Évközi 21. hét vasárnap

Évközi 21. hét vasárnap

A közösség

 
Az elmúlt vasárnapokon Jézusnak a csodálatos kenyérszaporítást követően mondott beszédét olvastuk az evangéliumban, amely az általa adott élő kenyérről szólt. Kijelentette, hogy az ő teste valóban étel az emberek számára és azok juthatnak el az örök életre, akik az ő testét eszik. E beszédre, illetve tanításra adott reakcióról számol be a mai részletünk. Sokan nem értették szavait, még tanítványai is méltatlankodva mondják: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” (Jn 6,60). Értetlenségükön nem érdemes csodálkoznunk, hiszen jóval az utolsó vacsora előtt járunk, még mit sem tudnak az Oltáriszentség alapításáról és titkáról. A beszéd hatására egyesek nem követik őt, megszakítják Jézussal a kapcsolatot, nem lesznek tovább a tanítványai. Távozásuk Jézus számára is keserű lehetett. Mások viszont továbbra is kitartottak mellette, az ő nevükben Péter apostol fogalmazza meg a következőket: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje” (Jn 6,69).
A beszéd hatásaként tehát egyesek megszakították, mások pedig megerősítették a Jézussal való közösségüket. Ez a tény, ez a kettős hatás arra késztet minket, hogy miután az Oltáriszentséggel kapcsolatban már elmélkedtünk a valóságos jelenlétről, továbbá annak szentségi és áldozati jellegéről, mindezeket kiegészítvén figyeljünk az Eucharisztia közösségi vonatkozására. Mivel Krisztus azért teszi magát jelenvalóvá az Oltáriszentségben, hogy egyesülhessünk vele, és mivel az ő áldozatához kapcsolódik a mi személyes áldozatunk, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy e szentség az Isten és az ember találkozását szolgálja. Az Oltáriszentség ünnepe a szentmise. A szentmise nem az egyén magánjellegű istentisztelete, hanem az egyes személyek közös ünneplése, cselekvése, áldozata. Ebből következik, hogy a szentáldozás sem csupán az egyén cselekedete, hanem közösségteremtő cselekedet, azaz egységbe forrasztja mindazokat, akik Krisztus testével táplálkoznak - miként erről a korábbiakban már szó volt. Itt máris eljutottunk ahhoz, hogy az Egyház közösség, mégpedig azoknak a gyülekezete, akik együtt ünneplik az Eucharisztiát.
Az Eucharisztiáról szóló elmélkedések sorozatát zárjuk azzal a gondolattal, hogy e szentség túlmutat az Egyház keretein. Egyházunk ugyanis nem zárt közösség, hanem folyamatos növekedés jellemzi, mert Isten akaratának megfelelően ezáltal terjed a világon az Isten országa. A világ felé való nyitottságnak és odafordulásnak az Eucharisztia a kiindulópontja és forrása, innen indulhat minden evangelizáció és misszió. A szentmisében találkozunk a tanító és önfeláldozó Krisztussal, akinek üzenetet továbbadjuk a világban és meghívását közvetítjük a nem hívők felé. Az Úr ugyanis arra hív minket, akik az ő szavaiban felismertük az örök élet igéit, hogy legyünk munkatársai, és közvetítsük azt mindazok felé, akik jószándékkal keresik az igazságot és Istent. Segítsen minket a Szentlélek az áldozatkész, szeretetteljes szolgálatban!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Szent Péter apostol egykor megvallotta, hogy az örök élet igéi nálad vannak. Be kell látnunk, hogy csak akkor tudjuk életünket helyes irányba állítani, ha egyre jobban megismerünk téged és megismerjük azt az életformát, amire hívsz bennünket. Kihez mennénk, ha nem hozzád? Kit hallgatnánk, ha nem téged? Kit követnénk, ha nem te vezetnél minket? Ki éltetne minket, ha nem a te Szentlelked? Urunk, te Isten vagy, te vagy az Atya egyszülött Fia. A te szavaid Lélek és élet. Éltessen minket mindenkor a te Szentlelked!