Laudato si’ – IV. Közös otthonunk gondjai – a természetben
Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.
Korunk
egyik jellemzője a felgyorsulás. Miről is van
szó? „Élet- és munkaritmusunk” szinte fékevesztve rohan, messzire maga mögött
hagyva a biológiai változás, evolúció tempóját (LS 18). Ez okozza, hogy az
önmagában elfogadható, sőt akár jó változások is végül pályát tévesztenek, s
negatív kihatással bírnak úgy az ember, mint a környezet életminőségére
nézvést. Épp ezért ma már nem tekintünk feltétlen bizalommal, mondhatni
gyermeki naivsággal a fejlődés ideáljára: tudjuk, hogy a sebes előrelépések
közben problémák, nehézségek is fellépnek, amelyek károkat, szenvedést okoznak
(LS 19). Melyek a legfontosabb, a teremetett környezetünket érintő
átalakulások, ártalmas fejlemények?
1) Környezetszennyezés
és éghajlatváltozás (LS 20–26). Ferenc pápa már az Evangelii gaudium kezdetű
buzdításában is írt a szemeteskosár kultúrájáról, arról az eluralkodó
magatartásról, hogy selejtezünk, eldobunk mindent, ami nem hasznos számunkra
(nr. 53). Ez a mentalitás sajnálatosan kihat környezetünkre is: könnyelműen
használjuk a teremtés kincseit, fölöslegesen pazarolunk, gondatlanok vagyunk, s
a szemeteskosár-életvitel elszennyezi a földet, vizet, levegőt. Az eszeveszett
szeméttermelés a lakott területek legnagyobb gondjai közé tartozik. Meg kellene
tanulnunk, hogy ami itt és most adott, nemcsak a miénk, hanem a jövendő
generációké is. Nem szabad mindent felhasználnunk és eldobnunk, mintha csak mi
élnénk, és utánunk senki sem jönne! Ez a kérdés még égetőbb, amikor arra gondolunk, hogy ez a
magatartás hogyan rombolja az éghajlatot, hat ki az életminőségre, az ivóvízhez
való hozzáférésre, hogy váltja ki növények, állatok és emberek élőhelyváltását,
„vándorlását”. Vannak előremutató vállalások (szemét-újrahasznosítás, megújuló
energiaforrások stb.), ám ameddig a „megtérülés”, a haszon az elsődleges,
ameddig a szemeteskosár-szemlélet nem változik meg, kevés és kis hatékonyságú
lesz az előrelépés.
2) Az
ivóvíz kérdése (LS 27–31). Hazánkban talán el sem tudjuk képzelni,
milyen komoly válságot okozhat az, ha egész néptömegek nem férnek hozzá a
vízhez, ha a mezőgazdaság
és akár még az ipar is vízhiánnyal küzd. Arról is szólnunk kell, hogy milyen az
elérhető víz minősége: a szennyezettség rengeteg halálos áldozatot követel, a
teljes élővilágban. „A biztos ivóvízhez való hozzáférés elemi, alapvető és
egyetemes emberi jog, mivel ez döntő fontosságú az ember túlélése, s ily módon
a többi emberi jog gyakorlása szempontjából” (LS 30). Nem ülhetünk ölbe tett
kézzel, mert ha ezt a jogot negligáljuk, akár a politika, akár a gazdaság, akár
a szükséges szolidaritás szintjén, alapvető jogot sértünk meg.
3) A biológiai
sokféleség elvesztése (LS 32–42). A természet kizsákmányolása magával
hozza a sokféleség, szépség fogyatkozását is. Itt nem elég célirányosan néhány
„hasznos” forrást, fajt megóvni. Hajlamosak vagyunk például az emlősök védelmét hangsúlyozni
(mert talán közelebb állnak hozzánk), de az ökoszisztéma szempontjából ugyanígy
nyugtalanító egy gomba-, alga-,
féreg-, vagy rovarfaj kipusztulása is (LS 34). Meg kell értenünk: környezetünk
nem állítható a haszon és fogyasztás szolgálatába, a teremtés szépsége
önmagában érték, élővilágunk rendszere önmagában megóvandó. Hogy ezt megértsük,
hosszú távon kell gondolkodnunk. Segítenünk kell a fejlődő országokat eltökélt
szándékukban, hogy megőrizzék a biológiai sokféleséget területükön – mindez az
egész világ, s nemcsak egy régió közös ügye. A pápa utal Amazóniára és a Kongó medencéjére
(LS 38), ahol a természet gazdagsága csak úgy őrizhető meg az egész Föld
számára, ha az érintett országok segítséget kapnak, hogy a környezeti
forrásokat ne kelljen a helyi vagy nemzetközi érdekeknek kiárusítaniuk. Ferenc
pápa a nagy szárazföldi területek mellett szól az óceánok, tengerek aggasztó
állapotáról is, hisz már ezeknek a fenekét is elérte az erőforrások utáni
vadászat és a szennyezés (LS 41). A veszélyek elkerülése végett a felelősség és
tervezés mellett szükség van arra, hogy még többet áldozzanak a felelősök az
ökoszisztéma kutatására, elemzésére, hogy a változások közepette is megtalálják
a védés, segítés, oltalmazás helyes útjait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése