Évközi huszonnyolcadik hét péntekje

Évközi huszonnyolcadik hét péntekje

Az elmúlt három nap gondolatmenetét folytatjuk elmélkedésünkben az evangélium alapján. Továbbra is a farizeusi lelkületről és annak legjellemzőbb vonásáról a képmutatásról van szó, de itt már nem az érintettekhez intézi Jézus szavait, hanem saját tanítványaihoz, akiket meg akar óvni a farizeusok látszatra törekvő, de a hitet nélkülöző vallásosságától. A képmutatás kifejezés az ókori színház világába nyúlik vissza, amikor valaki igazi arcát eltakarva álarcot tart maga elé és eljátszik egy szerepet. A szerepjátszás nem csupán a színházban fordul elő, hanem bármelyik emberi közösségben, amelynek egyik tagja fel szeretne emelkedni, s előbbrejutása, érvényesülése érdekében megjátssza önmagát. A képmutatást nevezhetjük alakoskodásnak vagy színlelésnek is, mindkettő arra utal, hogy az ember külső cselekedetei nem egyeznek meg benső szándékaival, azaz jónak tűnik a külső szemlélők számára, de szívében valójában gonoszság lakik.
Jézus figyelmezteti övéit, hogy a rejtett, eltitkolt dolgok egyszer napfényre kerülnek, kitudódnak. A képmutató emberek is lelepleződnek egyszer. Nem mondja meg, hogy ki és mikor végzi ezt a leleplezést, de inkább kell gondolnunk Isten végső ítéletére, mintsem az emberi, önkényes bíráskodásra. A másokban rejtőző farizeusi lelkület leleplezése nem a mi feladatunk. Az viszont igen, hogy önmagamban észrevegyem és megszabaduljak tőle.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Krisztusom, a te evangéliumodat könnyű hallgatni, de nehéz élni. Meg vagyok elégedve az én kis, tisztességes életemmel, s félek attól, hogy azt megváltoztassam. Nem teszek eleget az emberekért. Félek, hogy, mivel mindig csak magamért teszek valamit, nem teszem meg mindazt, amit az emberek várnak tőlem. Add, hogy hozzálássak a mai napon!
A. Pereira