Ferenc pápa katekézise a családi gyászról: Sírjunk csak a fájdalmunkban!
Halál
és gyász
a családban! A pápa Krisztusra mutat - OSS_ROM
Ferenc
pápa a szerda délelőtti általános kihallgatás során
tartott családkatekézisében, a sorozat 19. témájaként a családi gyászról
tanított. Beszéde kezdetén utalt a naimi ifjú közösen meghallgatott
történetére, melyben Jézus osztozik az özvegyasszony mély gyászában és
könyörületre indulva visszaadja neki a föltámasztott fiát.
A
halál nem tesz különbséget, mindenkit érint a családban
A
halál olyan tapasztalat, mely megkülönböztetés nélkül minden
családot
érint. Része az életnek, jóllehet amikor a családi érzéseket érinti, a halál
soha nem tűnik számunkra természetesnek. A szülők számára a gyermekeiket
túlélni, különösen is gyötrelmes dolog, mely ellentmond a kapcsolatok
elemi természetének, melyek értelmet adnak a családnak. A fiú vagy lány gyermek
elvesztése olyan, mintha megállna az idő, megnyílik egy örvény, mely elnyeli a
múltat és a jövőt is. A halál, mely elragadja a kisgyermeket vagy a fiatalt,
pofon az ígéretek, a szeretet adományai és áldozatai számára – hangsúlyozta a
pápa, majd szabadon hozzáfűzte: Sokszor jönnek szülők a Szent Márta házba,
gyermekeik fényképével és mondják: „Elment!” És a tekintetük tele van
fájdalommal.
Az
egyedül maradt gyermek félelme és szenvedése
A
halál megérint és amikor egy gyermek haláláról van szó, az mélységesen megérint
minket. Szinte lebénul és megnémul tőle az egész család. Valami hasonlót
szenved el egy gyermek, amikor egyedül marad, az egyik vagy mindkét szülő
elvesztése miatt. Ekkor kérdezik: De hol van az apa, Hol van az anya? – és mi
feleljük, hogy a mennyben, mire ők tovább kérdeznek, hogy akkor miért nem látni
őket? Ezek a kérdések befedik a gyermek szívében a félelmet, mert egyedül
marad. Az űr, ami a gyermek szívében marad, olyannyira félelmetes, hogy
tapasztalat híján még nevet sem tud adni annak, ami történt, ezért kérdezi:
Mikor jön vissza az apa? Mikor jön vissza az anya? Mit is feleljünk ilyenkor?
Hiszen a gyermek szenved. Így vagyunk a halállal a családban – állapította meg
a pápa.
A
halál nagy űrt teremt bennünk
Ezekben
az esetekben a halál olyan, mint egy sötét lyuk a család életében, és nem
tudunk rá magyarázatot találni. Némelykor magát Istent tesszük felelőssé. Sokan
megharagudnak az Istenre, káromolják őt: „Miért vetted el a fiamat, vagy a
lányomat? Nincs is Isten, nem is létezik!” De ez a harag a nagy
fájdalommal teli szívből jön. És ez állandóan megesik a családokban. Ezekben az
esetekben, a halál olyan, mint egy lyuk, mint egy űr. A fizikai halálnak aztán
vannak tettestársai, melyek még rosszabbak annál, és a nevük: gyűlölet,
irigység, gőg…, vagyis a világ bűne, mely a halálnak dolgozik és azt még
fájdalmasabbá és igazságtalanabbá teszi. A családi érzelmek úgy tűnnek, mint a
halál kisegítő erőinek fegyvertelen és eleve elrendelt áldozatai. Gondoljunk csak
arra az abszurd normalitásra, amikor a halálhoz az a rémület társul, melyet a
gyűlölet és a többiek iránti érzéketlenség kelt. Az Úr szabadítson meg
bennünket attól, hogy hozzászokjunk ehhez!
A
szolidaritás együttérző kegyelmével
Isten
népében, a Jézusban adott együttérzés kegyelmével, sok család tettekkel mutatja
ki, hogy nem a halálé az utolsó szó. Mindahányszor a gyászoló család erőt
talál, hogy megőrizze a hitet és a szeretetet, már önmagában ez megakadályozza
a halálnak azt, hogy mindent elvegyen tőlünk. A halál sötétségével a
szeretetnek csak egy még intenzívebb munkáját lehet szembesíteni. „Istenem,
oszlasd el a sötétséget!” – hangzik az esti liturgia fohásza. Az Úr
feltámadásának a fényében, aki senkit nem hagy magára azok közül, akiket az
Atya rábízott, mi elvehetjük a halál „fullánkját”, ahogy Szent Pál apostol
mondja. Megakadályozhatjuk, hogy megmérgezze az életünket, hogy kiüresítse az
érzelmeinket és hogy a legsötétebb verembe taszítson bennünket.
A
szeretet megőriz bennünket - mindvégig
Ebben
a hitben meg tudjuk egymást vigasztalni, jól tudván, hogy az Úr egyszer s
mindenkorra legyőzte a halált. A szeretteink nem tűnnek el a semmi
sötétségében, mert a remény biztosítja nekünk, hogy ők az Isten erős és jó
kezeiben vannak. A szeretet erősebb a halálnál. Éppen ezért a követendő út
ennek a szeretetnek a gyarapítása és erősítése. A szeretet ugyanis
megőriz bennünket addig a napig, amikor „minden könnyet letörölnek a
szemünkről, amikor nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás sem fájdalom,
mert ami volt, elmúlt” (Jel 21,4). Ha ez a hit tart fenn bennünket, akkor a
gyász tapasztalata a családi kötelékeknek egy erősebb szolidaritását tudja
megteremteni, egy új nyitást a családot ért fájdalommal szemben, egy új
testvériséget a családokkal, melyek meg- és újjászületnek a reménységre.
Megszületni és újjászületni a reménységre, ez ad nekünk hitet.
Jézus
visszaadja nekünk a szeretteinket
De
szeretném aláhúzni még a mai evangélium egyik mondatát – fűzte hozzá a pápa.
Azután, hogy Jézus életre kelti az ifjút, az özvegyasszony fiát, azt mondja az
evangélium: „Jézus visszaadta őt az anyjának”. Ez a mi reményünk! Visszaadja a
szeretteinket, akik eltávoztak. Visszaadja nekünk és mi találkozunk velük abban
a reményben, mely nem csal meg minket. Ez a hit megvéd bennünket a halál
nihilista szemléletétől, miként a világ hamis vigasztalásaitól is, oly módon,
hogy a keresztény hit nem keveredik össze a különféle mitológiák
elképzeléseivel – utalt Ferenc pápa XVI. Benedek tanítására.
Nem
szabad megtagadnia jogot a sírásra, igen, sírni kell a gyászunkban
Nagyon
fontos feladat napjainkban, hogy a lelkipásztorok a legkonkrétabban juttassák
kifejezésre a hit értelmét a gyász családi tapasztalatával szemben. Nem szabad
megtagadni a jogot a sírásra, igen, sírni kell a gyászunkban. Jézus is
„sírásban tört ki” és „mélyen megrendült a lelke” annak a családnak a gyásza
miatt, amelyet szeretett (Jn 11, 33-37). Merítsünk inkább erőt sok egyszerű és
erős család tanúságtételéből, mely meg tudta ragadni a halál nagyon kemény
átmenetében Jézus átmenetét a halálból a feltámadásra. Isten szeretetének a
munkája erősebb a halál munkálkodásánál. És ez a szeretet, melynek részesévé
kell válnunk éppen a hitünk által – fejezte be katekézisét Ferenc pápa a
szerdai általános kihallgatás során.
Felhívás
a környezetvédő enciklika és a Menekültek Világnapja kapcsán
A
Szentatya a kihallgatás
végén felhívással fordult a zarándokokhoz: Amint tudjátok, holnap teszik közzé
a közös ház, vagyis a teremtett világ védelméről szóló enciklikát. Ez a
mi házunk romlásnak indult, és ez bennünket is megkárosít, különösen is a
legszegényebbeket. Felhívással fordulok a felelősségünkhöz, azon feladat
alapján, amit Isten az embernek adott a teremtésben, hogy „műveljétek és
őrizzétek a kertet, ahová helyeztelek benneteket”. Mindenkit arra hívok, hogy
nyitott lélekkel fogadja ezt a dokumentumot, mely az egyház társadalmi
tanításának a vonalában fekszik.
Most szombaton lesz a
Menekültek Világnapja, az ENSZ támogatásával. Imádkozzunk azokért a
testvérekért, akik menedéket keresnek távol hazájuktól, hogy találjanak egy
olyan otthont, ahol félelem nélkül élhetnek, mert ott tiszteletben tartják a
méltóságukat. Bátorítom mindazok munkáját, akik segítik őket és kívánom, hogy a
nemzetközi közösség egyetértésben és hatékonyan cselekedjék a kényszer-migrálás
okainak a megelőzésében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése