Évközi huszonnegyedik hét szombatja

Évközi huszonnegyedik hét szombatja

A mai evangéliumi szakaszban a magvetőről szóló példabeszédet olvassuk, amelyet az apostolok kérésére annak részletes magyarázata követ. Első pillantásra nem szükséges tehát magyarázatot fűznünk az olvasottakhoz, főként annak tudatában nem volna indokolt, hogy aligha tudnánk Jézus értelmezésénél jobbat kitalálni. Ha azonban figyelmesen újra elolvassuk a példázatot és a magyarázatot, akkor a hasonlóságok mellett jelentős különbséget veszünk észre. Elsőként az útszélre esett magokról van szó, ezután következnek a kövek, majd a tövisek közé hullott magok s végezetül a jó földbe hullottak. Bár mindkét esetben ezek az elemek ugyanúgy követik egymást, mégis máson van a hangsúly. A példabeszéd inkább a magvetőről és az ő tevékenységéről szól, míg a magyarázatnak nevezett szövegben a magok kapnak nagyobb jelentőséget. Elképzelhető tehát, hogy az eredetileg két önálló példabeszédet az evangélista kapcsolta össze hasonló tartalmuk miatt, esetleg ő igazította egymáshoz azok tartalmát.
Ennek megfelelően kétféleképpen vonatkoztathatjuk magunkra a példabeszédet. Képzelhetjük magunkat egyrészt a magvető helyébe, hiszen Isten üzenetének továbbadása, hirdetése mindannyiunk feladata, másrészt arra kell válaszolnunk, hogy a mi lelkünkben milyen talajra hull Isten szava, hoz-e bőséges termést.
Miként a magvető bízik abban, hogy munkája eredményes lesz, Isten is bízik abban, hogy tanítását megszívlelem.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Add, Uram, hogy mindig igent tudjak mondani; minden új valósághoz és új helyzethez. Adj nyitott, kereső szívet, mely nem zárkózik el semmitől és senkitől. Nyisd ki szememet, hogy saját szegénységemben észrevegyem a te kegyelmed erejét, hogy így nyilvánvalóvá legyen előttem dicsőséged.
A. Steffens