2015. augusztus 14., péntek

Évközi tizenkilencedik hét péntekje



Évközi tizenkilencedik hét péntekje


Az első keresztény közösségeket és azt megelőzően a zsidó valláshoz tartozókat is érintette a család és a válás. A mai evangéliumi részben ezzel kapcsolatban kérdezik a farizeusok Jézust. Ők Mózes törvényére hivatkoznak, amely szerint a paráznaság esetében megengedett volt, hogy a férj elküldje feleségét, elváljon tőle. Jézus viszont egy még korábbi törvényre, a teremtő Isten szándékára hivatkozik, amikor elutasítja a válás lehetőségét. Érdekes Jézus megjegyzése azzal kapcsolatban, hogy Mózes az emberek „keményszívűsége” miatt engedte meg a válást bizonyos esetekben. Olyanokra kell itt gondolnunk, akik értelmükkel nem akarják felfogni Isten szándékait és szívükkel nem tudnak azonosulni Isten akaratával. A keményszívűség tehát lázadást, ellenkezést, engedetlenséget jelent Istennel szemben, azaz bűnt. A Jézus által hozott üdvrendben viszont nincs helye az engedetlenségnek, hanem Isten eredeti akaratának keresése és elfogadása jellemzi az embereket.
Isten akaratából a keresztény házasság megkérdőjelezhetetlen jellemzője a felbonthatatlanság. Ha viszont Jézus szavait csupán jószándékú javaslatnak, eszménynek tekintjük, és nem mindenkire vonatkozó isteni törvénynek, akkor valószínűleg mi is csak „keményszívűek” vagyunk, akik lázadunk Isten ellen és semmibe vesszük a szeretet törvényét.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Add, Uram, hogy ne álljak meg tetteim külsőségeinél. Legyenek igazi élményeim és belső szemléletem. Add, hogy a látható dolgokon keresztül a láthatatlannal is találkozzam. Teremtményeid látványa vezessen el engem a te boldogító látásodhoz.
C. Pavese 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése