2015. június 4., csütörtök

Évközi kilencedik hét csütörtökje



Évközi kilencedik hét csütörtökje


A mai evangéliumban egy olyan újabb vitatéma merül fel, amely az egykori vallási csoportok között szintén mindennapos lehetett. „Melyik az első a parancsok közül?” (Mk 12,28) - teszi fel egy írástudó a kérdést Jézusnak. Milyen szándék vezethette az egykori kérdezőt? Abból a tényből, hogy ez a jelenet is a viták sorában található, gondolhatnánk, hogy ez az írástudó is csak próbára akarta tenni Jézust, vajon kiigazodik-e a törvények sokaságában. Talán ő is bele akart kötni tanításába. A párbeszéd menete azonban nem tükröz ilyen ellenséges szándékot. Ezért talán inkább arról lehet szó, hogy jószándékkal, jóindulattal tudni akarja, hogy saját életében melyik törvény megtartását tartsa a legfontosabbnak. Jézus elismerése és dicsérete azt sugallja, hogy ő sem érzett ellenséges szándékot a kérdés mögött.
Elmélkedésünkben ne feledkezzünk el az Úr feleletéről, aki az istenszeretet és az emberszeretet kettős parancsát nevezi legfőbb törvénynek. E kettő egymás mellé helyezése azt jelzi, hogy tulajdonképpen egy törvény van, a szeretet törvénye, amely kettős irányú: egyrészt Isten felé, másrészt az embertárs felé kell gyakorolnunk a szeretetet. E kettőt nem szabad egymás ellen kijátszani, azaz az egyikre hivatkozva nem mulasztható el a másik.
Mennyire része életemnek, mindennapjaimnak a szeretet?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk, add, hogy egyházad hirdesse és hordozza szentséged titkát az emberek között, és vezesse el a világot szereteted teljességére. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése