2015. augusztus 3., hétfő

Zsolozsma CCIIIL.



Ámosz próféta könyvéből
 2, 4-16
Az Úr ítélete Júda és Izrael felett 

Ezt mondja az Úr: „Júdának három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Mivel elvetették az Úr törvényét, s nem tartották meg parancsait; mivel tévútra vezették őket hazug isteneik, akiknek már atyáik is nyomukba szegődtek, tüzet bocsátok Júdára, hogy eméssze meg Jeruzsálem palotáit.” Ezt mondja az Úr: „Izraelnek három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Eladják az igazat ezüstért, a szegényt meg egy pár saruért; a szegények fején gázolnak, és a gyöngéket eltérítik útjukról. Apa és fia egyazon lányhoz jár, hogy szent nevemre szégyent hozzon. Minden oltár közelében zálogba vett ruhákra telepszenek, és Istenük házában az elítéltek borát isszák. Noha én söpörtem el előlük az amoritákat, akik magasak voltak, mint a cédrus, és erősek, mint a tölgyfa, mégis elpusztítom felül a gyümölcsüket, alul meg a gyökerüket. Én hoztalak fel titeket Egyiptom földjéről, vezettelek benneteket a pusztában negyven éven át, hogy elfoglaljátok az amoriták földjét. Prófétákat is támasztottam fiaitok között, nazirokat ifjaitok között. Vajon nem így van, Izrael fiai? – mondja az Úr. De ti a nazirokat borral itattátok, a prófétáknak megparancsoltátok: »Ne jövendöljetek! Nos hát, rátok nehezedem, ahogy a kévével rakott szekér a földre nehezedik. Nem lesz menedéke a gyors futónak, az erős mit sem kezdhet erejével, a bátor nem menti meg életét. Az íjász nem áll helyt, a fürge lábú nem tud elmenekülni, s a lovas sem menti meg életét. A hősök között a legbátrabb is ruhátlanul menekül azon a napon – mondja az Úr. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése