2015. október 22., csütörtök

Ferenc pápa: A keresztény ember erőfeszítése megnyitja a kaput a Szentlélek előtt



Ferenc pápa: A keresztény ember erőfeszítése megnyitja a kaput a Szentlélek előtt


„A keresztények erőfeszítése arra irányul, hogy megnyissák a szív kapuját a Szentlélek előtt.” Így fogalmazott Ferenc pápa október 22-én, csütörtök reggel a Szent Márta-házban elmondott homíliájában.


A Szentatya kiemelte, hogy a keresztények számára a megtérés mindennapi feladat, amely elvisz a Jézussal való találkozáshoz. Szentbeszédében a pápa Szent Pál Rómaiakhoz írt leveléből indult ki, hogy hangsúlyozza: ahhoz, hogy a gonoszság szolgálatából a megszentelődésre jussunk, mindennap erőfeszítéseket kell tennünk.
Szent Pál a sportember képét használja, az emberét, aki edz, hogy felkészüljön a mérkőzésre, és nagy erőfeszítést tesz. Ezt mondja Szent Pál: ha ez az ember ennyi erőfeszítést tesz egy mérkőzés megnyeréséhez, akkor mi mit tegyünk, akik a Menny elnyerésére törekszünk? Szent Pál tehát erősen buzdít minket, hogy haladjunk előre erőfeszítéseinkben. „Atyám, gondolhatjuk azt, hogy a megszentelődés azon az erőfeszítésen keresztül történik meg, amit úgy teszek, amint a sportoló, aki győzelmét az edzés által éri el?” – tehetnénk fel a kérdést. Nem, a mi erőfeszítésünk, ami mindennapos munka, hogy szolgáljuk az Urat lelkünkkel, szívünkkel, testünkkel és egész életünkkel, pusztán megnyitja a kaput a Szentlélek előtt. Ő az, aki belénk költözik, és üdvözít minket! Ő az ajándék Jézus Krisztusban! „Mi pedig a fakírokra hasonlítunk?” – vetődhet fel bennünk a kérdés. – Nem, mi erőfeszítésünkkel megnyitjuk a kaput.
Ez nehéz feladat, mert gyengeségünk, az áteredő bűn és az ördög mindig visszahúznak bennünket. A Zsidókhoz írt levél szerzője figyelmeztet a meghátrálás kísértésére, hogy ne lépjünk vissza, ne adjuk meg magunkat. Haladjunk előre, mindig egy keveset naponta, akkor is, amikor nagy nehézséggel állunk szemben.
Néhány hónappal ezelőtt találkoztam egy asszonnyal – mondta Ferenc pápa. – Fiatal családanya egy szép családban, aki súlyos rákbeteg volt. Ő azonban boldogan tett-vett, úgy, mintha egészséges lenne. Azt mondta nekem: „Atya, mindent megteszek, hogy legyőzzem a rákot!” Ilyen a keresztény ember – mutatott rá a Szentatya. – Nekünk, akik megkaptuk ezt az ajándékot Jézus Krisztusban, és a bűntől, a gonosz élettől a Jézusban, a Szentlélekben kapott ajándékból származó életbe jutottunk, ugyanezt kell tennünk. Mindennap egy lépést előre – hangsúlyozta a pápa.
Utalt néhány kísértésre, mint például a pletykálás vágyára. Ilyen esetben erőfeszítést kell tenni, hogy hallgassunk. Vagy ha elálmosodunk, és nincs kedvünk fohászkodni, próbáljunk csak egy kicsit imádkozni. Kis dolgokkal kezdjük. Ezek segítenek, hogy ne adjuk meg magunkat, ne lépjünk vissza, ne térjünk vissza a gonoszsághoz, hanem haladjunk előre ezzel az ajándékkal, Jézus Krisztus ígéretével, amely a Vele való találkozás. Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy ügyesek legyünk az élet edzésén a találkozáson keresztül, mert megkaptuk a bűnbocsánat, a kegyelem és a Lélek ajándékát Jézus Krisztusban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése