Évközi tizenkilencedik hét keddje

Évközi tizenkilencedik hét keddje

Amikor Szent Máté írásba foglalja evangéliumát, már léteznek krisztusi, keresztény közösségek. E közösségek nem lehettek mentesek a konfliktusoktól, tagjaikat megkísérthette a versengés, a hatalomvágy szelleme. Az evangélista úgy fogalmazza meg a tanítványok versengésének esetét és ezt követően Jézus tanácsait, hogy az alapvető iránymutatást jelentsen a közösség tagjai számára abban a korban és a későbbi időkben egyaránt.
Ennek megfelelően az Úr a gyermeki lelkületet ajánlja követőinek. A nagyravágyás helyett legyenek alázatosak és engedelmesek. Mindez arra utal, hogy már az első keresztény közösségben megjelent a tekintély, mint a közösség vezetőinek jellemzője. E tekintélyt azonban senki sem egyéni törtetésével vívja ki, hanem példamutató életével, szolgálatkészségével, adakozásával és hitével. A közösség vezetője, bár tekintélynek örvend a többiek körében, jól tudja, hogy maga is csak Isten alázatos szolgája, ugyanúgy mint a többiek, és vezető szerepét Istentől kapta. A krisztusi közösség legfőbb vezetője ugyanis nem lehet más, csak egyedül Isten, és az ő Szentlelke teremti meg a közösség egységét. Aki ezzel nincs tisztában, az valójában Isten akarata ellenére cselekszik. Bármilyen tisztségünk, feladatunk legyen az Egyházban, munkánkat tekintsük Istennek végzett szolgálatnak és végezzük alázattal!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Add kegyelmedet nekem, hogy én, a szegény köntös, amelyben te, elrejtőzött Isten, az emberekhez közeledni akarsz, napról napra jobban megszabaduljak az önzéstől és minden más bűntől. Akkor is az maradok, aminek lennem kell: lepled és haszontalan szolgád. De legalább egyre hasonlóbbá leszek Fiadhoz, aki Istensége örök fényét szolgai köntös alá rejtette. Ha terhedet viselem, küldetésed terhét, ha lenyom a megbízatás, méltóságod pedig megaláz, viszont gyöngeségem Fiadéba olvad, akkor bízhatom abban, hogy az az akadály, melyet jövetelednek jelentek, mégis csak áldás lesz testvéreim számára.
K. Rahner