Évközi huszonkilencedik hét péntekje

Évközi huszonkilencedik hét péntekje

Nem kell különösebben sok értelem ahhoz, hogy az ember többé-kevésbé kiismerje a természetet. Idővel egyre több tapasztalatot szerez, s ezek alapján következtetni tud a várható időjárásra. Az ókori ember a modern kor eszközei nélkül is jól boldogult az előrejelzés területén. Erről a tapasztalatról beszél Jézus: a nyugatról érkező felhők esőt hoznak, a déli szél pedig hőséget. Nemzedékek adták tovább egymásnak a tapasztalatot az égi jelekről, jelenségekről.
Jézus szavai panaszként hatnak, elégedetlenséget tükröznek. Az égi jeleket és természeti jelenségeket értő emberek miért nem veszik észre az idők jeleit, Isten országának jeleit? Miért nem ismerik fel Krisztusban a Megváltót? Miért nem fedezik fel tanításában az igazság üzenetét? Miért keményítik meg szívüket, s zárkóznak el az üdvösség tanításától? Miért nem hisznek csodái láttán, amelyek jelként szolgálnak? Az örömhír hirdetésével elkezdődött a messiási idő, az üdvösség korszaka. A Jézus által hozott új korszak új viselkedésmódot kíván az embertől.
Észreveszem-e mindennapjaim során azokat a jeleket, amelyeket Isten mutat számomra? Meghallom-e üzeneteit, amelyekkel szándékait, útmutatásait közli velem? Felismerem-e küldötteit, azokat az embereket, akiket mellém állít, hogy segítsen és vezessen?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Hűséges Jézusom, ölelj bennünket, gyarló embereket szívedhez. Ha nem vonzol bennünket, nem tudunk követni. Ha elgyengülünk, ne hagyjon el kegyelmed, mert nélküled semmit sem tehetünk; főleg nem vállalhatjuk a halált éretted. Adj tiszta akarást és félelem nélküli szívet, igaz hitet, szilárd reményt és tökéletes szeretetet, hogy mindent elviselve örömmel adjuk életünket neked.