Évközi huszonötödik vasárnap

Évközi huszonötödik vasárnap

Mindenki szolgája

 
Mi leszel, ha nagy leszel? - kérdezik az óvodás gyermeket, aki gondolkozás nélkül mondja a választ: „Kötéltáncos vagy állatszelidítő. Megtanulok szép mutatványokat, különleges dolgokat tanítok meg az oroszlánoknak és tigriseknek, és műsoraimat tátott szájjal nézi majd mindenki.” Így válaszol egy kisgyermek, aki valószínűleg az elmúlt hétvégén maga is tátott szájjal nézte a cirkuszban a mutatványokat. Mi leszel, ha nagy leszel? - szól a kérdés a 8. osztályos diáknak, aki hetek óta azon tűnődik, milyen középiskolába menjen tanulni. Ő sem gondolkodik sokáig: „A televízióban fogok szerepelni, énekelek és táncolok, így valósítom meg álmaimat.” E vágyak valószínűleg csak álmok fognak maradni, - gondolja magában az osztályfőnöke - ha nem a showműsorokat néznéd minden nap a tévében, hanem tanulnál, többre is vihetnéd az életben. Mi leszel, ha nagy leszel? - kérdezik a gimnazistát. „Még nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy sok pénzt fogok keresni, nem úgy mint a szüleim.” Remek - szól felé a bátorítás - legalább tudod segíteni anyagilag szegény szüleidet. Mi leszel, ha nagy leszel? - kérdezik az egyetemistát, aki kissé megsértődik: „Én már nagy vagyok!”
E jellegzetes példák két alapvető dologra mutatnak rá. Egyrészt arra, hogy változnak ugyan idővel az elképzelések, de az önmegvalósítás, az önérvényesítés megmarad. Másrészt nagy hatással van ránk környezetünk, a bennünket érő számos élmény és tapasztalat. A felnőttek és szülők felelőssége abban áll, hogy miként tudják helyes mederbe terelni a felnövekvő nemzedékek vágyait, illetve milyen példát mutatnak gyermekeiknek.
Mi leszel, ha nagy leszel? - kérdezhették bizonyára Jézustól is többször. Az evangéliumok ugyan nem jegyeztek le egyetlen ilyen esetet sem, de az ő életét és küldetéstudatát ismerve azt mondhatjuk, hogy Jézus nyugodt szívvel válaszolhatta élete bármelyik szakaszában a következőt: „Szolga leszek, Isten szolgája és mindenki szolgája.” Gyermekként és fiatalként, felnőttként, amikor megkezdte nyilvános működését és három évvel később, amikor a szenvedés és halál vállalására készült, Jézus mindig ezt válaszolhatta volna. Mert ő mindig szolga akart lenni. Isten szolgája és az emberek szolgája, megváltásunk és üdvösségünk szolgája. Ő egyaránt szolgálatnak tekintette az emberek tanítását és a betegek gyógyítását. Szolgálatnak tekintette a szenvedés vállalását és saját halálát. Neki egyetlen álma volt, mindenben teljesíteni azt, amit az Atya kér tőle.
Szolgálatával és szolgáló szeretetével az Úr példát mutatott tanítványainak és apostolainak. Ők csak lassan értették meg. Ők inkább gondoltak az önérvényesítésre, saját előbbre jutásukra. Ezt mutatja be a mai evangélium. Miután a Mester a rá váró szenvedésről és halálról beszél, azaz feltárja előttük küldetésének lényegét, ők azt vitatják meg egymás között, hogy ki a nagyobb. Jézustól távol áll ez a versengés, és azt kívánja tőlük, hogy legyenek készen a szolgálatra. Ne hatalomra törekedjenek, hanem állítsák Isten országa ügyének szolgálatába életüket. Ezért mondja nekik: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája” (Mk 9,35).
Szolgálatával és szolgáló szeretetével Jézus nekem is példát mutat. Isten örök országába akkor juthatok el, ha szolgálatnak tekintem életem.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts és nevelj minket a szolgálat helyes értelmezésére és gyakorlására! A szolgálat nem jelenthet senki számára kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt, vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. A szolgálatban te vagy tanítómesterünk, aki magad is szolgálni jöttél a világba, üdvösségünk szolgája lettél. Azt kéred tőlünk, hogy állítsuk életünket az evangélium hirdetésének szolgálatába. Minden kegyelmi adományt azért kapunk tőled, hogy saját és mások üdvösségét szolgáljuk vele. Köszönjük, hogy életünkkel neked szolgálhatunk.