2015. június 29., hétfő

Zsolozsma CCXII.



Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből 
1, 15 – 2, 10
Péter és Pál apostol találkozása 

Testvéreim! Amikor tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem a Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak, nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, s nála maradtam tizenöt napig. Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amit itt írok, Isten előtt mondom, nem hazugság. Azután elmentem Szíria és Kilikia tartományba. Júdea Krisztusban hívő egyházai tehát személyesen nem ismertek meg. Csak hallomásból tudták rólam: Aki valamikor üldözött bennünket, most hirdeti a hitet, amelynek azelőtt a romlására tört. És magasztalták értem az Istent! Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében ismét fölmentem Jeruzsálembe, s Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem oda, s megbeszéltem velük, a tekintélyesekkel külön is az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, nehogy hiába fáradozzam, s addigi fáradozásom is hiábavaló legyen. Ők még kísérőmet, Tituszt sem kényszerítették körülmetélkedésre, jóllehet görög volt, a betolakodott hamis testvérek ellenére sem, akik azért tolakodtak be közénk, hogy kifürkésszék Krisztus Jézusban való szabadságunkat, és szolgaságba taszítsanak bennünket. Ezeknek egy pillanatra sem tettünk engedményt, hogy az evangéliumot tisztán megőrizzük számotokra. Azok, akiknek tekintélyük volt – hogy azelőtt milyenek voltak, nekem mindegy, az Isten nem nézi a személyt –, a tekintély birtokosai semmire sem köteleztek. Ellenkezőleg: elismerték, hogy én éppúgy megbízatást kaptam az evangélium hirdetésére a körülmetéletlenek, mint ahogy Péter a körülmetéltek körében. Aki ugyanis Péternek erőt adott a körülmetéltek közötti apostolkodásra, velem is együtt munkálkodott a pogányok között. Amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, fölismerték az osztályrészemül jutott kegyelmet, az egyetértés jeléül kezüket nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok, ők meg a körülmetéltek körében. Csak legyen gondunk a szegényekre, ennek viszont igyekeztem is eleget tenni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése