Ferenc pápa:
Az ünnep Isten találmánya! Ne tegyük tönkre!
Augusztus 12-én Ferenc pápa az
ünnep, az ünneplés, a megpihenés fontosságáról beszélt az általános kihallgatás
keretében.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma a katekézisek sorában egy olyan kis szakaszt
kezdünk meg, melynek során a családi élet ritmusát megszabó három tényezőről
fogunk elmélkedni, ezek pedig az ünnep, a munka és az imádság.
Kezdjük az ünneppel. Ma tehát az ünnep lesz a témánk.
Rögtön kijelentjük, hogy az ünnep Isten találmánya. Idézzük emlékezetünkbe a
Teremtés könyvéből a teremtéselbeszélés befejező részét, amelyet az imént
hallottunk: „Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik
napon megpihent munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a
hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után” (Ter 2,2–3).
Maga Isten tanítja nekünk, mennyire fontos időt szánni arra, hogy megtekintsük
azt, amit a munkánkban jól elvégeztünk, és hogy örüljünk neki. Természetesen
itt nemcsak a hivatásbeli, szakmai munkáról beszélek, hanem tágabb
értelemben: minden tevékenységről, amellyel mi, férfiak és nők együtt tudunk
működni Isten teremtő művével.
Az ünnep tehát nem azt jelenti, hogy lustán
hátradőlünk a karosszékben vagy átadjuk magunkat a világtól való ostoba
menekülés mámorának. Az ünnep mindenekelőtt az, hogy szeretettel és hálával
végigtekintünk a jól végzett munkánkon, egy munkát ünnepelünk. Ti is, kedves
ifjú házasok, a jegyesség szép időszakának munkáját ünneplitek, és ez szép
dolog! Az ünnep az az idő, amikor valaki rátekint felcseperedő gyermekeire vagy
az unokáira, és közben azt gondolja: milyen szép ez! Az ünnep az az idő, amikor
végighordozzuk tekintetünket az otthonunkon, a vendégül látott barátainkon, a
körülöttünk élő közösségen, és azt gondoljuk: milyen szép ez! Isten így tett,
amikor a világot teremtette. És folyamatosan így tesz, mert Isten állandóan
teremt, ebben a pillanatban is!
Előfordulhat, hogy nehéz vagy fájdalmas körülmények
között ér minket egy ünnep, és legfeljebb „gombóccal a torkunkban” tudunk
ünnepelni. Mégis, ezekben az esetekben is, kérjük Istentől az erőt, hogy ne
üresítsük ki teljesen az ünnepet. Ti, anyukák és apukák, jól tudjátok ezt: a
gyermekeitek iránti szeretetből hányszor képesek vagytok megfeledkezni
gondjaitokról, hogy ők örömmel ünnepelhessenek, és ízlelhessék az élet jó ízét!
Mennyi szeretet van ebben!
A munkahelyünkre is, kötelességeink elhagyása nélkül,
időnként képesek vagyunk egy kis ünnepi hangulatot „becsempészni”: megünneplünk
egy születésnapot, házasságkötést, egy gyermek születését, elbúcsúzunk
valakitől, vagy egy új munkatársat köszöntünk. Ez fontos! Fontos ünnepelni!
Ezek a családiasság pillanatai az egyhangú munkavégzés mókuskerekében, és ez
jót tesz nekünk!
Az igazi ünnep ideje felfüggeszti a hivatásszerű
munkát, és szent, mert arra emlékezteti a férfit és a nőt, hogy annak az
Istennek a képmására teremtettek, aki nem rabszolgája a munkának, hanem Úr, és
ezért mi sem lehetünk soha a munka rabszolgái, hanem „urai”. Létezik tehát egy
parancs erre vonatkozóan, és ez a parancs kivétel nélkül mindenkire vonatkozik!
Tudjuk azonban, hogy sok millió férfi és nő, sőt gyermek él a munka
rabszolgájaként! Napjainkban is vannak rabszolgák, vannak kizsákmányoltak, a
munka rabszolgái, ám ez ellenkezik Isten akaratával és az emberi személy
méltóságával! Az anyagi haszon megszállott hajszolása és a technika
teljesítményközpontúsága veszélyezteti az élet emberi ritmusát, az életnek
ugyanis megvan a maga emberi ritmusa. A pihenés idejének, főképp a vasárnapi
pihenésnek az a rendeltetése, hogy tudjunk örülni annak, amit nem lehet
előállítani, sem elfogyasztani, nem lehet megvenni, sem eladni. Azt látjuk
azonban, hogy a haszon és a fogyasztás ideológiája az ünnepet is fel akarja
falni: időnként az ünnep is „üzletté” silányul, alkalommá, hogy pénzt keressünk
és pénzt költsünk. De vajon ezért dolgozunk? A fogyasztás mohósága, ami
pazarláshoz vezet, olyan csúnya vírus, amelytől egyébként még kimerültebbek
leszünk, mint előtte. Árt az igazi munkának, és felemészti az életet. Ha pedig
az ünneplés korlátlan ritmusban folyik, az áldozatokkal jár, legtöbbször a
fiatalok között.
Végezetül az ünneplés ideje azért is szent, mert Isten
különleges módon jelen van benne. A vasárnapi szentmise Jézus Krisztus egész
kegyelmét megadja az ünnepnek: az ő jelenlétét, szeretetét, áldozatát,
bennünket közösséggé formáló erejét, velünk való együttlétét… Így minden
valóság megkapja teljes értelmét: a munka, a család, a mindennapi élet örömei
és fáradozásai, a szenvedés és a halál is. Krisztus kegyelme mindent átalakít.
A családnak különleges képessége van arra, hogy
megértse, felhasználja és védelmezze az ünnep idejének valódi értékét. Milyen
szépek a családban töltött ünnepek, gyönyörűek! Különösen a vasárnapok! Biztosan
nem véletlen, hogy azok az ünnepek sikerülnek legjobban, amelyeken az egész
család ott van!
A hit szemével nézve a családi életet jobbnak látjuk,
mint amennyit érte fáradozunk. Az egyszerűség mesterműveként jelenik meg
előttünk, amely épp azért szép, mert nem mesterséges, nem hamis, hanem képes
magába fogadni a valós élet minden aspektusát. „Nagyon jónak” látjuk, ahogyan
Isten is mondta a férfi és a nő megteremtése után (vö. Ter 1,31). Tehát az
ünnep Isten értékes ajándéka; olyan értékes ajándék, amelyet Isten az emberi
családnak ajándékozott: ne tegyük tönkre!
Ferenc pápa a mai általános kihallgatás végén
megemlékezett Szent Kláráról is:
„Szívből köszöntöm a fiatalokat, a betegeket és az
ifjú házasokat. Tegnap tartottuk meg Assisi Szent Klára, a fiatalok ragyogó
példaképe emléknapját, aki bátran és nagylelkűen tudta megélni Krisztushoz
tartozását. Kövessétek példáját különösen ti, kedves fiúk és lányok, hogy
miként ő, ti is hűségesen válaszolhassatok az Úr hívására. Bátorítalak
benneteket, kedves betegek, hogy mindennap egyesüljetek a szenvedő Jézussal azáltal,
hogy hittel hordozzátok kereszteteket az egész emberiség üdvösségéért. Ti, ifjú
házasok, családjaitokban legyetek mindig a Szeretet Evangéliumának apostolai!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése