati tanítás növelte az egyházban a világiak képzését és már számos gyümölcsöt termett idáig – állapította meg a pápa. De a II. vatikáni zsinat, mint minden zsinat, a lelkipásztorok és a világiak minden nemzedékéhez szól, mivel a Szentlélek felbecsülhetetlen ajándékát hálával és felelősen kell fogadni. Mindaz, amit a Lélek adott nekünk és az Anyaszentegyház közvetített, újra és újra megértésre vár, arra, hogy befogadjuk és átültessük a gyakorlatba.
Szent II. János Pál pápa egyik legfőbb célkitűzése volt az, hogy alkalmazza a zsinatot, elvigye azt minden keresztény közösség hétköznapi életébe. A 2000-es nagy szentévkor azt mondta: „Új korszak nyílik meg szemünk előtt: a zsinati tanítások elmélyítésének ideje, a termés learatásának ideje, amit a zsinati atyák elvetettek és az elmúlt évek nemzedéke meghallgatott és várt. A II. vatikáni zsinat valódi prófécia volt az egyház élete számára, és az is marad a nemrég megkezdődött harmadik évezredben sok évig majd. Ferenc pápa végül azzal zárja üzenetét, hogy imádkozik az Úrhoz: a lelkipásztorok és a világi hívek szívét töltse el ugyanaz a vágy, hogy megéljék és megvalósítsák a zsinatot és elvigyék a világnak Krisztus világosságát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése