Laudato si’
– V. Közös otthonunk gondjai – az emberi társadalomban
Június 18-án a Vatikánban, a
szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy...!) kezdetű
enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi
Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban
adjuk közre.
„Ha figyelembe vesszük, hogy az ember ebbe a világba tartozó
teremtmény, és hogy joga van az életre és a boldogságra, ezenfelül kivételes
méltósága van, akkor nem hagyhatjuk el, hogy a mostani környezetrombolás,
fejlődésmodell és a szemeteskosár-kultúra emberi életre gyakorolt
hatásait is szemügyre vegyük.” (LS 43) Ferenc pápa az alábbi hatásokat
nevezi meg a leginkább jelentősként:
1) Az életkörülmények romlása és a szociális
hanyatlás (LS 43–47). A városok kontrolltalan növekedése rengeteg
nehézséget okoz, a közlekedéstől egészen a környezeti terhelésig. Eközben a
vidék is gondokkal küzd: nagybirtokok, kisajátítások, a környezet értékeinek
elzárása a tömegek elől. Közben a technológia fejlődése kihat az emberi
munkára, a kirekesztés új formáit hozva létre. A kiszolgáltatott emberek
körében pedig nő a bűnözés, a kábítószer-fogyasztás… Olyan fejlődésre lenne
szükség, amely az egész embert mozdítja elő. Ferenc pápa emellett szól még a
média s a digitális világ dinamikáiról, veszélyként említve, hogy „nem segítik
elő a bölcs élet, mélyreható gondolkodás és nagylelkű szeretet fejlődését. A
múlt nagy bölcseire az a veszély leselkedik (…), hogy bölcsességük kialszik az
információk mindent szétszóró lármájában” (LS 47). Az igazi bölcsesség „a
reflexióból, a párbeszédből és a személyek közötti nagylelkű találkozásból”
forrásozik (ld. uo.), épp ezért olyan kultúrát kell munkálnunk, amely ezt
segíti elő.
2) Világszintű társadalmi igazságtalanság (LS
48–52). „Az emberi környezet és a természeti környezet együtt romlik, és nem
foglalkozhatunk megfelelő módon a környezetrombolással, hogyha nem vesszük
figyelembe az okokat, amelyek az emberi és társadalmi szinten tapasztalható
hanyatlással függnek össze.” (LS 48) Gyakran tudatában sem vagyunk, milyen
szintű kirekesztés, igazságtalanság uralkodik a világban – mindenki a saját
gondjaival van elfoglalva, s ezért a világszintű problémák nem kapják meg az
őket megillető helyet, jóllehet „bolygónk nagyobb része, több milliárd ember”
kirekesztve él (LS 49). Ezért kötelességünk „ugyanúgy meghallani a szegények
kiáltását, mint a Földét” (Uo.). „A szegények problémájának megoldása, vagy egy
másmilyen világ elgondolása helyett egyeseknek semmi egyéb javaslatuk nincsen,
mint a születésszámok csökkentése” (LS 50). A fejlődő országokra ezen a téren
rendkívüli nemzetközi nyomás nehezedik, miként a 2014-es családszinódus
beszámolói is megmutatták. A probléma elmismásolása, ha nem a gazdasági
rendszer bűneiről vagy a nyugati fogyasztói társadalom egész Földet megterhelő
kihatásairól beszélünk, hanem megelégszünk annyival, hogy szülessen kevesebb
gyerek. A pápa emlékeztet: a világszinten megtermelt élelem harmada szemétben
végzi – akkor tényleg a Föld erőforrásaival, s nem inkább a mi életstílusunkkal
van baj? Nem egy világszintű társadalmi igazságtalanság van, melynek
haszonélvezői többek között azok az európai országok, amelyek felvásárolják és
elfogyasztják, vagy éppen kidobják azt, amit a déli félteke országai termelnek.
Eközben a szegény országok folyamatosan eladósodnak, ami „a kontroll eszközévé
vált” (LS 52). Az ő természeti erőforrásaik kizsákmányolása révén fejlődnek a
leggazdagabb országok (ld. uo.). Ideje lenne tudatosítani az eltérő felelősségi
szinteket, s azok következményeit mindenkinek felvállalni!
3) A reakciók gyengesége (LS 53–59). Ahogy már
elődei, úgy Ferenc pápa is sürgeti olyan leadershipek kialakítását,
amelyek hatékony válaszokat adnak az előttünk álló kihívásokra. A jog, a
gazdaság, a politika minden szintjén szükség van „áthághatatlan határokra”,
csakis így lehet kialakítani majd egy szükségszerű új paradigmát. A pápa
kijelenti, hogy „feltűnő a nemzetközi politikai reakció gyengesége” (LS 54).
Úgy tűnik, az ipar és a gazdaság uralja a politikát, s ebből ered a nemzetközi
klímacsúcsok tehetetlensége. Márpedig arra lenne szükség, hogy a közjó kerüljön
az első helyre, s minden társadalmi szereplő azt szolgálja. Ez már csak azért
is fontos, mert az éghajlatváltozás, az erőforrások kimerülése olyan
konfliktusokat vetít előre, amelyek háborúk forrásai lehetnek. A jó reakciók
keresése során lehetne támaszkodni azokra a jó példákra, amelyek már tapasztalhatók
egyes országokban. Sokak azzal kerülik ki a cselekvés igényét, hogy azt
mondják: nem is olyan rossz a helyzet, még sokáig mehetnek így tovább a dolgok.
Ferenc pápa óva int ettől az önbecsapástól, amelynek egy célja van: hogy ne
kelljen változtatnunk életstílusunkon.
4) A vélemények különbözősége (LS 60–61). Az
útkeresésben két véglet mutatkozik: nem változtatni, illetve az embert mint „a”
problémát kiiktatni. A végletek között számos álláspont lehet, amelyeknek
párbeszédbe kell kezdeniük. Maga az egyház is dialogizál, hisz nincsenek előre
kész válaszai. Figyel a tudományra, s igyekszik a realitás felé terelni a
párbeszédet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése