2015. június 5., péntek

Zsolozsma CLXXXVIII.



Jób könyvéből
39, 31 – 40, 9; 42, 1-6
Jób megalázkodik az isteni Fölség előtt

Az Úr így szólt Jóbhoz. „A Mindenhatóval pörlekedő meghajol-e vajon? Aki Istent akarja bírálni, feleljen!”
     Ekkor Jób felelt az Úrnak, és így szólt: „Nézd, parányi vagyok. Mit feleljek neked? A számra teszem a kezem. Egyszer beszéltem, de többé nem teszem, vagy másodszor is, de folytatása nem lesz.”
     A viharból szólt az Úr Jóbhoz, és azt mondta: „Nosza, övezd fel, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel! Semmivé akarod tenni igazamat, el akarsz ítélni, hogy igazad legyen? Van-e karod olyan, mint Istennek? Tudsz-e hangoddal, mint ő, mennydörögni? Ékesítsd fel magad fönséggel s nagysággal, öltözködj csak fel fénybe, méltóságba!
     Engedd szabadjára haragod árját, nézd meg, ami csak büszke, és hajlítsd meg! Alázd meg a gőgöst egy pillantásoddal, tipord el helyükön a gonosztevőket! A föld alá rejtsd el együtt valamennyit, mélységes tömlöcben némítsd el arcukat! Akkor aztán én is elismerlek, mert saját jobb karod vívta ki győzelmed.”
     Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt: „Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. Én borítottam tervedet homályba olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás. (Hallgass meg hát, kérlek! Beszélni szeretnék! Kérdezni akarlak, világosíts fel!) Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, és megbánok, porban és hamuban!”
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése