2015. június 30., kedd

Nem vagyunk idegenek többé: a pápa a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanácshoz



Nem vagyunk idegenek többé: a pápa a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanácshoz


Ferenc pápa a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács tagjaival - OSS_ROM

Ferenc pápa június 30-án, kedden délben fogadta a Vatikánban a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (International Council of Christians and Jews) 255 tagját, római találkozójuk alkalmából. Hozzájuk intézett beszédében a pápa emlékeztetett a Nostra aetate – kezdetű zsinati dokumentum óta megtett párbeszédre és közeledésre a két vallás hívei között. Nem vagyunk idegenek többé, hanem barátok és testvérek – állapította meg a Szentatya.
Zsidó gyökerek, Isten Szava Krisztusban és a Tórában
Rómában található a Nyugat-európai zsidóság legősibb közössége, amelynek eredete a Makkabeusok idejére vezethető vissza. Keresztények és zsidók tehát kétezer éve együtt élnek az Örök Városban, jóllehet a kapcsolatok nem voltak mindig feszültségmentesek. Valódi testvéri párbeszéd fejlődhetett ki a II. Vatikáni Zsinat óta, amikor közzétették a Nostra aetate-kezdetű nyilatkozatot. Ez a dokumentum határozottan igent mondott a kereszténység zsidó gyökereire, és elutasította az antiszemitizmust. Az eltelt ötven év gazdag gyümölcsöket hozott, ezért hálával tekinthetünk a zsidó-keresztény párbeszéd mérlegére – mondta beszédében a pápa. Emberi szabálytalanságainkat, közönyünket és büszkeségünket legyőztük a mindenható Isten Szentlelkének segítségével, így a bizalom és a testvériség egyre növekedett köztünk. Bár más megközelítésben, de ugyanazt az Istent valljuk, a világmindenség Teremtőjét, a történelem Urát. Ő pedig végtelen jóságában és bölcsességében mindig megáldja elkötelezettségünket a párbeszédre.
Minden keresztény zsidó gyökerekkel rendelkezik, ezért a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács a kezdetektől fogva magába foglalt különböző felekezeteket. Az egyes keresztény felekezetek Krisztusban egyesülnek, a zsidóság a Tórában találja meg egységét.  A keresztények hiszik, hogy Jézus Krisztus Isten Szava, aki megtestesült a világban; míg a zsidók számára Isten Szava elsősorban a Tórában van jelen. Mindkét hit az Egyetlen Istenre, a Szövetség Istenére alapul, aki Szaván keresztül nyilvánul meg az embereknek. A keresztények új élet forrását merítik Krisztusban, a zsidók pedig a Tóra tanításában.
1947-től napjainkig a párbeszéd útján
A II. Vatikáni Zsinat figyelembe vette az 1947-ben, Seelisbergben kidolgozott tíz pontot, amely szorosan kapcsolódik a nemzetközi szervezet alapításához is. Együttműködésük a katolikus egyházzal hivatalosan a zsinat után indult el, aminek fontos lendületet adott 1974-ben a zsidóságért való kapcsolatok bizottságának megalapítása. A szentszéki bizottság mindig érdeklődéssel kíséri a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács tevékenységét, amelynek éves összejövetelei jelentősen hozzájárulnak a zsidó-keresztény párbeszédhez.
A pápa áldásával búcsúzott a szervezet tagjaitól, majd imáikat kérte személye számára.
A negyven országban működő Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (ICCJ) elnöke Sir Sigmund Sternberg, aki világszerte ismert a vallásközi kapcsolatok és párbeszédért tett erőfeszítéseiért. Az ő nevéhez fűződik a szervezet magyarországi ága, a Keresztény Zsidó Tanács megalapítása.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése