Ferenc pápa: A bizalmas iratok ellopása nem tántorít el a reformoktól!
November 8-án az Úrangyala imádságban Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy Jézus a mindenét Istennek adó özvegyasszonyt állítja elénk is példaképül. Az Angelus után a pápa elítélte a szentszéki iratok kiszivárogtatását, és elmondta, hogy eltökélten folytatja a római kúriában elkezdett reformokat.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok ebben a gyönyörű napsütésben!
A mai
vasárnap evangéliumi szakasza két részből áll: az első azt mutatja be, hogy
milyennek nem szabad lenniük Krisztus követőinek; a másik pedig a keresztény
ember példaszerű eszményképét kínálja fel.
Kezdjük
az elsővel: mit nem szabad tennünk. Az első részben Jézus felrója az írástudók,
a törvénytudók három hibáját, amelyek megjelennek életstílusukban, ezek: a gőg,
a kapzsiság és a képmutatás. „Szeretik – mondja Jézus –, ha nyilvános tereken
köszöntik őket, örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket”
(Mk 12,38–39). Az ünnepélyes külsőségek mögött azonban hamisság és
igazságtalanság rejtőzik. Miközben nyilvánosan páváskodnak, tekintélyüket arra
használják, hogy „felemésszék az özvegyek vagyonát” (vö. 40. vers), akiket az
árvákkal és az idegenekkel együtt az akkori társadalomban a legvédtelenebbeknek
és legkiszolgáltatottabbaknak tartottak. Végül az írástudók „színleg hosszan
imádkoznak” (vö. 40. vers). Ma is fenyeget minket a veszély, hogy ezeket a
magatartásformákat kövessük. Például akkor, amikor az imádság elkülönül az
igazságosságtól, mert hiszen nem lehet egyszerre Istent dicsérni és a
szegényeket megkárosítani. Vagy amikor azt mondjuk, hogy szeretjük Istent, de
nem őt, hanem saját önteltségünket és hasznunkat részesítjük előnyben.
Ugyanebbe
a szövegösszefüggésbe tartozik a mai evangélium második része. A jelenet a
jeruzsálemi templomban játszódik, közelebbről azon a helyen, ahol az emberek
felajánlásként a pénzérméket dobálják a perselybe. Sok gazdag van, akik sok
pénzt dobnak be, és megjelenik egy szegény özvegyasszony, aki csak két
aprópénzt, két fillért dob be. Jézus jól megfigyeli ezt az asszonyt, és felhívja
tanítványai figyelmét a jelenet szembetűnő ellentmondásosságára. A gazdagok,
amit nagy hivalkodással adtak, azt a feleslegükből adták, míg az özvegyasszony
szerényen és alázattal „mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát” (44.
vers), ezért – mondja Jézus – ő többet adott mindenkinél. Mivel rendkívül
szegény volt, azt is megtehette volna, hogy csak az egyik pénzt adja a
templomnak, a másikat pedig megtartja magának. Ő viszont nem akar felezni
Istennel: mindentől megfosztja magát. Szegénységében megértette, hogy ha Isten
az övé, akkor minden az övé, érzi, hogy Isten egészen szereti őt, és ezért ő is
egészen szereti Istent. Milyen szép példát ad ez a kis öregasszony!
Jézus
ma nekünk is azt üzeni, hogy az ítélet ismérve nem a mennyiség, hanem a teljesség.
Különbség van mennyiség és teljesség között. Lehet, hogy rengeteg pénzed van,
de üres vagy: nincs teljesség a szívedben! Ezen a héten gondolkodjatok el a
különbségen, amely a mennyiség és a teljesség közt van. Nem pénztárca, hanem
szív kérdése! Különbség van pénztárca és szív között. Léteznek
„szívbetegségek”, amelyek lealacsonyítják a szívet a pénztárca szintjére –
ezzel vigyázni kell! „Egész szívünkből” szeretni Istent azt jelenti, hogy
rábízzuk magunkat, rábízzuk magunkat az ő gondviselésére, és szolgáljuk őt
legszegényebb testvéreinkben, semmit sem várva viszonzásul.
Hadd
meséljek el nektek egy történetet, amely a korábbi egyházmegyémben esett meg.
Asztalnál ült az anyuka három gyerekkel, az apa munkában volt, rántott húst
ettek. Egyszer csak kopogtatnak az ajtón, és az egyik gyerek – kicsik voltak,
öt-, hat- és hétévesek – szól az anyukájának: „Anyu, egy koldus az, és enni
kér.” Az anya pedig, aki jó keresztény volt, megkérdezte tőlük: „Mi tegyünk?”
„Adjunk neki, anyu!” „Jól van. Fogta a kést és a villát, és elkezdte félbevágni
a rántott húsokat. „Jaj, ne! Anyu, ne! Ne így! A hűtőből vegyél ki!” „Nem, így
fogunk három szendvicset készíteni.” És így a gyermekei megtanulták, hogy az
igazi szeretet önmagát adja, az igazi szeretet nem a feleslegből ad, hanem a
nélkülözhetetlenből. Biztos vagyok abban, hogy azok a gyerkőcök azon a
délutánon éhesek voltak egy kicsit… De így kell csinálni!
Felebarátaink
szükségét látva az a feladatunk, hogy megfosszuk magunkat – mint ezek a
gyerekek a fél rántott húsuktól – valami elengedhetetlenül fontostól, és nem
csak a feleslegtől; az a feladatunk, hogy felebarátainknak szenteljük a
szükséges időt, és nem csak a fennmaradót; az a feladatunk, hogy rögtön,
fenntartás nélkül rendelkezésre bocsássuk valamely képességünket, és nem csak
miután saját személyes vagy csoportcéljaink érdekében felhasználtuk azt.
Kérjük
az Urat, hogy vegyen fel minket ennek a szegény özvegyasszonynak az iskolájába,
akit Jézus – a tanítványok megrökönyödésére – katedrára állít, és az élő
evangélium tanítójaként mutat be. Mária közbenjárására – aki egy szegény
asszony volt, és egész életét az istennek adta értünk – kérjük a szegény szív
ajándékát, amely ugyanakkor telve van örvendező és önzetlen nagylelkűséggel.
* * *
A
Szentatya szavai az úrangyala (Angelus) elimádkozása után:
Kedves
testvéreim!
Tudom,
hogy sokatokat felkavartak az utóbbi napokban keringő hírek azokról a
szentszéki bizalmas iratokról, amelyeket elloptak és [könyvekben] közzétettek.
Ezért
mindenekelőtt azt szeretnem mondani nektek, hogy azoknak az iratoknak az
ellopása bűncselekmény. Kifogásolandó tett, amely nem segít [senkinek]. Én
magam kértem, hogy készítsék el azt a tanulmányt, és azokat az iratokat én is
és munkatársaim is már jól ismertük, és olyan intézkedéseket hoztunk, amelyek
már elkezdtek gyümölcsöket – némely esetben látható gyümölcsöket is – hozni.
Ezért
szeretnélek biztosítani titeket, hogy ez a szomorú eset biztosan nem tántorít
el a reformmunkától, amelyben munkatársaimmal együtt és mindnyájatok
támogatásával haladunk előre. Igen, az egész egyház támogatásával, mert az
egyház minden megkeresztelt hívő imádságával és mindennapi életszentségével
újul meg.
Tehát
köszönetet mondok nektek, és kérlek titeket, hogy továbbra is imádkozzatok a
pápáért és az egyházért, ne engedjétek, hogy hogy mások megzavarjanak titeket,
hanem bizalommal és reménnyel haladjatok előre.
Olaszországban
ma tartják a hálaadás napját, ennek idei témája: „A talaj mint közjó.”
Csatlakozom a püspökökhöz, és velük együtt kívánom, hogy mindenki felelős gondnokként
bánjon ezzel az értékes közjóval, a földdel, melynek gyümölcsei az egész
világot kell, hogy szolgálják. Közel vagyok hálás lélekkel a földművelés
világához, és bátorítom a földműveseket, hogy úgy műveljék a földet, hogy az
megőrizze termékenységét, és táplálékot adjon mindenkinek, ma és a jövő
nemzedékeknek is. Ehhez kapcsolódik Rómában a teremtésvédelem egyházmegyei
napja, amelyet idén a „felvonulás a földért” is gazdagít.
Holnap
Firenzében elkezdődik az ötödik egyházi nemzeti kongresszus, minden olasz
egyházmegye püspökeinek és küldötteinek részvételével. Az összetartozás és a
közös gondolkodás fontos eseménye ez, és abban az örömben van részem, hogy én
is részt vehetek rajta jövő héten, kedden, egy rövid, Pratóban tett látogatás
után.
Szeretettel
köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és zarándokok. Külön köszöntöm a Párizs
környékéről érkezett francia diákokat, a Japánból és Lengyelországból, valamint
a Scandicciből érkezett híveket. Köszöntöm a prédikátorok rendjének, a
domonkosoknak a képviselőit, akik tegnap nyitották meg emlékévüket alapításuk
nyolcszázadik évfordulója alkalmából. Az Úr áldjon meg bőségesen titeket ezen
az évfordulón! Nagyon köszönjük mindazt, amit az egyházban és az egyházért
tesztek!
Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok! Ne feledkezzetek el imádkozni
értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése