Erdő Péter szentelte fel a jubileumát ünneplő kispesti Jézus Szíve-templomot

75 évvel ezelőtt áldotta meg Kovács Vince váci segédpüspök a kispesti Jézus Szíve-templomot. A jubileuma alkalmából Erdő Péter bíboros hálaadó szentmise keretében november 8-án felszentelte templomot.

2014 októberében hirdette meg 75 éves történelméért hálát adva a jubileumi évet a kispesti Jézus Szíve-plébániatemplom. Ennek csúcspontjaként ünnepelte a hívő közösség temploma felszentelését.

A templomszentelő szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt. Koncelebrált Forrai Tamás, a Magyar Jezsuita Rendtartomány elöljárója és több paptestvér. A liturgián részt vett Pálos Frigyes atya, aki 75 évvel ezelőtt a templom megáldásakor Kovács Vince váci segédpüspök és Merva Imre prépostplébános mellett álhatott.

A templomszentelésen megjelent György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja és a kispesti önkormányzat képviselői.

A plébániai közösség nevében Kópházi József, a Jézus Szíve Plébánia világi elnöke köszöntőjében a közösség örömét fejezte ki, hogy a templom a városrész éltető és alkotóeleme ma is. Hálát adni a múltért és áldást kérni a jövőre, ezért gyűltünk össze – fogalmazott.

A templomszentelés szertartása a vízszenteléssel kezdődött, majd a falak és a hívő közösség meghintése következett.

Erdő Péter szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvéreim!

A mai evangéliumban Jézus szavait hallottuk a szegény asszony két fillérjéről. A jó célra végzett adakozás az Ószövetség világában is értékes, elismerésre méltó cselekedetnek számított, sőt a bűnbánat cselekedetei között is szerepelt, az imádsággal és a böjttel együtt. A most felolvasott történetben azonban mégsem ezen van a hangsúly. Jézus ugyanis arról beszél, hogy ez az özvegyasszony egész megélhetését a templomnak, vagyis végső soron Istennek ajánlotta fel. Itt tehát az Isten akarata szerinti életnek egy általános példáját és igazságát szemlélhetjük. Maga Jézus arra a kérdésre, hogy melyik a legfőbb parancs a törvényben, a választ Mózes V. könyvéből vett idézettel kezdi: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből”. Ez a teljesség a tökéletes élet lényege. És ez a teljes odaadás Isten akaratának nem csupán a legigényesebb emberek kiváltsága, hanem parancs, mégpedig a legfőbb parancs. Ennek egy szemléletes, mindenki számára érthető megjelenése a szegény asszony példája, aki egész megtakarított pénzét a templomnak adja.

Ha belegondolunk abba, hogy Isten végtelen bölcsességében megtervezte, megalkotta és akaratával fenntartja a világmindenséget, amelynek működését a tudósok is ámulattal és döbbenettel vizsgálják, és amelynek tanulmányozásában minden új és szédületes eredmény arról győz meg minket, hogy mennyi minden van még, amit nem tudunk – nos, akkor a reális önértékelésünknek is arra kell épülnie, hogy teljes egészében Isten színe előtt zajlik az életünk, és hogy minden pillanatunk az ő ajándéka. A valóságnak megfelelően éppen ezért csak úgy élhetünk, tehát boldogok is csak úgy lehetünk, ha keressük a minket szerető Isten személyes akaratát és mindenben azt követjük, hogy viszontszeressük őt. Isten ezért nem foglalhatja el a második, a harmadik, a negyedik helyet életünkben, hanem csakis az első, csakis a teljesség lehet. Ha fenntartás nélkül keressük és követjük akaratát, átalakul, új energiát, erőt, örömet kap az életünk. Erre tanít minket a mindenét odaadó szegény özvegyasszony példája.

A mai szentmisében felszenteljük ezt a 75 évvel ezelőtt épített szép templomot. Általában egy ideiglenes jelleggel kialakított templomot csak megáldani szokás. Amikor a munkák végleg befejeződnek és elnyeri az épület végleges formáját, akkor kerül sor az ünnepélyes felszentelésre. Itt, a kispesti Jézus Szíve plébánián 75 évnek kellett eltelnie, amíg a megáldástól eljutottunk a felszentelésig. Amikor a templomot megáldották, már kezdődött a II. világháború. Így azután az ideiglenesség elhúzódott. A háború után feloszlatták a rendeket, így a jezsuitákat is, akik addig a templomot ellátták. 1979-ig kellett várni, hogy a templom köré önálló plébánia alakuljon. Az 1980-as évek elején fejezték be a csonka tornyot Fülöp Béla atya irányításával, aki ennek a közösségnek 17 éven át gondos lelkipásztora volt. 1989 után visszatértek a jezsuiták, akik több mint tíz évig látták el a plébánián a szolgálatot. Közben, 1993-tól ez a plébánia is átkerült a Váci Egyházmegyéből az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyébe. A 2000-es évek során jelezték a jezsuita atyák, hogy már nem tudják vállalni a plébánia ellátását, így azóta főegyházmegyénk teljesíti ezt a feladatot, jelenleg Szabó János esperes plébános úr ennek a közösségnek a lelkipásztora. Köszönjük sok fáradozását a templom megújulása érdekében. Ugyancsak hálával emlékezünk a jezsuita atyák munkájára, akik Jézus Szíve tiszteletének elkötelezett hirdetői és terjesztői. Erre emlékeztet ennek a templomnak és plébániának a neve is. A megújult épületet Jézus Szívének tiszteletére szenteljük.

Templomot építeni, templomot megújítani nem földhöz ragadt vállalkozás. Egy közösség vagy akár egy egész társadalom hitét fejezi ki. Jel a templom, amely az égbe mutat. Jele annak, hogy a közösség áldozatot is tud hozni Isten tiszteletére és a saját lelke javára. Mert minden templom arra figyelmeztet, hogy nem hiába élünk, hogy földi munkánk és minden jó törekvésünk beleilleszkedik az isteni szeretet tervébe. Ezért Istenben, az ő szeretetében lehet örök érték az is, amit az ember alkotva cselekszik.

A plébánia azonban nem csupán épület, hanem a területen lévő hívők közössége. A most véget ért Püspöki Szinódus egyik nagy tanulsága volt, hogy családokból álló közösségek működnek a plébániákon és a lelkiségi mozgalmakban. Ezek a közösségek látják el az Egyház szolgálatának, missziós és karitatív küldetésének igen jelentős részét. És tudomásom szerint most először fogalmazta meg egy egyházi dokumentum, éppen a szinódus záró okmánya, hogy családokból álló közösségeket kell alakítani minden plébánián, hogy képezni kell a családokat, hogy közösségileg kísérhessék a többi családos embereket, hogy találkozási lehetőséget teremtsenek idősnek és fiatalnak egyaránt. Még az újraházasodott elváltak kényesnek mondott témájában is, amelyre nézve az alapvető egyházi tanítás nem változott, azt hangsúlyozza a szinódus, hogy szeretettel kell őket befogadni a helyi közösségekbe és keresni kell a lehetőségét, hogy aktívan is bekapcsolódjanak azokba a tevékenységekbe, amelyeket állapotuk lehetővé tesz. Ezzel mintegy önkéntelenül megint a közösségi működésre került a hangsúly. A befogadáshoz működő közösségre van szükség.

Adja Isten, hogy minden erőnkkel és szeretetünkkel az ő akaratát keressük, az ő ajándékozó jóságával forduljunk embertársaink felé! Legyen plébániánk olyan otthon, ahol közellévők és távolállók egyaránt megérzik a legfontosabbat: Isten közelségét és sugárzó erejét. Amen.

A homília után a Mindenszentek litániája elimádkozásával folytatódott a liturgia. Erdő Péter felszentelte az oltárt: megkente az oltárasztalt krizmával, meggyújtotta a tömjént és az Isten dicsőítését kifejező lángot, végül pedig feldíszítették az oltárt, majd a felajánlással folytatódott a szentmise.

A liturgia végén Szabó János fogalmazta meg a közösség hálaadását.