2015. május 31., vasárnap

Szentháromság vasárnapja



Szentháromság vasárnapja


A Szentháromság hitünk legnagyobb titka. 
 
Olyan igazság, amelyet Jézus Krisztus ismertetett meg az emberekkel. Tudnunk kell, amit kinyilatkoztatásként megtudhattunk róla, hittel el kell fogadnunk, de igazán megérteni sosem tudjuk, még akkor sem, amikor majd a mennyben értelmünk szemével, sőt testi szemünkkel is látni fogjuk. Ezt a legnagyobb hittitkot Jézus részleteiben nyilvános működése idején ismertette hallgatóival. Mindjárt a bemutatásánál Keresztelő János tesz tanúságot a Három Isteni Személyről:„Láttam, hogy a Lélek mint galamb leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia” (Jn 1,32-34) A másik három evangélista hozzáfűzi: „ s ez a szózat hangzott az égből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Lk 3,22) Az Atyáról sokat beszél Jézus. Úgy is említi, mint a Jézusban hívő emberek Atyját: „Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt. Ezért ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”. (Mt 6,8-9) A Mennyei Atya Urunk színeváltozásakor megjelenik és így szól: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” (Mt 17,5) Miért titok, tehát teremtett ésszel felfoghatatlan rejtély a Szentháromság? Azért, mert minden teremtett személynek egy saját lényege van, abban él. Istennél azonban van három Személy, és egyetlen, örök, végtelen nagy szellemi lényegük, amit közösen birtokolnak. Ez a végtelen szellemi lényeg mindentudó és mindenható. A többi szellemi lényegnek van véges értelme és akarata, amit birtokol (angyal és ember egyaránt), tehát összetett mindegyik. Isten lényege nem összetett, hanem végtelenül egyszerű. Ezt a teremtetlen végtelenséget hárman birtokolják és hárman cselekszenek, azaz értenek és akarnak vele. Az értésük tökéletes tudás és nem gondolkodás, ismergetés, akarása minden ténynek egyszerre, de egymás utáni hatással. Az Atya ezt a végtelen értést és akarást öröktől fogva egyedül birtokolja. Isteni szüléssel szüli a Fiút és azonnal ajándékozza egészen a darabolhatatlan isteni természetet, mert a szülés lényege, hogy élő az élőtől származik a természet hasonlóságára. A Fiú ettől végtelenül boldog, de azonnal visszaajándékozza, mert az Atya sem élhet nélküle. Aztán az immár közös isteni természetet együtt ajándékozzák az isteni akarás síkján származó harmadik Személynek,a Szentléleknek. Ő tehát nem születik, bár élő, de nem hasonmása sem az Atyának, sem a Fiúnak. A Szentháromságot teremtett értelemmel megérteni sohasem lehet. Az ember önismeretét merészeljük példaként alkalmazni. Az ember nemcsak mást képes megismerni, hanem magát is. Ez pontos mása lehet önmagunknak. Istennél feltétlenül az. Ezt az önismeretet Isten ki is tudja mondani: ezért a Fiúnak van ilyen neve is: Szó, Ige. A Szentléleknél ez a szó állhatna értelmezésnek: Szeretet.  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése