Ferenc pápa: Az egyház akkor igazi közösség, ha közel lép a kirekesztettekhez

Ferenc pápa: Az egyház akkor igazi közösség, ha közel lép a kirekesztettekhez

A keresztények nyújtsák ki kezüket azok felé, akiket a társadalom kizár, mint ahogy ezt tette Jézus is a peremre szorított emberekkel. Ez teszi az egyházakat valódi közösséggé – hangsúlyozta Ferenc pápa június 26-án, pénteken reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

Elsőnek Jézus piszkolta be kezét, amikor megérintette és meggyógyította a leprásokat. Ezáltal megtanította az egyháznak, hogy közelség nélkül nincs közösség. Ferenc pápa gondolatait Máté evangéliumának ahhoz a szakaszához fűzte, amelyben egy leprás bátorságot vesz magának ahhoz, hogy leboruljon Jézus előtt, és így szóljon: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!” (Mt 8,1–4) Jézus megérinti és meggyógyítja.

A csoda az írástudók szeme előtt történik, akik számára a leprás tisztátalan volt. A lepra életfogytiglani büntetést jelentett. Egy leprás meggyógyítása pedig olyan nehéz volt, mint egy halott feltámasztása – mondta a pápa. – Ezért kiszorították őket a társadalom peremére. Jézus azonban kinyújtotta kezét a kirekesztett leprás felé, és gesztusával rámutatott a „közelség” szó alapvető értékére.

Nem jöhet létre közösség közelség nélkül. Nincs béke közelség nélkül. Nem lehet jót tenni anélkül, hogy odalépnénk az emberek mellé. Jézusnak elég lett volna, ha csak így szól a lepráshoz: „Gyógyulj meg!” Azonban Jézus közel ment hozzá, és megérintette. Sőt, abban a pillanatban, amikor Jézus megérintette a tisztátalant, ő maga is tisztátalanná vált. Ez Jézus misztériuma: magára veszi szennyünket, tisztátalan dolgainkat. Pál jól mondja: mivel Jézus egyenlő Istennel, nem tartotta istenségét olyan jónak, amiről ne mondhatna le: megsemmisítette, kiüresítette önmagát. Pál tovább megy: Jézus bűnné lett. Kizárta magát, magára vette tisztátalanságainkat, hogy közeledjen hozzánk.

Az evangéliumi szakaszban olvassuk Jézus szavait a lepráshoz: ,,Vigyázz, senkinek se szólj erről, hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl az adományt, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul nekik.” (Vö. Mt 8,1–4) Ez azért van – fűzte hozzá a pápa –, mert Jézus számára a közelségen túl alapvetően fontos a befogadás is. Sokszor azt gondolom, hogy ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz jót tenni anélkül, hogy bepiszkolnánk a kezünket. És Jézus bepiszkolta magát. Közelség. És Jézus továbbmegy. Azt mondja: „Menj a papokhoz, és tedd azt, amit kell, amikor egy leprás meggyógyul.” Azt, aki addig ki volt zárva a társadalmi életből, Jézus befogadja: befogadja az egyházba, a társadalomba… „Menj, hogy minden úgy legyen, ahogy lennie kell.” Jézus nem rekeszt ki senkit, soha. Önmagát rekeszti ki, hogy befogadja a kitaszítottakat, hogy befogadjon minket, bűnösöket, kirekesztetteket, az életével.

A pápa kiemelte, milyen meglepetést keltett Jézus megállapításaival és gesztusaival. Milyen sokan követték akkor és a történelemben Jézust, mert meglepte őket az, ahogy beszél. És hányan nézik távolról, és nem értik, nem érdekli őket… Hányan nézik rossz szívvel messziről, hogy próbára tegyék Jézust, hogy kritizálják, hogy elítéljék… És hányan nézik távolról, mert nem olyan bátrak, mint Ő, de szeretnének közel jönni! És ilyenkor Jézus elsőként nyújtja a kezét. Nem úgy, mint ebben az esetben, hanem egész lényével, kinyújtotta kezét mindenki felé, eggyé vált velünk, olyanná lett, mint mi: bűnössé, mint mi, de bűn nélkül, a mi bűneinktől szennyezve. És ez a keresztény közelség – magyarázta a pápa.

Szép szó ez: közelség, mely lelkiismeret-vizsgálatra szólít minket: Én tudok-e közeledni? Van-e lelkem, erőm, bátorságom megérinteni a kitaszítottakat? Olyan kérdés ez, amely érinti az egyházat, a plébániákat, a közösségeket, a szerzeteseket, a püspököket, a papokat, mindenkit egyaránt” – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.