2015. május 8., péntek

Húsvét 5. hetének péntekje



Húsvét 5. hetének péntekje


Az előző napokban olvasottak után a szeretet új területére tér át Jézus beszédében. Korábban szó volt az Atya és a Fiú közti kölcsönös szeretetről, amely kiárad, kiteljesedik az emberek felé, s amelyet a Krisztusban hívők viszonoznak. Az Isten iránti szeretet mellett megjelenik az emberek egymás közti szeretete, amelynek mintája és forrása szintén Krisztus irántunk való szeretete. „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 15,12) - olvassuk a mi Urunk szavait a mai evangélium részletében.
Tanítványainak egymás iránti szeretetéről korábban már beszélt, mint olyan jelről, illetve ismertetőjegyről, amely alapján felismeri majd a világ, hogy Krisztushoz tartoznak (vö. Jn 13,35). Mindebben a mérték Krisztus önfeláldozó, személyes, nagylelkű, jóakaró és szeretetre ösztönző szeretete. És talán ezt az utóbbi tulajdonságot érdemes mai elmélkedésünkben kiemelni. Akkor értettük meg valójában Krisztus kereszthalálban megmutatkozó szeretetét és a kereszt titkát, ha ez minket is életünk teljes odaadására indít, a szeretet gyakorlására ösztönöz. A szeretet útja a kereszttől indul és abból az élményből fakad, hogy Krisztus annyira szeretett engem, hogy kész volt meghalni értem. A szeretet útja a kereszttől indul és az örök életre vezet, mert Isten megjutalmaz minden szeretetből fakadó jócselekedetet.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk, Atyánk, Te az igazság Igéjét és a megszentelő Szentlelket elküldted a világba, s ezzel kinyilvánítottad csodálatos belső életedet az emberek előtt. Add, hogy az igaz hit megvallásában az örök Szentháromság dicsőségét megismerjük és a fölséges hatalmú Egy-Istent imádjuk. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése