Habakuk próféta könyvéből
2, 5-20
Az elnyomók megátkozása
Bizony, a gazdagság hűtelen! Eszét veszti, és többé nem nyugszik,
kitátja torkát, mint az alvilág, telhetetlen, mint a halál, összeharácsol
minden népet, összegyűjt magának minden nemzetet. Vajon nem mondanak-e majd
róla mindnyájan példázatokat? Azt mondják majd:
„Jaj annak, aki a máséból gyűjtöget – ugyan meddig? –, aki zálogok terhével terheli magát. Nem kelnek-e fel hirtelen hitelezőid, nem ébrednek-e föl végrehajtóid? A zsákmányuk leszel! Mivel sok népet kifosztottál, a megmaradt népek téged fosztanak ki; amiért embervért ontottál, kifosztottad a földet, a várost és minden lakóját.
Jaj annak, aki családja javára becstelenül harácsol; aki magasra rakja fészkét, hogy kikerülje a balsorsot! Házad szégyene mellett döntöttél, amikor eltiportál számos nemzetet; saját magad ellen vétkeztél. Mert a falban még a kő is kiáltozik, s a fagerenda válaszol neki.
Jaj annak, aki vérrel épít várost, és vétkekből vet a városnak alapot! Hát nem a Seregek Urának akarata az, hogy a népek a tűznek dolgoznak, s hiábavalóságokért fáradnak a nemzetek? Mert az Úr dicsőségének ismerete betölti majd a földet, miként a víz a tengert.
Jaj annak, aki leitatja társát, vegyíti a mérget, míg le nem részegíti, hogy láthassa meztelenségét. Gyalázattal teltél el, nem dicsőséggel! Igyál csak te is, és mutasd meg, hogy körül sem vagy metélve! Rajtad a sor, hogy kiidd az Úr jobbjából a kelyhet. Dicsőségedet elborítja majd a szégyened. Mert elborít a gonoszság, amit a Libanonon végbevittél; rémült állatokat gyilkoltál, embervért ontottál, pusztítottad a földet, a várost és mind, aki benne lakik.
Jaj annak, aki így szól a fatönkhöz: »Ébredj!«, a néma kőhöz: »Kelj fel álmodból!« (Ez a szózat.) Nézd, ki van rakva ezüsttel, arannyal, de éltető lélek nincsen benne! Mire jó a bálvány, alkotója miért faragta? Az ércbe öntött kép, a hazudó jós? Alkotója mégis bízott benne, amikor e szótlan bálványt kifaragta. Az Úr pedig szent templomában lakik: némulj el színe előtt, egész földkerekség!”
„Jaj annak, aki a máséból gyűjtöget – ugyan meddig? –, aki zálogok terhével terheli magát. Nem kelnek-e fel hirtelen hitelezőid, nem ébrednek-e föl végrehajtóid? A zsákmányuk leszel! Mivel sok népet kifosztottál, a megmaradt népek téged fosztanak ki; amiért embervért ontottál, kifosztottad a földet, a várost és minden lakóját.
Jaj annak, aki családja javára becstelenül harácsol; aki magasra rakja fészkét, hogy kikerülje a balsorsot! Házad szégyene mellett döntöttél, amikor eltiportál számos nemzetet; saját magad ellen vétkeztél. Mert a falban még a kő is kiáltozik, s a fagerenda válaszol neki.
Jaj annak, aki vérrel épít várost, és vétkekből vet a városnak alapot! Hát nem a Seregek Urának akarata az, hogy a népek a tűznek dolgoznak, s hiábavalóságokért fáradnak a nemzetek? Mert az Úr dicsőségének ismerete betölti majd a földet, miként a víz a tengert.
Jaj annak, aki leitatja társát, vegyíti a mérget, míg le nem részegíti, hogy láthassa meztelenségét. Gyalázattal teltél el, nem dicsőséggel! Igyál csak te is, és mutasd meg, hogy körül sem vagy metélve! Rajtad a sor, hogy kiidd az Úr jobbjából a kelyhet. Dicsőségedet elborítja majd a szégyened. Mert elborít a gonoszság, amit a Libanonon végbevittél; rémült állatokat gyilkoltál, embervért ontottál, pusztítottad a földet, a várost és mind, aki benne lakik.
Jaj annak, aki így szól a fatönkhöz: »Ébredj!«, a néma kőhöz: »Kelj fel álmodból!« (Ez a szózat.) Nézd, ki van rakva ezüsttel, arannyal, de éltető lélek nincsen benne! Mire jó a bálvány, alkotója miért faragta? Az ércbe öntött kép, a hazudó jós? Alkotója mégis bízott benne, amikor e szótlan bálványt kifaragta. Az Úr pedig szent templomában lakik: némulj el színe előtt, egész földkerekség!”
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése