Ferenc pápa beszéde a Nevelésügyi Kongregáció világtalálkozója résztvevőihez
November 18. és 21. között tartották Rómában a vatikáni szinódusi aulában a Nevelésügyi Kongregáció világtalálkozóját a II. Vatikáni Zsinat Gravissimum educationis nevelésügyi dokumentuma közzétételének 50., és az Ex Corde Ecclesiae apostoli konstitúció megjelenésének 25. évfordulója alkalmából.
A
világtalálkozó résztvevői voltak az egyes püspöki konferenciák nevelésügyi
bizottságainak az elnökei, a katolikus oktatási és egyetemi intézmények
vezetői, valamint az új nemzedékek nevelésében elkötelezett személyek. November
21-én, szombaton a vatikáni VI. Pál teremben a római pápai oktatási intézmények
tanárai és diákjai jelenlétében mintegy 7000 résztvevő találkozott Ferenc
pápával, aki szabadon válaszolt a feltett kérdésekre.
„Mi
tesz egy intézményt valóban kereszténnyé? – hangzott az első kérdés. „Nevelni
annyit jelent – válaszolt a pápa – mint bevezetni az igazság teljességébe. Nem
lehet beszélni katolikus nevelésről anélkül, hogy ne szólnánk az emberségről,
mert a katolikus identitás lényegében maga az emberré lett Isten. Először a
magatartást meghatározó alapvető emberi értékekre kell nevelni, aztán lehet
csak a keresztény magot elvetni. Tehát először az emberi érték, aztán jön a hit.
Az iskolában nincs helye a prozelitizmusnak, azaz nincs áttérítés. Az emberi
értékekre nyitás a teljességre irányul. Ehhez pedig szükség van a
transzcendenciára. Ma éppen az a képesség hiányzik a nevelésben, ami önmagunk
meghaladását jelenti. A mai nevelési válságot az adja – magyarázta a pápa –,
hogy elzárkóznak a transzcendencia elől, pedig a keresztény nevelés éppen arra
készíti elő a szívet, hogy ott az Úr megnyilatkozzon a maga emberi teljességén
keresztül – foglamazott a Szentatya.
„A
család, az iskola és a társadalmi intézmények közötti kapcsolat megszakadása
kérdése kapcsán Ferenc pápa a nevelés szelektív és elitista jirányultságára
mutatott rá. „Egy bizonyos szint felett gyermekek, fiatalok, sőt egész népek
kizáródnak az oktatásból, mely így nemhogy egymáshoz közelítené az embereket és
népeket, még inkább elválasztja őket egymástól. Megszűnt a szövetség a család
és az iskola, valamint a család és az állam között. Az állam kihasználja ezt a
törést. A rosszul fizetett dolgozók között ott vannak a tanárok és nevelők. Az
államnak az az érdeke, hogy saját ideológiáját helyezze előtérbe. Emiatt kell
nekünk új utakat keresni, például Don Bosco nyomán, aki Észak-Olaszországban a
szabadkőművesség durva világában megteremtette az úgynevezett szükségnevelést.
Ez a nevelés informális útja, a formális nevelés ugyanis a pozitivizmus
eredménye, mely a világ intellektuális, technikai dimenzióját erősíti.
Szakítani kell ezzel a sémával - ajánlotta Ferenc pápa – és helyette a művészet
és a sport tapasztalatára kell építeni, melyek megnyitják a horizontot. Ezt
segíti az emberfő, a szív és a kéz hármas nyelvezete, mely összehangolva és a
másikra figyelve, befogadóvá tesz és nem pedig kizáróvá”.
Ferenc pápa intett „a merevség veszélyére is, mely nem engedi meg, hogy
a nevelés tényleg humanizáljon, és ha ez hiányzik, akkor Krisztus nem tud
belépni az ember világába, mert hiányzik hozzá az alap. A nevelés mindig
kockázattal is jár, mint a kisgyermekek járni tanulása: miközben egyik lábukat
szilárdan megvetik, a másikkal előrelendülnek, de el is csúszhatnak, el is
eshetnek. Nem baj, fölkelnek és tovább próbálkoznak” – mutatott rá a Szentatya.
„A vezető állásúaknak kapcsolatot kell tartani a szegényekkel a periférián,
hogy bevezessék őket a központokba. Ferenc pápa utalt a cigányokkal való
találkozójára, és hivatkozott közösségük azon tagjára, aki a szlovák parlament
tagja lett. Végül az irgalmasság műveinek fontosságára hívta fel a nevelésügyi
világtalálkozó résztvevőinek a figyelmét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése