Spiteris görög érsek homíliája a püspöki szinóduson
A családszinódus hatodik gyűlését október 10-én reggel 9 órakor kezdte meg. A nap kezdetén, a tercia imádság keretén belül Ioannis Spiteris O.F.M. Cap., a görögországi Korfu, Zákinthosz és Kefalónia érseke mondott szentbeszédet.
A
kapucinus érsek homíliájában az imaóra rövid olvasmányából indult ki, amely
Sámuel próféta Saul királyhoz intézett szavairól számol be: „Igen, az
engedelmesség többet ér, mint az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok
hájánál” (1Sám 15,22b).
Sámuel
Isten embere, aki Saul király számára közvetítette Isten akaratát, mégpedig,
hogy egész zsákmányát áldozza fel az Úrnak. A király azonban nem teljesítette
Isten parancsát. Sőt mi több, Sámuel próféta feddő szavaira Saul kifogásokat
keresett, és a katonáit hibáztatta. Ám nem a többiek, hanem ő ragaszkodott a
zsákmányhoz, egyedül ő nem teljesítette az Úr akaratát – mondta a görög érsek.
A szöveg azt is sejteti, hogy az ember az Istenbe vetett hitet és a vele szembeni engedelmességet áldozatokkal akarja helyettesíteni, amelyek az Isten iránti odaadásnak csak külső jelei. A szöveg valójában elítéli a magatartást, amely többre tartja a hit külső jeleit magánál a hitnél. A szent szerző két lehetőséget felvázolva, nem arra hívja az Istennek tetszeni akaró embert, hogy válasszon az áldozat és az irgalmasság között, hanem megérteti vele, hogy Isten többre tartja egyiket a másiknál: az Úr nem a látszatra figyel, az ő szeme a szívet szemléli. Sámuel próféta Saulhoz intézett szavai, mint erős fény, rávilágítanak arra, hogy az áldozat és Isten szavának hittel teli meghallgatása nem egyenértékűek – hangsúlyozta Spiteris érsek.
Ez a gondolat az egyház történelme során, a szentek által járt ösvényen mindig is utat mutatott és ma is utat mutat. „Nem, az életszentség, amely a Szeretet-Istennel való közösséget jelenti, és amely abban mutatkozik meg, hogy az ember szeretettel teljesíti emberi és keresztényi kötelességeit, nem az áldozatokban, a külső és szív nélkül elvégzett rítusokban áll, hanem az Istennek való szeretetteljes engedelmességben. Az életszentség azt jelenti: gyakorlatba ültetni Isten igazi parancsolatát, a kölcsönös szeretetet. Mi több, végzetes tévedés lehet, ha az ember minden áron elképesztően nagy áldozatokat hoz, ám nem azért, hogy a saját és mások életét békésebbé és jobbá tegye, hanem azért, hogy ügyesebbnek, szentebbnek tűnjön másoknál, csakúgy, mint a példabeszédek farizeusai, dicsekedvén saját érdemeikkel és megvetvén másokat, bűnös vámszedőnek tartva őket. A farizeizmus, amely Jézus korában uralkodó irányzatnak számított, mindig felszínre tör ott, ahol az emberek nem hallgatják meg Isten szavát, és nem készek azt örömmel befogadni és életükben megvalósítani” – hangsúlyozta a három görög sziget püspöke.
A főpsztor szentbeszéde végén szívből kívánta minden
embernek: „Áldozzuk fel önmagunkban a sokféle hangra való odafigyelést,
amely eltávolít minket attól, hogy üdvösséget találjunk a jócselekedetekben,
hiszen elnémítja Isten hangját, amely mindig a vele való szeretetteljes
közösségre hív! Legyünk képesek ráhagyatkozni Istenre, aki mindenre képes és
folyamatosan tárt karokkal vár minket!”A szöveg azt is sejteti, hogy az ember az Istenbe vetett hitet és a vele szembeni engedelmességet áldozatokkal akarja helyettesíteni, amelyek az Isten iránti odaadásnak csak külső jelei. A szöveg valójában elítéli a magatartást, amely többre tartja a hit külső jeleit magánál a hitnél. A szent szerző két lehetőséget felvázolva, nem arra hívja az Istennek tetszeni akaró embert, hogy válasszon az áldozat és az irgalmasság között, hanem megérteti vele, hogy Isten többre tartja egyiket a másiknál: az Úr nem a látszatra figyel, az ő szeme a szívet szemléli. Sámuel próféta Saulhoz intézett szavai, mint erős fény, rávilágítanak arra, hogy az áldozat és Isten szavának hittel teli meghallgatása nem egyenértékűek – hangsúlyozta Spiteris érsek.
Ez a gondolat az egyház történelme során, a szentek által járt ösvényen mindig is utat mutatott és ma is utat mutat. „Nem, az életszentség, amely a Szeretet-Istennel való közösséget jelenti, és amely abban mutatkozik meg, hogy az ember szeretettel teljesíti emberi és keresztényi kötelességeit, nem az áldozatokban, a külső és szív nélkül elvégzett rítusokban áll, hanem az Istennek való szeretetteljes engedelmességben. Az életszentség azt jelenti: gyakorlatba ültetni Isten igazi parancsolatát, a kölcsönös szeretetet. Mi több, végzetes tévedés lehet, ha az ember minden áron elképesztően nagy áldozatokat hoz, ám nem azért, hogy a saját és mások életét békésebbé és jobbá tegye, hanem azért, hogy ügyesebbnek, szentebbnek tűnjön másoknál, csakúgy, mint a példabeszédek farizeusai, dicsekedvén saját érdemeikkel és megvetvén másokat, bűnös vámszedőnek tartva őket. A farizeizmus, amely Jézus korában uralkodó irányzatnak számított, mindig felszínre tör ott, ahol az emberek nem hallgatják meg Isten szavát, és nem készek azt örömmel befogadni és életükben megvalósítani” – hangsúlyozta a három görög sziget püspöke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése